Azúr Boszorkány

Thirty-eighth

Viszont ami következett, arra egy kicsit sem voltam felkészülve...

Lélekszakadva rongyoltam be a hatalmas kapun és torpantam meg az arany csarnok közepén állva. Lihegésem visszhangot vert a körbeölelő falakon és ez egyre nyugtalanítóbban hatott rám. Tanácstalanul, hangosan zihálva kapkodtam a fejemet összevissza, de legalább hét folyosó nyílt az előtérből. Amíg kint élet-halál harc folyik, én itt ácsorgok...

Megelégelve a haszontalanságomat, elindultam a jobb oldalon elhelyezkedő, hozzám legközelebb lévő átjárón. Nagyjából két méterenként ajtók voltak a falon és jobb híján, egyesével kell felkeresnem a könyvtárat.

Már éppen ügyeskedtem az első kilinccsel, mikor Loki hangja újra felcsengett az elmémben.

- Eggyel odébb...

Idegesen fújtatva engedtem szabadjára az erőmet. Nem törődtem a saját korlátaimmal. Nem törődtem a képességem visszafogásával, ahogyan azt egész eddigi életemben tettem. Még az sem érdekelt, hogy a kezeimen és szemeimen kívül most az egész testemet vette körbe a kék erőmező. Jelen pillanatban éreztem magamat a legmagabiztosabbnak és ezt nem akartam elrontani a túlaggódásommal. Nem. Nem, mert most túl nagy volt a tét.

Akkora lendülettel rontottam a fadarabnak, hogy az habozás nélkül tört apró szilánkokra. A mulcsnak tűnő darabok elszóródtak a hatalmas polcok között, ahol a berobbanásom zaja még mindig visszhangot vert.

Tekintetem azonnal a velem szemben elhelyezkedő Lokira fókuszált. Egy bársony heverőn, félig fekvő pozícióban olvasgatott teljesen nyugodt, inkább már unott arckifejezéssel. Na itt telt be a pohár! Mérgesen indultam meg felé, de mielőtt elérhettem volna, egy zöld villanás kíséretében el is tűnt a szemeim elől.

- Túl hirtelen haragú vagy...- ciccegett mögöttem, mire azonnal megpördültem a tengelyem körül. A megmaradt ajtókeretnek támaszkodott oldalával, miközben méregzöld íriszeit fel-le jártatta rajtam.

- Hirtelen? -kérdeztem vissza gúnyosan- Te ezt hirtelennek neveznéd? -nyújtottam felé karjaimat és teljes erőmből irányítottam felé egy kék sugarat. Ám mielőtt az érinthette volna, újra eltűnt az isten az immáron lyukas fal elől.

Még fel sem tudtam fogni az előbbi tettemet, egy jéghideg tenyér fogta le a számat. Reflexből lendítettem volna öklömet a mögöttem túl közel álló arcának, de ebben egy újabb, éles érintés akadályozott meg.

Kezem megállt a lendületben és egy helyben maradt a levegőben. Az agyam folyamatos vészjelzésekkel kezdett bombázni és hallgatva az észérvekre, lassan magam mellé engedtem karomat.

- Jó kislány. -éreztem meg hűvös leheletét a fülem mögötti érzékeny területen. Testemet rögtön kirázta a hideg és alig észrevehető remegésbe kezdtem. Átkoztam magamat, hogy ekkora hatással tudott rám lenni. Nem tudhatja meg, hogy félek tőle.- Azt hiszem ezzel elkéstél... -húzta végig gyengéden az eddig tartott tőr pengéjét a nyakamon.- Érzem, hogy félsz. És hidd el... sosem voltam még boldogabb. -hideg bőrömön perzselően kezdett el csordogálni a forró folyadék. Egyszerre rettegtem tőle és nőtt a haragom is vele szemben.

Bele sem gondolva a dolgokba, emeltem meg térdem és vakon célozva rúgtam hátra. A penge nagy csattanással ért földet, akárcsak az éppen összerogyó gazdája is. Tenyeremet azonnal a szúró pontra simítottam és magam elé emelve, megpillantottam vörös ujjaimat. Bár a vágás nem ért eret, elég mély volt hozzá, hogy rendesen ontsa magából a véremet.

Figyelmetlenségemet kihasználva, Loki, duplikációival együtt kerített körbe és immár szarvas sisakjában és teljes harci öltözetében nézett le rám. Ijedten fordultam körbe, de menekülő utat nem hagyva, figyelt engem minden irányból. Remegésemet látva csak elégedett mosolyra húzta a száját és elindulva felém, szűkítette a terem.