Megtört idol

26 - A fájdalmas igazság

2019.02.19

- Hogy érted, hogy kaptál egy üzentet? - háborodott fel másnap BoMi amikor épp elmeséltem a vásárlás közben történteket.

- Egyszerűen kaptam egy üzenetet! - vágtam rá. Az idegeim ekkor már pattanásig feszültek. Hiába magyaráztam el ugyanazt, ugyanúgy már harmadszorra, BoMi velem kezdett el veszekedni.

- Nem kapsz csak úgy fenyegetést! - szólt rám erőteljesen.

- Pedig látod! - csaptam a combomra olyan erővel, hogy biztosra veszem meglátszik majd. - Valamelyik fan megszerezte a számom, nektek is került már ki a számotok! Ne legyen ez a legnagyobb probléma! - emeltem meg a hangom én is.

- Akkor sem hiszem el! - állt fel a bárszéktől és a hozzá hasonlóan teljesen idegben úszó Dae és NiNeul mellé lépett. Még Euna az én oldalamon állt, és próbálta megnyugtatni a kedélyeket.

- Beszéltél mostanában valakivel?! - vette át a szót Dae. Ő sem kertelt, vagy kímélte a hangját, teljesen kikelt magából, miközben kérdőre vont.

- Mégis ki a franccal beszéltem volna? - tártam szét a karjaim. - Levegőt sem tudtam venni! - közöltem.

- Lányok... - motyogott Euna, de mindenki figyelmen kívül hagyta őt.

- A francba is, hogy tudsz mindig bajba kerülni? - túrt a hajába Dae.

- Az sem biztos, hogy valós. Lehet csak valaki szórakozik - kételkedtem. Egyikünk sem kapott még ilyen jellegű üzenetet a karrierünk alatt. Így egyrészről teljesen jogosnak és fairnek éreztem a felháborodást ezzel kapcsolatban. De másrészt nem értettem ezért miért engem támadnak meg osztanak ki, ha én is csak annyit tudok amennyit ők.

- Ha csak egy üzenet lenne nem illene tökéletesen a Jiminnel való kapcsolatodra! - vágta rá BoMi indulatosan.

- Lányok... - kezdte újra, de ismét a szavába vágtak.

- Mostanában alig hallottunk róluk! Mégis mi az istenért tűntek el ilyen hirtelen?! - jutott eszébe a leadernek.

- Tényleg! - kapott a fejéhez BoMi és mintha rá sem ismertem volna kezdte el továbbra is mondani a magáét. Amit természetesen végighallgattam. Majd leintve mielőtt újra megszólal valamelyikük leintettem őket. Hogy miért nem beszélek velük?

- Miért nem beszélek velük? - idegesítettem fel magam a gondolat miatt. - Hah - horkantam fel. - Talán mert az idióta ex barátom hozott haza Taehyunggal együtt. Mindkettőnket életveszélybe sodorta és ez mellet lehet még egy utolsó tahó is volt. Azért! - vágtam rá mindenféle kertelés nélkül teljesen kikelve magamból. - Majdnem meghaltam az istenért! - kiabáltam torkom szakadtából. - Megszüntettem velük minden kapcsolatot, talán Tae az akivel néha felszínesen beszélgetek. De nem! Igazatok van tényleg én vagyok mindenért a hibás! - sírtam el magam a végére. Olyan düh, fájdalom hullám ment át rajtam, hogy nem tudtam mit tennék szívesebben. Törjek össze minden bútort? Romboljak? Vagy a takarom szorongatva sírjak egy sarokban? Fogalmam sem volt melyiket kellene csinálnom, így csak egy helyben állva remegtem a haragtól, a feldolgozatlan emlékektől és a fájdalomtól.

- Hogy mit történt?! - sápadtak le mindannyian. Hirtelen elfelejtve az előbbi veszekedést és vádaskodást.

- Kitekerem a nyakát - fújtatott NiNeul. Még a másik két lány sokkosan ácsorgott mellette. Úgy néz ki csak ő fogta fel a történeteket. Nem akartam ilyen módon elmondani nekik, sőt említeni sem akartam, de mégis rettentő megkönnyebbülést jelentett kiadni magamból mindent. Így csak Eunának dőlve szipogtam és igyekeztem megnyugodni a lehető leghamarabb. Még mindig nem jutottunk döntőre az üzenettel kapcsolatban. Jobb karom megemelve töröltem meg az arcom és szemeim, kitisztítva látásom, ám megijedve a felém közeledő Dae látványától hátrálnom kellett pár lépést.

- Ne félj - húzta egy szomorú mosolyra ajkait és magához húzva ölelt át szorosan, ahogy őt követően mindenki. Így képezve egy csoportos ölelést. Melynek a középpontja én voltam.

- Ettől függetlenül még ugyanúgy haragszunk rád - szólt BoMi amint elváltunk egymástól.

- De miért rám? - forgattam meg a szemeim és komolyan azt hittem újra elsírom magam.

- Mert mindig bajba kerülsz - rázta meg a fejét. - Utána kéne nézni a számnak, hogy kié és kideríteni miért is küldte - ropogtatta az ujjait.

- Nem várhatnánk még egy kicsit? - pislogtam felé. - Lehet félreértés - vontam vállat immár nyugodtabban. Így, hogy lenyugodtak a kedélyek talán könnyebben megoldjuk a problémákat.

- Ezt nem lehet félreérteni, Beki - rázta meg a fejét.

- Oké, viselkedjünk felnőttekhoz méltón - szólalt meg NiNeul ismételten. - Úgyhogy hallgatunk Dae. Te vagy a leader - fordult felé várakozón, még az említett megütközve nézett rá.

- Azt mondtad felnőttekhez méltón - emelte meg a karjait.

- Nem számít - intette le.

- Akkor - köszörülte meg a torkát, majd összeszedte a gonalatait. - Szerintem várjunk egy nagyon picit. - vont vállat ő is, majd körbe pillantott a szobában. - Ez a hetünk szabad. Próbáljunk meg lazítani, pihenni és majd később visszatérhetünk erre a problémára. Ha tényleg egy félreértés akkor az rövidesen kiderül. Most koncentráljunk a szövegek tanulására és élvezzük ki ezt a kis időt. Beki, te menj és találkozz Markkal, mert alig látod - fordult felém. - BoMi te ismét menj el a szüleidhez, rég voltál náluk. NiNeul te menj el fotózni, hogy később szerkeszthess kikapcsolódásként. Euna te pedig csinálj amit akarsz, veled sosincs gond - fordult a maknae felé végül.

- Markék turnén vannak - szóltam halkan elvégre nemrég láttam egy képet róluk a közösségieken, ahogy Pekingben koncerteznek.

- Akkor Lisával - vont vállat. - A lényeg, hogy külsős barát legyen, hogy végre maximálisan kikapcsolódj és ne velünk legyél állandóan - magyarázta. Én pedig mosolyogva bólogattam. Remélem Lalisa ráér valamikor egy rögtönzött találkozóra. Tudtommal ő is épp egy projekten dolgozik. Csak nem tudom mikor. Mindenesetre igazán jól estek a leaderünk szavai. Nem véletlenül ő kapta ezt a szerepet. Tökéletesen helytállt, egy két hibától eltekintve.

- Akkor én fel is hívom - fordítottam nekik hátat, s az emeletre igyekezve halásztam elő a mobilom, hogy megcsörgessem a drága barátnőm.

Magamra csukva az ajtót, egy fáradt sóhajt hallatva hunytam le egy pillanatra a szemeim. A mobilommal a kezemben léptem a tükör elé, még mielőtt bármit is tehettem volna rajta. Farkasszemet néztem magammal. És fájdalmasan konstatáltam, hogy az utóbbi időszak nem csak a menedzserem számára volt igazán megterhelő, hanem számomra is. Szemeim alatt egyre élénkebbek voltak a karikák és hiába simítottam meg őket továbbra sem tűntek el egy varázsütésre. Csak reméltem, hogy a visszatérésünkre eltűnnek. Utáltam ezt a helyzetet. De nem engedhettem meg, hogy ennyiben maradjon. Jóval erősebb vagyok annál, hogy egy ilyen trauma és eseménysorozat mélyre kényszerítsen. Park Jiminnek többet nem hagyom, hogy újabb álmatlan éjszakákat okozzon, ezzel sorjában tönkretéve engem. Azt hiszem ideje véglegesen túllépnem rajta. Elfelejteni őt és ezáltal az egész csapatot, amiben helytáll.

- Lisa, Szia! - köszöntem a vonal túloldalán lévő barátnőmnek. Akit időközben megcsörgettem. - Kellene egy kis segítség, ráérsz?

Sziasztok :3

Lassan lekerülnek a leplek és lassan, de nagyon lassan közeledünk a vége felé. Várom a véleményeket. Legyen szép napotok! 🖤