Sziasztok!
Megérkeztem a következő fejezettel, ami igen csak nehézkesen jött össze. Az okokat, már egy bejegyzésben leírtam, most nem szeretném firtatni.
A lényeg, hogy minden oké, én pedig újra itt vagyok!

Az előző fejezetre 35 vote és 3 olvasói komment érkezett! Nagyon szépen köszönöm!♥

Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást és HAGYJATOK NYOMOT MAGATOK UTÁN!

Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket!
Vigyázzatok magatokra!
Puszi: VanneyG :* ♥☺


- Sajnálom Drew – sóhajtom – De nem fogadhatom az ajánlatod.

Andrew tekintete meglepettséget sugall felém, és bánatot is egyszerre.

- Megkérdezhetem, hogy miért döntöttél így? – kérdezi egy mély levegő után.

- Nem tudom magam elképzelni egy fotózáson – adok egyszerű választ – Ahol öltöztetnek, megmondják, hogy állj, sminkelnek, és a hajaddal pepecselnek. Ez nem az én világom.

- Honnan tudod, ha nem adsz neki egy esélyt? – kapaszkodik az utolsó reménysugárba.

- Terhes vagyok Drew – emelem fel a hangom kissé hisztérikusan – A testem napról-napra változik. Az egyik pillanatban nevetek, a másikban sírok a harmadikban pedig kiabálok. A hormonok teljesen megzavarnak. És most azt mondatják velem, hogy nem.

Belenyúl a sebébe és odanyújt elém egy kis kártyát.

- A névjegykártyám. Ha a hormonok pár óra múlva azt mondatják veled, hogy vágj bele... Akkor csak hívj fel – kacsint.

- Kétlem, hogy bármikor is ezt fogják mondatni – nevetek, de elveszem a névjegykártyát, hogy ne bántsam meg még jobban.

Elfogyasztjuk a teát és a tortaszeletet egy jóízű beszélgetés közepette. Megtudom róla, hogy 23 éves és nem tagadja, hogy azért került az ügynökséghez ilyen fiatalon, ilyen posztra, mert az édesanyja alapította harminc évvel ezelőtt. Nem büszke arra, hogy nem magától érte el, ami őszintén meglep. Hiszen a mai világba mindenki ott pitizik a feletteseknek, főnököknek, ahol csak tud – tisztelet a kivételnek. De ő egy napon mégis saját céget szeretne alapítani, s a saját lábára állni. Ezért pedig tisztelem és becsülöm Andrewt. Kifejezetten éretten gondolkodik. 30 éves kora környékén családot szeretne, de ha előbb jönne össze, azt sem bánná.

- Ha meggondoltad magad, hívj – mondja nekem a parkolóban.

- Kétlem, hogy ez megtörténik – nevetek fel.

- Ha nem, akkor én mindenképpen hívlak – ad egy puszit az arcomra, minek köszönhetően a pír ellepi orcám.

- Rendben van – mosolyodok el szégyenlősen.

- Örülök, hogy megismertelek – vigyorog – Viszlát, Romina.

- Én is örülök. Szervusz Andrew – köszönök el, majd mindketten elindulunk az autónkhoz.

***

- Szia, anyu – kiáltok, ahogy belépek a bejárati ajtón

- Szia, Romi – szalad hozzám egyből – Mi újság? Egyben vagy? Nem bántott az a férfi?

- Mesélek, igen és nem – válaszolok nevetve előző kérdéseire.

Bemegyünk a nappaliba és leülünk a kanapéra egymással szemben.

- Mi volt az orvosnál? – kérdezi izgatottan.

Magamhoz veszem a táskám, amibe az ultrahangképek vannak. Odaadom anyunak, majd egy hatalmas és büszke mosollyal az arcán megnézi azokat.

- Nagy baj, ha nem igazán tudom kivenni a kicsit? – nevet fel kínosan.

- Igen, mivel kettőt kellenél látni – motyogom.

- Ezzel... azt akarod mondani, hogy...

- Igen, ikrek lesznek. Az orvos azt mondta, hogy még felszívódhat az egyikük, de a következő ultrahangon már kiderül, hogy kettő jövevény lesz vagy egy.

Anya teljes sokkban ül és nézi a képet. A számomra éveknek tűnő másodpercek iszonytatos lassúsággal telnek. Ha valaha is megszólal, vajon kiabálni fog vagy örülni? Valahogy az elsőnek több esélyt adok.

- Mondj valamit anya – könyörgök neki.

- Milyen színű lesz így a gyerekszoba? – kérdezi.

- Ezen morfondíroztál? – kuncogok.

- Szívem ezt alaposan át kell gondolni – feleli – Két gyerek, az két gyerek. Mindenből dupla mennyiséget kell venni. Nézegettem nagyon jó bababoltokat, ha egyszer ráérünk, akkor elmehetnénk. Biztos találnák valamit, ami kedvedre való.

Csak nézek, mint borjú az új kapura.

Anyu komolyan azon gondolkodik, hogy mi lesz, ha mindkettő csöppség a világra jön? Én vagyok terhes, de eddig még nem agyaltam ezen, hiszen bármi megtörténhet.

De mégis... melegséggel tölti meg a szívem, hogy ennyire törődik a jövendőbeli unokáival.

Következő kérdése, pedig nem volt más, mint az, hogy miért hívott el Andrew. Elmeséltem neki mindent; az ütközéstől az elköszönésig.

- Nem értem miért nem próbálod meg a fotózást? – hitetlenkedik – Hiszen, abba még nem halsz bele.

- De anyu, te is tudod, hogy az nem én lennék – hajtom le fejem.

Mivel odaadtam anyunak a névjegykártyát is, most azt szorongatja.

***

A fürdőbe készülve összeszedem a pizsamának szánt rövidnadrágot és toppot is. Elvégre nyár van, és nem akarok megfőni az éjjel, még ha nyitva is van az ablakom.

A telefonom hangos csörömpölésbe kezd. Az éjjeli szekrényemhez megyek, hogy felvegyem.

Andrew neve villog a kijelzőn. Fogadom a hívást.

- Szia – köszönök.

- Jó estét, szép kisasszony – hallom hangján, hogy mosolyog – A fotózás időpontja miatt hívlak.

- Milyen fotózás? – kerekednek el szemeim – Drew mondtam, hogy nem megyek el.

- Anyukád felhívott és ő mondta, hogy eljössz – magyarázza értetlenül.

- Anya? De hiszen... - majd ekkor leesik; anya szeretné, ha adnék ennek a dolognak egy esélyt - Visszahívhatlak, mondjuk fél óra múlva?

- Persze – feleli – Várni fogom. Szia.

- Szia – köszönök el, majd bontom a vonalat.

Az ágyra dobom a telefonom és átrohanok anya szobájába...


☺ CSATLAKOZZ TE IS A FACEBOOK CSOPORTHOZ! ☺

FB csoport link: https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts

FB csoport neve: "Eltaszítva (wattpad)"

☺NÉZD MEG TE IS A TÖRTÉNET ELŐZETEST! ☺

Eltaszítva Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vlBAtXSjWec

Eltaszítva Trailer: youtube: Eltaszítva - Wattpad

Készítette: Claudia Sinclair

Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]Read this story for FREE!