Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]

3. fejezet

Az éjszaka álmok sokasága kísért, amelyek hol rosszabbak, hol jobbak. Rágondolok, hogy átmegyek Harryhez, de nincs szívem zavarni. Nem lehetek olyan önző, hogy ha én nem alszok, ő se aludjon. Hálás vagyok, hogy befogadtak, és nincs szívem megtenni.

Nagynehezen az éjszaka közepe táján elfognak az álmok és onnantól fogva reggelik fogjuk vagyok.

Mikor felébredek Hazz már ott ül az ágyam szélén és mosolyogva néz engem. A sötétítőfüggönyt már kihúzta, így a Nap sugarai bántották a szemeim, ezért nehezen is tudom kinyitni őket.

- Ne légy ilyen finnyás! – nevet fel Harry – Ez csak fény.

- Hm… - nyögök fel – Pont úgy csinálsz, mintha allergiás lennék rá.

- Nem Romina, te csinálsz úgy – nevet – De egyébként, hogy aludtál? Tudtál egyáltalán?

- Sokáig forgolódtam, aztán mikor elaludtam felriadtam az álmok miatt. De egy óra körül tudtam normálisan elaludni.

- Miért nem jöttél át? – kérdezi szomorúan.

- Nem akartalak zavarni – suttogom, de nem nézek rá.

- Istenem Romina – sóhajt fájdalmasan – Gyorsan kapj valamit magadra, aztán gyere le reggelizni. Fantasztikus kaját csináltam.

- Kitalálhatom? – kérdezem, mire érdeklődve húzza fel a szemöldökeit – Rántotta?

- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. De nem. Nem rántottát csináltam.

- Akkor palacsinta?

- Milyen palacsinta?

- Csak nem nutellás? – csillan fel a szemem.

- És megnyerted az ötös lottót – kacsint, majd elhagyja a szobámat – Siess! – kiabál vissza.

Mikor felülök az ágyba, körbenézek, és furcsa érzések kerítenek hatalmukba. Tegnap ilyenkor nem gondoltam volna, hogy ma reggel nem a saját ágyamba ébredek. Néhány könnycsepp legördül arcomon, de nem engedem, hogy ezek száma megsokszorozódjon. A bőröndömből előkeresek néhány normális ruhadarabot és persze fehérneműt. Egy fekete csőfarmert és egy fehér toppot választok a szokásos tornacsukámmal. Gyorsan lezuhanyozok és felveszem a ruháimat.

Leszaladok a lépcsőn és bemegyek a konyhába, ahol Harry éppen sürög-forog.

- A rohadt életbe – szitkozódik, majd a serpenyő tartalmát kiborítja a kukába.

Nevetve megyek oda hozzá és kiveszem kezéből a serpenyőt.

- Ro, én akarok reggelit csinálni neked.

- Én ezt megértem, és köszönöm, de ha így folytatod, nem fogok jól lakni, és gondolom te is szeretnél enni pár darabot.

- Te csak ülj le és pihenj. Magad mondtad, hogy alig tudtál aludni. Majd én megcsinálom – vette vissza a serpenyőt.

- Rendben van – adom meg magam, és hátralépek pár lépést – De csak egy kérdés Hazza. Tettél alá egy kis olajat, hogy ne égjen oda?

- Miért? Kellett volna? – kerekednek el szemei.

- Igen – nevetem el magam arckifejezésén – Meg nem azt mondtad, hogy megcsináltad a reggelit?

- Azt hittem mire lejössz, kész leszek, és nem veszed észre ezt a kicsi hazugságot.

Visszasomfordálok mellé és kiveszem kezéből a serpenyőt, majd megsütöm a palacsintákat. Miután tányérra teszem a kész palacsintákat Harry megkeni őket nutellával, majd feltekeri őket. Körülbelül tíz perc elteltével már kész is van a reggeli, amivel elvileg Harry akart meglepni. Hát meg is lepett.

- Egyébként… - kezdek bele az első falat után – mennyit dobtál ki a kukába?

- Azt szerintem jobb, ha nem tudod – mondja, és csak habzsolja a palacsintákat.

- Na, mond csak meg.

- Nagyjából hetet – köhögi.

- Hetet? Az nem semmi. Mennyit dobtál volna ki még, ha nem jövök le?

- Nem tudom. Egyszer csak elfogyott volna, vagy egy sikerült volna.

- Csak az a volna, ott ne volna, mi?

Olyan jó érzés, hogy Harry mellettem van. Az, hogy a közelemben van pedig csak rádob a dolgokra. Azt viszont remélem, hogy nem térnek vissza az érzéseim iránta. Az már túl sok lenne nekem.

- Jól vagy? – zökkent vissza kérdésével Harry a valóságba.

- Persze, csak elkalandoztam – vallom be.

- Ro, ma nekem el kell mennem, segíteni Zaynnek, mert valami gond van a gépével ő meg nem ért hozzá. Megleszel egyedül?

- Talán nem rabolnak el – erőltetek magamra egy mosolyt – Egyébként Tina és Adrian?

- Anya elment bevásárolni, és szerintem tizenegyig nem jön haza. Apa meg bement a céghez, meg délután lesz egy megbeszélése.

- Értem – bólintok.

A tányérokat elmosogatom, majd kiteszem őket száradni. Harry összeszed a szobájában néhány holmit, majd köszönés után elhagyja a házat, aminek következtében én társaság nélkül maradok.

Mivel Harrynek sosem volt ellenvetése az ellen, hogy egyedül tartózkodtam a szobájába. Egyszerűen nem bírtam megállni és bementem oda. Ahogy kinyitom az ajtót azonnal megérzem jellegzetes illatát, amelytől borzongás fut át egész testemen. Az ágya ugyanolyan rendetlen, mint amilyen akkor is volt, amikor együtt voltunk. Az Ő szobája pontosan olyan, mint az a vendégszoba, ahol én alszok. Az éjjeliszekrényén azonban valami megüti a szemem. Egy kép, amin ketten vagyunk. Az a kép, ami akkor készült, amikor megígértük egymásnak, hogy örökre együtt leszünk. A képen épp megcsókoljuk egymást, melynek hatására szép emlékek sokasága lepi el gondolataimat. A TV mellett pedig egy másik kép, de azon már csak én szerepelek.

Mikor először aludtam itt Hazza csinált rólam egy képet a telefonjával, majd előhívatta, aminek őszintén megvallva nem igen örültem, mivel egy olyan topp volt rajtam, amiből kilátszott a hasam, és a derekamig látszom a képen. Zayn sokat piszkálta azzal, hogy biztosan ezzel a képpel „alszik el” esténként.

Lefekszem Harry ágyába és az oldalamra fordulva bámulom a közös képünket. Furcsa, hogy ilyen rövid idő alatt, mennyi minden tud változni. A szakítástól is kikészültem, de most, hogy „elvesztettem” anyut egyszerűen besokalltam. Legszívesebben ordítanék és kiszaladnék a világból, de türtőztetnem kell magam. Nem fordulhatok ki önmagamból. Így sem az a Romina vagyok, aki tavaly ilyenkor.

A szemimre azonban mintha egyik pillanatról a másikra mázsás súlyokat tettek volna, úgy kezdtek el húzni, és percek alatt álomba szenderülök.

***

Fogalmam sincs mennyi idő telt el, de arra ébredek, hogy valaki ráz és szólongat.

- Romina… Kislányom… Jól vagy?

Tina.

Szemeim kinyitom – ismét nehezen, mint reggel -, majd megdörzsölöm őket és ránézek.

- Minden rendben van kislányom? – kérdezi újra.

- Igen persze – ásítom – Csak elaludtam.

- Hogy-hogy Harry szobájába vagy?

- Én csak… - nem tudtom mit mondjak.

- Ha beszélni akarsz valamiről, hozzám nyugodt szívvel fordulhatsz – simogatja meg kezem – Most lemegyek, csinálok valami egyszerű ebédet. Pizza jó lesz?

- A pizza egyszerű ebéd?

- Tudod, hogy vagyok az ételekkel és a háztartással. Mindenben a maximálisra törekszem.

- Természetesen, de miattam igazán nem kell annyit fáradoznod.

- Erről szó sincs kisszívem. Ez nem fáradság számomra. Most lemegyek és megcsinálom, te pedig csak pihenj.

Válaszolni már nem tudok, mert újra elalszok…