Kerge kor /Befejezett/

Negyvenedik fejezet

Adrián

Szerelmesnek lenni egyszerre furcsa és felemelő dolog. Valakiért lángolni olyan ajándék, ami párszor megadathat az életben, az első mégis izgalmasabb a többinél. Minden új, minden figyelemfelkeltő, ami a másikhoz köthető. Félve nézel rá arra, akiért epekedsz. Ha meg kell szólítanod, talán bele is pirulsz. Nekem nem ismeretlen, akiért szívem dobog. Minden gondolatát ismertem valaha, de az az oldala, ami gyengéd, már másképp az. Boldognak kellene lennem, de nem tudok, mert egy fekete árnyék vetül arra, ami szép is lehetne. Miért így történt? Miért lettem én egy bosszú eszköze? Miért nem szerethetem csendben, ahogy eddig tettem?

Pár nap eltelt az események óta. Nem mondom, hogy minden rendben, de már fényévekkel jobb a helyzet. Nem borultam ki, nem is tudtam volna, mert mikor csak tehette Adri, velem volt. Még ha nem is szóltunk egymáshoz, jelenléte elég volt ahhoz, hogy egyszerre fájjon és nyugtasson. El fog ez valaha múlni? Mindig emlékezni fogok az eseményekre, ha látom őt? Nem szeretni képtelen vagyok, de valami belül mégis más, amit nem értek. Annyira kusza és érthetetlen, ami bennem zajlik épp. Remélem nem szúrta el miattam az érettségiket, mert azt nem bocsátanám meg magamnak. Dénes is többször hívott, hogy lelket öntsön belém. Anita és Ben útja is hozzám vezetett, mihelyst haza értek. Mindenki azon volt, hogy elvegye a figyelmemet az önmarcangolásról. Igyekeznek szóval tartani, bár sokszor inkább magam szeretnék lenni, de őket megsérteni nem szeretném.
Csütörtökön nem mentem iskolába, nem éreztem magamban elég erőt, hogy megtegyem. Adri hamar rávette az anyukáját, hogy küldjön vissza engem az orvoshoz, így a doki még két napra kiírt. Mivel Adri rendelkezik nyelvvizsgával, neki szerdán véget ért az érettségi a hétre, majd csak jövő héten megy földrajzból, így a hét utolsó két napjának délelőttjét velem töltötte. Igazából nem beszéltünk semmi lényegesről. Segített füvet nyírni, megolajozni az ajtókat, ablakok nyitószerkezetét. Délután meg jöttek Benék, ilyenkor ő elment Emilhez, kellett neki is a lelki támasz. Nem csak nekem nehéz ez a helyzet, hanem számára is. Látom a szemében, hogy visszacsinálná a dolgot, átvenné tőlem ezt a borzasztó terhet. Hibásnak érzi magát, de nem tudok rá haragudni még sem.

– Örülök, hogy végre eszel – mosolyog rám Emese szombat délelőtt. Épp reggelizünk. Hetek óta először fordul elő, hogy mindenki, tehát Adri is hajlandó volt lejönni a szobájából. – Egészen lefogytál – állapítja meg.
– Kezdek jobban lenni – felelem, de igazából nem, nem vagyok jobban, csak már tudom valamelyest kezelni a helyzetet. Ha nem, akármilyen ovisan is hangzik, odamegyek Adrihoz és megölelem. Valahogy megnyugtat a léte. Ő nem szól semmit, csak magához szorít, biztosítva róla, hogy ő itt van nekem. Másszor meg elbújnék előle. Nagyon nehéz ez az egész így.
– Kértelek már párszor, hogy reggelihez ne hozz le telefont – korholja Tivadar Adrit, ahogy nevelt fia ránézett a telefonjára.
– Bocsi, csak fontos hívást várok – feleli zavartan, miközben kerüli a tekintetemet. A falat azonnal keserűvé vált a számba.
– Biztos nagyon fontos lehet – gúnyolódik Tivadar. Eléggé sokszor papolta már, hogy a telefon nem családi étkezésekhez való.
– Az – válaszol Adri rá sem nézve nevelőapjára, akivel jelenleg fasírtban vannak, főleg azért, ahogy az anyjával beszélt mostanában. –, és fel is veszem – áll fel az asztaltól dühös tekintettel, amint megrezzent a telefonja.

– Adrián! – kiabál utána az anyja, de hiába, a fia figyelemre sem méltatja, inkább kiballag a teraszra. – Úgy felpofoznám – mondja dühösen Emese.
– Biztosan fontos – kelek szerelmem védelmére, mire mind a két felnőtt kissé dühösen néz rám.
– Örülök, hogy kibékültetek, de ne csináljátok már ugyanazt, mint gyerekkorotokban – csattan fel a pótmamám. Hát igen, gyereknek is mindig kitartottunk egymás mellett. Ha valamelyikünk csinált valamit mindig együtt kaptunk büntetést, mert azt állítottuk együtt voltunk az ötletgazdák. Elmosolyodok, mire Mesi megenyhül kicsit. Ennyivel mostanában le tudom venni a lábáról. Bár ne lenne olyan nehéz, hogy ezt megtegyem.