Azúr Boszorkány

Nineteenth

Már fordultam volna a vörös ügynök ajtaja felé, de Bucky megragadta a csuklóm és berántott a szobájába.

~Maya szemszöge~

A nem várt lendülettől sikerült elbotlanom a saját lábamban, és kis híján orra is buktam volna, ha Bucky nem tart erősen. Ahogy visszahúzott, véletlenül a mellkasának csapódtam. A szobában csak egy éjjeli lámpa világított, de szerintem bőven elég fényt bocsátott ki ahhoz, hogy látszódjon a paradicsom vörös fejem. A gyomromban lévő lepkeraj (igen... egyre többen vannak...) feléledt és összevissza csapkodtak szárnyaikkal.

Félve felnéztem a férfi szemeibe. Halvány mosollyal fürkészte az arcomat. Belenézve a gyönyörű kék íriszeibe, elvesztem. Mintha az óceán venne körbe.

Bucky tartva a szemkontaktust, a lábával belökte az ajtót, ami kattanva jelezte, hogy bezárult.

- Beszéljük meg még egyszer, jó? -kezemet elengedve az ágyig sétált és leült a szélére. Megpaskolva a mellette lévő helyet, mutatta, hogy én is helyezkedjek el. Kis habozás után melléültem és kérdőn felé fordultam.

- Ö... mit is? -a közelségétől teljesen zavarba jöttem. Minden kiment a fejemből. Még az is amit nincs öt perce, hogy említettem.

- Azt, hogy tanítsalak meg lőni. -nézett rám furcsán. Kijelentése inkább kérdésnek hatott.

- Ja, hogy az. -jutott eszembe- Tényleg komolyan gondolom. Ha már egy bazi nagy gyilkos osztag akar elkapni, szeretném tudni megvédeni magamat. -néztem rá halál komoly arccal.

Lesütötte a szemét és idegesen a hajába túrt. Látszott, hogy nincs ínyére az ötletem, de akkor is! Nem akarok más segítségére szorulni.

- Kérlek! -felemelte a fejét és a könyörgő tekintetemmel találta magát szemben. Láttam, hogy belül nagyon vívódik önmagával.

- Na jó. -sóhajtottam egy nagyot- Ha már nem akarsz nekem segíteni, legalább áruld el, hogy miért nem?

Pár percig néma csöndben szemeztünk a félhomályos szobában. Én várakozóan, ő pedig gondolataiban elmerülve ült az ágyon. Végül megtörte a csendet.

- Nem tartom jó ötletnek. -már közbeszóltam volna, de folytatta a magyarázattal- Natasha megtanít a közelharcra, Loki pedig segít az erőddel. Nem látom értelmét, hogy megtanulj pisztollyal ölni. Mindenkiből másmilyen érzelmeket hoz ki és félek, hogy hogyan reagálnál rá. -közölte higgadtan.

Végig gondoltam amit mondott és egy részem igazat is adott neki. Valamiért mégis a makacsságom nyert a józan eszem felett.

- Ezt nem tudhatjuk, amíg nem próbálom ki. -tártam szét a karjaimat.

- Néha jobb a tudatlanság. -tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, hogy nyomatékosítsa mondandóját. Talán ha nem lettem volna közel tizenkilenc órája fent, igazat is adtam volna neki.

- Most inkább megyek. -tápászkodtam fel.

Bucky is felállt és a csuklóm után kapott és maga felé fordított. Érintése nyomán bizseregni kezdett a bőröm. Alig pár centi választotta el az arcunkat. Éppen nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de nem hagyta el hang a száját. Némán néztük egymást, a másik lélegzését hallgatva. Szívem majd kiugrott a helyéről. Nem tudom mióta állhattunk ott egy helyben, de rajta kívül más akkor nem is érdekelt.

Egyre közelebb hajolt hozzám. A fülemben lüktető adrenalintól nem hallottam mást csak a hangos dobolást. Már majdnem összeért volna az ajkunk, de megtorpant. Elhátrált és ijedten nézett rám.

- Ezt nem tehetem meg. -suttogta és kiviharzott a saját szobájából.

Kezemet a szám elé kaptam. Minden önuralmam kellett ahhoz, hogy ne rogyjak sírva a padlóra. Érintése nyomán melegség járt át, de most úgy éreztem, hidegség vesz körbe. Valami eltört bennem. Mintha veszélyes lennék... egy szörnyeteg.

~°~°~°~°~°~

Kibotorkáltam az ajtón és a liftek felé vettem az irányt. Megnyomtam a megfelelő emelet gombját és kiszállva a kabinból, a pulthoz lépdeltem.

Most senkivel nem találkoztam a konyhában, de ennek kivételesen örültem is. Sorban nyitogattam a szekrényeket, de sehol sem találtam amit kerestem. Végül egy polc maradt, aminek ajtaja kulcsra volt zárva.

Kulcs hiányában a zárra helyeztem a kezem és lehunyt szemekkel, mindent kizárva a fejemből, koncentráltam. Egy halk kattanás és kék köd kíséretében elém tárultak Tony dugi piáji. Bingó!

Kivettem egy szimpatikus üveget és nem nézve mi is az pontosan, kinyitottam és belekortyoltam. ahogy az alkohol végigmarta a torkomat, melegség járt át. Nos, a fajtájára ezután sem találtam választ, de a célra megfelelt.

Tisztában voltam vele, hogy hamarosan kezdődne Nattel az edzésem, de ez akkor egyáltalán nem érdekelt. Csak jobban akartam érezni magamat. Ami az üveg alja felé haladva sikerült is.

~°~°~°~°~°~°~

Botorkálva értem el a szobámig, kezemben már egy új üveget szorongatva. Ami azt illeti, a kedvem jobb lett, de még így sem volt felhőtlen.

Kiléptem a teraszomra és leültem egy székre. A hűvös szellő egy kissé felébresztett, de így is csak ködös tekintettel bámultam magam elé. A semmibe meredés mellett néha meghúztam az alkoholos italt. Mindenen kattogott az agyam. A Bosszúállókon, a Hydrán, a képességemen, de leginkább Buckyn.

Arra a megállapításra jutottam, hogy nincs itt helyem. Ha éppenséggel nem köröznének, elmennék innen. Ugyan miért is maradnék? A Bosszúállók és a S.H.I.E.L.D. is veszélyforrásként tartanak számon, akitől jobb megvédeni az embereket.

Nem tudom meddig gubbaszthattam ott. Az üveg a mellettem lévő kis asztalon hevert üresen és engem a hideg rázott és a hányinger kerülgetett. Összehúztam magam és imádkoztam, hogy gyomrom ne adja ki a tartalmát.

Az égbolt sötét, szinte fekete égboltja világosodni kezdett. Szédülni kezdtem és elmosódott előttem a felhőkarcolók által alkotott város képe.

Elragadott magával a sötétség és végre tudtam pihenni.

○●○●○●○●○●○●○
20. rész!
Hűha, eddig általában a kitartásom a 3./4. fejezetig tartott ki.

Vajon miért hátrált ki Bucky?