Megtört idol

5 - Előkészületek

2019.01.17

-  Jó reggelt, Csipkerózsika! - lökött meg NiNeul. - Ideje felkelned, mert bezárnak a kocsiba! - nevette el magát. - Habár, én azt nem bánnám - tette hozzá halkan, ám meghalva ezt, azonnal kinyitottam szemeim, szúrós pillantásokkal illetve őt.

- Tudtad, hogy utállak? - kérdeztem, s dörzsölgettem meg szemeim. - Többiek?

- Már megérkeztek - felelte. - Csak ránk várnak a bejárat előtt, úgyhogy csipkedd magad - akasztotta a vállára a hátizsákját, melyben az alapvető szükségleteit pakolta.

- Máris! - nyújtózkodtam egyet, az elgémberedett végtagjaim végett. Egy nagyot ásítva tápászkodtam fel a furgonban, majd követve a rajtam nevető barátnőm másztam ki az autóból.

- Készen vagytok? - lépdelt mellém Dae, aki csak átkarolva a vállam vont maga után. - Este nem sokat aludtál, igaz? - súgta felém, lemaradva kissé a többiektől.

- Csak pár órát... - motyogtam. - De jól vagyok!

- Hm. - biccent egyet. - Ismerlek, Rebeka. - ejtette ki teljes nevem, igaz, kissé hibásan, de ebből már tudtam, hogy egy hosszas szidásban lesz részem. - Figyelj, beszéltem tegnap Eunával... - kezdett bele. - És bocsánatot szeretnék kérni... Tudom, hogy hanyagoltalak és azt is tudom, hogy most kellek neked. Ezért itt vagyok, ne hidd azt, hogy Minsu fontosabb mint te, de veled mindig együtt vagyok, őt pedig alig látom. Ha meg esélyem van találkozni vele, megteszem. De ne hidd, hogy nem vagy már fontos. Mindenhol vannak összerezzenések, veszekedések és problémák. Nálunk is van. Láttad, tapasztaltad. De itt vagyunk egymásnak, mert más nincs és nem fog tudni segíteni! - darálta le a monológját, ami nem volt újdonság, tudtam mit miért csinált, csak néha mégis beütött a depresszió az utóbbi időben... 

- Tudom... - ejtettem le fejem. - Csak olyan sokszor leléptél, mikor kellettél volna...

- Sajnálom! Hiba volt, bevallom. De már itt vagyok és segítek! - bökte meg az oldalam, majd kissé elhajolt tőlem, hogy az emberek közé érve, ne tűnjön fel senkinek se halk beszélgetésünk.

Egy csapatként, mosolyogva libbentünk be az épületbe, hol' már javában tartott az előkészület a mai átadóra. A stáb fel-alá rohangált, a csapatok sminkesei neszesszerekkel flangáltak, még maguk az idolok elszórva sétálgattak. Mindenkin ott volt az a fáradhatatlan mosoly, mely sokszor leesett arcukról, amint elfordult tőlük a kulisszák mögött is munkálkodó kamera. Hiszen, mégis ki vigyorog, csak úgy állás, vagy egyszerű beszélgetés közben, ahol nem történik semmi?

- Oké... - nyújtotta el szavát Dae, majd a hirtelen megtorpanó Euna is. - Menjünk arra! - mutatott el egy random irányba, s húzott el szorosan maga mellett tartva, még a többiek csak kihúzott háttal szorosan összepréselődve lépdeltek a lány oldalán.

- Látod, milyen szép az a... Oszlop! - mutatott rá egy oszlopra, melyre én is elvezettem a tekintetem.

- Nekem is tetszik! - ámult BoMi is, mire NiNeul csak homlokon vágta magát.

- Ott volt igaz? - kérdeztem rá az egyértelműre, mire mindannyian megtorpantak egy pillanatra, majd mintha mi sem történt volna indultak tovább.

- Igen, igen ott volt. Csak siessünk - terelt Euna, kissé bepánikolva, mire elmosolyodtam. Aranyos. Lehajtott fejjel tűrtem, hogy rácibáljanak el az öltözőnk felé, bár belül alig tudtam lenyelni vigyoromat, jólesett, hogy terelnek és segítenek, de szeretnék egyedül is szembenézni lehengerlő valójával. A mocskos, de mégis gyönyörű mosolyával. Vajon rám nézett? Észrevett minket? Mit beszélek, amilyen nagy hanggal közlekedünk, az a csoda ha nem vett észre!