A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) - Harry Potter fanfiction

II./2. fejezet | 🐾A Turner kúria🐾

Barátságosan intek, és lassú léptekkel a szüleim elé sétálok.

— Apa, anya — kezdek bele —, ma levelet kaptam az egyik barátnőmtől. Még a reggeli posta között volt, csak most sikerült kibontanom — füllentem. — Meghívott magukhoz a szünidő hátralevő részére.

Apa és anya arca elfehéredik. Ők rájönnek arra, amit a nénikém még csak nem is sejthet: szó sincs reggeli postáról. Egy varázsló ismerősöm küldött levelet az imént.

— Nahát! — csapja össze a tenyereit Marge néni. — Elragadó! Ezzel a kis barátnőddel osztálytársak vagytok?

— Igen — adom meg a választ, ami végül is nem hazugság.

— Hova is jársz? — kutat az emlékezetében a nagynéném.

— A Stonewallba — vágja rá apám. — A helyi gimnázium.

— És a kis barátnőd mégis több hétre meghívna magukhoz? Nahát!

— Ő nem idevalósi. Elég messze lakik — magyarázkodom.

— De hát, akkor hogy jár be az iskolába? — hüledezik Marge néni.

— A tanév alatt kollégiumban lakik — vágom ki magam a helyzetből.

— Á, értem — bólogat a nénikém. — És mikor indulnál? Fáj a szívem a gondolatra, hogy esetleg már holnap el kell búcsúznom az én drága kis unokahúgomtól.

— Csak pénteken mennék — nyugtatom meg. — Anya, apa, elengedtek? — nézek rájuk könyörgő tekintettel. — Mad nemrég lett tizenkét éves, fontos számára ez a parti.

— Ó, hát ez egy születésnapi összejövetel? Milyen édes! Vernon, mindenképpen el kell engednetek — lelkendezik Marge néni. — Emlékszem, amikor fiatal voltam...

Apám, hogy elejét vegye a monológnak, gyorsan közbevág.

— Elmehetsz — közli fogcsikorgatva.

— Na, de Vernon! Nem is ismerjük a lányt és a szüleit! — háborodik fel anyám.

— Jaj, nem emlékszel, anya? Hiszen egyszer láttad már Madet! — hazudom a szerep kedvéért. — Tudod, az a fényesfekete hajú lány.

Anya kelletlenül belemegy a színjátékba.

— Valami rémlik — feleli bizonytalanul. — De nem tudom, Marge nem veszi-e sértésnek, ha Di a látogatása vége előtt két nappal elmegy...

— Hadd menjen csak, Petunia! — legyint kedélyesen a nénikém. — Péntekig még rengeteg időt tölthetünk együtt.

Ígéretét be is váltja. Az elkövetkezendő napokban rám akaszkodik, és alig tudok szabadulni tőle néhány percre. Így nem tudom megosztani Harryvel a Sirius Blackről szerzett ismereteimet, pedig biztos vagyok benne, hogy érdekelné őt a férfi valódi, varázsló kiléte. Az egyetlen pozitívum az egészben, hogy legalább amíg Marge néni velem van elfoglalva, addig sem Harryt piszkálja.

Persze így is talál rá alkalmat, hogy kiborítsa az unokabátyámat. Harmadik nap ebédnél éppen a konyhában vagyok, hogy felszolgáljam a desszertet, amikor csörömpölést hallok az étkező felől.

— Marge! — visít fel anyám. — Marge, nem sebesültél meg?

Riadtan sietek az étkezőbe, kezemben egy nagy tál pudinggal. Amikor belépek, látom, hogy a nagynéném borospohara szilánkosra tört, és az arcán patakokban folyik a vörös lé.