A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) - Harry Potter fanfiction

VII./2. fejezet | ⏳Az új generáció⏳

Amikor a három unokatestvér meglát, megtorpannak a nagyterem ajtajában, és mit sem törődve azzal, hogy esetleg akadályozhatják az utánuk érkezőket, két kézzel kalimpálva integetnek nekem. Lejjebb csúszok a székemen.

Jobb oldali asztalszomszédom, Piton a szemét forgatja, a balomon ülő Birdwhister ellenben jót kuncog.

— Édes kis társaság... igazán imádnivaló gyerekek.

— Ezt nem vitatom, én is imádom őket... de igazán kibírhatnák egyszer, hogy ne hozzanak kínos helyzetbe.

— Reménytelen — zengi mellettem Piton. — Tipikus Potter-Weasley-porontyok.

— Ezzel sem tudok vitatkozni — vonogatom a vállam.

Molly nevetve mond valamit a fiúknak, majd a Hugrabug asztalához szalad, James és Fred pedig ráérősen letelepednek a griffendélesekhez. Dominique örömmel üdvözli őket, és kérdez tőlük valamit, mire a két srác tanácstalanul széttárja a karját. A negyedéves Weasley-lány aggodalmasan pislog az ajtó felé. Ekkor értem meg, hogy hiányol valakit — pontosabban valakiket. Két személy ugyanis még nem érkezett meg.

— Szent Merlin... — temetem a tenyerembe az arcom.

Sós tenger és mangó illata csapja meg az orrom, és hirtelen puha kéz érintését érzem a vállamon.

— Baj van, Diana? — Barbara Birdwhister kedvesen pislog rám aranyló szemeivel.

— Agybaj... — sóhajtok — csak a szokásos.

Már nyitnám a számat, hogy bővebb magyarázatot adjak, ám ekkor a vakondbőrkabátos Hagrid cammog a terembe, és becsukja maga után a kétszárnyú ajtót. Mindenki elcsendesedik, hisz' a vadőr érkezése azt jelenti, hogy hamarosan jönnek az elsősök.

Hagrid menet közben barátságosan rám hunyorog, és biccent McGalagonyak, jelezve, hogy minden rendben megy. Mielőtt leülne, kezet fog Neville-lel, majd megveregeti a férfi vállát, aki a gesztustól kis híján lecsúszik a székéről.

Felváltva nézem a csukott ajtót és az időt a magifonom kijelzőjén.

— Hol a pokolba vannak már...? — sziszegem, ám nem a gólyákra gondolok.

Amikor újra nyílik a kétszárnyú ajtó, a pöttöm Flitwick professzor masírozik be rajta, nyomában a megszeppent elsősökkel, akik ámulva forgatják a fejüket. Nem csodálom — engem még ennyi év után is lenyűgöz a helyiség pompája, nem is beszélve az elvarázsolt mennyezetről.

Az idős bűbájtantanár négylábú széket lebegtet maga előtt, rajta egy régi varázslósüveggel. Elkerekedett szemmel nézem, ahogy az elsősök sora mögött két idősebb lány surran be a nagyterembe.

— Ez nem lehet igaz... — masszírozom a halántékomat.

Ők, meg az időzítés... hihetetlen, hogy mindig mindenhonnan elkésnek. Próbálják kerülni a feltűnést, de nem igazán sikerül nekik, hisz' valóságos jelenségek mindketten.

A hatodéves Victoire Weasley, Bill és Fleur elsőszülöttje le se tagadhatná, hogy az anyja lánya. Miközben hátraveti hosszú, ezüstszőke haját, és méltóságteljesen a Hollóhát asztala felé veszi az irányt, számos fiú vet utána epekedő pillantást. Ő azonban rájuk se néz, miközben elfoglalja a helyét háza tagjai között, hisz' már foglalt a szíve — mégpedig a lehető legjobb fiút választotta, Teddy Lupint.

Vicky igyekszik úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és futólag odaint griffendéles húgának. Dominique pisztolyt formáz ujjaiból, s „csövét" a saját halántékára illeszti. A szájmozgásából ítélve valami olyasmit morog Jamesnek meg Frednek, hogy „öljetek meg", mire a fiúk feltehetőleg tréfával felelnek, mert egy pillanattal később már mindhárman kuncognak.