Kerge kor /Befejezett/

Tizennyolcadik fejezet

Fájdalmas felismerés

Hirtelen eszmélek, valami bemerészkedett az agyamba, hogy szétzúzza azt a zagyvaságot, amit álmodtam. Ébren vagyok, de nem akarom kinyitni a szememet, mert akkor vissza kell térnem a fájdalmas valóságba. Szembe kell néznem mindennel és mindenkivel, kiváltképp magammal, akivel egy cseppet sem vagyok kibékülve, de a tompa zizegés csak nem akarja abba hagyni. Kinyitom a szememet és ráeszmélek, hogy a szobámban vagyok. Egy pillanatra azt hiszem, hogy minden csak rossz álom volt, majd pár pillanat nézelődés után meglátom a fóliát a földön. Pedig kezdtem már reménykedni. Egy hiú ábránd kelt életre bennem, hogy minden, ami történt csak álom volt. Azt reméltem, hogy csak az agyam kreált irreális érzéseket, vágyakat. Bármit megadnék azért, hogy álmomba hagyhassam a lüktetést, a szörnyű lelkifurdalást. Azonban nem lehet, a valóság hív. Kegyetlenül a tudtomra adja, hogy még nem végzett. Fürödjek csak a keserűségben, érezzem magam vacakul, mert megérdemlem. Minden egyes gyötrő másodperc jogos. Minden egyes marás a lelkembe megérdemelt. Ha lehetne kitépném a mellkasomból, nem szeretném érezni. Miért nem lehet néha érzéketlen az ember? Miért kell mindent megismerni, átélni és ezáltal érezni? Könnyebb lenne a világ, ha nem lenne bűntudat, szeretet, szerelem, vágyakozás. Lehet, hogy kevésbé lenne akkor izgalmas, vagy színes, de ahogy most érzem magam, bármivel elcserélném, csak ne lüktetne olyan kegyetlenül.

A halk zümmögés nem marad abba. A telefonom jelez, hogy fel kellene vennem. Elkezdek a matrac alá turkálni, ahonnan kis munka árán sikerül kikaparnom a telefonomat, ami újra és újra kezdni a néma dallamát. A kijelző szerint Ben hív, amitől a szívem újra elfacsarodik. A torkom elszorul, legszívesebben felpofoznám magamat, amiért ezt tettem vele. Az érzéseim nem nyíltak ki, azonban ez nem mentesít az alól, hogy megcsaltam a páromat. Olvastam már olyat, hogy ez nem megcsalás, de számomra az, mert elfelejtettem, hogy valakihez tartozok, amit ráadásul én kértem. Akartam, de még mennyire. Akkor nem számoltam azzal a ténnyel, hogy talán beleszakadok. Ha nekem ennyire fáj, vajon, ha kiderül az igazság neki mennyire fog? Azt hiszem, rosszul vagyok. Egy mozdulattal kinyomom, majd visszahívom később, most nincs kedvem beszélgetni vele. Nincs kedvem igazából semmihez. Csak feküdni vágyok, nézni a plafont és nem gondolkodni. Reménykedni, hogy az őrült vádaskodás egyszer elhal bennem. Újra megcsörren a telefonom, de nem veszem fel. Helyette az órára téved a tekintetem.

– Basszus – kiáltok fel, mikor meglátom, hogy tíz perc múlva öt óra lesz. Mindjárt kezdődik a tenisz edzés. A tanár ki fog zsigerelni holnap futás közben. Őt aztán nem érdekli olyan apróság, hogy tanóra van és nem edzés. Volt már mikor büntetésből futottam fél órán át.

Felpattanok az ágyról és kiviharzok a szobából. Gyorsan bezárom az ajtót, majd át a szomszédba. Később majd összepakolok és leterítek mindent újra. Feltrappolok az emeletre. Végig sem gondolom mit csinálok, berontok a szobájába. Ő azonnal felhördül, de engem hidegen hagy.

– Milán... – kezdene bele a monológba, de rá se hederítve kapom fel a táskámat és az ütőmet, majd kirohanok onnan. Amilyen gyorsan csak tudok, futok az iskola felé, de így is elkések. Felkapkodom az edzőruhát és berontok a tornaterembe. A tanár csúnyán néz rám, de nem kezd bele a pontosság fontosságáról papolni, mert egy másik férfival beszélget. Nem lett volna gond, ha az...hagyjuk. Mindenért én vagyok a hibás, hiába próbálom hárítani. Adri nem kérte, hogy így érezzek. Senki nem erőltette rám Bent és Emilt sem. Nem tartottak pisztolyt a fejemhez, hogy csaljam meg a pasimat. Minden az én döntésem volt. Mindenről én tehetek, megérdemlem hát, hogy cefetül érezzem magam. Lehet jó lesz egy kis testi kínzás, hátha belül kevésbé fogok akkor remegni.

Megállok egy velem egy magas lány mellett, amire elhúzom a számat. Néha úgy érzem, hogy soha nem fogok már nőni. A lány grimaszolva néz rám, de már fel sem veszem. Szép lány lenne egyébként, de rövidre vágatja a haját, szerintem azért, mert répa vörös. A vastag keretes szemüvege meg csak ront a helyzeten. Láttam már nélküle, fényévekkel jobb.