Hagyom Chloét szenderegni a poggyásztartón, és átsétálok a C-fülkébe. Amikor belépek, egy kopasz, pocakos embert találok ott.
— Jó napot — köszönök zavartan.
— Á, Diana Dursley! Micsoda öröm, micsoda öröm! — tápászkodik fel, és lelkesen kezet ráz velem. — Horatius Lumpsluck vagyok.
— Örvendek — felelem zavartan. — Köszönöm a meghívást.
— Nagyon szívesen! Foglalj helyet bátran! Nemsokára megérkeznek a többiek. Na, és mondd csak, várod már az új tanévet?
— Öhm... hát, kicsit félek az RBF-vizsgáktól.
— Badarság! — legyint kedélyesen. — Egész biztos, hogy szépen helytállsz majd mindenből.
— Azt hiszem, ön túlbecsül engem, Lumpsluck professzor — tiltakozom.
— Ugyan, lányom, ne szerénykedj — kedélyeskedik —, hiszen a minisztériumban is mi mindent véghezvittél... hallottam ám a híreket. Az is igaz, hogy Mardekár, Isolt Sayre és Morrigan animágusnő utódja vagy? — érdeklődik.
— Igen, igaz — ismerem el feszengve.
— Na, és a Szarvas Kígyóról szóló pletykáknak is lehet hinni?
— Öhm... igen, én vagyok a Szarvas Kígyó, ha erre gondol.
— Csodás! — csapja össze a tenyerét. — És mondd csak, pontosan miben nyilvánul meg a képességed?
— Hát... — kezdek bele, de ekkor nyílik a füle ajtaja. Megkönnyebbülten fellélegzek, hogy nem kell hosszas részletezést tartanon a képességemről Lumpslucknak, ám hamar rájövök, hogy kár volt örömködnöm.
A kupéba Cormac McLaggen lép be.
— Drága fiam, Isten hozott! — pattan fel Lumpsluck, és neki is megrázza a kezét.
Miután bemutatkoznak egymásnak, a termetes, dróthajú fiú pimasz vigyorral helyet foglal mellettem.
— Az ifjú hölgyet talán ismered — mutat rám a professzor.
— Hogyne — mosolyog magabiztosan Cormac. — Régről ismerjük egymást.
— Ez nagyszerű! Én is régóta ismerem a családodat, Cormac — szövegel Lumpsluck. — Mondd csak — hajol a fiúhoz bizalmasan —, igaz, hogy Griffendél leszármazottjai vagytok?
— Ó, igen, ezt bármelyik családtagom megerősítheti. Persze, nem verjük nagydobra...
— Hát persze, hogy nem — bólogat csillogó szemmel Lumpsluck. — Milyen fantasztikus! A Roxfort két alapítójának vére most itt ül előttem!
Zavartan elmosolyodok.
— Nem tudjátok esetleg, kik lehetnek a többiek?
— Sejtelmem sincs — rázza a fejét Cormac.
— Hugrabug Helga egyik utódja Zacharias Smith — közlöm. — Hogy Hollóhátinak vannak-e az iskolában leszármazottjai, azt nem tudom.
— Zacharias, Zacharias... — ízlelgeti a nevet Lumpsluck. — Még sohasem hallottam a nevét. Biztos tehetséges fiú.
— Végül is, igen...
— Nos, bocsássatok meg, de most muszáj kimennem — szabadkozik Lumpsluck, és feltápászkodik a helyéről. — Tudjátok, az öreg hólyag átka... Hamarosan visszatérek. Addig is, ha megérkeznének a többiek, kérjetek tőlük elnézést a nevemben. Kellemes időtöltést! — húzza be maga után a kupé ajtaját.
— Meglesz — vigyorog McLaggen.
Kétségbeesetten nézek a professzor után. Nem hagyhat így itt! Üvölt rólam, hogy nem örülök a helyzetnek.
— Na, mi a pálya, Szöszi? — fordul felém Cormac. — Talán zavarban vagy, hogy a Roxfort legdögösebb fiújával üldögélsz itt kettesben?
— Nem — teszem karba a kezemet.
— Pedig igazán kihasználhatnád a helyzetet. Ki tudja, az öreg Sluki mikorra ér vissza a hólyagjával — nevet fel.
— Egy: nem te vagy a Roxfort „legdögösebb" fiúja — rajzolok idézőjeleket a levegőbe. — Kettő: mondtam már, hogy nem érdekel az ajánlatod. Hagyj békén.
— Addig nem, amíg a világ leggyönyörűbb lánya nem randizik velem legalább egyszer — hízeleg.
— Sok sikert — nézek rá gúnyosan —, bár kétlem, hogy megtalálod azt a lányt, és hajlandó leállni pont veled.
— Én rád gondoltam, te kis csacska — pontosít.
— Arra várhatsz... — sziszegem.
— Tetszik, ha egy lány harcias, és nehezen adja magát. Annál édesebb utána a szerelem gyümölcse. Ráadásul a nyáron még szebb lettél.
— Szerelem... mit tudsz te a szerelemről? — kacagok fel. — Minden hónapban más lányt szédítesz!
— Megbántasz — teszi a szívére a kezét Cormac.
— Túlélem — felelem gorombán.
— És még engem tartasz rossz embernek, amikor itt próbálom bizonygatni, mennyire tetszel nekem, te pedig bunkón visszautasítasz?
— Ha egyszer nem állsz le! — fakadok ki. — Próbáltam neked szépen elmondani, de úgy látszik, csak így megy!
Ebben a pillanatban nyílik a fülke ajtaja, és Blaise Zambini lép be. Még soha nem örültem ennyire a fiúnak.
— Hála a jó égnek, Blaise! — lélegzek fel.
— Zajt hallottam. Mit csináltok ti itt? — vigyorog a kettősünkre. — Talán megzavartam valamit?
Csúnyán nézek rá.
— Nem, dehogy! — háborodok fel. — Félreérted! Miket képzelsz!? Még hogy ő meg én...!
Cormac azonban csak sokat sejtetően mosolyog mellettem. Legszívesebben fejbe verném. Blaise leveti magát a másik oldalamra, és felteszi a lábát a szemben lévő ülésre.
— Mi újság veled? — kérdezem. — Jól telt a nyarad?
A Blaise-zel való beszélgetés szerencsére eltereli a figyelmemet Cormacről egy időre. Nem sokkal később további diákok érkeznek. Kitörő örömmel üdvözlöm Beth-et, ellenben a sovány, hollóhátas Marcus Belbyt nem ismerem.
Beth elújságolja, mi volt a prefektusi fülkében, és elpanaszolja, hogy a Mardekárból csak ők ketten jelentek meg Chrisszel.
— Nem tudod, mi van Dracóval és Pansyvel? — kérdezi Blaise-t.
— Egy fülkében ültem velük, de azt mondták, most nincs kedvük prefektusoskodni — von vállat a fiú.
— Micsoda? Hogy nincs kedvük!? Még ilyen hozzáállást! — gurul dühbe a lány. — Ha már egyszer őket választották, csinálják rendesen a dolgukat! Meg is fogom mondani nekik, ha legközelebb találkozom velük.
— Teljesen igazad van — ért egyet Blaise. — Én is próbáltam rávenni őket, de lehurrogtak. Draco csak ül és szenved a fülkében, Pansy pedig a lelkét ápolgatja — fintorog. — Néha kidobom tőlük a taccsot. Tényleg, Di, te nem tudod, mi baja lehet Dracónak? Mostanában olyan zárkózott, még rólad sem hajlandó beszélni. Meglep ez a hűvös magatartás. Azt hittem, barátok vagytok.
— Én is azt hittem, Blaise... — sóhajtok — De már nem tudok kiigazodni rajta.
Lumpsluck visszatér a fülkébe, ám nem egyedül. Magával hozza Ginnyt és Zacharias Smith-et.
— Hát ti? — nézek rájuk döbbenten.
— Hagyjuk... találd ki — mormolja sokatmondó pillantás kíséretében Ginny, és levágja magát a velünk szemben lévő üres ülések egyikére.
Veszem a célzást, és az elméjébe nézek. Látom, hogy Zacharias Smith felidegesítette Ginnyt a kérdéseivel, ezért a lány ráküldött egy jól irányzott rémdenevér-rontást. Pechére Lumpsluck éppen akkor érkezett vissza a mosdóból, és tanúja volt a dolognak. A barátnőm azt hitte, büntetőmunkát fog kapni, de helyette a professzor megdicsérte a varázslatát, és meghívta ebédre. Miután megkérdezte az ő és a fiú nevét, fellelkesült, hogy éppen Zacharias Smith-be botlott, akiről nemrég tudta meg, hogy Hugrabug utódja — így ő is kapott meghívást.
Zacharias Lumpsluck másik oldalán, Beth-tel szemben foglal helyet, tisztes távolságra Ginnytől. Már csak Harryt várjuk — legalábbis én azt hiszem —, de meglepetésemre az unokabátyám is társaságban érkezik, méghozzá Neville-lel.
Végre megkezdjük az ebédet. Lumpsluck mindenkit a viselt dolgairól faggat.
Kiderül, hogy Belby és McLaggen azért lettek meghívva, mert befolyásos a nagybátyjuk, Blaise azért, mert az anyja egy legendás szépségű boszorkány (aki már a hetedik házasságán van túl, s minden addigi férje rejtélyes körülmények között halt meg, tekintélyes aranymennyiséget hagyva hátra), Neville pedig azért, mert a szülei kiváló aurorok voltak. A beszélgetésnek ez a pontja elég kellemetlen, ugyanis Neville szüleit Bellatrix Lestrange a fiú születése után nem sokkal megkínozta és a tébolyba kergette. Egy életre a Szent Mungóba kerültek, ezért él Neville a nagymamájával. Lumpsluck nem is feszegeti sokáig a témát, hanem inkább az unokabátyámra fordítja a figyelmét, és őt faggatja. A délután további részében pedig hallgathatjuk a töméntelen anekdotát a professzor régi tanítványairól és az úgynevezett „Lump Klub"-ról, aminek a tagjai voltak. Élek a gyanúperrel, hogy most, hogy visszatér az iskolába, újra akarja majd szervezni ezt a társaságot.
Sikerül kicsit beszélgetnem a többiekkel, így megtudom, hogy Zacharias Smith lett a Hugrabug kviddicskapitánya. A fiú úgy tudja, hogy a Hollóhátból a hetedéves Cho Changet nevezték ki, aki egyébként iskolaelső is lett. Hát, érdekes lesz az idei kviddicsfelállás, az biztos.
Már javában tart a naplemente, amikor Lumpsluck föleszmél, hogy mennyi is az idő.
— Szent Isten, hiszen alkonyodik! Most látom csak, hogy már lámpát gyújtottak! Ideje visszamennetek a kupétokba átöltözni. McLaggen, alkalomadtán gyere el azért a könyvért az ólálkákról. A többieket is bármikor szívesen látom — mosolyog ránk. — Na, eredjetek csak, eredjetek!
Beth-tel elköszönünk a többiektől, és visszatérünk a fülkénkbe. Ellie, Kirst és Mad már tűkön ülve várnak minket. Beszámolunk nekik a történtekről, aztán átöltözünk, és a vonat hamarosan megérkezik Roxmortsba. A szerelvényről leszállva nagy örömmel integetek Tonksnak. Ő is azok közé az aurorok közé tartozik, akiket az iskola védelmére rendeltek ide. Most bizonyára ellenőrzi, hogy mindenki épségben leszáll-e a vagonokról.
Barátnőimmel beülünk egy thesztrál-vontatta fiákerbe, ami felvisz bennünket a kastélyig. A nagyteremben lehuppanunk szokásos helyünkre, a Mardekár asztalához. Boldogan nézek körbe. Végre megint itt vagyok, ahová tartozom. Azonban ahogy végigpillantok a termen, szemet szúr valami. Minden asztalnál ott van minden ismerősöm, kivéve két embert. A griffendélesek között nem látom Harryt, a Mardekárból pedig Draco hiányzik. Utóbbi végül késve, de megérkezik, és letelepedik nem messze tőlünk, Pansy Parkinson és Blaise Zambini közé. Még ilyen távolságból is hallom a beszélgetésüket.
— Hol voltál? Miért késtél? — nyavalyog Parkinson-kór.
— Nem tartozik rád — feleli durván Draco.
— De hát... — akadékoskodik Pansy, ám ebben a pillanatban behozzák a Teszlek Süveget, és mindenki elhallgat. A gólyák felsorakoznak a szék mögött, és a kalap szokás szerint dalra fakad.
Minden évben elvégzem
Tisztem, mit rám osztottak,
Eldöntöm, hogy ki melyik
Házban lel majd otthonra.
Teszlek Süveg a nevem,
De ez most nem lényeges,
Sokkal fontosabb az, hogy
Mit rejt belül a fejed.
Griffendélbe kerülnek,
A bátrak, s vakmerőek,
Hollóhátba osztom az
Éles, pergő eszűket.
Hugrabugba kerülnek
Jóságosak, békések,
Mardekárba pediglen
A ravaszak, s cselesek.
Bármelyik is lesz házad,
Tartsd azt észben erősen:
Csak egyben teljes a négy,
A széthúzás felölhet.
Óva intek mindenkit
Marakodás, s viszálytól,
Úgy győzhet az igazság,
Ha összefogunk mától.
Jöjjön hát a beosztás,
Ülj csak ide, kisdiák,
Ha a fejedre veszel,
Mondom, helyet hol találsz.
A többiekkel együtt megtapsolom a süveg nótáját. Mivel tavaly is azt javasolta, hogy fogjunk össze, nem ér váratlanul, hogy idén is ezzel jön. Egyébként igaza van, teljes mértékben egyetértek vele.
Alig figyelek a beosztásra, mert még mindig azon töprengek, hol lehet Harry. A lakoma közben sem érkezik meg. Már éppen a desszertnél tartunk, amikor úgy döntök, nem bírom tovább, és odamegyek a tanári asztalhoz szólni, ám ekkor végre megjelenik a nagyterem ajtajában. Villámgyorsan átvág a helyiségen, és leül a barátai közé.
— Hála Merlinnek — sóhajtok megkönnyebbülten.
— Mi történhetett vele? — fürkészi Kirst. — Mintha véres lett volna az arca.
Lopva Dracóra sandítok, de a fiú a gyümölcslepényével van elfoglalva, nem törődik Harryvel. Parkinson-kór annál inkább.
— Remélem, nem Potterrel andalogtál — szúr oda a barátjának. — Rosszul viselném, ha megcsalnál.
— Mondtam már, hogy semmi közöd hozzá, hol voltam és mit csináltam! — emeli fel a hangját a fiú. Erre már több mardekáros is felfigyel. Nem egy háztársunk megütközve néz a Malfoy-fiúra.
— Ti meg mit bámultok? — pillant körbe gyilkos tekintettel Draco. — Nincs itt semmi látnivaló! Ha nem tűnt volna fel, épp magánbeszélgetést folytatok a barátnőmmel. Ti vagytok a barátnőm? Nem! Akkor foglalkozzatok a saját dolgotokkal! Köszönöm — biccent gúnyosan.
— Még ilyet! — suttogja felháborodva Beth, és méltóságteljesen hátraveti fényes gesztenyebarna hajkoronáját. — Előbb elmulasztja a prefektusi teendőit, most meg ez a stílus... mit gondolhatnak szegény elsősök? Esküszöm, még egy ilyen, és jelenteni fogom.
Draco mondandója bennem is dühöt kelt. Megtehetném, hogy mostantól nem törődök vele — igen, megérdemelné. De megesküdtem az anyjának, Mrs. Malfoy pedig bízik bennem. Én pedig mindig betartom, amit ígérek.
A viselkedésével legfeljebb annyit tudok kezdeni, hogy ignorálom. Majd titokban figyelem. Mióta összejött Parkinson-kórral, úgysem beszél velem. Fogalmam sincs, mi ütött belé, de úgy sejtem, a barátságunknak ezzel vége. Nagyot sóhajtok. Elképzelhető, hogy újra beköszöntenek majd a régi „szép" idők?
Később eltereli a figyelmemet Dracóról Dumbledore beszéde. Kiderül, hogy Lumpsluck nem SVK-tanárnak jött ide, ahogy hittük, hanem bájitaltant fog oktatni. Ezzel párhuzamosan Piton megkapja az SVK-t. Hihetetlen... mindig is erre vágyott, de Dumbledore eddig sose adta meg neki a lehetőséget. Talán azért, mert úgy tartják, átok ül a tárgyon. Ellie szerint lehet, hogy Lumpsluck csak egy évre marad, és jövőre Piton visszaveszi a bájitaltant. Hát, nem tudom... mindenesetre, ez még a jövő zenéje.
Lakoma után Harryhez rohanok, és kiderítem, mi történt vele. Elmeséli, hogy a láthatatlanná tévő köpenyben beszökött Dracóék kupéjába, hogy kémkedjen a Malfoy-fiú után, mert úgy sejti, halálfaló lett. A srác azonban rájött, hogy ott van, és amikor mindenki leszállt, ott maradt a kupéban. Sóbálványátokkal megdermesztette Harryt, aztán rátaposott az arcára, és eltörte az orrát — mindezt azért, hogy többé ne szaglásszon utána. Szerencsére Tonks észrevette, hogy Harry nem szállt le a vonatról, és megkereste, majd rendbe hozta az orrát, és a kastélyba kísérte.
— Azt hiszem, félreismerted Dracót, Di — morogja Harry. — Az a kis féreg mégse változott meg.
— Hát, mostanában tényleg nem vagyunk valami jóban — húzom el a számat. — Viszont nem hiszem, hogy halálfaló lenne.
Eszembe jutnak Narcissa szavai: „Ha sikerrel jár, szolga lesz"... Mi van, ha Draco halálfaló akar lenni, és ez a titokzatos feladat az ő beavatási szertartása?
Egész éjjel ezen kattog az agyam, alig tudok elaludni. Ígéretet tettem Mrs. Malfoynak, de nem tudom a nap minden percében szemmel tartani a fiát. Ekkor támad egy ötletem. Figyeltetnem kellene valakivel! De ki segíthetne nekem?
A mellettem hortyogó Chloéra pillantok. Nem küldhetem utána, mert túl feltűnő lenne, és ha lebukik, Draco felismeri. Hirtelen villámként hasít a fejembe egy másik gondolat. Hát persze! Hisz' van itt még valaki a kastélyban, aki a végletekig hűséges hozzám, és úgy tud járni-kelni, akár az árnyék. Mintha áramütés érne, felülök az ágyamban, és a sötétbe suttogok.
— Sipor!
Halk pukkanással megjelenik előttem a házimanóm, és mély meghajlást mutat be.
— Kicsi úrnőm szólította Siport, hát Sipor eljött, hogy szolgálja kicsi úrnőmet. Miben segíthetek, kisasszonyom?
— Nagyon fontos feladatot szeretnék rád bízni, Sipor, amihez óvatosság, körültekintés, kitartás és titoktartás szükséges. Azt hiszem, te képes leszel rá.
— Sipor bármit megtesz, amit kicsi úrnőm óhajt.
— Mondd csak, ismered Draco Malfoyt?
— Malfoy, Malfoy... kicsi úrnőm Cissy kisasszony fiára gondol?
— Cissy...?
— Narcissa Black, egykori gazdáim családjának tagja.
— Igen, igen, az ő fiáról van szó. Felismered?
— Azt hiszem, igen. Jóvágású, tejfölszőke fiatalember nemes vonásokkal, ha nem tévedek.
— Öhm... végül is, igen — felelem zavartan. — Azt szeretném kérni tőled, hogy tartsd szemmel Draco Malfoyt. Kémkedj utána, titokban mindig járj a nyomában. Úgy sejtem, készül valamire, és szeretném megtudni, miben sántikál.
— El van intézve, kisasszonyom! Sipor lesni fogja a Malfoy-fiú minden rezdülését.
— Nagyon köszönöm — hálálkodok. — Nem is tudom, mire mennék nélküled. Talán fizetésemelést kéne adnom neked — gondolkozom.
— Sipor beéri kisasszonyom jóságával, szeretetétével és figyelmességével — hajol meg a manó. — Jó éjszakát, kicsi úrnőm! — mondja, és egy pukkanással eltűnik.
— Jó éjszakát, Sipor — suttogom, és mosolyogva visszafekszem az ágyamba.
Az első tanítási nap reggelén Piton kiosztja nekünk az órarendeket. Nekem odaadja a listát is, amin azoknak a neve szerepel, akik már jelentkeztek a kviddicscsapatba. Az én feladatom lesz kitűzni a válogatás időpontját.
— Szent Merlin, de sokan akarnak tagok lenni! — nézi riadtan a lapot Mad. — Ez legalább húsz ember, és szerintem még fel se iratkozott mindenki!
Kirst az órarendünkkel van elfoglalva.
— Úristen, nézzétek a mai napot! — nyögi fájdalmasan. — Dupla átváltoztatástan, gyógynövénytan a hollóhátasokkal, dupla bájitaltan a Griffendéllel, mágiatöri... bele fogunk pusztulni!
— Az RBF-év nagyon nehéz — bólogatok.
Visszagondolok elsőskoromra. Akkor volt Lyonel ötödéves, és annyit panaszkodott nekem a tantárgyakról meg a vizsgákról... Így aztán nem ér váratlanul, hogy minden tanár az RBF-ek fontosságának taglalásával kezdi az órát. Azt szajkózzák, hogy részben ettől függ a jövőnk, hisz' a vizsgák eredményei alapján vehetjük fel jövőre a tantárgyakat, és ez dönti majd el, milyen munkát vállalhatunk. A tananyag is sokkal több és nehezebb, mint a korábbi években.
Átváltoztatástanon egyedül nekem sikerül elvégeznem az eltüntető-bűbájt — meggyőződésem szerint csak azért, mert a pótvizsgáim miatt még frissen él bennem az eddigi tananyag, ami az alapját képezi a mostaninak. Akárhogy is, legalább sikerül szereznem tíz pontot a Mardekárnak. Persze ez sem mentesít a töméntelen házifeladat-mennyiség megoldása alól, amit kedvenc tanárnőm felad nekünk.
Gyógynövénytanon Lunával közösen dolgozunk, mint mindig, de az órai munka a szokásosnál jobban megizzaszt minket. Másfél óra után sárkánykomposzt-trágyától bűzölögve ballagunk vissza a kastélyba. Épphogy van időnk lefürödni, máris indulnunk kell dupla bájitaltanra.
Fáradtan üdvözlöm griffendéles barátaimat, Ginnyt és Colint, akik szintén elég kimerültnek tűnnek. Kérdésemre elmesélik, hogy bűbájtanóráról jönnek, ahol a begyűjtő-bűbájt gyakorolták, és Flitwick professzor annyi leckét adott fel nekik, mint még soha.
— Remélem, Lumpsluck nem lesz ilyen kegyetlen — sóhajt Ginny.
— Én nem vennék rá mérget. Ha már Flitwick is bekeményít... — érvelek.
Lumpsluck professzor órája meglehetősen érdekesnek bizonyul. A béke elixírjét kell elkészítenünk, méghozzá egyedül. Szerencsére nekem jól sikerül, és a mellettem lévő Ginnyé is egész rendben van. Szegény Colin ellenben szenved rendesen.
Lumpsluck agyondicsér engem.
— Káprázatos munka, Diana! Megjegyzem, előző órán az unokatestvéred is remekelt. Kiváló család, kiváló! Emlékszem, a nagynénédnek, Lilynek volt ilyen remek érzéke a bájitaltanhoz... — mélázik. — Tíz pont a Mardekárnak! És úgy látom, Weasley kisasszony is szépen teljesítette a feladatot — pillant Ginny üstjére. — Esetleg rakhattál volna bele kicsivel több hunyorszirupot, és akkor teljesen rendben lenne... de sebaj, így is megér öt pontot a Griffendélnek.
Ginnyvel boldogan egymásra mosolygunk. A mágiatöri már nem bizonyul ilyen jónak. Miután az első tíz percben majdnem elalszom, úgy döntök, inkább kikéredzkedem mosdóba, és vissza se jövök — Binns úgyse veszi észre. Kiábrándító-bűbájt szórok magamra, és felkutatom a kastélyt a Véres Báró után. Szerencsésen meg is találom, és miután felfedem magam előtte, megkérem, hogy magyarázza el nekem a tananyagot rendesen. Örömmel hallgatom az elbeszélését. Sokkal érdekesebben adja elő a történéseket, mint Binns. Megbeszéljük, hogy a mágiatöri-óráim idejében mindig kiszökök majd hozzá, és ő leadja nekem az anyagot.
Legalább ennyi pozitívum van a hetemben. Piton keményebb SVK-tanárnak bizonyul, mint bárki más, Vector professzor kőkeményen leadja a számmisztikát, és rúnaismereten is vért szenvedünk a fordításokkal Babbling professzornál.
Egyedül talán a legendás lények gondozása jelent felüdülést, ahol unikornisokkal foglalkozunk. Én már tudom, hogy kell kezelni ezeket a lényeket, hisz' annak idején tanultam az Ilvermornyban Göthe Salmandernél. Örömmel üdvözlöm Csikócsőrt is, akire már szerencsére nem emlékszik a minisztérium, így Szilajszárny álnéven visszakerülhetett Hagridhoz. Halkan érdeklődöm a félóriásnál Gróp felől is. Azt mondja, Dumbledore talált az öccsének egy barlangot a hegyekben, így most ott lakik. Állítólag egészen kikupálódott. Hagrid viszont sajnálkozva közli, hogy Aragog, az óriáspókok vezére haldoklik. Ezen az órán egyébként idén is a griffendélesekkel vagyunk együtt.
Jóslástanból szerencsére idén is Firenze tanít bennünket, akivel osztoznak a csoportokon Trelawney professzorral. Kedvelem a kentaur óráit, ennek ellenére jövőre tuti, hogy leadom ezt a tantárgyat. Ugyanígy vagyok az asztronómiával is.
Mardekáros barátnőimmel sokat beszélgetünk róla, hogy ki mi akar lenni. Mad lelkesen közli, hogy legendás állatokkal szeretne majd foglalkozni, Kirstöt pedig leginkább a sötét varázslatok kivédése érdekli. Ellie riporterként tudja elképzelni magát a Reggeli Prófétánál, Beth pedig egyéni vállalkozást szeretne indítani ruházati cikkekből.
— A varázslódivat kezd kicsit elavult lenni. Ideje felpezsdíteni! — véli.
— Na, és te mi akarsz lenni, Di? — érdeklődik lelkesen Mad.
— Még nem tudom — ismerem el.
— Hogyhogy? Hisz' annyi mindenből jó vagy! — csodálkozik Kirst.
— Épp ez a baj — sóhajtok. — Sok minden érdekel, de nem tudom, mi lenne számomra a legmegfelelőbb.
— Van még időd gondolkozni — simogatja meg a vállamat Beth. — Egy egész tanéved.
— Így igaz — bólogat Ellie. — Úgy tudom, lesz majd pályaválasztási tanácsadás is a házvezetőknél. Majdcsak kitalálsz valamit.
Elhúzom a számat. Pályaválasztási tanácsadás Pitonnál? Hát, nem tudom... Nem hinném, hogy éppen ő lenne az, aki tud nekem segíteni.
Jelenleg azonban nem is foglalkozom ezzel igazán. Sokkhatásként érnek a hírek, miszerint számos roxfortos diákot kiveszik a szüleik a suliból. Egy mardekáros háztársunk, Eloise Midgeon is hazamegy az apjával. A barátaim szerint azért van ez, mert az emberek rettegnek Voldemorttól és a csatlósaitól, és szeretnék a gyerekeiket otthon, maguk mellett tudni. De hát, mégis hol lehetne biztonságosabb ilyen vészterhes időkben, mint a Roxfort falain belül?
Úgy döntök, vasárnap délelőtt tartom meg a Mardekár csapatának kviddicsválogatását. Harry már szombaton lebonyolítja a Griffendélét. Elmegyek megnézni, hogy boldogulnak.
Chloéval az ölemben a lelátóra telepedek, Hermione és Luna közé — utóbbi azért jött, hogy drukkoljon Ginnynek.
Griffendéles barátnőnket káprázatos teljesítményének köszönhetően végül simán beveszik a csapatba hajtónak. Demelza Robins, az ötödéves prefektusuk is megkapja a posztot, harmadik társuk pedig természetesen a hetedéves Katie Bell, aki eddig is értékes tagja volt a Griffendél csapatának. Terelőknek az unokabátyám az izmos, harmadéves Jimmy Peakset és a cingár, ámde remekül célzó Ritchie Cootot választja.
Az őrzői posztot csak ketten pályázzák meg — az egyik Ron, a másik Cormac McLaggen. Ki más?
A hetedéves fiú bosszantóan ügyes, az első négy dobást sikeresen ki is védi. Látom, hogy Ron egyre kétségbeesettebb lesz. Egyszer csak azt veszem észre, hogy Hermione elsuttog mellettem egy konfúziós-bűbájt. Cormac elvéti az utolsó labdát, és fogcsikorgatva száll le a földre. Utána következik Ron, aki szerencsére mindent sikeresen kivéd. Együtt ujjongok a közönséggel.
— Mit csináltál, Hermione? — nevetek. — Ez igencsak mardekáros húzás volt.
— Kibírhatatlan alak, nem hagyhattam, hogy bekerüljön a csapatba! — dohog a lány.
— Te pedig a barátodat védted. Érhető — bólintok. — Ne aggódj, nem mondom el senkinek.
— Kösz, Di — mosolyog rám hálásan.
McLaggen méltatlankodik egy sort Harrynek, de az unokabátyám elzavarja.
A Mardekár válogatása legalább ennyire bonyolultnak bizonyul. Jóformán az egész házam eljön. Aki nem tagnak akar jelentkezni, nézőként érkezik, hogy drukkoljon a többieknek — vagy éppen jól kiröhögje a bénább jelentkezőket. Rengeteg időmbe és energiámba telik, amíg sikerül megtalálnom a posztokra a legjobb embereket, de végül sikerül.
A hajtótársaim idén is Adrian Pucey és Miles Blechtley, akik tavaly is egész ügyesnek bizonyultak. Adrian főleg a labdaszerzésben jeleskedik, Miles pedig az akadályok kikerülésében. A terelőket viszont lecserélem, ugyanis eszemben sincs a csapatban tartani Crakot és Monstrót. Helyettük két új felfedezett, Blaise Zambini és Millicent Bulstrode kapják meg a posztot. Blaise hatalmas erejű ütéseket képes mérni a gurkókra, Millicent pedig valahogy mindig jókor van jó helyen, és ügyesen tereli a labdákat. Fogójelöltek közül sajnos nem túl bő a választék — mindössze hárman versengenek. Habár Draco Malfoy megítélésem szerint átlagos képességű fogó, még mindig ő bizonyul a legügyesebbnek, úgyhogy megtartom az eddigi posztján.
Most, hogy Montague elment a suliból, sokkal többen jelentkeznek a helyére őrzőnek, mint vártam. Titkon nagyon drukkolok Madnek.
Habár nagyon izgul, kívülről nem látszik rajta. Hidegvérrel fogja ki a labdákat, még csak a keze se remeg. Mivel ő véd a legügyesebben a jelöltek közül, szerencsére neki adhatom a posztot. Azt hiszem, elmondhatom, hogy elégedett vagyok a csapat összeállításával. Megbeszéljük, hogy már kedden megtartjuk az első edzésünket. Alig várom.
Ebédnél Blaise-t és engem letámad Lumpsluck professzor, és meghív magához vacsorára. Azt mondja, szeretne tartani egy kis összejövetelt néhány nagyreményű ifjú részvételével.
— Francnak van kedve elmenni! — csapja le a villáját Blaise, miután az öreg eldöcög a többi ház asztalához.
— Csak nem lesz olyan rossz — vélem. — Lesznek még ott mások is, és biztos jó kajával fog szolgálni az öreg.
— De nincs kedvem jópofizni! — nyafog Blaise.
— Naa, gyere már! — nyaggatom. — Nem akarok egyedül menni.
— Menj McLaggennel, ha már olyan jól elvoltatok a vonatfülkében.
— Kizárt dolog! — vágom rá. — Mondtam már, hogy nem történt köztünk semmi, Blaise! Kérlek!
— Jó, elmegyek veled... — morogja. — De ha pocsék lesz a parti, nem érdekel az udvariaskodás, idő előtt lelépek.
— Megbeszéltük — dőlök hátra elégedetten a székemben.
Lumpsluck vacsorapartija végül egész kellemesen alakul. Blaise-zel direkt nem megyünk hamarabb, csak pontosan a megbeszélt időre — így Cormacnek szerencsére nincs alkalma a közelembe férkőznie.
Megkönnyebbülten látom, hogy Ginny és Hermione is meg vannak hívva, valamint észreveszem még Zacharias Smith-et, meg néhány ismeretlen arcot is, akiket később Lumpsluck bemutat. Gondolom, a héten fedezte fel őket, akárcsak Hermionét.
— Hol van Harry? — fordulok hozzá.
A lány már nyitná a száját, hogy válaszoljon, de Ginny megelőzi.
— Elintézett magának egy büntetőmunkát Pitonnál.
— Máris? — hüledezek. — Nem is mondta nekem. Mit csinált?
— Csak a szokásos... visszabeszélt.
— Miért nem tudja soha befogni a száját? — emelem a tekintetem a plafonra.
— Hát, igen... nálam is kihúzta már a gyufát a héten — mondja Ginny.
— Nálam is... — dünnyögi Hermione.
A két lány elmeséli, hogy Harry mégis járhat bájitaltanra, mert Lumpsluck professzornál elég a várakozáson felüli eredmény is, viszont nem volt tankönyve, ezért használtat kapott. Abba viszont bele van írva egy csomó instrukció, kiegészítés a tankönyvi szöveghez. A régi tulajdonosa állítólag valami Félvér Herceg — legalábbis annak nevezi magát. Harry követi az utasításait, és a segítségével remekel. Odáig jutott, hogy Lumpsluck mostanra ódákat zeng a képességeiről. Így sikerült elnyernie egy üveg szerencselevet, azaz Felix Felicist a professzortól. Hitetlenkedve csóválom a fejem, de inkább nem szólok semmit. Álszentség lenne bíráskodnom az unokabátyám felett, amikor rendszeresen kiszököm mágiatörténetről a Véres Báróhoz.
A parti alatt Blaise kezdetben unottan ül mellettem, de végül ő is feloldódik, és egész jó érzésekkel távozik a vacsoráról. Még beszélgetnie is sikerül néhány másik házba tartozó emberrel, például Zacharias Smith-tel.
Igaz, hogy hallgatnunk kell a történeteket Lumpsluck extanítványairól, de sokat megtudunk a jelenlegi pletykákról is. Lesz mit mesélnem Ellie-nek — bár ahogy ismerem, legalább a felét már ő is tudja (ha nem többet).
Barátnőm egyébként vállalja a közelgő Griffendél-Mardekár kviddicsmeccs kommentálását, McGalagony felügyeletével. Ha ügyes lesz, megkapja az állandó kommentátori szerepet, mint annak idején Lee Jordan. Drukkolok neki.
Az új csapatommal keményen edzünk a mérkőzésre, és úgy érzem, most először végre tényleg jó esélyeink vannak a győzelemre. A meccs előtti napon azonban kellemetlen dologgal szembesülök. Vacsora után a klubhelyiségben Pansy Parkinson keres fel.
— Draco küldött, hogy adjam át az üzenetét — nyávogja fontoskodva.
— Igen? — hökkenek meg. Mit akarhat tőlem Draco? Ráadásul Parkinson-kórt küldi a nyakamra? Ez gyanús.
— Nem tud játszani a holnapi meccsen — jelenti fapofával a lány. — Beteg lett.
— Hogy mi van? — szalad össze a szemöldököm. — Ugye most csak viccelsz?
— Talán rosszul hallasz? — grimaszol. — Most mondom, hogy szegény nagyon beteg.
— Szegény!? — kapom fel a vizet. — Na, és mi lesz a csapattal?
— Mit tudom én? Te vagy a csapatkapitány, oldd meg — von vállat. — Biztos találsz valakit a helyére.
— A MECCS ELŐESTÉJÉN? — kiabálok. — Hogy képzeli, hogy megteheti ezt a csapattal!? Hogy képzeli, hogy megteheti ezt velem?
— De hát beteg! — védi a barátját Pansy. — Hihetetlen vagy! Ahelyett, hogy jobbulást kívánnál neki, itt szapulod, mintha ő tehetne az egészről.
— Beteg, na peeersze! — horkantok. — Na, és hol van most? A halálos ágyán fekszik a gyengélkedőn, vagy vígan kóborol valamerre a kastélyban?
— Fogalmam sincs — feleli sértetten Pansy. — Én csak átadtam az üzenetét. Az már a te bajod, ha nem hiszel nekünk.
— Persze, hogy nem hiszek! — háborgok. — Délelőtt láttam Dracót, és akkor még semmi baja nem volt! De kerüljön csak a szemem elé, majd beszélek a fejével... Az még többé-kevésbé belefér, hogy hanyagolja a prefektusi teendőit... de nem tűröm el, hogy a kviddicset is nélkülözze!
— Nem mindig lehet az, amit te akarsz! Neked csak az a bajod, hogy Dracónak nem ez a legfontosabb! — fröcsögi Pansy. — Vedd tudomásul, hogy lehetsz te Mardekár utódja, bármennyi híres ember örököse, változhatsz hatalmas, mágikus kígyóvá, de attól még nem te vagy a világ közepe! Dracónak legalábbis biztosan nem — néz rám fitymálóan.
— Mi a...? — értetlenkedek. — Én nem erről beszéltem. Kiforgatod a szavaimat... A kviddicsről volt szó!
— Hát persze, te mindig csak a drágalátos kviddiccsel, a világmegmentő terveiddel meg saját magaddal törődsz! Talán ezért sincsen pasid. Viszont arra kérlek, legalább az enyémet hagyd békén! — szegi fel a fejét, és dáma módjára elvonul.
— Hah! — szalad ki a számon. — Ti is láttátok ezt? — kérdezem a környezetemben lévő háztársaimtól, akik tanúi voltak a veszekedésnek.
— Ne törődj vele — legyint az osztálytársam, Gedeon Taffet. — Biztos csak irigykedik rád.
— Ugyan, miért? Mindene megvan, amit szeretett volna. Összejött Dracóval, többé-kevésbé boldog kapcsolatban élnek... — fintorgok.
— Inkább kevésbé, mint többé — dörmögi Ged.
— Ezt meg hogy érted?
— Hát... nem érdekes, hagyjuk — legyint.
Egyelőre én is ejtem a problémát, ugyanis sürgősen találnom kell egy fogót a holnapi meccsre. A legésszerűbb megoldás nyilván azt választani, aki a válogatáson a második legjobb volt. Nagyot sóhajtok, és körbefordulok a klubhelyiségben.
— Tudja valaki, hol van Logan Harper?