2. évad ~ 8. fejezet

Start from the beginning
                                    

Tina és Adrian szintén sokszor meglátogatott a fél év alatt. Nem volt olyan hét, hogy ne láttam volna őket. Már azt se tudták mivel lepjenek meg. Egyik alkalommal gyakorlatilag feltöltötték a hűtőt, a másikon pedig hintaszéket, és játékokat hoztak az unokáiknak. Fáj a szívük, amiért a fiúk így viselkedik, de mégis boldogok, amiért nem tiltottam el őket a kicsiktől. Amihez úgy érzem nem is lenne jogom. Nekem ők egyáltalán nem ártottak, arról pedig nem tehetnek, hogy Harry így elutasítja a saját gyerekeit.

Most azonban éppen a kórházba tartunk, mivel már majdnem egy hetet ráhúznak az ikrek. Ma be kellek feküdni, és ha elvégzik a szükséges vizsgálatokat, akkor ma este megindítják a szülést.

- Ne aggódj, Szerelmem – szorítja meg a kezem Drew – Minden rendben lesz a babákkal.

- Remélem – veszek egy mély levegőt.

***

- Mindent rendben találtunk Romina – jön be a szobámba Dr. Culder – Ha beleegyezel, akkor negyed órán belül beindítjuk a szülést.

- Persze – bólintok, miközben minden erőmmel szorítom Drew kezét.

- Akkor hamarosan burkot repesztünk, ennek hatására elkezdődik a vajúdás. Ezután elkezdődik a tágulás, aminek gyorsaságát pontosan nem tudom megmondani. Mindenki másként reagál rá, valakinek például a fájások sem kezdődnek el.

- Jézusom – szorítom össze szemeimet.

- Romina, nyugodj meg. Ezek már a terhességed utolsó órái – mosolyog rám biztatóan – De ha szeretnéd, még meggondolhatod magad, és császárral is világra hozhatod a kicsiket.

- Nem – rázom meg a fejem – Természetes úton szeretném megszülni őket.

- Remélem azzal tisztában vagy, hogy mivel két babáról van szó jobban ki kell tartanod – mosolyog rám.

- A gyermekeimért mindent – bólintok.

- Ahogy szeretnéd – bólint Dr. Culder – Ne idegeskedj! Hamarosan a karjaidban tarthatod őket.

***

Egyik karomban a kislányom, másikban pedig a kisfiam. Ennél csodálatosabb érzés nincs a világon. Ez a két kis csöppség minden fájdalmat megért. Már a kis karszalag is az apró csuklójukon van.

„Darcy Julia Christina Styles" és „Oliver Alejandro Adrian Styles"

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

„Darcy Julia Christina Styles" és „Oliver Alejandro Adrian Styles".

Örömkönnyekkel a szememben olvasom neveiket. Adrian boldogan vállalta, hogy nevére veszi a kicsiket. Az ügyvédünk rengeteg procedúrát vállalt, hogy teljesüljön ez a dolog. De a gyerekek – annak ellenére, hogy az apjuk lemondott róluk – viselhetik a Styles nevet.

A névválasztást illetően nem volt nehéz dolgom. Amint megtudtam, hogy egyikkőjüket sem vesztettem el, egy percig sem kellett gondolkoznom. Egyértelmű volt, hogy a nagyszüleik nevét megkapják. Adrian pedig megkért arra, hogy Oliver – ami az egyik hőn szeretett fiúnevem - második neve az Alejandro legyen, apa után. A lánynév pedig Harry kedvence. A történtek ellenére nem tudtam megtenni, hogy más névvel illessem a lányunkat.

Már-már feldolgozhatatlan, hogy néhány órája még a pocakomban voltak, most pedig már a karomban tartom őket. Darcyt a maga 2850 grammjával és 50 centijével, és Olliet a 2900 grammjával és 53 centijével.

Az pedig már csak a sors fintora, hogy születésnapjuk egy napra esik Harryével...


☺ CSATLAKOZZ TE IS A FACEBOOK CSOPORTHOZ! ☺

FB csoport link: https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts

FB csoport neve: "Eltaszítva (wattpad)"

☺NÉZD MEG TE IS A TÖRTÉNET ELŐZETEST! ☺

Eltaszítva Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vlBAtXSjWec

Eltaszítva Trailer: youtube: Eltaszítva - Wattpad

Készítette: Claudia Sinclair


Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]Where stories live. Discover now