Azúr Boszorkány

Twenty-eighth

Bucky már kezdett volna bele a "kioktatásba", de hirtelen lekapcsolódott minden lámpa és sikolyok hallatszódtak az épület falai között.

~Bucky szemszöge~

A sötétségben fel-fel villantak a riasztó vörös fényei, de a tárgyak és emberek árnyékán kívül nem sok mindent hagytak láttatni. A bejárat felől a bázist védő ügynökök üvöltéseit lehetett hallani.

A földbe gyökerezett lábakkal ácsorgó Pietronak dobtam a jeladót és elindultam a zajok irányába.

- Jelezz a többieknek, hogy itt vannak. -kiabáltam neki hátra- Kelleni fog az erősítés.

Ahogyan egyre hangosodtak a verekedés hangjai, úgy vert egyre gyorsabban a szívem is. Pulzusom az egekben járt és tudtam, hogy ezt most nem szúrhatom el.

Egy világoskék csík suhant el mellettem, majd állt meg előttem. De csalódottságomra csak a gyors srác alakja rajzolódott ki a homályban.

- Amilyen gyorsan csak tudnak jönnek, de addig tartanunk kell a frontot. Minimum egy óra a sugárhajtóművel is. -vázolta fel Tony szavait- Nem hagyhatjuk, hogy megint elmeneküljenek.

- Menj előre és vigyél ki annyi embert, amennyit tudsz! Én megpróbálom lefoglalni őket.

És már el is suhant mellettem. A folyosó végéhez értem és épp hogy csak sikerült elkapnom a felém repülő nőt. Óvatosan leraktam a talajra és felegyenesedve körbetekintettem. Az emberek szétszórtam terültek el a földön.

Mayat sehol sem láttam. Egyből össze is állt a kép. Loki az elterelés, nagy zűrzavart okoz, amíg feltűnés mentesen mindent letöltenek a gépekről.

Megmozgattam a végtagjaimat és nekirohantam annak a beképzelt majomnak. Kihasználva, hogy nem számított a háta mögül támadásra, kisöpörtem alóla a lábát. Mellkasára térdeltem és a fém karommal amilyen erősen csak tudtam, neki álltam átrendezni a fogsorát. Az orra felrepedt és vörös vér szivárgott belőle. Egy pillanatra leálltam az ütlegeléssel és konstatáltam, hogy Loki még csak meg sem moccan.

Elnéztem a géptermek felé és lihegve az elterült isten mellé ültem. Kifejezetten jól esett látni az eltorzult pofáját.

- Pietro, megvan Loki. -szóltam a fülesbe- El kéne vinni a kijelölt cellába. És Mayat is meg ké...

A hátam mögött zöld fény villant fel és mikor megszűnt, Loki teste is köddé vált. Idegesen a járókőbe csaptam, ami meg is horpad az öklöm nyomán. Felpattantam támadóállásba és ingerülten tekintettem körül. Még mindig csak a piros fényben próbáltam kivenni az alakját.

- Á~ a katona, aki felett eljárt az idő. -hallottam a hangját, de még mindig nem láttam sehol- Van aki nem bír nyugdíjazódni. -gúnyolódott.

Válasz helyett csak egy morgást kapott.

- Tudom miért jöttél -folytatta tovább- de úgy sem fogod megkapni. -lépett elő az egyik sarok mögül.

Megindultam felé, de ekkor megint eltűnt és a hátam mögül szólalt meg újra.

- Mintha csak a testvéremet látnám. -forgatta meg a szemeit- Fejjel a falnak rohannál, terv nélkül.

Újból felé vettem az irányt. Viszont hozzá már nem értem el. Az előttem álló körül zöld fény keringett és az addigi egy férfiből legalább tíz lett. Körbe vettek engem és csak gúnyos nevetéssel kísérelték a kitörési kísérletemet.

Próbáltam leütni a hasonmásokat, de mint egy szellemen, átsiklott rajtuk a kezem. Egyre dühösebb lettem és már végképp a pokolra kívántam az ürgét.

A mellettem elsuhanó, kék fényt hagyó szél kissé felkapta az állig érő hajamat. Rögtön mosoly kúszott az arcomra, és figyeltem ahogyan sorra szétfoszlanak a klónok és végül Pietro a falhoz csapja a hús‑vér Lokit. A srác már emelte a karjait támadásra, de sötétkék energiamező vette körbe és blokkolta le a mozgásban.

Maya izzó szemekkel tartotta irányunkba a szintén kék kezeit. Egyik karját meglendítette, ezzel messzire elhajítva Higanyszálat. Az élettelen szempár semmilyen érzelmet nem tükrözött. Sehol sem volt a benne csillogó izgatottság, vagy akár a szomorúság sem. Ezt látva még jobban felidegeltem magamat.

Észrevétlenül a fal mögé húzódtam. A lány Loki felé lépkedett és leguggolt mellé. Az isten csak felemelte az egyik kezét és az irányomba mutatott. Maya felém fordult és tekintette megint azúr lángba borult.

Kiléptem a takarásból és megindultam feléjük. Nem akartam neki fájdalmat okozni, de ha ezen múlik, megküzdök vele. Tettemet látva, sürgősen Loki vállára rakta a kezét és a következő pillanatban a férfinak már hűlt helye se volt.

Kihasználva a pillanatnyi sokkomat, máris a nyakamba lendült és karjával a torkom előtt, próbált meg elzárni az oxigéntől. Hátravágtam magamat, így Mayara érkezve, és megfordulva leszorítottam a kezeit a talajra. Mélyen a szemembe nézett és azonnal éles fájdalom hasított a fejembe. Hátratántorodtam és a falig hátráltam. Szorítottam a lüktető területet, de a kín csak nőtt.

Megérkezett az eddig szundikáló Pietro és elsöpörte a lányt, így kizökkentve a koncentrációból. A hasogatás egyből megszűnt. Kissé szédülve felálltam, de ekkor már Maya is talpon volt.

Hárman egy kis körbe álltunk és vártuk, hogy ki mozdul először. Megtörve a farkasszemezést, felé léptem, de ő nem várva meg, hogy odaérjek már is elhajított. A hátam mögött megrepedezett a vakolat.

Pietro folyamatosan ide-oda cikázott, ezzel összezavarva ellenfelét. Próbáltam követni a küzdelem menetét, de az agyam egyszerűen nem tudta feldolgozni a világos és a kicsivel sötétebb kék sávokat.

- Van egy ötletem, -hallottam meg a srác zilált hangját a fülemben- csak kéne egy kis elterelés.

Valószínűleg a világ legőrültebb ötlete jutott az eszembe, de úgy gondoltam beválhat.

Közel küzdöttem magam Mayahoz és amint alkalmam adódott rá, erősen megfogtam mindkét csuklóját.

- Что ты делаешь? /Mit művelsz?/ -kérdezte tőlem lenézően.

- Диверсия. /Elterelést./ -vontam meg a vállamat. Nem vártam meg a reakcióját. Kezeinél fogva közel rántottam magamhoz és az ajkaira tapasztottam az enyémet. Nem húzódott vagy lökött el magától, de nem is viszonozta a csókot. A célnak viszont megfelelt.

Teljesen elvesztette a figyelmét, így Pietro a háta mögé tudott osonni. Egy földön talált fegyverrel pontosan fejbe verte és így a lány eszméletét vesztette. Elernyedt a kezeimben és hátrabicsaklott a feje.

- Hú, ez fájni fog. -tartottam meg a karjaim közt.

- Nekem hogy fog fájni! -jajdult fel Higanyszál és a vérző homlokára mutatott.

Válaszul csak felnevettem és leraktam Mayat a földre. Hátát a falnak támasztottam és összerakva a kezeit, ráraktam a karperecet. (Stark már Thor beszámolója után elkezdte kifejleszteni az elvileg erőblokkoló karperecet)

- Na, jó... -ácsorgott előttem Pietro, úgy látszik még nem futotta ki magát- Körbemegyek, megnézem az embereket, és szólok a csapatnak.

Bólintottam egyet és a srác már el is tűnt. A lány mellé dőltem, hátamat a falnak döntve és letöröltem (vagy inkább csak elkentem) az orromból szivárgó vért.

A fejemet oldalra fordítottam és végig fürkésztem Maya megnyugodott arcát.

●○●○●○●○●○●