Kerge kor /Befejezett/

Harmincharmadik fejezet

Barátságok születnek és újrakezdődnek

A barátság, szeretet, szerelem furcsa dolgokat tud az emberrel művelni. Minél mélyebb az érzés, annál jobban fáj, ami a másikkal történik. Reszket a lelkem Adriért, hisz másfél évtizede ismerem és kimondhatatlanul dobog érte a szívem. Bármit kérne megtenném, a világ végére utaznék, vagy a pokol összes bugyrát megjárnám egyetlen mosolyáért. Ez egyszerre ijesztő és szívdobogtató. Ő és én miként léteztünk. A virág, ami kinyílt nekünk most sorvadozik és ez annyira fájdalmasan szorongat belül. Szeretetből cselekedett ő is. De vajon megérte neki a földön rugdalni engem? Megjavult a helyzet? Vagy mindent eldobott feleslegesen. Ő sem döntött jól, mikor nekiugrottam barátom miatt, de nem bírtam nézni, hogy bántják. Fájt már eleget.

- Továbbra is úgy gondolom, hogy nem vagy komplett - mondja Emil, miközben főzőcskézik. Én az arcomra szorítom a jeget és meredek a falra. Egy ideje már nem szólt hozzám, szerintem főzni is azért kezdett, hogy lefoglalja magát. - Kétszer akkora, mint te.

- A düh sok mindenre képes - felelem. - Látnád hogyan játszok, ha jól felhúznak - nevetem. - Adri nagyon király benne.

- Őt hagyjuk, hülye - legyint. - Nem lehet vele értelmesen beszélni vagy három napja.

- Csak? Én Lassan egy éve nem tudok - fintorgom.

- Bolond kicsit, de majd kinövi - neveti. - Ismerem egy ideje, de ennyire kerge nem volt még.

- Én kicsit régebben, de én sem emlékszem ilyesmire - értek egyet. Rám mosolyog, majd visszafordul a lábashoz. - Kitől tanultál főzni? - kérdezem érdeklődve, mert finom illata van.

- Anyutól - feleli szomorúan. - Ő nagyon jól főzött. Apu azt mondta, hogy ezzel vette le a lábáról.

- Apukád milyen volt, mikor még élt anyukád? - tettem fel hirtelen a kérdést, de csak reméltem, hogy nem bántom ezzel ismét.

- Apu imádta anyut, az első és szerintem az utolsó is ő volt neki. Egy világ omlott össze benne, mikor anyu beteg lett. Előtte minden szombatot együtt töltöttünk, csak apa meg én. Eljártunk focizni, horgászni, biciklizni, vagy csak úgy sétálni. Neki mondtam el tizenhárom évesen, hogy szerintem nem stimmel velem valami. A szomszédban lakott egy korombeli lány és félreérthetetlenül a tudtomra adta, hogy mi a helyzet. Szégyen ide, szégyen oda, de elsírtam magam, mikor megcsókolt. Egyszerűen taszított, hányingerem volt tőle, pedig tényleg szép, igényes lány volt.

- Ismerős az érzés - felelem mosolyogva. Nem volt és nincs nekem semmi bajom Anitával, de ha belegondolok, hogy megcsókolt, a hányinger kap el a mai napig.

- Ő mondta, hogy nincs baj, megesik, hogy az első nem sikerül a legjobban. Talán az utolsó nagy beszélgetésünk volt ez. Ezután diagnosztizálták anyunál a rákot, a helye és az áttétek miatt esélye sem volt. Az utolsó percig küzdött, de nem nyerhetett - sóhajtja. - Ben nagyon sokáig el sem mondta. Szerintem csak akkor már, mikor szerelmes lett. Tudta, hogy mi történt anyuval, így nem mert előhozakodni azzal, hogy ő egy túlélő. Mikor elmondta úgy éreztem, hogy egy világ dől össze bennem. Akkor már szerettem őt, de nem mertem elmondani neki, de még magamnak sem. Így hazudtam, hogy nem szeretem, meguntam és szakítsunk. Nem akartam végignézni még valaki szenvedését, ha másképp alakul a történet. - Szomorú volt, mert ilyen döntést hozott és megbántott vele egy számára nagyon fontos embert. Szerettem volna, ha Ben meghallgatja. Az a bánat, ami meleg barna szemében ül sokkal sajgóbb érzést kelt bennem, mint hetekkel ezelőtt. Újra sebződött, ezerszer megbánta. Vezekel érte most kegyetlenül. Úgy érzem, ha ők ketten ezen túllépdelnek, kapcsolatuk még mélyebb és talán örök lesz.