Kerge kor /Befejezett/

Hetedik fejezet

Bonyolódó helyzet

Marha pocsékul érzem magam már napok óta. Nem bírok a tükörbe nézni, és anya szeme elé kerülni sem. A tekintetében mindig biztatás ül, hogy nyugodtan mondjam el, hogy mi bánt, de egyszerűen nem megy. Hiába tudom, hogy biztosan nem haragudna a csókért és a bennem tomboló dolgokért sem. Ő az egyetlen most már az életemben, aki megért, elfogad olyannak, amilyen vagyok. Miután a másik személy fogta magát és kisétált belőle. Ez a gondolat még mindig őröl, tépi a szívemet. Néha azt hiszem, hogy nem bírom elfelejteni ezt az egészet. Annyira a lelkembe ette magát az évek alatt, hogy csak úgy elengedni továbbra sem tudom. Ő vajon mit szólna hozzá? Emil a barátja, gondolom nem titok előtte, hogy Emil...nos, ő meleg. Annyira furcsa erre gondolni. Olyan, mintha lett volna egy életem az orvosiban történtek előtt és elkezdődött volna utána egy másik. Ami kerge. Ami érthetetlen. Ami új dolgokat hozott számomra. Akárhányszor arra gondolok, ami ott történt, vagy ami a mosdóban nem is olyan régen, annyira hihetetlen, hogy pont velem. Évekig vártam arra, hogy megtörténjen velem. Érintettük még Adrival a szexuális témát régebben. Azt gondoltam, hogy egyszer majd velem is megesik, hogy vágyni fogok valakire. Csak arra nem számítottam, hogy ennyire furcsa módon fog megtörténni. Mert az, hogy belül valami megkondult tagadhatatlan. A testem beleremegett, mindenem olyan őrülten tekergett. Éreztem az izzást, valami a mélyben zizegett. Vágyat éreztem. Ezt már tisztán tudom. Vágytam a csókra. Vágytam az érintésre, mint minden velem egykorú, csak én épp egy fiúéra és ez az, ami ijesztő benne. Alig léptük még át a 21. század küszöbét, az emberek megítélése igen sarkalatos még ezen a téren. Sokáig tabu volt, most talán nyitottabbak rá. Ha belegondolok mi várhat rám, egészen kétségbeejtő. Magamat sem tudom hová tenni és egy egész világ lesz ellenem olyanért, amit nem kértem. Csak van és kész. Ki érti ezt meg? Ki ért meg engem, ha a belső dallamomat én sem pontosan hallom?

Ami a két fiút illeti, gyáva nyúl módjára kerülöm őket is, mint anyát. Érzem a tekintetüket magamon. Néha, ha rájuk nézek magyarázatot várnak, de még képtelen vagyok rá. Ha meglátom őket, hátraarcot csinálok és elmenekülök. Mondhatom, marhára bátor vagyok, de egyszerűen nem bírom. Nekem mindez sok volt és a legrosszabb, hogy nem egy rémálom, amiből bármikor felébredhetek. Ez az élet, sajna. Az elmúlt napokban az eshetőségeken gondolkodtam. Ha nem tudom elfogadni, szenvedni fogok életem végéig. Talán elveszek valakit, akit nem fogok szeretni. Sőt! Azt sem fogom hosszútávon tűrni, hogy hozzám érjen. Talán lesz majd gyerekem, és majd nem bírok ránézni, mert ez nem én vagyok. Mindazonáltal az sem épp lelkesít, hogy az elfogadás kicsiny hazánkban még igen-igen totyogó korban van. Az internet térhódítása egyre szembetűnőbb. Az információk áradnak felénk, ha csak megnyitjuk a keresőt. Vannak már közösségi portálok, bár kezdetlegesek. Ki tudja, mi lesz, ha egyszer felfejlődnek? Titok maradhat bármi is? Félek egyedül. Rettegek, hogy mi lesz mindennek a vége. Istenem, könyörülj, és küldj segítséget.

– Milán – hallom meg Ben hangját. Nem épp erre gondoltam. Rá se nézve elsétálok mellette. Nem óhajtok vele beszélgetni, mert van egy olyan érzésem, hogy ez ismételten másba torkollana és a legrosszabb az egészben, hogy akarnám. Legjobb meggyőződésem ellenére alávetném magam bárminek, csak hogy újra érezzem az izzást. – Beszélni szeretnék veled.

– Én nem – morgom. Én azt szeretném, hogy hagyjon mindenki békén addig, míg én sem tudom merre van pontosan az egyenes.

– Milán, légyszi – követ. Esküszöm rosszabb, mint egy pulikutya.

– Nem! – döntök. Szerintem egyértelmű voltam.

– Hamarabb szabadulsz – érvel. A fene essen belé, amiért igaza van. Ez olyan, mint hogy szabadulj meg egyszerűen a szúnyogtól. Hagyd, hogy kiszívja a véred. – Elkísérlek – mosolyog. Anyám, ez most kezd ciki lenni. A táskámat ne adjam oda? Ez a kísérjük haza szitu nekem nem tetszik. Nem vagyok lány. Ezt lehet nem ártana közölnöm vele. Meg kellene mondani, hogy bocsi, de farkam van. Ha legközelebb virággal állít be, azt fogom a sírjára rakni.