A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) - Harry Potter fanfiction

VI./12. fejezet | 🗡️Egy nagyobb varázsló...🗡️

— Semmi baj, Cissy, a lényeg, hogy ép bőrrel megúsztad. Hazafelé meg már Fawkes-szal viszünk, elkerüljük őket.

A nő Dracóra sandít.

— Bellatrix nénéd is köztük volt. És láttam apádat...

A megjegyzésre a fiú megdermed.

— Nem szabadott volna egyedül elengednünk téged — rázza meg a fejét. — Eleve Fawkes-szal kellett volna mennünk érted. Ezt elcsesztük, anya. Kérlek, bocsáss meg... — Draco a sírás határán áll. — Jobban kellett volna vigyáznom rád. Én sohasem bocsátanám meg magamnak, ha...

— Te csak törődj a saját épségeddel! — Narcissa hangja egyszerre erélyesebben cseng, és némi szemrehányást is felfedezek benne. — Ugye tudod, hogy haragszom még, amiért átvertetek? Egy tükrön keresztül kell megtudnom, hogy fél évig a Roxfortban voltatok, és nap mint nap az életetekkel játszottatok!? Hamarabb is beavathattatok volna...

— Nagyon sajnálom, Cissy, az én hibám — előzöm meg a válasszal a barátomat. — De úgy voltunk vele, hogy minél kevesebb ember tud az álcánkról, annál jobb.

Az Odúba érve Mrs. Weasley sápítozva ellátja Narcissa sebeit, ezalatt pedig felvilágosítjuk a vörös hajú házaspárt mindenről.

— Készen állsz, anya? — kérdezi aggódva Draco.

Narcissa megtépázott külseje ellenére is királynői tartással húzza ki magát a székén.

— Szerinted, ha már elküzdöttem magam idáig, nem tudom megcsinálni? — kérdezi epésen. Szemmel láthatóan még mindig harapós kedvében van a titkolózásunk miatt — vagy talán a férje látványa zaklatta fel.

— Nem, dehogy — visszakozik a Malfoy-fiú. Bölcsen teszi, jobb nem dühíteni az anyatigrist. — Egy percig sem kételkedem benned.

— Helyes — bólint az anyja, és felemelkedik a konyhaszékről. — Essünk túl rajta — biccent a Weasley-házaspárnak.

Szerencsére a szertartás zavartalanul zajlik, a számításainkkal ellentétben nem jön senki razziázni az Odúba — valószínűleg a roxforti akciónkkal sikerült akkora port kavarnunk, hogy egyelőre minden figyelem az iskolára irányul. Még jó, mert egyébként Draco meg én is kimerültünk a rohangálásban, nem biztos, hogy lett volna energiánk még egy harcra is.

A Fidelius-bűbáj sikerül, így Mr. és Mrs. Weasley biztonságban vannak, Draco, Narcissa és én pedig Fawkes segítségével visszatérünk a Malfoy-kúriába.

Harryék épp kiküldetésen vannak, így sajnos most nem találkozhatunk velük, de Cissynek mindent elmesélünk, ami eddig történt velünk — tartozunk neki ennyivel. Jólesik végre kényelemben és biztonságban lenni, de Dracóval megegyezünk, hogy nem késlekedünk, máris indulunk vissza a Roxfortba.

— Biztos nem maradtok? — kérdezi a nő, amikor magamhoz hívom a főnixet. — Szívesen látlak titeket. Itt lehetnétek pár napig, találkozhatnátok a többiekkel...

— Sajnos nem lehet, Cissy — rázom meg a fejem. — A Roxfortnak szüksége van ránk, minél hamarabb vissza kell térnünk.

— Hát, jó — fújja ki a levegőt, és a fiához lép. — Nem szívesen engedlek vissza — főleg, hogy el se engedtelek — néz rá szigorúan, mire Draco lesüti a szemét —, de így, hogy sárkánnyá tudsz változni, azért nyugodtabb vagyok — mosolyodik el, és szoros ölelésbe vonja a fiút. — Nagyon büszke vagyok rád.

Draco meghatottan megtörli a szemét.

— Megleszel, anya?

— Sötétségben nőttem fel, ismerem a terepet. Boldogulok, ne aggódj. Menjetek, intézzétek a küldetéseteket, bármi legyen is az — biccent. — Áldásom rá. Tudjátok, mi a dolgotok — én is teszem a magamét. Sok szerencsét. Ha pedig Lucius meg a bandája megint a szemem elé kerülnek, hát megnézhetik magukat... — morogja.