Megtört idol

19 - A vihar kezdete

Az elmúlt húsz perc talán a mai napom legzűrösebb és legszétszórtabb ideje volt.  A fotózás rohamosan közeledett a vége felé, így mindenki kapkodott. Mire mi teljesen elkészültünk, nem sikerült előkészíteni a közös képeknek a helyszínét, így mindenki sürgött-forgott körülöttünk. Mindeközben a Bangtannak négy tagja is egymást váltva jöttek körülnézni, majd szólni pár szót a kamerának. Mostanra röpke tíz perc késésben voltunk, melyben az épp helyszínen botladozó vendégeink nem segítettek. Hiszen, mi szívesen álltunk volna le egy-egy komolyabb beszélgetésre, alig futotta pár szóra. Így mindannyian kissé lehangoltak voltunk. De még így sem jutottunk a végére. Még egy sorozat vissza volt az új, előkészített helyen. Ahol már javában vigyorogtunk egymásra Taehyunggal.

- Szórakozzatok kicsit, mintha itt se lennénk - utasított a fotós. Mire mi összevont szemöldökökkel pillantottunk körbe valami használhatót keresni erre a célra. Hiszen eredetileg nem volt szó pillanatképekről, de ezek szerint mégis lesznek ilyenek. Végül ötlet hiányában a férfi sapkáját lekapva a fejéről vigyorogtam a fejét rázó férfire, immár pár méter távolságot tartva kettőnk között.

- Jobb ötleted nem volt?

- Nekem ez is tökéletesen megteszi - hajítottam felé a sapkát, egyenesen mellkasát célozva, s sikeresen el is találtam vele a megszeppent barátom.

- Ér visszadobnom igaz? - kérdezte, mire nevetve vállat vontam, majd a már repülő a sapkát szuggerálva kaptam el a darabot, még az a levegőben volt. S egy büszke vigyorral arcomon ballagtam vissza a férfihez, akinek a haját egy gyors mozdulattal összekócoltam, majd a fejébe húztam a  sapkát. Elérve, hogy a mozdulatomnak köszönhetően lehajtsa azt. 

- Tökéletes! - szólt a fotós. - Végeztünk a képekkel! - jelenti ki, majd magához intve mutatta meg a rögtönzött képeket, melyek még biztosan szelektálásra kerülnek általunk, de egy apróbb áttekintést kaphattunk.

A sapkás ötletem meglehetősen jónak bizonyult, elnézve az eredményeket. Sorozatfelvételben sikerült a dobásokat lefotózni, azt, ahogyan Taehyung mellkasának ütközik, ahogy elkapom és a végén azt is tökéleten felvette, ahogy a haját szétszedem. Ám mégis az utolsók voltak a kedvenceim. Mikor a sapkát a fejébe nyomtam én nem láthattam arcát, melyet lehajtott, de egyik pillanatban megszeppent, a másikban egy iszonyú édes mosollyal  nézett le. Nagyon aranyos volt mind, így nem meglepő módon tudtam, hogy ezek közül biztosan elérem, hogy valamelyik publikus legyen. Ha máshol nem is, az instagram oldalamon biztosan elérhető lesz.

- Oh! Sziasztok! - köszöntem a szívem felé tapasztott kezeimmel az utolsó két Bangtan tagnak, akik hirtelen megjelentek mellettünk.  Azaz Namjoonnak és Jiminnek. Jelenlétük nem kis meglepetést okozott, hiszen annyira a végén jártunk a napnak, hogy nem hittem volna, hogy ténylegesen eljönnek, előbbi felbukkanása azonban meglehetősen jól esett, de az utóbbiról nem igazán mondtam volna el ugyanezt.

- Szia - mosolygott rám Namjoon, és hiába vártam  volna el azt a picike illemet a mellette toporgó férfitől, hogy legalább biccentsen, még azt sem tette meg. Csak állt, s szúrós szemekkel méregette csapattársát és engem. - Sajnálom, hogy ennyit késtünk, csak volt egy kis problémánk - vakargatta meg a tarkóját zavarában, miközben szemeivel a mellette ácsorgóra lesett. - Megyünk, szólunk pár szót értetek, aztán majd beszélünk még - látta meg a közelgő kamerákat és Jimint maga után húzva siettek el mellőlünk, még én a szótlan Taehyung felé fordultam.

- Mi történt? - kérdeztem felvont szemöldökkel, még válaszul csak egy gondterhelt sóhajt kaptam.

- Fáj a fejem és szédülök kicsit - biccentette oldalra kobakját.

- Menjünk be a pihenőbe - léptem mellé azonnal, nehogy bármi történjen vele útközben. - Ha nagyon rosszul vagy, szólj és megállunk, oké? - mustráltam arcát, melyen a világ fájdalma helytállt abban a  pillanatban. Válaszul egyet hümmögött, s karját körbefonva kísértem el az épület másik oldalán elhelyezkedő szobához, ahol a kanapéra azonnal leültettem a nyöszörgő fiút és tapasztottam homlokára a kezem. - Nem vagy meleg - állapítottam meg egy pillanat alatt. Teljesen normálisnak éreztem testhőjét. - Ittál rendesen? Ettél ma? - pillantottam a faliórára ami délután kettőt mutatott, ha ma nem vitt be semmit a szervezetébe, könnyen lehet, hogy megvan a rosszullétének oka.

- Igen - válaszolt nyöszörögve, majd eldőlt a kanapén. Arán az érzelmek folyamatosan változtak, én pedig nem tudtam mit tehetnék érte. 

- Hozzak egy kis vizet? - jutott eszembe hirtelen. - Ugye hoztál magaddal?

- Hm - morgott orra alatt. - A szomszédos szobában van a táskám - nyögte, s kezeit fejéhez nyomta, hátha ezzel tudja enyhíteni fájdalmát.

- Nem lett volna egyszerűbb az enyém mellé rakni? - böktem a táskámra, melyben nem volt semmi folyadék, csak egy kulcs, telefon és a megkezdett szendvicsem. - Mindegy... Mindjárt jövök  -sóhajtottam fel, majd sietősen kiballagtam a szobából, nyitva hagyva magam mögött az ajtót, hátha valaki meglátja és tud segíteni. S fordultam a mellettünk lévő felé. Mindenféle illemet elhagyva rontottam be az ajtón és szemeimmel azonnal ráakadtam a bejárattal szemben pihenő táskára, mely egyedül árválkodott idebent.

Sietős léptekkel indultam meg felé, majd a karjaim közé zárva azt keresgéltem benne egy üveg után kutatva. De a táska teljes tartalmát áttekintve se találtam benne semmit, egy kulcscsomót és fülhallgatót leszámítva. Egy kisebb pánik uralkodott el rajtam, mikor vissza dobtam az eddigi helyére az anyagot és hátat fordítva annak indultam vissza az ajtó felé, ám az a szemem előtt csukódott be. Majd egy kattanás után, tudatosult bennem, hogy bezárták azt.

- Yah! - tapadtam a lapra, majd kopogni kezdtem rajta akárcsak egy örült. - Bent ragadtam! - kiáltottam folyamatosan ütve a fát.

- Tudom - hallottam meg Namjoon hangját, majd Taehyung nevetését a túloldalról.

- Tae! Te jól vagy?! - mordultam fel, hiszen vidáman felcsendülő hangja kicsit sem árulkodott az eddig rosszullétéről.

- Persze - vágta rá kapásból. - De javaslom, hogy jobban körülnézz a szobában, mert a B terv közepébe csöppentél - szólt. - Nagyon sajnálom! - hangzott fel hangja egyre távolabbról.

- Miről beszélsz? Engedjetek ki! - tapadtam rá továbbra is a lapra. - Hallod?!

- Megköszönném ha csendben maradnál - szólalt fel mögülem egy magas férfihang, mely túlságosan is ismerős volt ahhoz, hogy ne rázzon ki azonnal a  hideg.  Sejthettem volna!

Sziasztok :3

Kik utálnak ez a lezárás miatt? Kezeket fel! >-<