Azúr Boszorkány

Twenty-fifth

Mintha egy burkon léptünk volna át, egy gyönyörű, napsütötte város tájképe tárult a szemünk felé.

~Maya szemszöge~

- Üdvözöllek titeket Wakandában! -jelentette be boldogan T'Challa. Minden szempár kifelé bámult az ablakon, köztük az enyém is.

Thor kihasználva, hogy senki sem figyel, elém és Loki elé sétált.

- Maya, helyet cserélünk. -bökött a velem szemben lévő székre. Loki felé fordultam aki csak gunyorosan vigyorgott a bátyjára anélkül, hogy elengedte volna a kezemet.

- Hidd el, én mennék. -válaszoltam, de még mindig értetlenül néztem a mellettem ülőt.

- Ugyan, -szólalt meg Loki- ennyire hiányozna a társaságom, fivérem? -nyomta meg az utolsó szón a hangsúlyt.

- Nélküled minden perc gyötrelem -morogta a szőkeség- vagy inkább veled...

A végre szabadságot kapott kezemet visszarántottam és az övemet kikapcsolva átültem Peter mellé. A fiatal fiú szerintem az előző percekből semmit sem érzékelt. Tátott szájjal és csillogó szemekkel bámulta Wakanda tájait. Mint egy kisgyerek a cukorka bolt előtt.

Visszapillantottam a testvérpárra. A Thor nyakán előtűnő erek arra utalhattak, hogy nem éppen nyugodt. Teljesen az öccse irányába fordulva magyarázott valamiről. Lokit ez látszólag hidegen hagyhatta, mert rá sem hederítve a bátyjára, engem bámult. Gyorsan elkaptam onnan a fejemet és az újfent elpirult arcom elé próbáltam minél jobban besöpörni a kék hajamat. Nem is értem mi van velem.

~°~°~°~°~°~°~°~°~

Leszálltunk a quinjetről és a hatalmas, aranyozott palota felé vettük az irányt. A királyi testőrség és a király húga (akié a labor) is kivonult az érkezésünkre.

Mint egy csapat kiránduló diák, úgy vonultunk a palotában. T'Challa út közben lecsatlakozott tőlünk, így a testőrei vezettek minket a szobákig. A társaságban csak Tony folyamatos megjegyzéseit lehetett hallani a különféle pop kulturális filmekből felfedezett hasonlóságokról.

Én leghátul kullogva figyeltem a folyosó díszítéseit. Magával ragadott, ahogyan az ősi afrikai és a modern stílust keverték.

Lassan fogyott a létszám, ahogyan mentünk végig az ajtók között. Végül én is megkaptam a kis hajlékomat. A bal oldalamon Loki, a jobb oldalamon pedig Bucky lett elszállásolva. Az univerzum kifejezetten gyűlölhet...

Belépve rögtön a szemben lévő fal teljesen üvegből volt. A jobb oldalon volt az ágy a bal oldalról pedig nyílt a fürdő. Az ágy melletti kis szekrénybe bepakoltam a holmimat és becsukva az ajtaját, ráugrottam a matracra. Az oldalamra fordultam és kinéztem az üvegen. Egy karámszerűségre volt kilátásom. Tele volt hatalmasnál hatalmasabb orrszarvúakkal.

Talán az idilli látkép, de sokkal inkább az alváshiány miatt teljesen kidőltem. Álmomból egy hideg érintés zökkentett ki. Szememet csukva tartva próbáltam analizálni a látogatómat. A lábamnál egy kissé besüppedt az ágy, valószínűleg ott ül. Halkan a nevemen szólított. Karomat simogatva próbált meg felkelteni.

- Mit szeretnél Bucky? -morogtam egyet a hangját felismerve és még mindig behunyt szemekkel elfordultam a másik oldalamra.

- Beszélni szeretnék veled. -jött a válasz.

- Nem fogom meggondolni magam az emlékezetemmel kapcsolatban. -jelentettem ki határozottan.

- Tudom. -sóhajtott lemondóan- Nem is amiatt jöttem. Kettőnkről szeretnék beszélni.

Meglepetten ültem fel és a falnak vetettem a hátamat. Bucky az ágy szélén ült és lehajtva fejét, a fém ujjait birizgálta. Csak néztem a néma férfit és még a számat is elfelejtettem becsukni. Kettőnkről akar beszélni? Ezek szerint valami mégis van közöttünk.

- Ami történt a szobámban... -nézett fel rám, de tekintete gyorsan átvándorolt az éppen kivágódó ajtóra.

- Hát ezt nem hiszem el! -szakadt ki belőlem és én is elfordultam a bejárat felé.

Az ajtón Pietro nézett be és egyik szemöldökét felvonva ugrált a tekintete köztünk.

- Csak szólni akartam, hogy megyünk a laborba. Shuri elkészült a gépek beizzításával. -a választ meg sem várva, már tovább is futott, csupán egy halványkék csíkot hagyva maga után.

Buckyval kínosan egymásra néztünk és kiszakadt belőlünk a röhögés. Végre nem volt kettőnk között feszültség csak kinevettük a saját szerencsétlenkedésünket.

~°~°~°~°~°~°~°~°~

Feszengve ácsorogtam a labor közepén. Fel volt szerelve a mégembernemlátottolyan modern kütyükkel, de ez engem mégsem nyugtatott meg. Sőt, kifejezetten nyugtalanító volt a sok ismeretlen célt szolgáló gépezet. Lokit leszámítva mindenki a helyiségben állt tökig felfegyverkezve. Még egy nyugtató pont...

- Egy külön erre a célra való gázzal fogunk körbe venni és egy apró áramütéssel motiváljuk az agyat arra, hogy emlékezzen. -magyarázta nekem egy wakandai tudós. Hát ez jól hangzik...

- Na szóval -csapta össze izgatottan a tenyereit Shuri- gyere Maya, állj be ide! -mutatott egy cső szerű dologra. Beléptem és körbezárt az üveg.

Lassan elhomályosodott a tekintetem és fáradtság lett úrrá rajtam. Becsuktam a szememet és elkezdtem szédülni. Úgy éreztem forog velem a világ és eközben bizsergés áradt végig a testemen.

Mintha látomásom lett volna; egy barátságos ház, nevető gyerekek, boldogság. Majd fájdalom, sötétség és ijesztő alakok. A testem remegett és egyre tisztábban láttam. Éreztem minden egyes tűt amit belém szúrtak, minden egyes ütést amit nem sikerült kivédenem. Ismerős arcokat láttam magam előtt. Több gyereket, akik úgy voltak felöltözve, mint valami kommandósok. És végül egy olyan áramsokkot éreztem, mintha valaki teli erejéből a földhöz vágott volna. Ez után már az árvaházban töltött éveim emlékei úsztak be a tudatomba.

Sikítozva és zihálva ültem fel. Az agyamat ellepte a homály. Csak fájdalmat éreztem az egész testemben és szabadulni akartam tőle. A fejemet mintha több millió kalapáccsal verték volna egyszerre.

Artikulálatlanul ordibáltam és csapkodtam magam körül. Bár a szemem nyitva volt, mégsem tudtam fókuszálni semmire sem.

Két erős kart éreztem a testem köré fonódni és ettől csak még jobban bepánikoltam. Mocorogni kezdtem és szabadulni próbáltam. Ahogyan a kezek gazdája egyre erősebben ölelt, az orromba kúszott az illata. Bár nem ismertem fel, de ismerős volt és abba hagytam a mozgolódást.

A szemeimből még mindig záporoztak a könnyek, de már a pulzusom lassulni kezdett. Visszaöleltem az idegent és a vállára hajtva a fejemet, álomba sírtam magam.

~Bucky szemszöge~

Mayat ájultan szedtük ki a kapszulaszerűségből és visszavittük az ágyába. Shuri szerint ez normális. Kiütötte a sok egyszerre rázúdított impulzus és időre van szüksége, hogy feldolgozza.

Kiharcoltam a többiekkel, hogy had maradjak bent én, hogy vigyázzak rá.

Az ágyban fekvő lányt figyelve sokszor oda akartam menni, hogy lenyugtassam, de elvileg nem szabad, mert azzal beavatkoznék a folyamatba. Maya folyamatosan forgolódott, arcizmai megfeszültek és néha rángatóztak. Még néhány halkabb sikolyt is hallatott. Szörnyű volt nézni ahogyan szenved, de mégsem tehettem érte semmit sem.

Egyszer csak ordítozva ült fel a matracon. Szemei ide-oda cikáztak, de nem úgy nézett ki mint aki lát is valamit. Kezeivel a takarót csapkodta és csak úgy záporoztak a könnyei.

Még mielőtt kárt tett volna magában, gyorsan melléültem és szorosan átöleltem. Lassan lenyugodott és ő is visszaölelt.

Mire Steve és Shuri beértek a szobába a sikítozás miatt, már csak a vállamon sírva elaludt lányt találták meg a karjaimban.

●○●○●○●○●○●