Azúr Boszorkány

Twenty-third

- Ennyire drasztikusan hat rád a hiányom?

~Maya szemszöge~

Ijedten kaptam fel a fejem a térdemről és kaptam körbe a tekintetem. A sötétségben senkit nem vettem észre, de a hang alapján felismertem.

- Hol vagy, Loki?

- Az most mindegy -bár tényleg semmit sem láttam, biztos voltam benne, hogy az isten épp a szemét forgatja- Mi történt veled? -a hangjában némi gúny is volt, de legnagyobb meglepetésemre, mintha aggódott volna egy picit.

- Ugyan semmi. -nevettem fel erőltetetten, de a sírástól szakadozó hangom nem nekem adott igazat- Mi is történhetett volna? Hát éppen ez az... hogy nem történt meg... -szemeimből megint patakokként folytak a könnyeim.

Rám tört a légszomj, és hangosan kapkodva a levegőt összekuporodtam a földön. Nem tudom miért zaklatott fel ennyire, hogy láttam. Talán mert azt hittem, hogy ő is érez valamit irántam, de bebizonyosodott az ellentéte. Túl kell tennem magam rajta.

Zihálásom kezdett normalizálódni és egy kéz súlyát éreztem a vállamon. Hideg érintésétől megborzongtam, de nem húzódtam el. Oldalra pillantottam és láttam Lokit letelepedni a bal oldalamra. Térdeit felhúzta, átkulcsolta kezeivel és fejét hátra döntötte az ajtónak. Nem szólalt meg, csak szemeit becsukta és ült.

Vizslatva nézegettem az arcát. Hosszú fekete haja néhol a homlokára omlott. Akarva, akaratlanul is hozzá akartam érni az ében fekete tincsekhez, de inkább lecsillapítottam magam. Tekintetem lejjebb vándorolt. Hosszú szempillái néha megremegtek. Állcsontja karakteressé tette hófehér bőrével az arcát. Miközben (szerintem pislogás nélkül) bámultam az istent, nem is vettem észre, hogy beharaptam az alsó ajkamat.

- Meddig szeretnél még bámulni? -még csak ki sem nyitotta a szemét. Hangjában nem volt semmi szemrehányó, kifejezetten szórakoztatta a tudat, hogy zavarba hozhat.

- Én... ö... én n-nem... -dadogtam égő fejjel és inkább a térdeimre fektettem a homlokomat.

Nem firtatta tovább. Nyilván tudta, hogy igaza van. Mikor nem? Néma csöndben ültünk egymás mellett. Nem az a kínos, sokkal inkább a kellemes féle csönd volt. Bár nem csinált, vagy mondott semmit, mégis megnyugtatott. Egy idő után már meg kellett szólalnom. Úgy éreztem magyarázattal tartozok neki a kirohanásom miatt.

- Tényleg sajnálom, hogy berontottam, csak...

Loki felém fordult és közbevágott.

- Nem kell megmagyaráznod -fúrta zöld íriszeit az én kékjeimbe- Mindenki megérdemli, hogy néha mindenféle tekintet nélkül a világra, csak kiadhassa magából az érzéseit.

Hálásan mosolyogtam rá, mire ő is féloldalasan felfelé görbítette a száját. A szemében fájdalom csillant, éreztem, hogy a saját tapasztalataiból idéz fel. Bár egy narcisztikus, hataloméhes személyiségnek mutatja magát, belül megtört.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve szembefordultam vele és szorosan megöleltem. Nem számíthatott rá, mert megrezzent a közeledésemtől. Félénken a hátamra vezette a tenyereit és óvatosan magához húzott. Jól esett az érintése. Percekig is ott ülhettünk amíg nem kopogott valaki.

Kérlelve néztem Lokira aki csak bólintott egyet és feltápászkodott. Felhúzott engem is a padlóról és az ajtó mögé bújtam.

Az isten résnyire kinyitotta az ajtót, mire egy halk riasztó szólalt meg.

- Jarvis kapcsold ki, csak én vagyok. -hallottam meg Buckyt a túloldalról. Gyomrom összeugrott és a szám elé kaptam a kezemet, nehogy eláruljam magamat.

- Mit akarsz Télapó? -hangja csak úgy csöpögött a gúnytól, talán jobban is, mint általában.

- Mayat keresem -morogta mérgesen- Stark összehívott egy megbeszélést.

Loki egy pillanatig úgy tett, mintha elgondolkodott volna a válaszon. A fülemben dobogott a vér és a szívem kihagyott egy-két ütemet mire megszólalt.

- Elnézésedér esedezem, de a szobámba zárva, nem éppen "futottam" össze vele.

- Kösz... -sziszegte Bucky a fogai között és tovább viharzott.

Az ajtón lévő zár kattanása után az isten felkapcsolta a lámpát és kezeit a háta mögött összekulcsolva fordult felém. Bedagadt szemeimnek kellett egy kis idő mire hozzá szoktam a fényhez, pluszban a másnaposságom is visszaköltözött a fejembe.

- Tehát miatta volt... -konstatálta. Tekintetét rajtam tartotta és várta a reakciómat.

- Én... én nekem most mennem kéne. -sütöttem le a szememet.

Bólintott egyet és elállt az ajtó elől. Félénken mellé álltam. És lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit az arcára.

- Köszönöm. -suttogtam, majd gyorsan kisurrantam az ajtón, mielőtt megszólalt volna a riasztó.

~°~°~°~°~°~

A szekrényem előtt állva kerestem a megfelelő ruhadarabot a hangulatomhoz. A ruháimat nézve megint elöntött a düh. Még Buckyval hoztam át a lakásomból ezeket. Kikaptam egy fekete csőfarmert egy szintén fekete, nálam kettő számmal nagyobb pulóverrel.

A fürdő tükrében vizslattam a vörös fejemet. A szemeim harmadára dagadtak nem beszélve az alatta lévő karikákról. Kék hajamat kiengedtem és kifésültem. Hátha eltereli a figyelmet az ocsmány arcomról. Sminkkel nem bajlódtam, ezt már csak egy tizenkét órás alvás simíthatná ki.

Legyintettem egyet és megrázva magamat, elindultam a tárgyalók felé. Mindenki ott ült az asztalnál és láthatóan vitatkoztak.

Belépőmet sűrű csend követte. Az arcomon éreztem minden tekintetet. Buckyra tekintettem és döbbenetet véltem rajta felfedezni. Leültem az utolsó üres helyre, Thor és Peter közé és szigorúan csakis Tonyn tartottam a szemem.

- Mi a téma? -vetettem véget a kínos "egymást bámulásnak".

Tony megköszörülte a torkát és mellőzve a kinézetemre vonatkozó beszólásokat, belekezdett.

- Nos, T'Challa -mutatott az afroamerikai férfire- Wakandában a fejlett technológiának hála vissza tudná hozni a Hydrás emlékeidet.

Megint megállt a beszéd és kérdő pillantások irányultak rám.

- Remek -vontam meg a vállamat- mi a kérdés?

Megint a milliárdostól kaptam meg a választ.

- Egyesek -tekintett sokatmondóan Bucky és Pietro felé- nem tartják ezt olyan jó ötletnek.

Őszintén én sem voltam benne biztos, de a félkarú férfi iránt érzett sértődöttség uralta az agyamat és vissza akartam neki vágni. Abba nem gondoltam bele, hogy lehet az életemmel...

- Nem érdekel. Csináljuk!

●○●○●○●○●