Megtört idol

39 - Érzelmek

Már lassan tizenöt perce kuporoghattam a hideg csempén a térdeim felhúzva és továbbra is szipogva, mikor kivágódott a mosdó ajtaja. A könnyeimtől nem láttam ki is jött be, de nem zavartatva magam zokogtam tovább. Ekkor pedig az ismeretlen is elém guggolt és óvatosan simított a fejemre.

- Sajnálom - lehelte alig hallhatóan. - Ha előbb látom meg, megakadályozom! - jelenti ki megtörten a volt barátom, aki ekkor már megállás nélkül simogatta a fájó pontot.

- Ne. Ne szólj hozzám - kértem meg el-el akadva a levegővétel miatt. Nem szabadott volna találkoznunk most. Mégis jobban éreztem magam a közelében. Más mellet is ennyire biztonságban érezném magam?

- Francokat nem! - csattant fel. - Most felejts el mindent amit mondott - kért meg, ezúttal halkabban. Az ujjaim lefejtve eddigi helyükről kulcsolta össze azokat sajátjaival. - Ne hallgass rá! Soha! - fúrta könnyes szemeimbe tekintetét. Sötét szembogarai szinte felfaltak, mégis olyan csodálatosnak és gyönyörűnek láttam azokat, mintha a világ a legértékesebb darabjai volnának. Számomra azok voltak.

- Hogy találtál meg? - kérdeztem halkan, megtörve a köztünk kialakult csendet. - Máris végeztetek? - szipogtam, s szemeimmel inkább az összefont ujjainkat tanulmányoztam. Mintha az a két kéz, teljesen összetartozna. Tökéletesen beleillettek az enyémek az ő mancsaiba.

- Igen, végeztünk. Már mindenki pakol - húzta el a száját és simította meg a kézfejem a hüvelykujjával. - Amúgy meg furcsa volt, hogy nem találtalak fellépés közben és mikor lejöttünk öltözni láttam innen kimenni őt - tette hozzá. - Hívjak orvost? - kérdezte, mikor elengedte kacsóim és az arcomra simította tenyerét letörve a már elapadó könnycseppeket orcáimról.

- Nem kell - ráztam meg óvatosan a fejem. - Jól vagyok. Majd elmúlik - pislogtam fel rá.

- Egészen biztos?

- Teljesen.

- Akkor kicsit nyugodj meg és menjünk haza - simogatott továbbra is.

- Haza? - lepődtem meg. - Hova haza?

- Hozzánk - húzódott egy apró mosolyra a szája. - Szeretném ha legalább ma este magam mellett tudnálak ezek után.

- De a lányok... - kezdtem bele, mire félbeszakított.

- Elintézem. Csak kérlek, gyere velem. Szeretnélek biztonságban tudni magam mellett - vette könyörgőre. A szívem majd' megszakadt ahogy kissé elesett valóját láttam. Ő tényleg aggódott értem. Jimin féltett. Jobban mint hinném. - Csak egy estét. Egyetlen egyet. - álltak meg ujjai és nézett a könnyáztatta szemeimbe.

- De Sumin...

- Nem érdekel ő. Felejtsd el őt. Mára legalább - döntötte a homlokát az enyémnek, lehunyva szemeit. Összezavarodva raboltak el a gondolataim. Helyes lenne ezt tenni? Az eszem ellene szólt, még a szívem mellette állt és már rohant volna a férfivel karöltve. Mégis gondolkodtam a válaszon. Szabad?

- Legyen - suttogtam kettőnk közé. - Csak beszélj te a többiekkel - kértem meg és eltolva magamtól Jimint, megvártam még feltápászkodik és felsegít engem is.

- Köszönöm - mosolyodott el. Felállva kicsit megtorpantam a tükör előtt, hogy a lehető legjobbat hozzam kis magamból. A sminkem megpróbáltam a lehető legjobban lemosni vízzel, hogy nem legyen feltűnő, hogy teljesen elkenődött az arcomon pihenő réteg. A hajam óvatosan átfésültem az ujjaimmal, amiben Jimin mögöttem állva segédkezett, annál a pontnál ahol megütöttem. Nagyon segítőkész volt, körbeugrált és amit csak tudott megtett, jelentősen megkönnyítve a dolgom. Apró mozdulatokkal rendbe hozva hajkoronám és egy bátorító pillantás kíséretében kiengedett a mosdóból. Egymás mellett sétáltunk el a csapatomat megkeresni, akik még az épületben ugyan, de a kijárat mellett várakoztak rám. Yong ekkor már minden bizonnyal az autóban készülődött az indulásra.

- Merre voltál? - szólt rám élesen Dae folyamatosan aggódó pillantásokat vetve felém, s mikor ráemeltem a kipirosodott szemeim kissé megszeppent. - Te sírtál! - tudatosította magában. - Mi történt? - érintette meg a felkarom, megállítva maga előtt.

- Sumin bejutott az épületbe és bántotta. Azt mondja jól van, de fáj a feje. Egy apró puklija van - hadarta a mellettem szobrozó Jimin. Kézfeje ezúttal is, már sokadjára az enyémhez ért, de az emberek miatt nem merte megfogni a kacsóm. Amit természetesen sajnáltam. De legalább nem kellett aggódjak a felröppenő pillangók miatt a gyomromban.

- Sumin? - döbbent le Euna a lány mögött.

- De jól vagy? Biztos? - lépett mellém szinte egyszerre mindegyikük.

- Megvagyok. Elmúlik - húztam el szám és kérdőn pillantottam fel Jiminre, jelezve, hogy ideje elmondja amiért jöttünk.

- Szeretném ha Beka ma nálunk töltené az estét - kezdett bele köntörfalazás nélkül.

- Szó sincs róla! Megsérült! - támadta le BoMi. A lány pedig szinte képes lett volna harcot vívni a férfival, kiállásából adódóan.

- Éppen ezért szeretném ha velem lenne. Vigyáznék rá - mondta a fiú.

- Mi is tudunk rá vigyázni!

- Hét férfi többet ér, mint négy nő. Beki pedig beleegyezett, hogy nálunk tölti az éjszakát Holnap hazaviszem. Csak szeretném ha legalább ma a közelemben lenne - indokolta meg állítását. Rábírva a barátnőm az igazára.

- Legyen. De vigyázz rá - biccentett Dae, megelőzve társát. - A többit elintézem Yonggal - tette hozzá és egy apró kacsintást küldve felém terelte el a többieket a közelünkből. Magamra hagyva a férfivel.

- Menjünk - pillantott rám, és maga mellett terelgetve vezetett ki a furgonhoz, aminek az ajtaját kitárta előttem. Felengedve maga előtt.

- Sziasztok, srácok! - köszöntem az elnyitott szájú férfiaknak, akik meghökkenve követték végig ahogy leülök az egyik szabad ülésben és Jimin helyet foglal mellettem, majd összefűzi ujjaink. Igaz, nem voltunk együtt. Még így, nyolc hónap beszélgetés elteltével és a régi kapcsolatunk után is úgy éreztem, hogy várni kéne azzal, hogy történjen valami köztünk. Mégis örömmel fogadtam az ujjaim közé fúródó ujjait, amelyek közé fogta az enyémeket. Elöntött egy kellemes, bizsergő érzés. Holott nem szabadott volna ilyen hamar és egyszerűen visszazuhannom a fekete lyukba. Akaratomon kívül fűzött ismételten magához. Mégsem bántam.

- Beki - kopogtatta meg a vállam a mögöttem ücsörgő Taehyung. - Hát te? - kérdezte, hangjából pedig azonnal kitudtam venni, hogy nem érti a jelenlétem okát.

- Én hívtam el - fordult hátra Jimin is. - Sumin bántotta és szerettem volna magam mellett tudni - indokolta meg a döntését.

- Minket nem zavar, csak fura volt. Tudod. Azok után - szólt Namjoon, aki ezek szerint nem tudott a férfivel nyolc hónapja tartó beszélgetéseinkről. Viszont úgy néz ki a nő neve hallatán egyikük sem lepődött meg, csak szemet forgattak. Ezek szerint Jimin mindent elmondott nekik is. Remélem ismét helyreállt a béke a csapatukon belül. Csak ezt a Sumin ügyet kellene végre megoldani.

- A menedzsernek említsem? - kérdezett ezúttal a mellettem ülő.

- Ma nem jött el, holnap pedig nem találkozunk vele. Szerintem felesleges - rázta meg a fejét Jin, mire a mellettem gubbasztó férfi csak biccentett egyet és előrefordult, akárcsak én és továbbra is a kezem szorongatva utaztunk el a házig, ahol a ma estém terveztem eltölteni. Habár, kissé féltem attól, ami rám fog várni, nem tudtam nemet mondani neki. Mégis tudtam, hogy az este kihatással lesz a jövőnkre. De nem tudtam örüljek-e ennek, vagy sem. Összezavarodtam.

Sziasztok :3

Nem tudom ki számított erre, vagy ki nem. :3 Mindenesetre nehéz bármi jegyzetet írnom ide, úgy hogy ezt a részt több mint egy hónappal később látjátok. o.O