Azúr Boszorkány

Thirty-first

- Ebben teljesen biztos vagyok. -forgatta meg a szemeit és ott hagyott engem ledermedve az ajtókeretben állva.

~Maya szemszöge~

Döbbenten álltam még mindig egy helyben. Utána akartam rohanni, elmondani neki, hogy az égvilágon semmi sem történt. Ebből viszont semmi sem valósult meg. Lábaim a földbe gyökereztek, torkom kiszáradt és a szemeimet könnyek mardosták. Nem tudom mi fájt jobban; Az, ahogyan reagált vagy, hogy egyszerűen elcsesztem. Kiderült számomra, hogy Bucky is szerette volna ha van köztünk valami, de az is, hogy ezek után már nincs túl sok esélyem.

Mert mit csinálok? Előállok egy sablonos szöveggel és még csak utána sem megyek. Igen... Valószínűleg az ő helyében én sem hinnék magamnak.

Óvatos lépteket hallottam meg közeledni magam mögött. Pietro vállaimnál fogva megfordított és kölyök kutya szemekkel nézett le rám.

- Elrontottam?

- Ugyan. -legyintettem lemondóan- Itt csak is én ronthatok el bármit is. És meg is tettem...

- Ne hülyéskedj -húzott egy szoros ölelésbe és érzékeltem ahogyan becsukja mögöttem az ajtót- Lesztek ti még a "SuperCouple" nyertesei a toronyban. -A tegnapi hajnalba nyúló lelkizés során Buckyról is esett szó. Jó érzés volt végre valakinek kifakadni.

- Ilyen verseny nincs is. -fúrtam fejemet nevetve a mellkasának- Ezt most találtad ki.

- De lesz! Mondjuk Tonyt és Stevet be is nevezném együtt. -gondolkodott el tettetett komolysággal.

- Megvannak veled áldva.

Szem forgatva kimásztam a kezei közül és leültem az ágyam szélére. Ő is letelepedett és csak csendben vártunk. Azt, hogy mire, azt viszont tényleg nem tudom.

Pár perc múlva meguntam az ücsörgést és vállammal meglöktem a mellettem ülőt. Persze ezt nem hagyhatta annyiban. Kétszer akkora erővel támadott vissza. Így dülöngéltünk egymásnak addig, amíg Pietro úgy nem döntött, hogy arcon csap egy párnával. Váratlanul ért a találat és emiatt hátamra dőltem, tarkómat a matracra szorítva. Mielőtt felülhettem volna Higanyszál a csípőm két oldalára helyezte lábait és felettem térdelve mért egy újabb ütést a kispárnámmal.

Talán még nagyobb háború tört volna ki, ha akkor Tony nem ront be kopogás nélkül a szobámba. Az ijedtség miatt reflexből lelöktem magamról a fehér hajút, aki ennek köszönhetően ma már másodjára csattant a padlómon. Pedig még dél sincs...

- Gyerekek nekem mindegy, hogy mit csináltok szabadidőtökben, de most abba kéne hagyni... ezt. -mutogatott felénk egyik kezével miközben a másikkal a szemét takarta.

- Tudod ki a gyerek... -pufogott a velem egy idős Pietro.

- Mi történt? -hagytam figyelmen kívül az ágyam alatt fetrengőt.

- Ezt nektek kéne tudnotok. -tárta szét karjait.

- Tony! Mi miatt jöttél? -rivalltam rá mire ő egy aprót biccentve komolyabb arcot vett fel.

- Szeretnénk letesztelni, hogy mekkora mértékben lett erősebb a képességed. -aggodalmas képemet látva csak elvigyorodott és gyorsan hozzá tette- Biztonságos lesz. Van erre egy külön terem.

Hát nem mondanám, hogy teljesen lenyugtatott, de a célját elérte. Felálltam és Pietronak nyújtottam az egyik kezemet, hogy felsegítsem. Combjában leporolta a tenyerét, mintha egy fárasztó kétkezi munkát fejezett volna be, és késznek nyilvánította magát, szemet hunyva a felett, hogy még mindig a tegnapi ruhájában van.