Megtört idol

36 - Találkozás

2019.12.04.

Egy rövid összefoglaló az elmúlt fél évemről?

Pontosabban, több mint fél évről. Hiszen már 8 hónap telt el, mióta felléptünk Tokióban és szinte megszűnt létezni a magánéletem. Minden nap, pihenő nélkül keltünk, próbák, koncertek, forgatások, fotózások, vendégszereplések és interjúk vártak ránk minden városban. Olyan szinten el voltam havazva, hogy lélegezni alig volt időm. Mikor pedig véletlen volt egy kis szünetünk, akkor azonnal elindultunk felfedezni a várost és a hotelünk környékét, hiszen kitudja mikor jutunk vissza legközelebb.

Azonban a december a kapkodás és a munka hónapa volt. Jöttek ez év végi díjátadók, szereplések. Melyekre általában különlegesebbnél különlegesebb produkciók kellenek. Éppen ezért, hogy a turnénk három nappal ezelőtt ért véget, lehetőségünk nyílt idén is megmutatni magunkat. Akárcsak tavaly. Így a turné utolsó hónapjaiban, megkezdtük a a felkészülést ezekre az alkalmakra, megvonva az eddigi aprócska szüneteinket is.

Idén nem volt lehetőségünk megjelenni a MelOn Music Awardson. Amit november harmincadikán tartottak meg. Azonban az Mnet Asian Music Awards (MAMA) pontosan ma, három nappal a megérkezésünk után lett megrendezve. Lehetőséget adva a fellépésre. Nem mondom, hogy nem pihentem volna inkább otthon, esetleg aludtam volna ki magam, de jó érzés volt ismét ott ácsorogni a nagy épületben, körülöttünk rengeteg idollal. A turné alatt a lányokon kívül, ha ritkán is, de két Koreában tartózkodó idollal tartottam komolyabban a kapcsolatot. Park Jiminnel és Kim Taehyunggal.

Az utóbbi megpróbálta helyreállítani a felhőtlen barátságunkat, így naponta megcsörgetett, vagy érdeklődött a hogylétem felől, - még ha nem is tudtam mindig válaszolni, vagy beszélni vele - az előbbi meg hajthatatlan volt. Amikor csak tehette írt, szíveket küldözgetett, mesélt a  napjáról, elvárta, hogy én is megtegyem és szóval tartott. Holott ők is turnéztak. Csak megszakítva azt, jövő évben fejezik be. Jimin mégis hajthatatlan volt. S kezdtem úgy érezni, hogy nem feleslegesen próbálkozik ismét. Az első üzenete után azt hittem nem szán rám több időt. Mégis, mindennap kedveskedett valamivel. Néha belegabalyodtunk egy hosszas beszélgetésbe, egyszerű témákba és mintha a kapcsoltunk egy ismerkedő fázisában lépdelnénk, úgy kezeltük egymást. Ami végtére is igaz volt. Valamennyire ismét meg kellett őt ismernem. És ha őszinte akarnék lenni, annyira hozzászoktam, hogy próbálkozik ismét az életem részese lenni, hogy már talán még nehezebb lenne őt onnan kitörölni mint eddig volt. Szükségem van rá. De az elmúlt időszakot képtelen lettem volna csak úgy, ilyen egyszerűen elfelejteni. Hittem neki, mégis féltem tőle. Az érzésektől, amit minden üzenetével egyre jobban felszínre hoz. Visszavezetve abba a fekete lyukba, ahol az ösvény ismételten halványodni látszott. Park Jimin már nyolc hónapja, minden nap küzdött értem. Nyolc hónapig bírtam, még nem észrevettem azokat a jeleket, amiket nem lett volna szabad. Azokat a hülye pillangókat a hasamban, mik felreppennek ha valaki a nevét említi, vagy felmutat róla egy képet.

Szinte már szabad utat kapott. Ismét. S erről csak Taehyung, Dae és én tudtunk. A többieknek egyelőre nem láttam különösebb okot elmondani. Jimin és én, nem mi. Talán lehet az, talán  nem.

- Beka! - kiáltott utánam egy férfi hang, amint a mosdóból tartottam vissza a lányokhoz egyenesen a nézőtérre, ahol mi, idolok kaptunk helyet. Megszeppenve fordultam hátra, ám, mikor megláttam a hang tulajdonosát egy apró mosoly kúszott az ajkaimra.

- Szia, Taehyung - léptem elé.

- Örülök, hogy látlak - karolt át egy gyors ölelés erejéig, habár nem tudom ez mennyire helytálló nyolc hónapnyi telefonos kapcsolattartás után. Mindenesetre jól esett az ölelése.

- Akárcsak én. Hogy vagytok? - kérdeztem, elvégre most tényleg érdekelt a csapat hogyléte. Jimin múltkor említette, hogy rengeteget gyakorolnak így a karácsonyi időszak alkalmával.

- Fáradtan, de megvagyunk - mosolyodott el, megvillantva doboz alakú mosolyát. - El is felejtettem! - kapott a fejéhez. - Hoseokie hyung randizik - suttogta, nehogy bárki meghallhassa. Itt még a falnak is füle van.

- Mióta? Ki a szerencsés? - vigyorodtam el azonnal. Hobi egy igazán aranyos és szívmelengető férfi volt, nem csoda, hogy elrabolta valaki szívét. Akárcsak Jin és Namjoon akik mióta megismertem őket kapcsolatban vannak. Előbbi távkapcsolata eddig tökéletesen működött, habár ha minden igaz a szerelme pár hónapja a városba költözött.

- Lassan egy hónapja, de nem engedte, hogy eddig elfecsegjem - rázza meg rosszallón a fejét. - Lassan mindenkinek lesz valakije, csak nekem és Jungkooknak nem - nevet fel erőltetetten.

- Ami azt illeti - húztam el a szám. - Euna mostanában sokat említette a maknaet - jutott eszembe a csapattársam aki eléggé oda van a fiatalabb fiúért. - Esetleg valamikor bemutathatnánk őket egymásnak - mosolyodtam el.

- Nem hiszem el - csapott a combjára játékosan. - Egy klubbot fogok alapítani Yoongival. 

- Hagyjad csak. Ő nem akar még barátnőt - lépett mellém egy magasabb férfi hang, ami olyan ismerős volt már. Egy pillanatra megfagyva meredek a vigyorgó Taehyungra aki a szemöldökét húzogatja, majd egy biccentés kíséretében ellép előlem, s hagy magamra a mellettem álló barátjával.

Félve pillantok fel a férfira, akit nem egészen nyolc hónappal ezelőtt átkoztam, gyűlöltem és utáltam. De az idő eltelt. Most inkább fel-fel reppenő pillangókkal a gyomromban várom meg még elém lép és egy laza mozdulattal beletúr gyönyörűen beállított hajkoronájába.

- Szia - mosolyodik el kissé félve, veszítve könnyed kiállásából, váltva azt zavart kisfiúvá.

- Szia -sutyorgom.

- Megölelhetlek? - tárja ki a karjait félénken, akár egy óvódás, aki az anyukáját akarja megszorongatni.

- Hm - biccentek és megfagyva hagyom, hogy a férfi egy pillanat alatt közelebb lépjen hozzám. Megszüntetve a köztünk lévő távolságot, hogy aztán egy erős ölelésben részesítsen. Karjai körbeölelik derekam, még a fejét a nyakhajlatomba fúrja, még közelebb érezve magát hozzám, egy papírlap sem férne el közöttünk. Esetlenül viszonzom ölelését. S ekkor érzem meg az orromba kúszó illatát, amit annyira szerettem. Azóta is ugyanazt a parfümöt használja. Egy apró mosolyt eleresztve döntöttem oldalra a fejem, magamba szippantva a lehető legtöbbet az illatából és a lényéből. Az apró pillangók folyamatosan repkedtek a hasamban és magam sem hittem el, hogy egy év különtöltött idő után ide elfogok jutni a férfivel. Akkora biztonságot sugárzott a lénye, hogy magam is alig hittem el. Hiányzott. Ez pedig csak akkor tűnik fel a legjobban és szúr szíven leginkább mikor visszakapod azt, ami nem volt.

Hosszú percekig öleltünk egymást, mikor a férfi elhúzódott és egy szégyenlős mosollyal ajkain nem köszönt el, jelezvén, hogy vissza kell mennie. Biccentve egyet felé fordultam el tőle, és szinte biztos voltam benne, hogy addig néz ameddig le nem fordulok a folyóson, így kapkodva a lábaim sietek vissza a lányokhoz, hogy az utolsó fellépést megnézése után az öltözőbe szaladhassunk, elkészülni a különlegesnek számító előadáshoz. Amit sajnos Jiminék nem láthatnak majd. Maximum az öltözőben elhelyezett monitoron keresztül, hiszen utánunk közvetlenül ők jönnek. Befejezve a mai díjátadó ünnepséget.

Sziasztok :3

Nos, ismét egy nagyobb időugrással érkeztem. Holott eredetileg nem terveztem ennyi ugrást, így legalább ki tudom zárni a felesleges részeket, és röviden összefoglalni az eltelt időt.

Mit szóltok az eseményekhez? 

Annyira félek ezt a részt kirakni o.O