Kerge kor /Befejezett/

Huszonegyedik fejezet

 Kérdezz-felelek

Kimondani az igazat nem könnyű dolog, vele élni talán még nehezebb. Kerestem a választ, de nem találtam, hogy hogyan és mikor vált a barátság szerelemmé. Igen, az vagyok, most már tisztán érzem a különbséget. Ennek a lüktetésnek már nincs köze a gyermeki szeretethez, amit éveken át éreztem, mikor mindig velem volt. Valahol, valamikor ez megváltozott, de nem tudom, hogy történetünkbe ez mikor állt be. Próbáltam magamból kiúszni ezt az egészet, de nem ment. Akárhányszor eszembe jutott, a szívem most már szabadon doboghatott. Nem fékeztem, nem kötöttem gúzsba, engedtem, hogy úgy zakatoljon, ahogy neki tetszik és ő Adriért tette. A barátomért, a testvéremért, aki rengeteg mindent tanított nekem eddigi életemben. Tőle kellett megtanulnom milyen csalódni, fájni, zakatolni és még szerelembe is esni. Nem fair az élettől ez. Annyi ember van a világon és biztos, hogy nem is egy meleg, de nekem pont rá kellett találnom a világ legváltozékonyabb lényére. Miért neki adom dobbanásaimat? Nem lehetne másnak? Nem lehetne olyannak, aki lehetőleg nem dug meg minden nőt, aki csak hagyja magát? Nekem miért kellett belé szeretnem? Vannak elegen azon a hülye listán, akik vele szeretnének lenni. Nem értem, hogy miért írtam fel az aljára önként magam. A szerelemnek nem boldogsággal kellene eltöltenie? Nem a lepkéket kellene éreznem a gyomromban és vigyorognom, mint a hülye? Nekem miért jutott a sajgás, a gyomorgörcs? Miért a könnyek, ha meglátom? Miért a szorítás a mellkasomban, mert nem mondhatom el neki soha, mit is érzek?

A szombati kirohanásomért szobafogságot kaptam, anyu még asszisztált is hozzá. Azt hittem, felrobbanok, mikor haza értem és ezt közölték velem, csak iskolába és edzésre mehetek el három délutánon át. Nem tudhatták, hogy mekkora büntetést akasztottak a nyakamba. Próbáltam minél kevesebb időt itthon lenni, hogy minél kevesebbet legyek egy légtérben vele. Szombat óta még pocsékabb volt minden. Az igazság kikapcsolt minden ép biztosítékot az agyamban. Teniszezésnél levezettem ugyan a feszültséget és ügyesedtem is, de a folytonos sajgás visszatért, mihelyst volt időm gondolkodni. Ráadásul Benre vasárnap rájött a beszélgethetnék. Le kellett ráznom. Hétfőn már a folyosóra sem mertem kimenni, csak találkoznom ne kellejen egyikkel se, de a wc-ben elcsípett Ben, hogy szeretne velem beszélni. Elszaladtam. Bátor vagyok mondhatom. Ezután mindenhová cipeltem magammal Anitát. Úgy kapaszkodtam a kezébe, mint ha óvodás lennék. A nap végére kezdte megunni és mondta, ha nem tisztázom ezt az egészet, ő fogja. Mindennek a tetejébe az a kretén Márk kiadott egy halom feladatot, ha minden órára megoldok tíz oldalt, talán tárgyalhatunk a kettesről. TALÁN! Hétfő délután egy Klaudia nevű lány, aki kézilabdázik felmérte a helyzetet. Szerinte nem vészes, ahogy állok. Nem is érti a bukást. Nyelvtanból van mit javítani, de a szókincsem például eléggé korrekt. Átvettük a ragozásokat, illetve az igeidőket. Így is kínai, na, de valahogy el kell ütnöm az időt, míg életem fájdítójával kell egy légtérben lennem. Már az is nehezemre esik, hogy levegőt vegyek mellette, ha ránézek, akkor meg úgy érzem, hogy a falba verném a fejemet és csak azt mantráznám, miért kellett az életnek ezt tennie velem? Bezártak egy kalitkába, egy szörnyeteg mellé, a kulcsot meg saját kezűleg fordítottam rá a börtönömre. Nem tudom, mikor múlik el ez az egész, meg hogy egyáltalán nyom nélkül túlélem-e. Azt mondják az első szerelem igen illékony, egy törékeny csoda, amit mindenki átél. Többségében tova engedjük és egy szép emlék marad, azonban nekem vajmi kevés esélyem van arra, hogy sziporkázó anekdotákat meséljek majd róla bárkinek is.

Azt hiszem, jobb lenne a füzetemre figyelni, nem azon kattogni, hogy tőlem alig három lépésre ül életem első szerelme...Nos, szóval, van tizenkét igeidő, de minek? Nekünk három van és tökéletesen boldogulunk vele, miért kell cifrázni? Az is oké, hogy egyszerű és folyamatos jelen. Az egyik általános, a másik egy folyamatot, épp történő jelent fejez ki. A múlt is oké, az egyik egy pontra koncentrál, a másik egy időintervallumban történő folyamatra. Komolyan kitépem a hajamat. Ebből a büdös életben nem lesz kettes, pedig majd meggebedek. Szerintem mindenki elhatározta, hogy engem szívat. Csak tudnám, hogy kinek léptem a lábára, hogy ezt érdemlem. Idegesen túrok bele a hajamba. Kicsit már hosszú, ideje lenne levágatnom, mert a szemembe fog érni.