" Zavarodott volt és úgy érezte, nem cselekedett jól: rossz megérzések keltek benne, Kitsu pedig valahogy nem a régi volt már - ahogy a többiek sem. Valami megváltozott bennük. Erősen és gyökeresen.
De most itt volt a lehetőség - az a kapaszkodó, a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
LASSAN NYUGODNI KEZDETT A NAP Tokió sosem nyugvó felhőkarcolóinak takarásában, a Szumida vize halkan zubogva hömpölygött; habjain megcsillant a melegsárga napfény, mintha egy ügyetlen gyermekkéz csillámport szórt volna türkizkék takarójára. A bicikliző, futó emberek duruzsolása halk zajt keltett csak, de a város autói által vert moraj ennél sokkal erősebb volt. A tokiói fül persze már hozzászokhatott ehhez a szokatlan hangzavarhoz, ami a vidékieket rendszeresen az őrületbe kergette. Tokió óriási metropolisz volt, annyi lakossal, hogy az ember el sem hitte elsőre, amikor a számokat olvasta. Annyi ember, annyi hely, annyi lehetőség és annyi keresztbe tört álom... A férfi rágyújtott még egy cigarettára, majd a füstöt magasan fújta a hűvös, párás légbe, rátámaszkodott a korlátra, s a vízbe pöccintette a hamut. Egy hajó kürtje sejlett fel a duruzsolásban, sokkal hangosabb volt, mint a környezete; szinte Takeomi előtt ordított a harsány hang, füle bele is csengett. Sziszegett egyet, s a nagy hangzavarban el is felejtkezett vállfájdalmáról. Vállfájdalom... odakapott felkötött karjához és megnyomkodta, hogy megbizonyosodjon róla, biztosan megvan még... Alábecsülte Rant és Rindout tegnap, ezt az alábecsülést pedig a teste szenvedte meg. Már csak az bátorította, hogy legalább annyit adott Rannek, mint az öccse neki; szánalmas volt ez a bosszúérzés, s az még szánalmasabb, hogy komoly vezető létére ilyen kicsinyes gondolatokkal nyugtatta magát. A nő viszont... A nő másmilyen volt, mint korábban gondolta. Újra beleszívott a cigarettájába, majd lehamuzta. Tisztában volt azzal, hogy Tanaka Kitsu nem fogja annyiban hagyni a történteket. Tisztában volt azzal, hogy az angyal mindent meg fog tenni azért, hogy megkaparintsa őket. Draken elmondta neki... Draken. Draken olyan áhítattal beszélt az angyalról, mint még ahogy soha senkiről. Még magáról, Sano Manjiroról sem nyilatkozott akkora nyugalommal és akkora megbecsüléssel átitatott hangon, mint Tanaka Kitsuról. Takeomi tudta persze, hogy Kitsu a hajdani Toman egyik meghatározó karaktere volt, a Véres Halloween hőse kvázi (ahogy később a szójárás a tokiói alvilágban elnevezte), s tisztában volt a képességeivel is. Csupán csak alábecsülte őt... ahogyan a testvéreket is. Ordas hiba volt. Egy érzés megcsapta tarkóját, a szél ismerős illatot libbentett orrának; nem fordult oldalra. Az illatról megismerte a személyt, aki mellé támaszkodott. – Nyugodt helyet választottál – mondta a nőnek. Kitsu elmosolyodott kiengedett, strandhullámos tincsei mögött, majd beszívta a mocsárszagú levegőt. – Jól belátható. Nem akartam, hogy azt hidd, tőrbe akarlak csalni. Takeomi belepöckölte a leégett csikket a folyó hullámzó selymébe. – Akkor nem játszadoznál velem, hanem rég fejbelövettél volna a szemben álló toronyház egyik szobájából. – Sosem folyamodok alattomos megoldásokhoz – mosolyodott el Kitsu. A férfi oldalra sandított; Tanaka Kitsu most árnyéka volt annak a gyémántokkal díszített, aranyba csomagolt mennyei képének csak, amit korábban láttatott magából. Egy egyszerű, bokájáig érő vajszínű rakottszoknyát viselt, fehér trikóval, mely alatt Takeomi nem látta nyomát melltartó pántjának. Egy furcsa érzés költözött gyomrába az egyszerű, mégis felettébb tisztának látszó nő láttán. Talán most kezdte el megérteni, hogy az alvilág miért hívja őt angyalnak. – Kinézted ezt belőlem? Takeomi nem válaszolt. – A húgoddal eltöltöttem egy egész délutánt és még csak a haja szála sem görbült meg, egyébként – vonta meg vállát a nő. – Hol hagytad a csicsás énedet most? – Akashi megint rágyújtott. – Nem lesz sok az a dohány? – Azzal te ne törődj. Kitsu ciccegett egyet. – Rendben, apa. – Eh? – Takeomi pislantott egyet; ritkán hívták így, ebben a kontextusban pedig kifejezetten hidegvízként érte az angyal kacér hangneme. – Ha nem tévesek az információim, a formálódó Fekete Sárkány alvezére voltál Shinichiro Sano első korszaka alatt. Shin halálával pedig kiléptél és azóta a Brahman felbukkanásáig teljesen off-road voltál. – Sokat olvastál rólam, hm? Kitsu bólintott. – Szeretem megismerni a társaimat. Társaimat; Takeomi fejében visszhangzott a nő hangja. Már elkönyvelte őt – magabiztos volt, biztos a dolgában. Elmosolyodott, majd a cigarettaszálat ujjai között forgatva pillantott megint a mellette támaszkodó nőre. Kitsu haja lebegett a folyó szellőjében, ahogy a korláton könyökölt és a habokat szelő hajókat nézte. – Társ? – Ha nem akartál volna tárgyalni, el sem jöttél volna, nem? – Kitsu hátat fordított, s derekával támaszkodott a korlátnak; a lemenő nap fényében szoknyája alatt kirajzolódott combjainak sziluettje. Takeomi egy alig észrevehetőt bólintott. – Nagy hatalom van mindkettőnk kezében. – Csak nem te is utánam olvastál? – Talán. – Mondd el, hogy ki vagyok, Akashi Takeomi – felelte az angyal. – Mondd el, hogy tudjam, mit tudok rólad. – Flavio Rossi, a hírhedt olasz fegyverkereskedő nevelt lánya. Sano Manjiro exbarátnője, a hajdani Tokyo Manji Banda kvázi harmadrangúja, aki megakadályozta Kiyomasa puccsát, aztán a Véres Halloweenkor megmentette a Toman első kapitányának, Baji Keisukénak az életét. Mikey sokat köszönhet neked; legalább két barátjának az életét és a sajátját – bökött a nő vállán éktelenkedő hatalmas forradásra. – Most mégis egymás torkának akartok esni, ha a szervezkedéseiteket nézem. Kitsu hallgatott. – Miért, Kitsu? – Talán azért, amiért a Brahman is el akarja tiporni a Kanto Manji Bandát. Takeomi ciccegett. – Engem nem fűznek ilyen komoly szálak Mikeyhoz. – De te is le akarod őket győzni. – Neked mi érdeked lenne Mikey elbukásából? – Takeomi a nőre nézett megint, de már teljes testével felé is fordult. Kitsu telt, csupasz ajkai megremegtek. – Talán ez egy utolsó megmérettetés köztünk. A férfi halkan ciccegett. – Sosem sikerült még legyőznöm Mikeyt... – A Legyőzhetetlen Mikeyt. Kitsu megrázta fejét. – Egyszer minden véget ér, Takeomi. – Nekem ez úgy hangzik, mint egy hadüzenet. – A Brahmannak is az a célja, hogy a Kanto Manji elbukjon, nemde? Takeomi bólintott. – Tehát azonosak a céljaink. – Tudod... – Akashi Takeomi nevetett egyet, aztán kiegyenesedett és ép kezét Kitsunak nyújtotta. – Tökös egy nő vagy, az egyszer biztos.
