A Mardekár szégyene (vagy büs...

By sarah_ross_

600K 33.8K 33.5K

A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban é... More

I./1. fejezet | 🐍Bagolyhuhogás🐍
I./2. fejezet | 🐍Szarvas Kígyó🐍
I./3. fejezet | 🐍Az oroszlán tanácsa🐍
I./4. fejezet | 🐍Mardekár áldása🐍
I./5. fejezet | 🐍Protego🐍
I./6. fejezet | 🐍Hátborzongató halloween🐍
I./7. fejezet | 🐍Kettős ügynök kerestetik🐍
I./8. fejezet | 🐍Ragyogás🐍
I./9. fejezet | 🐍Pác a párbajszakkörön🐍
I./10. fejezet | 🐍Zsákbamacska Százfűlé🐍
I./11. fejezet | 🐍Késő esti pókparti🐍
I./12. fejezet | 🐍Két utód harca🐍
I./13. fejezet | 🐍Isolt Sayre öröksége🐍
II./1. fejezet | 🐾A szökött fegyenc🐾
II./2. fejezet | 🐾A Turner kúria🐾
II./3. fejezet | 🐾Meglepetések napja🐾
II./4. fejezet | 🐾Kvaffkirálynő🐾
II./5. fejezet | 🐾Az aranysárkány🐾
II./6. fejezet | 🐾Párszaszó pálca🐾
II./7. fejezet | 🐾Karácsony és hippogriffek🐾
II./8. fejezet | 🐾Seprűügyek🐾
II./9. fejezet | 🐾Sárarany🐾
II./10. fejezet | 🐾Tiszta lappal🐾
II./11. fejezet | 🐾Körutak🐾
EXKLUZÍV
II./12. fejezet | 🐾Lehull a lepel🐾
II./14. fejezet | 🐾Irány az ismeretlen🐾
III./1. fejezet | 🏆Barátokkal szebb a nyár🏆
III./2. fejezet | 🏆Kviddics Világkupa🏆
III./3. fejezet | 🏆Dumbledore variál🏆
III./4. fejezet | 🏆Isten hozott az Ilvermornyban🏆
III./5. fejezet | 🏆Állati jelenségek🏆
III./6. fejezet | 🏆Házvezető a láthatáron🏆
III./7. fejezet | 🏆Papírözön🏆
EXLUZÍV
III./8. fejezet | 🏆Youme ajándéka🏆
III./9. fejezet | 🏆Új barátságok kezdete🏆
III./10. fejezet | 🏆Rionach naplója🏆
III./11. fejezet | 🏆A karácsonyi bál🏆
III./12. fejezet | 🏆Bunyó és bébi-baki🏆
III./13. fejezet | 🏆Szilveszter🏆
III./14. fejezet | 🏆Keresztszülő🏆
III./15. fejezet | 🏆Varjútoll🏆
III./16. fejezet | 🏆Kupa kupa hátán🏆
III./17. fejezet | 🏆A Tusa tragédiája🏆
III./18. fejezet | 🏆Animágus születik🏆
III./19. fejezet | 🏆Az Utód ellenségei🏆
IV./1. fejezet | 🔮Élet a Grimmauld téren🔮
IV./2. fejezet | 🔮A Tanács titkai🔮
IV./3. fejezet | 🔮Az emlékek súlya🔮
IV./4. fejezet | 🔮A család mögötted áll🔮
IV./5. fejezet | 🔮A játék elkezdődik🔮
IV./6. fejezet | 🔮Tőketalálat🔮
IV./7. fejezet | 🔮Diákszövetkezet🔮
IV./8. fejezet | 🔮Horcrux és DS🔮
IV./9. fejezet | 🔮Pasiügyek🔮
IV./10. fejezet | 🔮Kígyómarás🔮
IV./11. fejezet | 🔮Parkinson-kór és Corner-szindróma🔮
IV./12. fejezet | 🔮Tipli a Roxfortból🔮
IV./13. fejezet | 🔮Párbaj a minisztériumban🔮
IV./14. fejezet | 🔮A jóslatok súlya🔮
IV./15. fejezet | 🔮A sárkány útja🔮
V./1. fejezet | 💚Születésnap Londonban💚
V./2. fejezet | 💚Váratlan megbízás💚
V./3. fejezet | 💚Új tanév, új nehézségek💚
V./4. fejezet | 💚Dráma a köbön💚
V./5. fejezet | 💚Ünnepek az Odúban💚
V./6. fejezet | 💚Titokgazda💚
V./7. fejezet | 💚Nagyszabású projektek készülőben💚
V./8. fejezet | 💚Exnihil objectum💚
V./9. fejezet | 💚A pohár és a diadém💚
V./10. fejezet | 💚A Herceg és a szörny(ek)💚
V./11. fejezet | 💚Magad azzal ékesíted...💚
V./12. fejezet | 💚Antivalentin💚
V./13. fejezet | 💚Farkasvész💚
V./14. fejezet | 💚Mi jár a fejedben?💚
EXKLUZÍV
EXKLUZÍV
V./15. fejezet | 💚Háztűznéző💚
V./16. fejezet | 💚(Nem annyira) titkos randevúk💚
V./17. fejezet | 💚Sötétített játszma💚
V./18.fejezet | 💚Civódás és szerelmi sztorik💚
EXKLUZÍV
V./19. fejezet | 💚Piton, a nap hőse?💚
EXKLUZÍV
V./20. fejezet | 💚Az ígéret szép szó💚
V./21. fejezet | 💚Vesszen a diadém!💚
V./22. fejezet | 💚Áldozat💚
V./23. fejezet | 💚A lélek ára💚
VI./1. fejezet | 🗡️Ég veled, Privet Drive🗡️
VI./2. fejezet | 🗡️Citrompor🗡️
VI./3. fejezet | 🗡️Ajándék rejtélynek ne nézd a fogát...🗡️
VI./4. fejezet | 🗡️A nagy nap🗡️
VI./5. fejezet | 🗡️Más világ🗡️
VI./6. fejezet | 🗡️Tabu🗡️
VI./7. fejezet | 🗡️A Roxfort sötét napjai🗡️
VI./8. fejezet | 🗡️Reszkessetek, Carrowék!🗡️
VI./9. fejezet | 🗡️Lopjuk el a kardot🗡️
VI./10. fejezet | 🗡️A tél szele🗡️
VI./11. fejezet | 🗡️
EXKLUZÍV
VI./12. fejezet | 🗡️Egy nagyobb varázsló...🗡️
VI./13. fejezet | 🗡️Nurmengard🗡️
VI./14. fejezet | 🗡️Minden búcsú egy kis halál🗡️
VI./15. fejezet | 🗡️Reparo🗡️
VI./16. fejezet | 🗡️A kígyók igaza🗡️
VI./17. fejezet | 🗡️Csata a Roxfortban🗡️
VI./18. fejezet | 🗡️Új esély🗡️
VI./19. fejezet | 🗡️Ki a Mars?🗡️
VII. kötet | ⏳Előzetes⏳
VII. kötet | ⏳Családfa⏳
VII./1. fejezet | ⏳A másik oldal⏳
VII./2. fejezet | ⏳Az új generáció⏳
VII./3. fejezet | ⏳Mennydörgő⏳
VII./4. fejezet | ⏳Professzor, utódkutató és másodállású tanárszitter⏳
VII./5. fejezet | ⏳Pedagógus-párbaj⏳
VII./6. fejezet | ⏳Fellobbanó lángok⏳
VII./7. fejezet | ⏳Azok a fránya halloweenok...⏳
VII./8. fejezet | ⏳Xenodermus⏳
VII./9. fejezet | ⏳Küzdelemre fel!⏳
VII./10. fejezet | ⏳A mester, aki mágiát adott⏳
VII./11. fejezet | ⏳Sebzett delfin⏳
VII./12. fejezet | ⏳Egy pohár pezsgő⏳
VII./13. fejezet | ⏳Keringőjáték⏳
VII./14. fejezet | ⏳Az időtolvajok⏳
VII./15. fejezet |⏳Szeretni időtlen időkön át⏳
VII./16. fejezet | ⏳Az Igaz⏳
VII./17. fejezet | ⏳A tetoválás⏳
VII./18. fejezet |⏳A sárkány átka⏳
VII./19. fejezet | ⏳Az Utódok ereje⏳
FUN FACTEK
INSTAGRAM LIVE
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ

II./13. fejezet | 🐾Az időnyerős mentőalakulat🐾

5.3K 293 151
By sarah_ross_

A visszaút már sokkal bonyolultabb az alacsony mennyezetű alagútban. Csámpás vezeti a menetet, mögötte Lupin, Ron és Pettigrew hármasa kecmereg. Őket követi a lebegő Piton, akit Sirius kísér. Mögötte baktat Harry és Hermione. A sort Chloe és én zárjuk.

— Tudod, mit jelent az, ha most feladjuk Pettigrew-t? — fordul Harryhez Sirius.

— Hogy maga szabad — feleli az unokatestvérem.

— Korábban én is ezt magyaráztam, Sirius. De hallgattál te rám? Áh — legyintek.

— Rendben, bevallom, igazad volt, Di — pillant rám kedvesen.

— Köszönöm — biccentek.

— Ez azért fontos — néz újra Harryre —, mert... nem tudom, említették-e valaha neked, de én vagyok a keresztapád.

— Igen, tudom — feleli Harry.

— Emellett... a szüleid arra is megkértek, hogy legyek a gyámapád... ha velük esetleg történne valami. Természetesen megértem, ha a nagynénédéknél akarsz maradni. De azért fontold meg a dolgot. Ha sikerül tisztára mosni a nevem... és ha esetleg... ha új otthonra vágysz...

— Úgy érti... hogy magához venne? Komolyan elvinne Dursleyéktól?

— Számítottam rá, hogy nemet mondasz. Megértem, hogy ragaszkodsz a nagynénédékhez. Csak szeretném, ha tudnád, hogy...

— Mit beszél?! — horkan fel Harry.

— Most ugratod, Sirius? — kacagok. — Utál nálunk lakni. A szüleim és a bátyám megkeserítik az életét — fintorgok.

— Azt hittem, hogy mivel te ott vagy neki... — szabadkozik Sirius.

— Attól még örömmel otthagyná a családomat — vonok vállat.

— Hogyne akarnám otthagyni Dursleyékat! — helyesel Harry. — Van saját háza? Mikor költözhetek át?

— Hozzám költöznél? Komolyan mondod? — torpan meg Sirius.

— Hát persze! — vágja rá Harry.

A férfi elmosolyodik.

— Azért hiányozni fogsz nyaranta — bököm oldalba az unokatestvéremet. — Fura lesz nélküled. Remélem, majd sűrűn írsz.

— Fogok... — ígéri kábán.

Hirtelen fogom magam és átölelem. Ebbe az ölelésbe próbálom belesűríteni minden érzelmemet — egyfajta búcsú ez a részemről. Tudom, hogy Sirius ajánlatával egy álma válik valóra, és nála sokkal boldogabb lesz, mint nálunk valaha is volt. Hiányozni fog a jelenléte, hisz' otthon ő volt a szövetségesem. De mivel szeretem, támogatom a döntésében, és mikor abbahagyom az ölelést, úgy érzem, lélekben is el tudom engedni.

Több szó nem esik köztünk a hátralévő úton, mindenki a gondolataiba mélyed. Végre kiverekedjük magunkat az alagútból, és a parkba kerülünk. Koromsötét van, alig látunk valamit — csak néhány kastélyablak világítása ad némi fényt.

— Egy rossz mozdulat, és véged, Peter — szegezi Pettigrew mellkasára a pálcáját Lupin.

A felhők mögül hirtelen előbukkan a telihold. A sötét varázslatok kivédése tanárunkra nézek, aki megdermed, és néhány másodperc elteltével remegés fut végig a testén.

— Uramisten! — sikít fel Hermione. — Nem itta meg az esti bájitalát! Ránk fog támadni!

— Fussatok el — suttogja Sirius. — Gyerünk, szaladjatok!

Harry megindul a Pettigrew-hoz bilincselt Ron felé, hogy segítsen neki, de Sirius visszatartja.

— Őt bízd rám — ROHANJ!

Ebben a pillanatban Lupin hörögni kezd. A feje nyúlni kezd, a testfelépítése átalakul. Kezei és lábai karmos mancsokká formálódnak, bőrén sűrű szőr nő.

Ezzel egyidőben ragyogni kezdek. A homlokomon minden eddiginél fényesebben világít a ciklámen rombusz, bőrömön élesebben rajzolódik ki a mustársárga pikkelymintázat, mint valaha. Szemeim vakító, türkizkék színnel fénylenek, akár egy-egy reflektor. Néhány pillanatra elvakítják a vérfarkast.

Látom, hogy Sirius döbbenten néz rám, majd mikor felocsúdik, átalakul kutyává, és Lupinra veti magát. Eközben Pettigrew megszerzi a férfi elejtett pálcáját, és egy varázslattal ártalmatlanná teszi Ront. Egy másik bűbájjal a levegőbe repíti Csámpást, aki jó néhány méterrel odébb landol a fűben. Még szerencse, hogy macska lévén a talpára esik.

— Capitulatus! — kiáltja Harry, mire a férfi kezéből kiröppen a pálca. — Ne mozduljon, Pettigrew!

A férfi azonban egy szempillantás alatt patkánnyá alakul, és eliszkol a sötétben.

— Chloe, menj utána! — zengem félig emberi nyelven, félig párszaszóul. A viperám szó nélkül engedelmeskedik.

Közelebb lépek az egymást marcangoló Siriushoz és Lupinhoz. Utóbbi rémülten hátrahőköl a jelenlétemtől, majd hátat fordít, és vonyítva a Tiltott Rengetegbe veti magát. A ragyogásom megszűnik, és kimerülten a földre roskadok.

— Sirius — kiáltja Harry —, Pettigrew átalakult és megszökött!

— Utána küldtem Chloét. Arra mentek — mutatok a helyes irányra.

Az animágusnak több se kell — a patkány és a vipera nyomába ered. Hermione és Harry aggódva hajolnak Ron fölé.

— Mit csinált vele Pettigrew? — szörnyülködik a lány.

— Fogalmam sincs — rázza a fejét az unokatestvérem.

A vörös hajú fiú mellé kúszom. Rövid vizsgálódás utám megállapítom, hogy lélegzik, és van pulzusa. Harry barátjára, majd az ájult Pitonra pillant.

— Felvisszük őket a kastélyba, és keresünk egy tanárt. Talpra tudsz állni, Di?

— Azt hiszem...

Néhány próbálkozás után sikerül feltápászkodnom a földről.

— Gyerünk... — int Harry, és felnyalábolja Ront.

Hermione és én Piton felé indulunk, ám ekkor panaszos nyüszítés hasít a levegőbe.

— Kutyahang — torpan meg Hermione.

— Ez Sirius — állapítja meg Harry.

— Bajban lehet — aggódok.

— Segítenünk kell rajta — dönt Harry. Egy bocsánatkérő pillantás kíséretében visszahelyezi Ront a földre, és keresztapja után rohan. Hermione a nyomában.

Én nem vagyok olyan állapotban, hogy szaladni tudjak, így mögöttük botorkálok. Követem a szűkölés hangját — ám egy idő után az is megszűnik, a levegő pedig egyre hidegebb lesz.

A tóparton lyukadok ki, de a látványtól kis híján hasra esek. Legalább száz dementor veszi körül Harryt, Hermionét és Siriust. Utóbbi eszméletlenül hever a pázsiton.

— Expecto Patronum! — kántálja Harry és Hermione, de hiába, a varázslat nem sikerül. Hamarosan a lány is elájul.

Odavonszolom magam az unokatestvérem mellé.

— Di — zihálja —, Di, ha most nem segítünk, a dementorok végrehajtják rajta a csókot! Talán rajtunk is!

— Tudom, Harry — nézek rá szomorúan.

— Miért nem működik most a varázserőd? — kérdezi kétségbeesetten. — Legutóbb aktiválódott a dementorok közelében! Most miért nem?

— Talán mert kimerített az előbbi. Már nincs bennem erő egy újabb átalakuláshoz — csóválom a fejem szomorúan.

— Meg kell próbálnod, Di! Gondolj valami szépre, és mondd: Expecto Patronum!

— Expecto Patronum! — visszhangzom, de semmi nem történik.

— Ne! — kiáltja Harry. — Hol van most az aranysárkány? Meg kell jelennie! Nem hagyhat cserben!

— Sajnálom, Harry — susogom könnyes szemmel. — Nem tudom befolyásolni.

A dementorok egyre közelebb érnek hozzánk. Harry megidéz egy alaktalan patrónust, de a sötét lények könnyedén félresöprik.

— Ne... ne! — rikoltja Harry. — Sirius ártatlan! Expecto... Expecto Patronum!

A legközelebbi dementor lassan felhajtja a csuklyáját. A kámzsa alól csontvázszerű arc bukkan elő, vékony, hamuszürke bőrrel. A szemüregeit vékony hártya takarja, a szája egyszerű, fekete lyuk, melyen hörögve szívja be a levegőt. Ez a halál arca.

Minden elhomályosul előttem, és magával ránt a feketeség.

Amikor magamhoz térek, puha anyagot érzek a tenyerem alatt. Résnyire nyitom a szemem, és látom, hogy be vagyok takarva. A gyengélkedőn fekszem. Képes vagyok érezni, tehát ezek szerint nem szippantották ki a lelkem.

Amint ezt konstatálom, beszélgetésfoszlányok ütik meg a fülemet. Időmbe telik, mire rájövök, hogy Cornelius Caramel és Perselus Piton hangját hallom.

Oldalra fordítom a fejem, és látom, hogy Harry még mindig eszméletlenül fekszik — ellenben a mellette lévő ágyon Hermione éberen hallgatja a két férfi beszélgetését, amely a félig nyitott ajtón szűrődik be.

Chloe a matracom végében pihen. Mikor észreveszi, hogy felkeltem, a fejemhez kúszik.

Kudarcot vallottam — sziszegi szomorúan. — Sajnálom. Pettigrew megszökött, nem sikerült elkapnom. Kérlek, ne haragudj rám.

Nem haragszom — suttogom kígyónyelven. — Nem a te hibád.

De igen! — siránkozik. — Nem voltam elég gyors!

Sss! — teszem a szám elé a mutatóujjam.

Hermionéhez hasonlóan érdekel a miniszter és Piton beszélgetése, így kíváncsian hegyezni kezdem a fülem.

— Megdöbbentő... felfoghatatlan... Kész csoda, hogy élve megúszták... elképesztő... Hőstettet hajtott végre, Piton.

— Köszönöm, miniszter úr.

— Merlin-díj, ezüst fokozat... Mit ezüst, arany fokozat, ha el tudom intézni!

— Hálásan köszönöm, miniszter úr.

— Csúnya sebet szerzett... felteszem, Black műve.

— Nos, nem, miniszter úr, ezt Potter, Weasley és Granger tette velem.

Micsoda?!

— Az első perctől fogva egyértelmű volt, hogy Black megbabonázta őket. Viselkedésükből ítélve a konfúziós-átkot alkalmazta rajtuk. A gyerekek ugyanis azt a téveszmét hangoztatták, hogy Black esetleg ártatlan lehet. Nem voltak beszámíthatók. Mindazonáltal a feltehetően magánakciójuk miatt a gazember kis híján kicsúszott a markunkból... A gyerekek nyilván azt hitték, maguk is el tudnak bánni Blackkel. Megjegyzem, az elbizakodottságuk annak köszönhető, hogy a tanév során nem egy kihágást követtek el büntetlenül... Potternek pedig, ugyebár, az igazgató úr kezdettől fogva különleges státuszt biztosított...

— Hát, igen... Tudja, hogy van ez, Piton... Valamennyien hajlunk rá, hogy elnézőbbek legyünk, ha Harry Potterről van szó.

— Hát persze... de vajon jót tesz-e neki, ha mindig kivételezettként kezelik? Én a magam részéről igyekszem ugyanúgy bánni vele, mint a többi tanítványommal. Más diákot legalábbis felfüggesztenének, ha ilyen veszélynek tenné ki a társait. Gondoljon csak bele, miniszter úr: megsértett minden elképzelhető szabályt — azokat is, amelyeket kimondottan az ő biztonsága érdekében vezettünk be — tiltott időben tiltott helyen tartózkodott, ráadásul egy vérfarkas és egy elítélt gyilkos társaságában... Megjegyzem, erős a gyanúm, hogy korábban engedély nélkül lejárt Roxmorts faluba is...

— Nehéz ügy, Piton, nehéz ügy... Sok botorságot művelt a fiú, ez kétségtelen...

Legszívesebben felkelnék az ágyból, odamennék Pitonhoz, és jól beolvasnék neki — csak sajnos túl fáradt vagyok hozzá. Így tehetetlenül hallgatom tovább a beszélgetést. Meglepetésemre hamarosan rám terelődik a szó.

— Nem tudom mire vélni a dementorok szokatlan viselkedését... — folytatja a miniszter. — Maga meg tudja magyarázni, miért vonultak vissza, Piton?

— Nem, miniszter úr. Mikor magamhoz tértem, már elindultak a kijelölt őrhelyük felé. Talán Diana Dursley műve volt.

— Áh, Mardekár jobbik utódja — az igazgató úr szerint. Volt már rá példa, hogy hasonlót csinált korábban?

— Az egyik kviddicsmeccsen, amikor néhány dementor betört a csarnokba, arany patrónust idézett meg, ami elpusztította az egyiket.

— Most azonban túlélték, nemde?

— Igen — ismeri el Piton.

— Elképesztő. Black, Harry és a két lány mégis...

— Mikor rájuk találtam, mind a négyen ájultan feküdtek. Először is megkötöztem Blacket, aztán odavarázsoltam négy hordágyat, és felhoztam őket a kastélyba.

— Mondja, Diana Dursley hogy került közéjük? Erről még nem tett említést.

— Sejtelmem sincs, miniszter úr. Mikor Potterék kiiktattak, még nem volt a helyszínen. Talán kérdezze meg őt, ha felébredt. Az, hogy köze lehet a dementorok elűzéséhez, megmagyarázná az ájulását. Legutóbb is kimerült, mikor átalakuláson ment keresztül.

— Mesélne a lánynak erről a különös képességéről, Piton? Az igazgató úr nem volt hajlandó nyilatkozni, csak annyit mondott, hogy nagy valószínűséggel Mardekár áldásához van köze. Na, de több is lehet emögött a dolog mögött, hisz' ki hallott már ilyen adottságokról?

— Nos, ez igen rejtélyes dolog, és én sem tudok róla többet, mint az igazgató úr... — szabadkozik Piton.

A mellettem lévő ágyon Harry mocorogni kezd. Madam Pomfrey — aki eddig a terem végében fekvő Ron mellett tevékenykedett — most hozzánk siet.

— Látom, felébredtünk.

Harry éjjeliszekrényére helyez egy jókora tábla csokoládét, és kis kalapáccsal apró darabokra töri.

— Hogy van Ron? — kérdezzük kórusban.

— Túléli. Ami pedig titeket illet... itt maradtok megfigyelésre, amíg... Potter, ezt meg hogy képzeled?!

Harry felül az ágyában, a fejére teszi a szemüvegét, és kezébe veszi a varázspálcáját.

— Beszélnem kell az igazgató úrral.

Beszélnünk — javítom ki, és már nyúlok is a saját pálcámért.

— Nyugodjatok meg. Elfogták Blacket. Biztos helyen van. A dementorok perceken belül végrehajtják rajta a csókot...

— MICSODA?

Hermione, Harry és én szinkronban ugrunk ki az ágyunkból.

Chloe, eredj — pillantok segélykérőn a szarvas viperámra. — Keresd meg Dumbledore-t, és magyarázz el neki mindent. Derítsd ki, hol van Black, és próbáld meg feltartani a dementorokat. Ha kell, harapd meg őket.

Máris megyek — biccent, és kicsusszan a kórterem ajtaján. Ezzel egyidőben Caramel és Piton sietnek a helyiségbe. A mágiaügyi miniszter kis híján rátapos a szarvas viperámra.

— Szentséges Merlin! Miféle hüllő ez?

— Dursley kisállata. Mindenhová követi őt — néz tűnődve Piton a távozó kígyó után. — Hová küldted, Dursley? — fordul felém gyanakodva. — Remélem, nem valami ostobaságot tervezel...

Dacos arccal, karba tett kézzel nézek a bájitaltantanár szemébe. Ügyelek rá, hogy a tekintetemből semmit se lehessen kiolvasni. Caramelt azonban más köti le, ugyanis észreveszi a harci készültségben álló unokatestvéremet.

— Harry, Harry, mi a baj? Neked ágyban a helyed... Kaptál már csokoládét?

— Miniszter úr. Sirius Black ártatlan! — magyarázza Harry. — Peter Pettigrew nem halt meg! Találkoztunk vele ma este! Nem engedheti, hogy a dementorok bántsák Siriust, ő...

— Képzelődsz, Harry — rázza a fejét mosolyogva Caramel. — Borzalmas dolgokon mentél keresztül, ki kell pihenned magad. Feküdj le szépen, és bízd ránk a dolgot. Tudjuk, hogy mit kell tennünk...

— Nem, nem tudják! — szólalok meg, és az unokatestvérem mellé sietek. — Harry nem képzelődik. Pontosan tudja, mit látott és hallott, ahogy Hermione és én is. Engedje meg, hogy megosszuk önnel az észrevételeinket...

— Miniszter úr, kérem, hallgasson meg minket — kérleli Hermione. — Mi is láttuk Pettigrew-t. Ron patkánya volt, mert hogy animágus... mármint Pettigrew...

— Látja, miniszter úr? — csóválja a fejét Piton. — Téveszméik vannak. Black alapos munkát végzett...

— NINCSENEK TÉVESZMÉINK! — üvölti Harry.

— Így van! — helyeselek. — Ha Piton professzor szerint Black műve az egész, mivel magyarázza, hogy én is egyetértek Harryékkel? Semmit sem tud az én szerepemről ebben az ügyben, mivel már ájult volt, mikor megjelentem — jegyzem meg ravaszkásan. — Erre mit felel?

Piton hirtelenjében nem tud megszólalni, így kihasználva a döbbenetét, folytatom a mondókámat.

— Pettigrew valóban animágus. Tizenkét évig volt a Weasley-család patkánya. Egy átlagos patkány nem él ennyi ideig. És az vajon feltűnt önöknek, hogy hiányzott egy ujja? Ezt bárki tanúsíthatja, aki látta az állatot. Micsoda véletlen, hogy Peter Pettigrew-ból csak egy ujjat találtak, nem gondolják?

— Lehetetlen...! — hebegi Caramel.

Piton végre megtalálja a hangját.

— Erre nincs semmiféle bizonyíték! — förmed rám. — Amíg pedig így áll a helyzet, ez a történet teljesen légből kapott!

Már nyitom a számat, hogy visszavágjak, de Madam Pomfrey megelőz.

— Miniszter úr! Professzor! Nyomatékosan kérem, hogy azonnal távozzanak! Már épp eléggé felizgatták a betegeimet!

— Csak szeretnénk elmondani, mi történt valójában! — csattan fel Harry. — Miért nem bírnak végighallgatni?

Madam Pomfrey csokoládét dug Harry szájába, és visszatuszkolja az ágyába. Ezután Hermione felé indul, hogy vele is ezt tegye.

— Miniszter úr, ezek a gyerekek ápolást igényelnek — magyarázza közben. — Nagyon kérem, távozzanak...

Ekkor nyílik a gyengélkedő ajtaja, és Dumbledore sétál be, nyomában Chloéval.

Összefutottam vele a folyosón. Azt mondta, Sirius Blacktől jön. Mikor mondtam neki, hogy felébredtetek, találkozni akart veletek. Azt ígérte, minden rendben lesz, így elhoztam neked — sziszegi büszkén.

Ügyes kislány — dicsérem meg.

Piton szikrázó szemmel mered rám. Az igazgató elé sietek.

— Dumbledore professzor, Sirius Black...

— Ez nem lehet igaz! Az isten szerelmére, ez nem társalgó, hanem kórterem! — háborog Madam Pomfrey. — Igazgató úr, ragaszkodom hozzá, hogy...

— Ne haragudjon, Poppy, de beszélnem kell Harryvel, valamint Dursley és Granger kisasszonyokkal. Sirius Blacktől jövök...

— Gondolom, magának is ugyanazt a dajkamesét adta elő, amit a gyerekek agyába ültetett. A patkányról, meg az állítólagos Pettigrew-ról — morogja Piton.

— Valóban erről szól Black története — feleli higgadtan Dumbledore.

— És az én bizonyítékaim nem számítanak? Nem láttam Pettigrew-t se a Szellemszálláson, se a parkban!

— Azért nem látta, mert nem volt magánál, tanár úr! — bizonygatja Hermione. — És mire megérkezett, már...

— Granger kisasszony, FOGJA BE A SZÁJÁT!

— No de Piton — szól rá megütközve Caramel. — Az ifjú hölgy beteg, ne beszéljen vele ilyen hangon...

— Én is ugyanolyan szemtanú vagyok, mint Piton professzor! — ütöm a vasat. — Utána érkeztem, és láttam Pettigrew-t! Engem miért nem hallgat meg senki?

— Szeretnék szót váltani Harryvel, Hermionével és Dianával — ismétli meg az óhaját Dumbledore. — Cornelius, Perselus, Poppy, kérem, hagyjanak magunkra...

— Igazgató úr! — méltatlankodik Madam Pomfrey. — A betegeimnek ápolásra és nyugalomra van szükségük...

— Sajnálom, de ez nem várhat. Nem vitatkozom.

A javasasszony sértődötten elviharzik a szobája felé. Caramel az órájára pillant.

— Ha minden igaz, a dementorok már itt vannak. Megyek, fogadom őket. Odafent találkozunk, Albus.

A miniszter kinyitja az ajtót, és várakozóan néz Pitonra. Ő azonban nem mozdul.

— Remélem, egy szót se hisz el Black meséjéből — mondja Dumbledore-nak.

— Szeretnék beszélni a gyerekekkel — közli makacsul az igazgató.

Piton közelebb lép hozzá.

— Sirius Black már tizenhat éves korában megmutatta, hogy mennyit ér számára egy ember élete. Talán már elfelejtette, Dumbledore? Elfelejtette, hogy Black meg akart ölni engem?

— Mindenre pontosan emlékszem, Perselus.

Piton hátat fordít, és végre méltóztatik kisétálni az ajtón. Caramel követi. Végre magunkra maradunk. Egymás szavába vágva hadarjuk el a történetet. Időnként Chloe is kiegészíti egy-egy közbesziszegéssel.

Dumbledore egy idő után megelégeli, és fölteszi a kezét, jelezve, hogy szólni kíván.

— Kérlek, figyeljetek rám, és ne vágjatok a szavamba, mert szorít minket az idő. Black történetét semmi sem igazolja a ti vallomásotokon kívül — márpedig két tizenhárom és egy tizenkét éves varázslónövendék szava vajmi keveset nyom a latban. Nem is beszélve egy kígyóéról, akit eleve csak párszaszájú mágusok értenek meg. Egy sereg szemtanú eskü alatt vallotta, hogy Sirius megölte Pettigrew-t. Én magam adtam igazolást a minisztériumnak arról, hogy Sirius volt Potterék titokgazdája.

— Lupin professzor is megmondhatja... — szalad ki Harry száján.

— Lupin professzor jelenleg a Tiltott Rengetegben bujdokol, és nincs olyan állapotban, hogy bárkinek bármit megmondjon. Mire újból emberalakot ölt, Sirius már túl lesz azon, ami a halálnál is rosszabb. Ráadásul a varázslótársadalom súlyos előítéletekkel viseltet a vérfarkasok iránt, úgyhogy az ő vallomása sem érne sokat. Az a tény pedig, hogy Sirius és ő régi barátok...

— De hát...

— Hallgass végig, Harry. Lásd be, hogy szélmalomharcot vívtok. Piton professzor története sokkal meggyőzőbb, mint a tiétek.

— Piton gyűlöli Siriust — fortyan fel Hermione. — Minden áron bosszút akar állni rajta valami buta tréfa miatt...

— Sirius nem úgy viselkedett, mint egy ártatlan ember. Összekaszabolta a Kövér Dámát, késsel a kezében behatolt a Griffendél-toronyba... Amíg be nem mutatjuk Pettigrew-t élve vagy halva, az ítélet érvényben marad.

Miért, miért nem sikerült elkapnom? — veri a párnámba a fejét Chloe. — Rossz, ügyetlen, kétbalszarvas vipera!

Ne legyél házimanó — szólok rá, mire abbahagyja önmaga ócsárlását.

— De maga hisz nekünk — pillant reménykedve az igazgatóra Harry.

— Igen, hiszek. Másokat viszont nem tudok meggyőzni az igazságról, és a mágiaügyi miniszter döntését sem áll módomban felülbírálni.

Az én szerencsétlenkedésem miatt fogja Sirius elveszíteni a lelkét — siránkozik Chloe.

Azt mondtam, fejezd be az önemésztést! — rivallok rá, mire végre elhallgat.

— Egyetlen esélyünk van — pillant Dumbledore Hermionéra. — Időt kell nyernünk.

— De... — hebegi a lány, aztán egyszerre csak megérti az igazgató üzenetét. — OH!

— Jól figyeljetek — folytatja az igazgató. — Sirius Flitwick professzor szobájában van, a hetedik emeleten. Az a tizenharmadik ablak a Nyugati Toronytól számolva. Ha minden jól megy, ma este két ártatlan életét is megmenthetitek. De egyvalamit jól véssetek az eszetekbe. Senki nem láthat meg titeket. Hermione, tudod, mi a törvény — tudod, mi forog kockán... senki — nem — láthat — meg — titeket.

Harry és én tanácstalanul pislogunk egymásra, Hermione számára viszont látszólag minden világos. Dumbledore az ajtóhoz sétál.

— Bezárlak titeket a kórterembe. A pontos idő... — pillant az órájára. — huszonhárom óra, ötvenöt perc. Három fordítás elég lesz, Hermione. Sok szerencsét.

Sok szerencsét? — visszhangozza Harry, mikor az ajtó döngve becsukódik az igazgató mögött. — Három fordítás? Miről beszél? Mit vár tőlünk, mit csináljunk?

— Rám ne nézz — ingatom a fejem.

Rám se — hárít Chloe.

Hermione kapkodva kigombolja a talárja nyakát, és egy vékony aranyláncot húz elő a ruha alól.

— Gyertek ide. Gyertek már!

Harryvel habozva odalépünk hozzá. Szarvas viperám követ minket.

— Ne haragudj, Chloe, de neked itt kell maradnod — sajnálkozik Hermione.

Mi? Bármit is csináltok, nélkülem egy lépést se!

Bocs, haver, de nincs lábad — rázom a fejem.

Nagyon vicces — fújtat. — Én hoztam ide Dumbledore-t, erre mi a hála?

— Mire készülsz, Hermione? — kérdezi Harry.

A lány felemeli a nyakláncát, amin egy apró homokóra függ.

— Bújjatok bele — utasít.

Nagy üggyel-bajjal, de végül Harrynek és nekem is sikerül bepréselnünk a fejünket a lánc alá.

— Mit csinálunk? — érdeklődöm.

— Még egyszer bocs, Chloe — néz rá sajnálkozva Hermione. — Nem tudom, állatok számára biztonságos-e ez az utazási forma. Nem kockáztathatunk.

Háromszor megforgatja a homokórát, mire a kórterem képe eltűnik. Még hallom Chloe döbbent kiáltását, aztán úgy érzem, mintha visszafele repülnék. Sokáig elmosódott foltokat látok magam körül, majd hirtelen kitisztul a kép.

Az üres bejárati csarnokban állunk. Hermione kibújtat minket a láncból, és egy tisztítószeres szekrényhez ráncigál bennünket. Kinyitja az ajtót, és betessékel mindkettőnket, majd ő is bemászik, és óvatosan behúzza maga után az ajtót.

— Mi ez... hogyan... mi történt velünk, Hermione? — hebegem.

— Visszamentünk az időben — feleli drámaian. — Pontosan három órát.

— De hát...

— Csss! Hallgassátok csak! Lépteket hallok! Lehet hogy... lehet, hogy mi vagyunk azok. Átvágunk a csarnokon... Igen, ezek mi vagyunk. Ron, Harry és én. Most indulunk Hagridhoz!

— Azt akarod mondani... hogy egyszerre vagyunk idebent és odakint? — kérdezi megütközve Harry.

Hermione az ajtóra tapasztja a fülét.

— Igen. Biztos, hogy mi vagyunk azok... háromnál nem lehetnek többen... Lassan megyünk, mert rajtunk van a láthatatlanná tévő köpeny.

— Ti ellátogattatok Hagridhoz, és nem is szóltatok nekem? — fortyanok fel.

— Csss! — csitít Hermione.

— Bocs, de gondolom, a klubhelyiségedben voltál — suttogja bűnbánóan Harry.

— Lemegyünk a lépcsőn... — kommentálja az eseményeket Hermione.

— Hol szerezted ezt a homokórát, vagy mit? — kérdezem.

— Időnyerő a neve, és McGalagony professzortól kaptam. Egész évben nap mint nap használtam, mert csak így tudtam eljutni az összes órámra.

— Hát így csináltad! — csap a homlokára Harry. — El nem tudod képzelni, mennyit gondolkodtunk ezen Ronnal. Miért nem mondtad el?

— Meg kellett esküdnöm McGalagonynak, hogy senkinek nem szólok róla. Mindenféle kérvényeket kellett írnia a minisztériumnak, hogy megkaphassam. Győzködnie kellett őket, hogy mintadiák vagyok, és csakis tanulási célra fogom használni az időnyerőt...

— Hát, ez végül nem jött be — vigyorgok, jelenlegi helyzetünkre gondolva. Hermione elereszti a füle mellett a megjegyzést.

— Ha egyszerre több órán kellett részt vennem, egyszerűen vissza kellett mennem az időbe — folytatja zavartalanul. — Értitek? De... fogalmam sincs, mit vár tőlünk Dumbledore. Miért mondta, hogy menjünk vissza három órával korábbra? Miért lesz ettől jobb Siriusnak?

Harry töprengve bámul maga elé.

— Bizonyára történt valami mostanában, amin változtatnunk kellene. De micsoda? Három órával ezelőtt lementünk Hagridhoz...

— Most van három órával ezelőtt — korrigálja Hermione. — És most megyünk le Hagridhoz. Hiszen hallottuk, ahogy lemegyünk a lépcsőn

— Dumbledore azt mondta, két ártatlan életét is megmenthetjük — emlékeztetem őket.

— Megmenthetjük Csikócsőrt! — jut Harry eszébe.

— De hát, mit segítünk azzal Siriusnak? — ráncolja a homlokát Hermione.

— Dumbledore azt mondta... — töpreng Harry — elmondta nekünk, hogy melyik Flitwick szobájának ablaka! Oda zárták be Siriust! Csikócsőr hátán az ablakhoz kell repülnünk, és meg kell szöktetnünk a keresztapámat!

A szám elé kapom a kezem.

— Hát persze! Csikócsőr és Sirius együtt fognak elmenekülni!

— Csoda kellene hozzá, hogy mindezt észrevétlenül végigcsináljuk! — fintorog Hermione.

— Akkor is meg kell próbálnunk — határoz Harry, és az ajtóra tapasztja a fülét. — Minden csendes. Gyertek, induljunk...

Kimászunk a szekrényből, és a tölgyfaajtóhoz osonunk. Épp alkonyodik.

— Most mi lesz? Még nincs sötét. Ha valaki kinéz a parkba... — sápítozik Hermione.

— Futni fogunk... — dönt Harry.

— Hé, hé, várjatok egy percet! — emelem fel az ujjam. — Semmi szükség futásra. Maradjatok mozdulatlanok — szegezem rájuk a pálcámat.

— M-mit csinálsz, Di? — rémüldözik Harry.

— Ne aggódjatok, nem lesz semmi baj. Exnihil objectum — suttogom, és bonyolult mozdulatot teszek a varázspálcát tartó bal kezemmel.

— Mi történt? — kérdezi az unokatestvérem. — Ááá! — kiált fel, amikor meglátja, hogy teste színt és mintát vált, beleolvadva ezzel a környezetébe.

— Kiábrándító-bűbájt használtam magunkon — felelem.

— Kiábrándító mit?

— Hogy sikerült megtanulnod egy ilyen nehéz varázslatot? — hitetlenkedik Hermione. — Sokan még a felsőbb évesek közül sem tudják.

— Rengeteget gyakoroltam, és valahogy sikerült. Tudod, jó mesterem van — mosolygok Lyonelre gondolva —, és persze én vagyok Mardekár utódja meg minden, szóval... — vonok vállat.

— Valaki magyarázza már el nekem, mi ez a kiábrándító-izé — kéri Harry.

— Szíves örömest — felelem.

Miközben Hagrid háza felé sétálunk, elmagyarázom az unokatestvéremnek a bűbáj lényegét.

— Hű! Akkor most senki nem fog észrevenni minket? — ámul.

— Mindaddig, amíg valakinek vagy valaminek neki nem megyünk.

— Ez szuper!

— Majdnem annyira, mint a láthatatlanná tévő köpeny — biccentek. — Az tökéletesebben fed, ezzel viszont kötetlenebbül mozoghatsz.

— Hát így tudsz te feltűnésmentesen kószálni ide-oda — érti meg Hermione.

Időközben elérjük Hagrid kunyhóját.

— Csikócsőr közelében keressünk rejtekhelyet — indítványozza a lány.

— Jó ötlet — biccentek.

Hamarosan megpillantjuk a tökágyás kerítéséhez pányvázott, nyugtalan hippogriffet.

— Most? — kérdezi Harry.

— Nem! — rázza a fejét hevesen Hermione. — Ha most szökünk meg vele, az a bizottsági ember meg a hóhér azt fogják gondolni, hogy Hagrid engedte szabadon. Ki kell várnunk, amíg megbizonyosodnak róla, hogy Csikócsőr itt van.

— Akkor kábé egy percünk lesz az akcióra — morogja Harry.

— Nem ez az egyetlen probléma — sápadok el. — Az akció erejéig muszáj ismét láthatóvá válnunk, különben Csikócsőr megijed tőlünk.

— Igazad van — biccent aggódva Hermione.

A kunyhóból csörömpölés szűrődik ki.

— Hagrid most töri össze a tejeskancsót — kommentálja Hermione. — Mindjárt megtalálom Makeszt...

És valóban, hamarosan Hermione sikoltása hallatszik.

— Mi lenne, ha... — ötlik Harry eszébe. — Mi lenne, ha... ha egyszerűen berontanánk, magunkhoz vennénk Pettigrew-t, és...

— Isten ments! — sápítozik Hermione. — Hát még mindig nem érted? Amit most csinálunk, azzal megszegjük a varázslók egyik legfőbb törvényét! Senki nem változtathatja meg a múltat! Senki! Hallottad, mit mondott Dumbledore: ha meglátnak minket...

— De hisz' kiábrándító-bűbáj van rajtunk!

— Az akció közben odabent szinte biztos, hogy nekimennél valakinek. Szerinted hogy reagálnál, ha látod önmagadat, amint önmagadra rontasz?

— Hát... valószínűleg beleőrülnék — ismeri el Harry.

— Pontosan! Megzavarodnál és rátámadnál saját magadra! Hát nem érted? McGalagony mesélt nekem azoknak a varázslóknak a sorsáról, akik belepiszkáltak az időbe... egy csomóan közülük megölték a leendő, vagy éppen múltbéli önmagukat!

— Jó, meggyőztél — dünnyögi Harry. — Csak egy ötlet volt. Gondoltam...

— Hé, figyeljetek! — mutatok a kastély felé.

A tölgyfaajtón Dumbledore, Caramel, egy alacsony aggastyán és egy feketébe öltözött férfi masírozik ki. Utóbbinak nem csak az öltözete, de haja és bajusza is sötét színben pompázik, a derékszíjához pedig fényes pengéjű bárd van kötve. Az ítéletvégrehajtó... Felszisszenek.

— Nem tetszik nekem ez a pasas.

— Ő Macnair, a hóhér — mutatja be Hermione. — Hagrid azt mondta, Lucius Malfoy régi barátja...

— Akkor már értem, miért nem szimpi...

Hirtelen kinyílik Hagrid kunyhójának hátsó ajtaja, és a múltbéli Harry, Ron meg Hermione lépnek ki rajta, a vadőr kíséretében.

— Istenem, de fura így látni titeket! — álmélkodok.

— Hát még nekünk... — motyogja kábán Harry.

— Csss, nehogy meghalljanak minket! — szól ránk Hermione. — Illetve, meghalljuk magunkat...

A tőlünk nem messze álló Csikócsőr mocorogni kezd.

— Azt hiszem, ő meghallott — suttogom.

— Semmi baj, Csikó, itt vagyok — nyugtatja Hagrid.

Hálát adok az égnek, hogy a kiábrándító-bűbájom tökéletesen működik, mert mind Hagrid, mint a három órával ezelőtti Harry, Ron és Hermione tekintete elsiklik fölöttünk.

— Induljatok — int nekik a vadőr. — Menjetek...

Ők hevesen tiltakoznak.

— Hagrid, nem hagyhatunk itt...

— Elmondjuk, mi történt valójában...

— Nem ölhetik meg...

— El kell mennetek! Még csak az hiányzik, hogy titeket is megbüntessenek!

A múltbéli Hermione ráborítja magukra a láthatatlanná tévő köpönyeget.

— Menjetek — int búcsút Hagrid. — Ne nézzétek végig, és ne is hallgatózzatok...

Ekkor kopognak a bejárati ajtón. Hagrid besiet, de félig nyitva hagyja a hátsó kijáratot, így a kunyhó mellett ácsorgó Harry, Hermione és én tisztán halljuk, mi történik odabent.

— Hol van a bestia? — kérdezi a Macnair nevű. Már a hangjától kiráz a hideg.

— Odakint — nyögi Hagrid. — Hátul.

Kis híján felkiáltok, amikor néhány arasznyira mellettem megjelenik az ablakban Macnair arca. A hóhér tüzetesen szemügyre veszi Csikócsőrt. Szerencsére minket nem lát meg.

Fellélegzek, amikor Caramel közli, hogy fel kell olvasnia a kivégzési parancsot, amit Macnairnak is alá kell majd írnia, így az ítéletvégrehajtó eltűnik az ablakból.

— Maradjatok itt — suttogja Harry. — Majd én elhozom.

— Nem! — sziszegem. — Ha lebuksz, abból óriási botrány lenne. Én feláldozhatóbb vagyok nálad.

— De...

— Erről nem nyitok vitát — jelentem ki határozottan, és egy pálcamozdulattal láthatóvá teszem magam. Átugrom a tökágyás kerítésén, és Csikócsőr elé lépek. Mélyen a szemébe nézek, és meghajolok.

— Gyerünk, nagyfiú... — susogom. — Hisz' ismersz már engem. Találkoztunk, emlékszel? Nincs mitől tartanod. Segíteni szeretnék...

Egy örökkévalóságnak tűnő idő múlva a hippogriff térdre ereszkedik, majd újra feláll.

— Ez az, ügyes vagy — sétálok hozzá, és megpaskolom a csőrét. Izzadva próbálom kibontani kötelét tartó csomót, de az túl erős.

— Mi lesz már... a fenébe is! — káromkodok.

Csikócsőr végül maga intézkedik. A fejével félretolja a karom, és éles csőrével csipegetni kezdi a kötelet.

— Igen! Nagyon ügyes vagy, Csikó! Csak így tovább — biztatom, és idegesen pillantgatok a kunyhó felé.

— Akkor hát, essünk túl rajta — hallom meg a bizottsági öregember hangját. — Hagrid, talán jobb lesz, ha idebent marad.

— Nem, nem, ott akarok lenni mellette... Nem hagyhatom magára...

— Gyerünk, Csikócsőr! — sürgetem a hippogriffet.

Közeledő léptek zaját hallom, és egy pillanatig biztos vagyok benne, hogy lelepleződök, ám ekkor Dumbledore hangja csendül fel az ajtó mögött.

— Egy pillanat, Macnair. Magának is alá kell írnia.

Fellélegzek. A hippogriffnek végre sikerül elvágnia a kötelet. Gyorsan megragadom a végét, és húzni kezdem az állatot a Tiltott Rengeteg felé. Hallom, hogy Dumbledore továbbra is szóval tartja a kunyhóban lévőket. Esküdni mernék rá, hogy direkt csinálja. Tudja, hogy itt vagyunk.

Megszaporázom a lépteimet. Csikócsőr készségesen követ, és hamarosan eltűnünk a fák között.

— Hol vagytok? — kérdezem Harryt és Hermionét.

— Itt — szólalnak meg a közelemben. Őket is láthatóvá varázsolom.

Ebben a pillanatban kivágódik a kunyhó hátsó ajtaja. Néhány perc néma csend után a bizottsági képviselő megszólal.

— Hol van? Hol van az állat?

— Az előbb még itt volt! — mérgelődik a hóhér. — A saját szememmel láttam! Itt állt kipányvázva!

— Roppant különös — jegyzi meg szórakozottan Dumbledore, és arra a helyre lép, ahol a lény ki volt kötözve. Lehajol a földre, és felemeli a csomó maradványait.

— Felteszem, a csőrével elvágta a saját kötelét — állapítja meg az igazgató.

— Szent ég! — hüledezik Caramel.

— Csikó! — hebegi Hagrid.

Macnair dühében a kerítésbe vágja a bárdját.

— Megszökött! — óbégat Hagrid. — Megszökött! Eszem azt a drága kis csőrét! Jól van, Csikó, okos vagy!

— Áh! — szisszenek fel, a hippogriff ugyanis megrántja a kötelemet. Csak Harry és Hermione segítségével tudom megakadályozni, hogy ne menjen vissza a gazdájához.

— Kutassuk át a birtokot, az erdőt... — fortyog a hóhér.

— Ugyan már, Macnair! — legyint Dumbledore. — Csikócsőr hippogriff. Ha meg akarja találni, kutassa át az eget... Hagrid, jólesne egy csésze tea — sőt, egy pohárka brandyt se utasítanék vissza.

— Ó, hogyne, professzor úr — hebegi kábán a vadőr. — Menjünk be, menjünk be...

Az öt férfi az óriás kunyhójába vonul vissza.

— Ügyes voltál, Di — dicsér meg Harry.

— És most? — fordulok Hermionéhez. — Hogyan tovább?

Continue Reading

You'll Also Like

13.4K 555 30
-Ugye tudod, hogy ebből hatalmas botrány lesz?-nézett rám, miközben egyre közelebb jött. -Tudom..csak nem érdekel- hajoltam hozzá közel, még nem az a...
66.5K 3.4K 26
*befejezett* Haylie Wood élete egyik napról a másikra teljesen megváltozik, amikor megjelenik a házában Tony Stark, és közli vele, hogy a Bosszúállók...
90.3K 5.5K 118
A Szent Johanna Gimi, szinte mindenki ismeri ezt a könyvet. De mi lenne akkor, ha nem Reni lenne a főszereplő, hanem én, Szabó Regina. Ez egy Szjg f...
13.8K 1K 25
Odett legjobb barátnője, Szandra randizgat valakivel de titokban tartja. Ő ezt nagyon furcsálja de nem is zargatja vele a lányt, úgy van vele hogyha...