Azúr Boszorkány

Twenty-ninth

A fejemet oldalra fordítottam és végig fürkésztem Maya megnyugodott arcát.

~Külső szemszög~

Először Natasha és Clint érkezett meg a helyszínre. Nem tudták mire számítsanak. Csak az erősítésre való szükséget tudták Pietro hívása alapján.

Nem túlzás, hogy meglepődtek az épület előtt ácsorgó embereken. A meggyötört és néhol sebes arcú ügynökök kint vacogtak csoportokba tömörülve.

A vörös hajú ügynök bizalmatlanul méregette a környezetét. Közelről sem erre számított. Fejével a bejárat felé biccentett, és befelé vették az irányt Bartonnal.

Belépve az ajtón egyből felkészültek a támadásra és úgy araszoltak tovább a félhomályos folyosókon. Még mindig csak a halvány, piros fényjelző világította be a sötétséget.

Ahogy haladtak útjukba esett a kommunikációs központ. Nat egyből a monitorok elé vetette magát és szakszerűen pötyögött a billentyűzeteken. Clint az ajtófélfának dőlve őrködött és néha a társára pillantott. Figyelte, ahogyan összevissza fordítja a fejét a gépek között és láthatóan érti a dolgát.

Nem telt bele öt percbe, és az épületben már fel is kapcsolódtak a lámpák. Natasha elégedetten pattant föl a székből és összecsapta a kezeit.

- Na keressük meg őket!

Kiléptek újra a folyosóra és a következő kanyarban már meg is pillantották Buckyt a földön ülni. Hátát a falnak vetette és lábait kinyújtotta. Arcát nem látták, mert a velük ellentétes irányba nézett.

Gyorsabb tempóra váltva odasiettek és meglátták a férfi mellett Mayat is. A kék haja tövénél már kezdte ismét átvenni a hatalmat a vörös szín. Kezein ott virítottak a Tony által készített karperecek is. Az arca tele volt karcolásokkal és az orrából is vér szivárgott, pont mint a félkarúnak is. Viszont szemei csukva voltak.

- Itt mi történt? Él még? -méregette a lányt Sólyomszem.

Bucky feléjük fordította a tekintetét és elkezdett feltápászkodni. Bizonyára válaszolt is volna a kérdésre ha egy kék fuvallat nem veszi át tőle a szót.

- Hú nagyon állat volt! -kezdett heves gesztikulálásba a megérkrező Pietro- Minden sötét lett, aztán az emberek üvöltését lehetett hallani. Én amennyiüket tudtam, mind kivittem és mikor vissza értem legalább... -gondolkodott el egy kis ideig- nagyon sok Loki vette körbe Jamest. Én fellöktem az igazit, de ekkor megjelent Maya és elrepített a francba. -mutatott rá egy eléggé megviselt falra- Amint tudtam föltápászkodtam, de ekkor már Loki nem volt sehol sem. Elkezdtem cikázni Maya körül és amint Bucky megcsókolta őt, én leütöttem. -vigyorgott büszkén.

- Jól van öcskös, azért vegyél levegőt is. -borzolta meg Barton a srác fehér haját.

- Úgy hangzik elég jól megoldottátok. -Natasha nagy vigyorral vizslatta a szemkontaktust kerülő Barnest.

- Nem mondanám. -vakarta meg a tarkóját Bucky- Lokit elteleportálta Maya, és fogalmunk sincsen hogy hová.

- Én nem is arról a részről beszélek. -vágott vissza a vörös.

- Inkább vigyük gyorsan vissza a bázisra mielőtt felébred. -vette föl menyasszony pózba Mayat a karjaiba- És szóljatok a többieknek, hogy ott találkozunk. -terelte a témát.

És azzal kifelé vette az irányt, három fülig érő szájú társát hátrahagyva.

°~°~°~°~°~°~°~°~°

~Maya szemszöge~

Iszonyatos fejfájásra ébredtem fel. Szemeimet még csukva tartottam, de tarkómra szorítottam a kezemet. Egy nem is kicsi puklit tapintottam ki. Mikor került ez oda?

Lassan felnyitottam a szemhéjaim és hát eléggé meglepődtem. Egy kis kocka alakú szobában voltam. Csupán egy kórházi ágy volt benne az egyik szögletben, amin ültem. Ablakai nem voltak, de az ággyal párhuzamos fal teljesen üvegből volt. S.H.I.E.L.D. egyenruhás ügynökök haladtak el aktákat szorítva és biztosan nagyon fontos dolgokról tárgyalva a fülesen.

Behúztam magam a sötét sarokba és átkaroltam a térdeimet. Ez a torony föld alatti szintje. Ismerős volt a legutóbbi itt tett tiszteletem miatt.

Megpróbáltam visszaemlékezni, hogy miért is kerültem ide. Teljesen jól elékeztem Wakandára, arra, hogy véletlen Loki szobájába nyitottam be. És innentől csak képfoszlányok vannak meg. Emberek sikolya, piros fények, bázisok, katonák aktái. Egyszerűen nem állt össze a kép.

Annyira felpörgettem magam ezen, hogy az üveg előtt álló két alakra sem fókuszáltam. Szaporábban kezdtem venni a levegőt, pulzusom felugrott és az agyamat is ellepte a homály. Ez túl sok impulzus az agyamnak, egyszerűen nem lehet feldolgozni. Úgy éreztem mintha rohannék, rohannék a semmibe, de még is egyetlen porcikámat sem tudtam volna megmozdítani. Szédültem és már a szemeimből is könnyek folytak.

Bár hallottam az ajtó nyílását, mégsem tudtam rá reagálni. Még mindig a lábaimat szorítottam és előre-hátra kezdtem dülöngélni, hátha lenyugtatom magamat, de csak rosszabb lett, mert hányingerem is keletkezett.

- Nem érdekel! Nem látod, hogy pánikrohama van!? -hallottam egy ismerős hang ordítását.

- Akkor is veszélyes! Láttad mire képes! -kiabált egy másik is.

Egy hideg, majd még egy kezet éreztem meg az arcomon. Felemeltem a tekintetemet és Bucky óceán kék szemeivel találtam magam szemben. Megpróbáltam rá összpontosítani, de nem tudtam a szemeimet egy ponton tartani.

Egyetlen egy szót ismételgettem magamban. Veszélyes... veszélyes vagyok...

Egy éles szúrást éreztem a jobb karomban. Mint amikor beléd szúrnak egy jó nagy tűt. Hát ez is történt.

°~°~°~°~°~°~°~°~°

Pár perc múlva, mikor kitisztult a tekintetem, megláttam a Buck mellett álló Tonyt is egy bazi nagy injekciós tűvel a kezében.

- Nyugi, csak egy kis nyugtató. -vonta meg hanyagul a vállát, gondolom a riadt képemre válaszolva.

- Jól vagy? -fürkészett Bucky aggódóan.

- Azt hiszem nem. Mégis mi a franc történik velem? -kérdeztem halkan, de nyomatékosan.

Lehet a szer, vagy már tényleg nincs türelmem, de úgy éreztem most nincsenek gátlásaim. Mindent meg fogok kérdezni, legyen az akár egy kényes téma is.

- Ezt szeretnénk mi is tudni. -mondta Stark, olyan lerendezős stílusban- Most inkább én teszek fel kérdéseket. -ennyit az elhatározásomról...

Bucky leült mellém az ágyra és megfogta az egyik kezemet bátorítólag. Nem volt túl sok időm tini lányosan kiörülni magam e miatt, mert észre vettem a csuklóimon valami szokatlant.

- Ez mi? -emeltem fel a szabad karomat, amin egy fekete-kék színű fém karkötő szerű volt.

- Erőblokkolók. -kaptam meg a tömör választ a milliárdostól- Mivel úgy tűnik teljes mértékben tudod használni az erődet, csak ezzel volt esélyünk.

- Tudom használni a képességemet? -kaptam a fejem a mellettem ülő férfi felé aki csak mély döbbenettel nézett vissza rám.

- Te tényleg nem emlékszel rá? -jött a kérdés egyszerre két irányból.

- Mikor voltunk Wakandában? -válaszoltam a kérdésre kérdéssel.

- Maya, amikor Wakandában voltunk és visszahozták az emlékeidet, mind annak már majdnem egy hónapja. -sokkolt le teljesen Barnes.

○●○●○●○●○●○