Maradj velem

~26~

June

Mikor véget értek a szabadedzések Will megkért, hogy segítsek neki rendbe rakni pár iratot az irodájában, természetesen gondolkodás nélkül mentem segíteni nem csak azért mert a bátyám hanem mert a főnököm is- Legszívesebben Carlos-al találkoztam volna, de a kötelesség az kötelesség. Ám arra nem voltam felkészülve, hogy Will-nek a pár irat az konkrétan egy szekrénynyi rendezetlen papír, ami most arra vár, hogy betűrendbe soroljam.

-Na jól van Hugi magadra is hagylak, jó szórakozást!- húzta kissé gúnyos mosolyra a száját.

-Ártottam én neked valaha?- kérdeztem kétségbeesve.

-Tudod, hogy ez nem személyes, de azért a csapatfőnök helyettes mégse foglalkozhat ilyen 'piti' feladatokkal.- mosolygott.

-Aha, persze.- forgattam a szemem.

-Majd küldök érted egy taxit, mert ahogy látom elleszel egy darabig.-mondta.

-Will azt hiszem eljött az idő, hogy magamra hagyj.- mondtam miközben megindultam felé.

-Egyetértek.- válaszolt miközben kislisszolt a szobából.

Előszedtem a fülhallgatom, mert zene hallgatás közben jobban megy a munka. Kikerestem a mostanában hallgatott zenék playlist-et majd elindítottam.

Teljesen belemerültem az irat rendezésbe, csak két óra múlva vettem észre, hogy kaptam egy üzenetet Carlos-tól. Elhívott vacsorázni majd kicsattantam az örömtől , hisz a múltkori eset után elmert hívni, ez nagy szó. Legszívesebben azt írtam volna, hogy ha akarod akkor hozzád is megyek nemhogy vacsorázni, de végül visszafogtam magam és csak simán annyit írtam, hogy rendben és, hogy mennyire kell kiöltözni. Carlos rendkívül hamar válaszolt ez jó érzéssel töltött el.

Összesen három órát töltöttem el az irat rendezéssel a végére annyira elfáradtam, hogy konkrétan elfelejtettem az abc-t. Írtam Will-nek, hogy hívhatja a taxit, de nem válaszolt.

Mikor már teljesen besötétedett kezdtem lemondani arról, hogy én ma haza jutok, megpróbáltam segítséget hívni, de sajnos a telefonom cserben hagyott, a zene hallgatás teljesen leszívta az aksiját. Egyszerűen nem tudtam mit csináljak, tehetetlenül álltam a parkoló szélén várva a csodára, ami szerencsére félóra múlva meg is érkezett.

-Öhm segíthetek?- kérdezte egy férfi a hátam mögött.

Rögtön megfordultam és gyorsan felmértem, hogy elfogadhatom-e a segítségét. Kinézete alapján normálisnak tűnt magas, szőkésbarna hajú kék szemű, borostás férfi, aki kedvesen mosolyog. RedBull-os ruhát viselt, szóval arra jutottam, hogy elfogadom a segítséget.

-Igen egy kis segítség jól jönne.- mondtam zavartan. -Valahogy el kéne jutnom a hotelbe.-tettem hozzá.

-Elviszlek én is odatartok.-mondta kedvesen. -Egyébként Pierre Gasly vagyok.-nyújtotta a kezét.

-June Peletier.- ráztam meg a kezét.

Pierre egy szürke Aston Martin-ba szállt be így nyilván én is.

-Még nem láttalak itt, új vagy?-kérdezte.

-Igen, ez az első hétvégém.- mosolyodtam el.

-Norris vagy Sainz?- kérdezte miközben végig tekintett a McLaren-es szerkómon.

-Carlos.- válaszoltam nevetve.

-És mi a feladatod?- kíváncsiskodott.

-Carlos közösségi médiáját kezelem.-mondtam.

-Komoly, van programod estére?- támadott le.

-Igen, van.-válaszoltam zavartan.

-Értem, figyelj nem akartalak megijeszteni vagy ilyesmi.-próbált javítani a helyzeten.

-Nincs harag.- mosolyodtam el.

Hamar megérkeztünk a hotelbe majd leparkoltunk a mélygarázsba. Pierre nagyon kedves volt és felkísért egészen a szobámig.

-Nagyon szépen köszönöm a fuvart, el sem tudod képzelni mennyit segítettél.-hálálkodtam.

-Igazán nincs mit, máskor is. - mondta miközben barátian megölelt.