Megtört idol

29 - Célirány

2019.03.12

- Gyerünk csajok! - tapsolt a koreográfusunk, amint a dal végéhez érkezve az egyik légpörgősebb rész vette kezdetét, így biztatva minket. Kereken egy hónap telt el, mióta az a kávézós incidens megtörtént Lisa társaságában. Azóta a várthoz híven teljesen el voltunk havazva. Próba, próba hátán. Gyakorlások. Feléneklések. Forgatások. Fotózások. Mondhatni saját magamra alig maradt időm, nem hogy külsős életet, a magán éltetemet élni.

Ma kedd van, az utolsó próbáink egyike a koreográfusunkkal. Pénteken pedig érkezik a videoklip. Az albumban szereplő képek egy része, illetve annak az előzményeiként beállított portrék mind napvilágot láttak már. A közönség visszajelzéseiből megítélve ismételten óriási pórt kavarunk a visszatérésünkkel. Rengeteg embernek felkeltette a figyelmét, az előrendelések száma ismételten az egekben volt. Nem csak a követőink, hanem mi is tűkön ülve vártuk a péntek reggelt, hogy a korai órákban elsőként nézhessük meg mindenkivel együtt a kemény munkánk gyümölcsét.

- Tökéletes! - tapsolt a koreográfusunk, amikor leállt a zene, mi pedig elterültünk a földön. Mindannyiunk mellkasa gyorsan emelkedett. A levegőt kapkodtuk. A homlokunkról pedig folyamatosan folyt az izzadság. Edzések ide vagy oda, ha egy egész színpadi előadást többször, akár teljes egészében előadunk, az igazán ki tudja készíteni mindannyiunkat. Most is így történt. Igaz nem mostanában, de tervben van egy világturné. Az első, igazi turnénk. De addig lesznek kisebb-nagyobb fellépések, koncertek, amire - főleg a visszatérés után - kerül sor, így mindent maximálisan tökéletesítenünk kellett. Főként az új dalok koreográfiáit.

- Vizet? - mért végig minket egy hatalmas, elismerő mosollyal.

- Kérek - motyogtam, továbbra is fetrengve a többiekkel együtt. Csak akkor ültem fel, mikor átnyújtotta a kért folyadékot és tovább lépett a többiekhez, kiosztva köztünk az összes palackot.

- Ezután hazamegyek és két napig ki sem robbanthattok az ágyból - szólalt fel NiNeul amint kiitta az üvege tartalmát.

- Ugyanez - jelentkezett BoMi.

- Végtére is péntekig szabadok vagyunk - von vállat Dae. - Csajos este holnap? - vetette fel.

- Nekem jó - biccentettem, ahogy a többiek is.

- Örülök, hogy tervezgettek lányok - mosolyodott el a koreográfusunk. - De hamarosan kilenc óra, ideje menni - tájékoztatott. - Köszönöm a munkátokat! - mosolyodott el, és megkezdte a holmik pakolását. Hozzá hasonlóan mi is feltápászkodtunk, hogy a váltóruhákat összeszedjük, átöltözzünk. Az elektronikai dolgokat a helyére tegyük és végül búcsút vehessünk a koreográfusunktól egy kisebb időre.

Ezek után már a parkolóban toporogtunk várva a menedzserünkre, aki rövidesen meg is érkezett. Yong mint "ideiglenes" sofőr a kisbusszal egyenesen hazafuvarozott minket, ahogyan azt már az elmúlt egy hónapban megszokhattuk. Az épület előtt lefékezett, majd megvárta még mindannyian összeszedjük magunkat és elindulunk. Azonban most is utánam szólt:

- Az üzenet... - kezdte, de félbe szakítottam.

- Azóta sem jött új - vágtam rá. Egy hónapja kaptam a legutolsó üzenetet, a kávézóban. Azóta az ismeretlen megszűnt létezni. Így hiába tudta már a környezetemben szinte mindenki, nem léptek a rendőrség felé. Amíg nem jön egy újabb.

Azonban Yong erőszertettel kérdez rá minden nap végén a fejleményekre. Amik eddig mind ugyan azok voltak.

- Ha ismét az utolsó pillanatban tudom meg... - emelte fel a mutatóujját.

- Nem fogod! Most megígérem! Nem csinálom azt, amit tavaly - nyugtattam meg.

- Bízom benned, Beka. Ez az egyetlen szerencséd - biccent egyet, majd hajt el, magamra hagyva a másik négy csapattársammal.

Akár a libák, sorban léptünk be egymás után a házba, dobtuk le a már átmenetinek számító kabátokat, rúgtuk le a cipőket és rohamoztuk meg ugyanígy a konyhát, majd a fürdőt. NiNeul - mondván, hogy nem éhes- elsőként vette be a fürdőt, még mi az asztal köré gyűlve kezdtünk el kései vacsorázni. Igaz, Euna és Dae csak egy-egy gyümölccsel a kezükben ücsörögtek mellettünk, végignézve, ahogy mi laktatóbb ételeket eszünk. Nos, mind ketten diétáznak a napokban, hogy a koncerteken a tökéletes súlyt, illetve alakot biztosítsák. Valószínűleg nekem is ezt kéne tennem, de az utóbbi időszak annyira stresszes és mozgalmas volt - még a próbák előtt is -, hogy akaratlanul fogytam le annyira, hogy megfeleljek. Így én csak szomorúan pislogtam a legfiatalabbra, aki csillogó szemekkel nézte a tányérom. Szívesen megosztottam volna vele, de esélytelen lett volna, hogy elfogadja. Ezért csak szomorúan pislákolt továbbra is, miközben immár kék haját hátradobta a válla mögé. Jól állt neki. Kimondottan. Végre ő is festhette kedve szerint olyan színűre amilyenre akarta, ezért is csücsül közöttünk egy rikítóan kék hajkoronás lány. NiNeul ezennel világosbarna lett. BoMi vöröses. Dae pedig megtartotta az előző visszatérésünk után megszeretett stílusát. Én meg szőkén éltem a mindennapjaim. Mondanom sem kellett, napról-napra jobban szerettem ezt a színt. Jól esett tükörbe nézni és hihetetlenül nagy erőt adott. Ennek ellenére már tervben volt az új.

- Mehetek? - pattantam fel, amit befejeztem az evést és meghallottam a fürdőajtó csukódását. A többiek csak egy fáradt sóhajt hallattak. Én meg boldogan rohantam a helyiségbe, hogy végre egy frissítő zuhanyt vehessek. Ez volt az egyetlen hely, ahol egymagam voltam. Ahol kaptam két percet pihenni és ahol gondolkodhattam. A forró víz alatt igazán sok időt töltöttem mostanában. Ilyenkor  mindent lejátszottam újra és újra. Felvetettem lehetőségeket. Megoldásokat. Döntéseket. Az egyetlen hely, hol megfordult Ő a fejemben.

Az elengedési kísérletem egyre inkább sikerrel járt. Már nem forgott körülötte minden. Átértékeltem. Egyre inkább haladtam afelé, hogy továbblépjek. De belül tudtam, hogy ha bármikor megjelenne előttem egy rózsával, az eszelős mosolyával, a szerelemtől csillogó szemeivel, visszafogadnám. Ez fájt a legjobban. Ezt tudatosítani. Azonban így, hogy ráismertem erre, könnyebb volt. Tudtam mi ellen harcolok. Azokkal a fránya érzésekkel. Amik belelöktek egy fekete lyukba. Ahonnan kifelé most megjelent előttem egy ösvény.

Ezen sétáltam célhoz. A célhoz, ahol már nincs mi. Nincsenek közös gondolatok. Nincs Jimin.

Elérem ezt valaha? Jelenleg egyre inkább látom a végét az ösvénynek. Nem úgy mint januárban. Akkor még bőven a lyuk közepében sétáltam lefedett szemekkel. Mára ez változott.

Sziasztok :3

Véleményeket kérek! *-*

Mostantól heti két rész! *-*