Ahrin
Furán éreztem magam, miután nyolc óra után Jimin hazahozott. Nem fogok tudni rájönni, hogy miért viselkedik velem így, de be kell, valljam, örülök neki. Jól esik, hogy érdeklődik irántam és komolyan kedves velem. Annyira elszoktam már a törődéstől, hogy szinte idege számomra a fogalom. És most azt érzem Jimin törődik velem, amitől furán begörcsöl a gyomrom, ha erre gondolok. Miért borzongok bele a gondolatba, hogy ma többször is megölelt és búcsúzáskor még egy puszit is adott az arcomra? Érdekes.
- Szia, anya. – köszöntem mosolyogva a szülőmnek, aki a kanpén ücsörögve, maga alá húzott lábakkal itta a kávéját és egy magazint olvasott.
- Ahrinie! Szia. – nézett rám mosolyogva, mire leültem mellé és szorosan megölelgettem őt. – Hogy vagy? Napok óta alig látlak...
Miután a szüleim elváltak – ez szép megfogalmazása a dolognak, a hosszabb verzió még ráér – anyával ketten maradtunk. Eleinte nehezen boldogultunk, mert anya ápolónői fizetése kevés volt kettőnkre, úgyhogy hozzánk költözött a nagymamám, aki eladta a házát így kicsit könnyebb dolgunk volt. Emellett a nyugdíját is berakta a közösbe és igyekezett segíteni anyának a háztartás vezetésében, mert sajnos anyának másodállást kellett vállalnia egy gyerekotthonban éjszakai felvigyázóként, mert a pénz még így kevésnek bizonyult hármunk számára. Tizenhat éves koromban a nagymamámnál méhnyakrákot diagnosztizáltak, ezzel pedig megnőtt az orvosi számlák miatt a költségvetésünk. Anya még egy hétvégi állást elvállalt egy gazdag család takarítónőjeként, és én is akkoriban kezdtem el a cukrászdában besegíteni némi pénzért cserébe. A nagyi két évvel később meghalt, és a gyásszal együtt ott maradtunk anyával ketten egy két és fél szobás lakásban. Még abban az évben eladtuk a házat, és Szöul egyik kevésbé népszerű lakónegyedébe költöztünk egy másfél szobás lakásba, amit hitelre vettünk meg. Anyának megmaradt a három állása, nekem is a cukrászda, hiszen az egyetemem még úgy sem volt olcsó, hogy egész szép összegű ösztöndíjat kaptam a kitűnő eredményeim miatt. Valamint anya semmiképpen nem akarta, hogy abbahagyjam a táncot, és ragaszkodott hozzá, hogy a pénz miatt ne hagyjam abba. Annyi volt a szerencsénk, hogy Manoban néni anya egyik legjobb barátnője és eleinte el se akarta fogadni, hogy fizessünk, de végül egy jelképes összegbe beleegyezett.
- Nem vagy fáradt anya? – kérdeztem azonnal, mert tudtam, hogy négykor végzett a kórházban és tizenegyre mennie kell a gyerekotthonba dolgozni, ahonnan négykor fog hazajönni és kilencre megy is vissza a kórházba. Csodálatos egy élet, én mondom... - Nem akarsz lepihenni, aludni? Addig csinálok egy kis vacsorát, amit elvihetsz magaddal...
- De, kicsim, mindjárt lefekszek, csak előtte beszélgessünk kicsit. Olyan keveset látlak. – simított végig a hajamon kedvesen, én pedig mosolyogva beleegyeztem és ráhajtottam a fejemet a vállára. – Mi történik veled mostanában? Hogy van Rosé és Lisa? És Kai?
Anya nem tud róla, hogy Kai fűvel-fával megcsal engem, és hogy szinte minden éjjel sírok miatta. Anya nem tudhatja, hogy a kapcsolatom mérgező és romokban hever, mert magára venné, amiért ezt a példát láttam tőle és részben, emiatt nem tudok kilépni belőle, hiába tudom a szívem mélyén, hogy azt kellene tennem. Anya nem tudhatja, hogy lelkileg darabokban vagyok, és hogy depresszióban szenvedek, mert nem akarom, hogy még több teher nyomja a lelkét. Így is van elég problémája, nem kell neki még az enyémet is elviselnie...
- A lányok szuperül vannak. – mosolyogtam megpróbálva nem erőltetni a dolgot. – Kai is jól van. Nagyon izgatott a jövő heti táncversennyel kapcsolatban...
- Nagyon jó lenne, ha ott lehetnék veletek! Szeretnélek titeket együtt látni, táncolni. – cirógatta anya a hajamat, amitől átjárt a nyugalom. Imádom, ha simogatnak valahol, attól ösztönösen meg tudok nyugodni, valamiért.
- Meglátjuk mi lesz. – válaszoltam kiengedve egy adag levegőt, amit benn tartottam eddig. – Menj, aludj egy keveset, addig főzök valamit...
- Rendben. – egyezett bele anya, majd adott egy puszit a homlokomra és felkelt a kanapéról. – Tíz körül felkeltesz?
- Persze, aludj csak. – intettem neki és átmentem a konyhába, hogy valóban főzzek valami egyszerű kaját.
Csalódottan zártam be a hűtőt és az összes szekrényt, mert semmi normális alapanyagot nem találtam, még egy kis rizst sem. Fejemet a falnak döntve szidtam magam, amiért elfelejtettem bevásárolni, és az órára pillantva rádöbbentem, hogy nem is maradt olyan sok időm. Fél kilenc múlt pár perccel a legközelebbi bolt pedig innen gyalog fél órára van. Az ajkamba harapva gondolkodtam, hogy mi lenne a legjobb megoldás, amikor felsóhajtottam és úgy döntöttem felhívom azt az embert, akire bármikor számíthatok még, akkor is, ha nem beszélünk napi szinten.
- Halihó, csajszi! Mizu? – szólt bele a készülékbe Taehyung vidáman, amitől ösztönösen elmosolyodtam.
- Figyi, tudom, hogy gáz, hogy ezért hívlak, de kéne egy kis segítség. – mondtam zavartan és már kezdtem bánni, hogy egyáltalán felhívtam őt.
- Persze, mondd csak.
- Nem tudnál eldobni gyorsan a boltba? – suttogtam kínosan lehajtva a fejemet. – Ilyenkor már nem járnak úgy a buszok, gyalog meg nem érnék haza időben, szóval...
- Ne magyarázkodj már, annyit, csajszi, öt perc és ott vagyok. – nevetett Taehyung kedvesen, amitől megkönnyebbülten nyomtam ki a telefonomat.
Gyorsan belebújtam a cipőmbe, és magamhoz vettem a táskámat, majd kiléptem a gangra, ahonnan pár perc alatt az utcán találtam magam. Taehyung valóban öt perc múlva már ott állt a házunk előtt a kocsijával, amiben gondolkodás nélkül szálltam be.
- Merre menjünk? – kérdezte kikanyarodva az utcánkból.
- Ami a legközelebb van. – válaszoltam rögtön, Tae pedig bólintott egyet és már el is indult, mivel tökéletesen ismerte a környéket, hiszen a gimiben ők is errefelé laktak, amíg ő össze nem költözött Baekhyunnal. – Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idejöttél. Nem akartalak csak így ideráncigálni csak tudod...
- Mondtam, hogy nem baj, Ahrin. Tudod, hogy bármikor segítek neked. – paskolta meg fél kezével a combomat kedvesen. – Amúgy is a környéken voltam, segítettem anyának, mert kitalálta, hogy a régi szobámból konditermet csinál! – forgatta a szemét, amitől felnevettem.
- Pedig azt hittem szentélyként őrzi! – mondtam, amitől hangosabban felhorkantott.
- Ja, most meg azt mondta vigyem el a cuccaimat és tároljam a saját házamban, ha már, nagyfiúnak hiszem magam és egyedül lakok a haverjaimmal. – vonogatta a vállát, majd gyorsan rám pillantott. – Minden oké veled? Olyan más vagy ma. Történt valami, amiről tudnom kéne?
- Hm, nem tudom. – kezdtem jó szokásomhoz híven húzogatni a pulcsim ujját. – Jiminnel töltöttem ma a délutánt... - nyögtem ki, hiszen megbíztam a srácban és tudtam, hogy nem köpne be engem Kainak.
- Jiminnel? – tátotta el a száját és ismét felém fordult egy kicsit. – Miért voltál te Jiminnel?
- Ja, mostanában sokat lógunk együtt. – húztam egyre nagyobbra a pulcsimat, és csodálkoztam, amiért még egyáltalán nem lógott le a térdemig az ujja. – Elég figyelmes a srác, és érdeklődik irántam...
- Azta, Park Jimin beléd zúgott? – csapott fél kezével Tae a kormányra, mire én hevesen rázni kezdtem a fejemet.
- Jézus, dehogy! – ellenkeztem azonnal. – Csak jó fej, akinek feltűnt, hogy van valami bajom.
- Neked meg ez bejön, igaz? Hogy érdeklődik irántad?
- Nem jön be, ez így nem a helyes megfogalmazás. – tűrtem zavartan a fülem mögé egy hajszálat. – Csak jól esik. Ennyi. Meg jó, hogy van egy fiú barátom...
- Hát, akkor én mi vagy? – sértődött meg egy pillanat alatt a fiú. – Csaj pénisszel? Mert tudtommal nem a barinőd vagyok!
- Hülye, te is a barátom vagy. - löktem meg a vállammal a kezét.
- Azért. – bólintott elégedetten. – Pedig már elkezdtem gondolkodni, hogy kiraklak itt. – öltötte rám a nyelvét, miközben leparkolt a bevásárlóközpont parkolójában. – Szóval te és Jimin...
- Nincs olyan, hogy én és Jimin! – jelentettem ki. – Ez csak barátság. Ennyi. Pont.
- Aha. – bólintott Taehyung hitetlenül. – Pedig szerintem jobban illene hozzád, mint Kai. Aranyos pár lennétek.
- Ugye emlékszel rá, hogy részben miattad vagyunk együtt Kaijal? – fontam össze magam előtt a kezemet és a szemöldökömet felhúzva néztem rá. Taehyung idiótán széthúzta a száját ezzel valami béna fintort vágva.
- Ja, mert akkor még nem tudtam, hogy Kai hímringyó lesz! – tárta szét a karját. – Ha most találkoznék a tizennyolc éves énemmel, nem engedném neki, hogy összeboronáljon titeket! Jobb srácot érdemelsz Kainál!
Sóhajtva bólintottam egyet, de inkább nem mondtam semmit, csak kiszálltam a kocsiból, hogy mihamarabb letudjam a bevásárlást és hazamenjek. Nem akartam újra ezeken gondolkodni, kicsit szerettem volna a jelenben élni és nem kattogni rajta, hogy mennyire elbaszott a helyzetem és milyen gyenge vagyok, amiért egy mérgező kapcsolatban ragadtam...