A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) - Harry Potter fanfiction

I./4. fejezet | 🐍Mardekár áldása🐍

Az egyik eltalál, és lucskos, ragadós masszát képez a hajamon. Ez a reggel is jól kezdődik... Szerencsémre ekkor öblös, mély hang csendül fel mögöttem.

— Hóborc! Mit művelsz itt?

Megpördülök a tengelyem körül, és a Véres Báróval találom szembe magam — a Mardekár ház kísértete. Fellélegzek. Ijesztő külseje ellenére most nagyon is örülök neki.

— Öhm, izé... — hebegi Hóborc. — Szép jó reggelt, mélyen tisztelt Báró úr! Én csak...

— Ugye tudod, hogy a házam egyik diákját bántalmaztad az előbb?

— Bocsásson meg, méltóságos uram, nem tudtam... ártatlan tréfa volt.

— Na, kotródj innen, amíg szépen mondom!

— Most már nem vagy olyan nagylegény, mi? Betojtál — szúrok oda Hóborcnak.

A kopogószellem még utoljára nyelvet ölt rám, és egy pukkanással eltűnik.

— Köszönöm — hálálkodok a Véres Bárónak.

— Légy óvatos Hóborccal — figyelmeztet. — Tán én vagyok az egyetlen, akitől igazán tart, de nem leszek itt mindig, hogy megvédjelek.

— Hogy csinálja? — álmélkodom. — Hogy képes megregulázni még őt is?

— Félelmetes hírnevet vívtam ki magamnak, így mindenki tisztel, és senki sem mer bántani — közli a szellem.

— Ötletes — ismerem el.

Ekkor csattogó léptekkel felbukkan az iskola gondnoka, Argus Frics, idegesítően nyervákoló macskája, Mrs. Norris kíséretében.

— Most megvagy! — szegezi rám remegő ujját. Lámpaszerű szemében diadalöröm csillan. — Trágyagránátot dobálunk a folyosón? Na, várj csak, majd én megmutatom neked! Ezért meg kéne korbácsoljalak...

— Frics! A testi fenyítést tiltja az iskola szabályzata — emlékezteti a Véres Báró. — Komolyabb kihágás esetén a házvezető, vagy valamely másik tanár szabja ki a büntetést. Egyébként nem a kishölgy tette ezt, hanem Hóborc. Nem látja, hogy őt is megdobálta?

— Az a mihaszna kopogószellem... bárcsak végre kicsapnák innen! — dörzsöli a tenyerét Frics. — Megyek is Dumbledore-hoz panaszt tenni. Te pedig tűnj innen! — mordul rám.

Nem kell kétszer mondania. Búcsút veszek a Véres Bárótól, és spurizok vissza a Mardekár klubhelyiségébe.

— Merlin — mondom ki a jelszót.

Szerencsére a reggeli miatt csak néhányan lézengenek odabent, így feltűnésmentesen a hálóhelyiségbe sprintelek hajat mosni és átöltözni. Örülök, hogy ezt a kalandot megúsztam ennyivel.

Miután tiszta talárt öltök, újra nekifutok a nagyterembe vezető útnak. Szerencsére ez alkalommal nem tévedek el annyira, viszonylag hamar sikerül megtalálnom. Jelentősen könnyít a dolgomon, hogy százméteres körzetben hallani lehet a helyiségből kiszűrődő, legalább kétszáz decibellel üvöltő női hangot. Mi a...?

Megszaporázom a lépteimet, mert a helyzet igen kíváncsivá tesz. Képtelenség, hogy hús-vér ember ilyen hangosan kiabáljon, éppen ezért úgy sejtem, varázslat van a dologban. Amikor belépek, látom, hogy mindenki a Griffendél asztala felé tekint, ahol a műsor zajlik — egészen pontosan egy piros boríték ordibál Ronnal.

— ... EGYSZERŰEN GYALÁZATOS, APÁDAT FELELŐSSÉGRE VONJÁK A MUNKAHELYÉN, AZ EGÉSZ A TE HIBÁD, HA MÉG EGY ROSSZ SZÓT HALLUNK RÓLAD, AZONNAL HAZAHOZUNK!