10. fejezet

5.1K 253 5
                                    

Sziasztok! Mint látjátok meghoztam az új részt!☺

A nyolcadik fejezetben azt írtam, hogy Liam másfél hónap rendez bulit. Nos ezt ma módosítottam 2 hétre, mert kicsit utána számoltam a dolgoknak és röstellem, hogy akkor hibáztam. De ezt a részt ennek a két hétnek fényében írtam meg. Hogy tiszta legyen nektek esetleg nézzétek meg, hogy miről is van szó! ☺
Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást és vigyázzatok magatokra!
Puszi: VanneyG :* ♥

PS.: most, hogy Lena Moore történetét befejeztem már csak ez az egy "blog" amivel foglalkoznom kell, ami maximálisan megkönnyíti  dolgom! ☺☺



Mikor hazaérek Harry a nappaliban ülve néz valami akciófilmet. Kardigánom levetem és az előszobában levő akasztóra teszem. Hazz hiba hallja az ajtó csukódását, egy pillantást sem vet rám, ami eléggé szíven üt.

Bemegyek a nappaliba és leültek mellé a kanapára. Hazza még mindig üres tekintettel bámulja a TVt. Rám sem hederít.

Miért csinálja ezt?

- Mit nézel? – kérdezem, hogy törjem a jeget.

- Filmet – válaszolja ridegen.

Mert magamtól rá nem jöttem volna.

- És mi a íme?

- Sasszem.

Hangja olyan ridegen szól, hogy legszívesebben ebben a szent másodpercben elsírnám magam. Érzem, hogy a sós könnyek marják a szemem, de nem fogok elgyengülni.

- Mi bajod van? – kérdezem suttogva lehunyt szemekkel.

- Semmi – feleli egyszerűen.

A rohadt életbe is Styles.

- Na jó – kapcsolom ki a TV-t – Vagy kibököd mi a fene bajod van, vagy most azonnal összepakolok, kilépek azon az ajtón mutatok a bejárati ajtó fele -, s örökre eltűnök az életedből.

Harry ugyanúgy néz előre, mintha még mindig menne a film. Bár tudom, hogy minden egyes szavam tisztán hallotta és értette. Szavaim ellenére ő mégse mond semmit.

Megrázom fejem és kibuggyannak könnyeim, majd elindulok az emeletre.

- Várj – kiált utánam Harry – Ne haragudj Romina.

Kezem a korláton, de megállok. Szemeimből szüntelenül potyognak a könnyek. Harry léptei megszűnnek, de hallom ahogy levegőt vesz mögöttem.

- Annyira sajnálom Ro – suttogja meggyötört hangon.

- Miért csinálod ezt velem? – szipogom.

- Fogalmam sincs – sóhajtja.

- A suliban is furcsa voltál – mondom, s megfordulok, hogy a szemébe nézhessek.

- Na jó – fújja ki erősen a levegőt – Elmondom... Terveztem valamit kettőnkre a délutánra.

- Mit? – kérdezem csodálkozva.

- Gondoltam elviszlek moziba. Beültünk volna romantikus filmre, utána meg elvittelek volna vacsorázni, majd sétálni a kedvenc parkodba. Gondoltam ezzel vissza tudlak hódítani.

A levegő egyszerűen tábort ver a tüdőmben és felszólításra sem hajlandó onnan távozni. Tátott szájjal bámulok Hazzára és próbálom feldolgozni az imént hallottakat.

- Szóval... újra akartad... újra akartad teremteni az első randinkat? – találom meg a hangom.

- Hát mondhatjuk úgy is – mosolyog.

- De miért nem szóltál a suliban, hogy mit tervezel?

- Mert neked is kijárt egy csajos program a barátnőiddel. Az ég tudja mikkor kapcsolódtál ki utoljára.

- Ebben igazad van, de te már mindent elterveztél én meg... cserben hagytalak.

A bűntudat egyre csak nő bennem. Igaz, nem tudom, hogy tervez valamit, de mikor furcsa lett a suliban eleve itthon kellett volna maradnom.

- Nem tudhattad, hogy kettőnknek tervezek valamit – mondja és derekamnál fogva magához ránt – Nekem az a fontos, hogy jól érezd magad – mosolyog és egy puszit nyom homlokomra.

- Holnap bepótolhatjuk, ha akarod – mondom, s kezem mellkasára csúsztatom – De! Nem randi!

- Értettem főnökasszony – nevetünk fel mindketten.


* 2 héttel később *

- Figyelj, ha nem akarsz, nem kell bemennünk. Fogjuk magunkat, hazamegyünk és otthon megnézünk egy jó filmet – szorítja meg combom Harry az autóban ülve Liam háza előtt.

Mivel ma kezdetét vette az őszi szünet, most a suli színe-java Liam Payne buliján issza le magát a sárga földig.

Sosem voltam az a bulizós típus és ezen nem ma este akarok változtatni.

- Nem, nem bemegyek. Megbeszéltük, hogy ma eljövők és nem akarok segget csinálni a számból – rázom meg a fejem, majd mély levegőt veszek – Na, Styles.. menjünk be.

- De amint haza akarsz menni, azonnal szólj oké – mosolyog rám, mire bólintok.

Kiszállva az autóból egyből érezni a zene lüktető ritmusát. Mintha a belsőm mélyéből törne felszínre a zene, azonnal átjárja a minden porckiám. Hazz megfogja a kezem, s így sétálunk be a házba. A kertben is már ezerrel tombolnak a diákok. Egy srác éppen a gyomra tartalmát üríti ki az egyik bokornál.

- Te ugye nem fogod ma így végezni? – intek a hányó fiú felé.

- Nem fogom. Nem kell félned Romina. Józanul hazavezetek és rendben hazaérünk – szorítja meg a kezem biztatás képen.

Mikor beteszem lábam a házba azonnal kétségek jönnek fel bennem az estét illetően. Egy lány – akinek mellesleg lila és zöld haja van – az étkező asztalon rázza magát egy szál bugyiban és melltartóban. Nem vagyok egy halálosan prűd alkat, de nekem ez már kicsit sok.

- Biztos ne menjünk haza? – próbálja meg Harry túlkiabálni a zenét.

Nemlegesen megrázom a fejem és a konyha fele vesszük az irányt. Közben mindenhol ittas és dülöngélő fiatalok buliznak.

Annak az okát, hogy Hazz miért a konyhába visz megértem amint megpillantom a sörös rekeszeket, konyakokat, Jack Daniel's-es üvegeket és még rengeteg más szeszesitalt. Itt a buli szíve és lelke: a pia, valamint az elmaradhatatlan házigazda is. Liam éppen a barátnőjével csókolózik.

- Hé haver – kiált oda Harry – Menjetek szobára. A végén ezeknek a srácoknak még több okot adsz a hányásra.

Liam elszakad Sophia ajkaitól és barátja felé fordul:

- A legtöbb ficsúr örülne, ha Soph lenne a csaja. Szóval pofa be – nevet fel Liam.

Látszik rajta, hogy nem csak vizet fogyasztott a mai nap folyamán. Hazz azt mondta, hogy a buli ötkor vette kezdetét most pedig kilenc óra van. Négy óra alatt képesek leinni magukat? Ez elképesztő.

Liam egy poharat nyom Harry kezébe, majd az enyémbe is. Fogalmam sincs mi lehet benne, de a szagából ítélve elég durva alkohol tartalma van.

- Haver, nekem még haza kell vinnem Rominát, ő pedig nem iszik – veszi ki kezemből a poharat és Liam felé nyújtja mindkettőnkét.

- Ne csináld bratyó – üti vállon – Te húzd csak le. Neked csajszi pedig éppen itt az időd, hogy kipróbáld a piát – intézi felém utolsó mondatát.

Kiveszem Hazz kezéből a poharat és visszatartott lélegzettel lehúzom annak tartalmát. Hazza csak tátott szájjal figyeli cselekvésem. Liam elkezd kiabálva röhögni, amit Sophia állít le azzal, hogy fejbe vágja.

- Jó kislány – röhög immár halkabban Li és ad egy másik poharat is.

Szag alapján Jack Daniel's van benne, de nem tudom. Nem foglalkozok semmivel csak lehúzom annak is a tartalmát.

Azt hiszem most kezd beindulni a buli...

Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]Where stories live. Discover now