Azúr Boszorkány

Twenty-first

Végül is New York nem olyan hatalmas...

~Bucky szemszöge~

Ma hajnalban olyat tettem amit nem lett volna szabad. Egyszerűen elvesztettem az eszemet ahogy a közelemben volt. Nem gondolkodtam és emiatt majdnem megcsókoltam. De ezt nem tehetem meg vele! Ő egy fantasztikus lány. Jobbat érdemel, mint egy kiöregedett gyilkológép.

A szobámból kisietve a lépcsőkhöz vettem az irányt. Steven kívül mindenki lifttel közlekedik, így minimális az esélye annak, hogy bárkivel is összefussak (mintha hajnali háromkor olyan sokan mászkálnának...). A garázs emeletéig meg sem álltam.

Beindítva a motoromat, már kint is voltam az épületből. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Céltalanul robogtam a kihalt utcákon. Tudtam, hogy mikor a csapat tagjai felébrednek előbb, utóbb fel fog tűnni valakinek, hogy nem vagyok ott, ezért minél messzebb szerettem volna jutni. Jobb lesz, ha kerülöm Mayat. Bár bele fogok pusztulni, de az ő érdekében menni fog. Nem elég, hogy száznyolcvan fokot vett az élete, nem akarok még egy lapáttal rárakni én is.

Eszembe jutott, hogy New York szélén van egy kis lakásom. Még akkor laktam ott, amikor a Hydra elől kellett bujkálnom. Egy éles kanyarral irányt váltottam és elindultam az újdonsült úti célom felé.

Megérkezve, felnéztem a nem éppen legújabb épületre. A motoromat egy egyel odébb lévő sikátorban rejtettem el. Nem terveztem sokáig itt maradni csak pár napig, amíg összeszedem a gondolataimat.

Minden ugyanúgy állt, mint ahogy én azt hagytam. A bútoroktól elkezdve, a penészes kenyérig az ablakban. Lerogytam a kanapén és a könyökeimet megtámasztva a térdeimen, a tenyerembe temettem az arcom. Én Barom! Oldalra pillantottam a faliórámra és konstatáltam, hogy lassan hat óra lesz. Jó sokáig elköröztem a városban.

~°~°~°~°~°~°~

Kicsit elaludhattam, mert kopogásra riadtam fel a kanapéról félig lelógva. A nem számított dörömbölésre le is zuhantam a padlóra. A tarkómat masszírozva feltápászkodtam és a hang irányába fordultam.

Néma csendben a bejárati ajtóhoz lépdeltem. Az előszobaszekrény egy fiókjából kikaptam egy pisztolyt (szakmai ártalom) és kibiztosítottam. Az ajtót résnyire kitártam és a legjobb barátommal találtam magam szemben. Steve teljes Amerika Kapitány jelmezben állt előttem. Értetlenül kitártam a fadarabot és szó nélkül beengedtem a lakásba. Ahogy elhaladt mellettem végigmért és tekintete megakadt a kezemben tartott fegyveren.

- Kit vártál? -bár mosolygott, nem tudott átverni. Feszült volt és ideges.

- Csak megszokás. -legyintettem és visszahelyeztem a stukkert a helyére. Jól becsuktam a bejáratot mind az öt zárral és megfordulva, a nappaliban láttam meg Steve-et.

Feszengve ácsorgott egy helyben és tétlenül nézelődött körbe. A látvány nem volt számára új. Legutóbb, amikor itt voltam ő is velem volt. Már hónapok óta rejtőzködtem és szinte hetente új helyre költöztem, hogy ne lehessen lekövetni. Ő valahogyan mégis megtalált és a Toronyban végre békén hagyott a Hydra.

Ellépve a barátom mellett, leültem a fotelba és kérdőn felnéztem rá. Látszódott rajta, hogy össze van zavarodva és talán... ehhez nekem is volt egy kis közöm. Tudtam, hogy miről akar beszélni, de semmiképen sem akartam én belekezdeni.

Egy szaggatott sóhaj kíséretében lerogyott a kanapéra, ahonnan pár perce még én bucskáztam le és magyarázatot várva rám tekintett. Érezte, hogy nem fogok megszólalni, ezért megtette ő.

- Miért jöttél ide? -karjait széttárta és úgy mutatott körbe a lakáson- Múltkor boldogan hagytad itt ezt a... -kissé megakadt és kereste a megfelelő szót- romhalmazt, most meg ide menekülsz vissza? Mi történt?

Hangja nem volt számonkérő vagy dühös sem. Szimplán az igazat szerette volna tudni és esetleg segíteni. Tudtam, hogy bármit elmondhatok a legjobb barátomnak, de magamnak sem akartam bevallani a hülyeségemet. A fém ujjaimat babráltam az ölemben és vívódtam azon, hogy elmondjam-e.

- Hajnalban volt Mayaval egy... incidensem -óvatosan felpillantottam Stevere. Úgy tűnt ez az információ nem lepte meg, inkább folytattam- A lényeg, hogy majdnem megcsókoltam, de kisiettem a szobából és... idekerültem... -rövidítettem le a sztorit. A fejem égett kínomban és legalább egy órának tűnt az az öt másodperc, amíg a barátom reagált.

- Ez mindent megmagyaráz... -suttogta maga elé, levéve rólam a szemeit.

- Mi mindent? -rákaptam a tekintetem és csak úgy kattogtak a fejemben a lehetséges válaszok.

- Ma reggel a teraszán találtuk meg Nat-tel Mayat. Feltörte Stark szekrényét és kómába itta magát.

- Ó ne ne ne ne... ez miattam történt... ezek után pláne nem kerülhetek a szeme elé -temettem az arcom a tenyereim közé- Mondott valamit rólam? -mit ne mondjak, féltem a választól.

- Még mindig nem tért magához, -sokkolódott fejemet látva gyorsan szépíteni kezdte a szörnyű helyzetet- de Bruce szerint hamar rendbe jön. És lehet, hogy nem is fog emlékezni rá, hogy mi történt. -próbált vigasztalni.

- El kell tűnnöm az országból...

- Dehogy kell! Bucky térj már észhez! Maya is kedvel téged, de ahhoz, hogy bármi is lehessen a kettőtök szenvedéséből, beszélned kell vele! -nyomta meg a hangsúlyt.

Tényleg kedvelne? Hirtelen fölpattantam és a pillanatnyi szédülést hidegen hagyva rohantam a kulcsomért.

- Hova sietsz? -hallottam a hátam mögül.

- Megyek, beszélek vele! -fordultam hátra és Steve arcára egy hatalmas vigyor keletkezett.

~°~°~°~°~°~°~

Egymás mellett haladtunk motorjainkkal, New York utcáin. Végig Mayan agyaltam. Vajon képes nekem megbocsájtani? Vajon tényleg lehetne köztünk valami?

Egy nagy durranás és csikorgás zökkentett ki. Befarolva állítottam meg a járművem és oldalra pillantva láttam meg, hogy Steve egyik kerekét kilőtték. A betonon gurult messzebb a földön heverő, még pörgő kerekű motortól és a vállát szorítva megállapodott a hátán. Szemeit és fogait fájdalmasan szorította össze. Ujjai között kibuggyant a vére.

Fekete, bőr dzsekim alól előkapva a pisztolyomat, körbepásztáztam a helyszínt. Sehol, semmi árulkodó jel arra, hogy honnan lőttek. Barátomhoz araszolva, egyik kezemmel felállítottam és a motoromra ültettem. Én is átlendítettem a lábam és teljes gázzal továbbindultam a Toronyhoz.

A Hydra mindenhol ott van és addig nem nyugszik, amíg nem éri el a célját. Éppen ezért minél hamarabb el kell tűnnünk az útból. És úgy tűnik Brucenak ma sem lesz szabadnapja...

○●○●○●○●○●
Sziasztok!
Valószínüleg hétvégenkét egy vagy két részt fogok hozni nektek.
Ezt majd próbálom tartani.