Maradj velem

~80~

June

Ilyen az én én szerencsém. A 22 évem alatt egyetlen egyszer leszek szerelmes és akkor is egy olyan emberbe, aki apuka lesz egy másik nőtől és ráadásul hazug is. "Egy igazi főnyeremény" röhögtem fel szánalmamban. Azt hiszem átléptem a hiszti és mérges szakaszba vagy egyszerűen csak nem vagyok képes többet sírni.

Annyira ideges lettem, hogy elkezdtem csapkodni a földet, minden benne volt azokban az ütésekben, olyan jól sikerültek, hogy mindkét kezemből ömleni kezdett a vér, de nem tudott érdekelni.

Miután kitomboltam magam, vagyis inkább csak kitomboltam magam egy időre úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy elhagyjam a raktárt. Mielőtt kimentem volna felkapcsoltam a villanyt, mert kíváncsi voltam, mennyire sérült meg a kezem, mert a vaksötétben nem láttam semmit, csak éreztem, hogy csöpög belőle a vér. Látszatra se volt a legszebb, de szerintem annyira vészes sem volt. Körbe néztem a 'szobában', úgy látszik az elmúlt órát vagy órákat felmosófák és seprûk társaságában töltöttem.

Vettem egy mély levegőt és kinyitottam az ajtót. Szerencsére a tömeg teljesen eloszlott egy lelket sem láttam sehol illetve, ha jobban megnézem egy embert a távolban, mivel egy irányba haladtunk és jóval előrébb volt, mint én zavartalanul indultam meg a szobám felé. Már majdnem a hihetetlenül hosszú folyósó végére értem, amikor az előttem haladó ember megfordult és megindult felém.

-June? Te jó Isten mi történt? Mi a baj?-kérdezte PIERRE.

-Ölelj meg.-léptem oda hozzá.

Ő gondolkodás nélkül magához húzott, egyik karjával átkarolt a másikkal a fejemet simogatta, én a nyaka köré fontam a kezem a fejemet, pedig vállába fúrtam. Körülbelül 10 percet állhattunk így mikor Pierre távolabb lépett.

-Kérlek mond el mi történt.-mondta, de a kezemet nem engedte el.

-Ki tudnánk menni innen, nagyon nincsen itt levegõ.-próbáltam terelni a témát.

-Persze, gyere.-húzott maga után.

Bahrain-ban van egy hatalmas  sétány szerűség, ahol két pálmafa sor húzódik végig, ami csodálatosan mutat este kivilágítva, alattuk csomó asztal van kitéve, de mi mégis az útszéli patkára ültünk, igazából nem tudom, hogy miért.

-Na most már jó, igaz?-kérdezte.

-Igen.-válaszoltam kúrtán.

Tudtam, hogy nincs menekvés, muszáj elmondanom neki.

Így is lett mindent elmondtam neki az elejétől a végéig.

-Mekkora egy pöcs ez az ember.-mondta Pierre mikor végeztem.-Gondolom nem akarod, hogy megverjem.-nézett rám felháborodva.

-Nem, Pierre nem akarom.-erõltettem mosolyt az arcomra.

-Rendben, akkor gyere.-húzott fel a patkáról.

-Mi? Hova?-értetlenkedtem.

-Majd meglátod.-mosolyodott el sejtelmesen.