A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) - Harry Potter fanfiction

III./19. fejezet | 🏆Az Utód ellenségei🏆

A javasasszony megitat valami gyógyfőzetet Mordonnal (aki előtte alaposan megszaglássza a löttyöt, hogy nincs-e benne méreg), majd megvizsgál.

— Minden rendben — közli. — Ha gondolod, akár távozhatsz is.

— Köszönöm — pattanok fel. — Még visszajövök a cuccomért meg Chloéért.

— Rendben...

Úgy döntök, nem ébresztem fel sem Harryt, sem pedig a szarvas viperámat vagy Siriust. Egyedül megyek Dumbledore-hoz. Az igazgatói irodát őrző szobor előtt megtorpanok. Mi lehet a jelszó? Annyit tudok, hogy általában valamilyen édesség.

— Ööö... Bűvös bizsere?

A kőszörny mozdulatlan marad.

— Csokibéka? Bogoly Berti-féle mindenízű drazsé? Durbli legjobb fúvógumija? Ne már... Mentolos cukorka? A fenébe! Nyílj már ki, te idióta!

Ebben a pillanatban a kőszörny félreugrik. Már épp meglepődök, hogy a szavaimra történt, ám kiderül, hogy korántsem ez a helyzet. Az irodába vezető csigalépcsőről Piton professzor sétál le. Megviseltnek tűnik. Zsíros haja kócosan lóg a fején, bőre sápadt, a szeme alatt pedig sötét karikák húzódnak. Még a tartása is arról árulkodik, hogy nem sokat pihent az elmúlt órákban.

— Te meg mit csinálsz itt, Diana? Bizonyára nem azért jöttél, hogy kora reggel sértegesd a kőszörnyet.

Az ajkamba harapok. Ezek szerint hallotta...

— Beszélnem kell az igazgató úrral — bököm ki végül.

— Menj — int fáradtan a lépcső felé.

Nem kell kétszer mondania. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, és türelmetlenül kopogtatok Dumbledore ajtaján.

— Szabad! — szól ki az igazgató.

Amikor benyitok, szokásos helyén, az íróasztala mögött ül. Félhold alakú szemüvege mögül komoly tekintettel pásztáz.

— Köszönöm, hogy eljöttél, Diana. Foglalj helyet — int a vele szemben lévő székre. — Van néhány dolog, amit meg kell beszélnünk.

— Hol járt Piton professzor? — kérdezem.

— Nos, ez csak rá és rám tartozik — tér ki a válasz elől. — Itt most rólad van szó.

— Miért? Harry már elmondta önnek, mi történt, nem?

— Valóban így van, ám akad néhány tisztázatlan kérdés veled kapcsolatban. Harry megemlítette, hogy Voldemort megpróbált téged megölni. Többször is kiszórta rád a halálos átkot, mégsem történt semmi. Tudod-e, miért lehet ez?

— Fogalmam sincs — csóválom a fejem. — Az utóbbi időben nem volt időm és energiám ilyesmin gondolkozni. De ha nem tévedek, magának biztos van valami feltételezése.

— Jól sejted — mosolyodik el. — Nos, minden jel arra mutat, hogy Mardekár utódjai között a vérkötelék egyben másfajta kapcsolatot is jelent. Nem ölhetik meg egymást — közvetlen módon legalábbis biztosan nem.

— Mit ért „közvetlen mód" alatt? — ráncolom a szemöldökömet.

— Ahogy Voldemort próbált megölni téged — az Avada Kedavrával. Ha te próbálkoznál vele szemben ugyanezzel, valószínűleg neked sem működne.

— Nem mondhatjuk ki egymásra a halálos átkot? — kerekedik el a szemem. — De hát, miért?

— Felteszem, Mardekár nem akarta, hogy kihaljon a vérvonala. Az utódai mindig erősek voltak, és tisztában volt vele, hogy ha egymásnak esnének, abból komoly problémák adódnának. Így hát elvégezte ezt a vérvarázslatot...