Azúr Boszorkány

Epilogue

Egy problémás levegő vétel után lehunytam szemeimet és hallgatva ösztönömre, hagytam, hogy testemen átáramoljon a végtelen erő.

Minden porcikámat átjárta a melegség, ami eleinte kellemesnek hatott, de ahogyan ez egyre csak erősödött, mintha már élve akarnának elégetni. Könnyes szemhéjaimat szorosan lecsukva tartottam, míg számat artikulálatlan üvöltések sorozata hagyta el. Az összes végtagom lezsibbadt és csak a fájdalmas, szúró érzést érzékeltem testem minden pontjából.

Torkom kiszáradt, miközben szemeimből is megapadtak a patakzó cseppek. Karjaim erőtlenül zuhantak mellém és hagytam, hogy a sötétség magával rántson.

~°~°~°~°~°~°~°~

Egy fehér vizű tóban tértem magamhoz.  A folyadékban ülve néztem végig magamon. A Tonytól kapott ruha volt rajtam, de a szúrás a hasamon nem volt sehol. Reflexszerűen simítottam tenyeremet a nyakamra, de ott is kellemeset kellett csalódnom. Semmi nyoma a vágásnak. És ahogyan a sebeim is eltűntek, úgy vált kámforrá a fájdalom is.

Körbenéztem magam körül, de szó szerint nem volt környezetem. Amerre csak elláttam, fehérség vett körbe.

Bámulva a messzeségbe, nem is járkáltak fel-alá a gondolatok a fejemben. Az elmém teljesen üres volt. Nem éreztem; se boldogságot, se szomorúságot, dühöt sem, semmit sem. Semlegesen ücsörögtem és csak vártam. Hogy mire? Én sem tudom.

Ez lenne a vég? Ennyi? Most már itt maradok örökké? Már régóta gondolkodtam a halálomon, de tényleg jó lenne? Ez itt? Szó szerint a semmi?

Tanácstalanul néztem le kezeimre, amiket bármennyire is próbáltam, nem tudtam kék lángokra lobbantani. Képességem, mintha megszűnt volna és újra csak egy átlagos ember voltam a sok közül. Nem egy mutáns...

Hirtelen éles szúrás nyilallt bele a fejembe és azonnal zuhanni kezdtem. A fehér egy csapásként változott feketévé és ragadt meg újra a sötétség.

~°~°~°~°~°~°~°~

- Jarvis, életjelek?

- Kritikus állapotban, uram.

- Azonnal vissza kell vinnünk a Toronyba, különben nem éli túl!

- De mi lesz Lokival és a chitaurikkal?

- Mayanak sikerült bezárnia a kaput, Loki pedig eszméletét vesztette. Innentől gyerekjáték lesz.

- Csupán a megmaradt lebegő hernyókat kéne elpaterolni láb alól.

- Thor! Küldj vissza engem és Brucet a Bifröst-tel! Nincs sok időnk...

~°~°~°~°~°~°~°~

Pittyegés... már megint... nem hiszem el, hogy mindig erre kell kelnem...

- A francba... -morogtam miközben kezeimet nehézkesen megemeltem, hogy megérinthessem sajgó halántékomat. De mikor bőrömön fura anyagot éreztem meg, ki kellett nyitnom szemeimet.

Bár első próbálkozásra nem is, de jó pár kísérleti pislogás után már eltűntek az előttem ugrándozó szikrák és már majdnem láttam is tenyereimet. Szinte könyökömig voltak befáslizva karjaim, és ujjaim is körbe voltak tekerve, így kettő bokszkesztyűre hasonlító gézgömb gátolt a tapintásban.

Kacsóimat levágtam magam mellé, a fehér takaróra, de azzal nem számoltam, hogy beleakadok valamibe, inkább valakibe. Fejemet ijedten emeltem fel, de azonnal megbántam, mikor nyakamon, mintha kettéhasadt volna a bőröm.