Sziasztok!
Meg is érkeztem a következő fejezettel, ami a 100. BEJEGYZÉSEM!☺
Az előző fejezethez 52 vote és 10 olvasói komment érkezett, KEVESEBB, MINT EGY NAP ALATT! :') Nagyon köszönöm nektek! TI VAGYTOK A LEGJOBBAK!♥♥
Jó olvasást és HAGYJATOK NYOMOT MAGATOK UTÁN!
Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket!
Vigyázzatok magatokra!
Puszi: VanneyG :* ♥☺
- Szóval tudtad, hogy őt szeretem? – kiáltom magamból kikelve.
Drew feláll és ismét egy pofont ad arcomra, de a copfom továbbra sem engedi el. Szemeim összeszorítom, és nem akarok a fájdalomra, a megaláztatottságra gondolni.
- Persze, hogy tudtam – nevet fel jóízűen - De ez valahogy nem érdekelt, amikor azt mondtad, hogy szeretsz. Vagy mikor igent mondtál néhány hónapja.
- Miért szakítottál el tőle? Mire volt ez jó neked?
- Magamnak akartalak – rántja meg a vállát – Egyszerűen ennyi.
- És hagytad, hogy két gyerek apa nélkül nőjön fel?
- Szerinted érdekelt engem az a két kis szaros? Persze, hogy nem – sóhajt – Jut eszembe, emlékszel Michaelre? Julia volt pasijára?
- Honnan tudsz róla? – ráncolom össze a homlokom, hiszen sosem meséltem neki semmit Michaelről.
Azt a férfit, ha akarnám, sem tudnám elfelejteni.
- Nos, drága Romina, ő a nagybátyám.
A hallottak hatására csak pislogni tudok. Levegő után kapok, és az imént elhangzottakat igyekszem felfogni. Legalább tudom, hogy Andrew kitől örökölte az agresszivitását. Épp olyan pszichopata, mint a nagybátyja.
Drew elengedi a hajam, én pedig, amilyen gyorsan csak tudok, felállok. A lépcső felé futok, de Andrew gyorsabb nálam, így sec perc alatt utolér. A falnak lök, amelybe beverem a fejem és a földre rogyok. Egész testembe érzem a fájdalmat. A fejem búbjára pedig, mintha csak egy tégla esett volna.
- Nem fogod fel, hogy előlem nem tudsz elmenekülni? – üvölti, ahogy a torkán kifér.
Lassan-lassan felállok a földről, de egyből elfog a szédülés.
- És mit szeretnél, Szívem? – kérdezi teljesen nyugodtan, ahogy bemegy a konyhába – Mikor legyen az esküvő?
Elmebeteg. Csak akkor tudok elmenekülni ebből a házból, ha úgy cselekszem, ahogy ő szeretné.
- Öhm – próbálom normalizálni hangomat – Mit szólnál november 27-hez?
- Nagyszerű – bólint, és egy poharat levesz a felső szekrényből.
A hűtőhöz sétál és kivesz belőle egy üveg narancslevet. Háttal áll nekem, így tudom; itt a megfelelő alkalom. Megfogom az egyik vázát, mögé sétálok és amilyen erősen csak tudom, fejbe vágom vele. Az ütés hatására – kezében az üveggel – eszméletlenül összeesik.
- Uramisten – suttogom magam elé.
Az ijedtségtől földbe gyökerez a lábam. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogunk kikötni Andrew-val. Kapcsolatunk elején nagyszerű ember volt és valóban úgy tűnt, mintha a sajátjaként szeretné a gyerekeimet. De minden csak látszat volt. Mindent azért csinált, hogy elválasszon attól az embertől, akit valóban szeretek.
Mikor felfogom, hogy mit is tettem a bejárati ajtóhoz rohanok. A mellette lévő kisszekrényből kiveszem a kocsim slusszkulcsát, és Drewét is, hogy nem tudjon utánam jönni. A garázsba futok és beszállok az autómba. Kihajtok az útra és látom, ahogy egyből követni kezdenek a lesifotósok, de most ez a legkisebb bajom.
Amint úgy vélem, hogy elég távol kerültem a házamtól telefont ragadok és tárcsázom anyát. Harmadik csörgésre fel is veszi:
- Szia, Kicsim – köszön vidáman – Mi újság?
- Anya – szólok bele a telefonba hisztérikusan, s kitör belőlem a sírás – Ne menj haza.
- Miért? Mi történt? Romina jól vagy? – kérdezi aggodalmas hangon.
- Csak ne menj haza – kérlelem – Könyörgöm anya.
- Hol vagy Ro? – teszi fel a következő kérdés.
- Úton Harryhez – sírom – Gyere oda te is, vagy menj Tináékhoz. Nem tudom. Csak légy biztonságban.
- Elmegyek Tináékhoz és onnan megyünk Harryhez – hadarja – Kicsim mi történt?
- Majd személyesen elmondom – szipogom, s közben a kormányt bámulom, mintha valami hipnózis hatása alatt lennék.
- De jól vagy? Nyugtass meg Romina, hogy legalább jól vagy!
- Fogjuk rá – felelek – De most ha nem baj tovább mennék.
- Vigyázz magadra, Kicsim. És nagyon sietek hozzád. Szeretlek!
- Én is szeretlek, anya. Te is vigyázz magadra – mondom, majd bontom a vonalat.
Lassan vezetek, hiszen nem vagyok teljesen magamnál. A könnyeimtől alig látok és nem akarok balesetet okozni. Az egyik piros lámpánál a mögöttem álló autók dudálnak rám, hogy induljak el végre, amikor a lámpa zöldre vált.
Épp ésszel nem felfogható, hogy mit tett Drew. Képes volt tönkretenni az életem, csak azért, mert őt önös érdekek vezették. Nem érdekelte két kisgyerek élete sem, csak az övé. Egy önző vadállat menyasszony lettem és nem is sejtettem semmit. Éveken át a jó oldalát mutatta, de most megláttam a foga fehérjét. Jobb, hogy most tudtam meg milyen is ő valójában, mint az esküvő után. Akkor talán belehaltam volna abba, ha el akarom hagyni. Épp olyan szadista, akár Michael.
Harry házához megérkezve a paparazzik fényképezői kattognak folyton, de nem tud meghatni. Átjutok a biztonságiakon, hiszen már többször is voltam itt, így gond nélkül beengednek. Az autóból kiszállva a bejárati ajtóhoz futok és dörömbölni kezdek, akár egy örült. Harry pillanatok alatt az ajtóban terem.
- Mi baj, Baba? – kérdezi ijedten arcom láttán és mosolya eltűnik.
- Bemehetek? – kérdezem sírva.
Harry egy szót sem szól, csak magához húzva megölel és bezárja mögöttünk az ajtót...
☺ CSATLAKOZZ TE IS A FACEBOOK CSOPORTHOZ! ☺
FB csoport neve: "Eltaszítva (wattpad)"
☺NÉZD MEG TE IS A TÖRTÉNET ELŐZETEST! ☺
Eltaszítva Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vlBAtXSjWec
Eltaszítva Trailer: youtube: Eltaszítva - Wattpad
Készítette: Claudia Sinclair