Azúr Boszorkány

Thirty-third

- Maya ereje velünk együtt fogja az egész tornyot földig tiporni.

~Külső szemszög~

A két férfi lefelé rohant a lépcsőházban. Pietro előre ment "felmérni a terepet".

- Nem kéne riasztani az egész csapatot? -Bucky teljesen idegben volt. Idegesítette Stark lassabb tempója. Végül is ki figyel arra, hogy ne essen orra, miközben vészhelyzet van?!

- Nem. Jarvis is néma marad. -haladt lefelé lihegve- Nem akarjuk, hogy még jobban bepánikoljon a tömegtől.

- Azért csak észre fogják venni, ha leomlik az épület. -húzta el a száját a fémkarú. Teljesen egyet értett a milliárdossal, de aggasztotta a dolog. Nem lesz könnyű dolguk az idegileg ingatag, természetfeletti erővel bíró lánnyal.

A következő fordulóból már látták a teret betöltő kék fényességet. Mikor közelebb érkeztek hozzá, már a fénycsóvától messzebb guggoló, fehér hajkoronát is megpillantották.

Döbbenten megtorpantak a fiú mögött. Maya-ból szinte semmit sem lehetett kivenni. A nagy kék tűzben csak egy halvány, összekuporodott alakot.

- Semmire sem reagál. -állt fel lassan Pietro- Szerintem nem is észleli a külvilágot.

- Próbáltál már hozzáérni? -indult meg céltudatosan Barnes, de Higanyszál a karjánál visszarántotta. A srác, fejével a mellettük elhelyezkedő fal felé biccentett. A fehér festés a vakolattal együtt a földön hevert, ezzel felhívva a figyelmet a bazi nagy horpadásra.

- Már megvolt.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

A fémkarú férfi dühösen dobogott a lábával, egy helyben állva. Zavarta a tehetetlenség amivel együttműködni kényszerült, de semmit sem tehetett ellene. Stark fejetlenül pötyögött összevissza a birtokában lévő eszközökön miközben Jarvissal "konzultált" a történésekről. Pietro pedig a felfelé vezető lépcső harmadik fokán ült. Könyökeit a térdére helyezte és tenyerein támasztotta meg az állát. Szinte pislogás nélkül bámulta a kiszámíthatatlan fénycsóvát.

Nem tudták mitévők legyenek, vagy hogy mit érezzenek. Aggódás, félelem, düh vagy éppen a bázisépület féltése.

Bucky lassan elindult a sarok felé, óvatos lépésekkel. Két társa várakozva figyelték mozdulatait, de egyikük sem avatkozott közbe.

A világító lángok (vélhető leges) szélénél viszont megtorpant és leguggolt. Fém karját a kékségbe nyújtotta. Ujjai körül kis szikrák keletkeztek, amik egy apró, de erőteljes robbanást képeztek, ezzel hátsófelére kényszerítve a férfit. Pi elkezdett feltápászkodni az ülőhelyzetből, de Buck egy kézmozdulattal megállította a folyamatban.

Elhelyezkedett a kövön, majd nyugodt hanggal kezdett beszélni a lány homályos látványához.

- Ezt valószínűleg sosem merném a szemedbe mondani, úgyhogy kihasználom a helyzetet. -Tony döbbent arccal fordult hátra Higanyszálhoz, aki egy mindentudó vigyorra húzta ajkait, megértve a katona szándékait. Ezzel csak azt érte el, hogy a milliárdos még inkább összezavarodott és az ide-oda fordulástól még meg is szédült.- Már mikor először megláttalak felhívtad a figyelmemet. Na, lehet ez csak azért volt, mert a körözési utasításban tűntél fel. -nevetett fel az emléken, mintha csak egy gyertyafényes vacsorán, egy kellemes borral a kezében ábrándozna.- De aztán élőben is találkoztunk. Egyáltalán nem mondhatnám, hogy megismertük egymást az elmúlt idő alatt, mert ez messze áll a valóságtól. Viszont napról napra úgy érzem, hogy meg akarlak ismerni. És bár tudom, hogy én csesztem el mindent, és átkozom is magamat azért az éjszakáért, de szeretlek. Úgy érzem közünk van egymáshoz és tudni szeretném, hogy mi. -Tony leesett állal állt egy helyben, míg Pietro hatalmas boldogsággal lépett mellé és tette Stark vállára a kezét.