~30~

521 30 0
                                    

Jade

Ismét életre keltek a pillangók a gyomromban össze-vissza repdestek. Én pedig majd kicsattantam a boldogságtól.

-Tudnál adni megint egy pólót?- kérdeztem kissé zavartam.

-Persze, tudod hol találod.-mosolygott. -Viszont ma már nálad alszunk, mert kezded ellopni az összes McLaren-es pólóm.-mondta röhögve.

-Benne vagyok.-mosolyodtam el.

-Szereted a palacsintát?- váltottam témát.

-Milyen kérdés ez, persze, hogy szeretem.-mondta kissé kiakadva.

-Akkor gyorsan csinálok neked, ha van alapanyag.-mondtam miközben kinyitottam a hûtõt.

-Az én konyhatündérem.-mondta majd hátulról átölelt.

Erre én hangosan felnevettem.

Olyan középiskolába jártam, ahol kötelezõen bele kellett tanulnom a szakács és cukrász szakma rejtemeibe, sőt alapvizsgát is tettem belőlük szóval eléggé otthon vagyok a konyhában. Gondoltam meglepem és nem sima egyszerű palacsintát csinálok, hanem jápánt meg hát az az én kedvencem is.

Míg én a konyhában tevékenykedtem Lando lezuhanyzott majd egy törülközõvel a derekán kilépett a fürdőszobából , édes mosolya miatt előjöttek a kis mosoly gödröcskéi, göndör haja vizesen is eszeveszett jól nézett ki és természetesen csodálatos kidolgozott felsőtestén is csak javított a víz.

-Mi az, ennyire tetszem?- kérdezte mikor észrevette, hogy amióta kijött folyamatosan őt nézem.

-Kész a kaja, gyere.-tereltem el a témát.

-Nagyon jó illatok vannak, biztos ugyanennyire finom is.- mosolygott kedvesen.- Gyorsan felöltözök és megyek is.- nézett vissza rám miközben megindult a szekrénye felé.

-Csak nyugodtan.- válaszoltam. Véletlenül sem, azért mert élvezkedtem a látványában.

Sajnos hamar felöltözött majd az asztalhoz ült.

-Na mit kreált nekem az én egyetlen drága Jade-em?-kérdezte mosolyogva.

-Nos japán palacsintát csináltam az én drága egyetlenemnek.-tettem le elé.

-Jól néz ki.-mondta miközben felvágta.- Hmm nagyon finom.-hümmögött boldogam.

-Örülök, hogy ízlik.-mondtam elégedetten.

Nem kellett sokat várni arra, hogy megegyük, mindketten percek alatt magunkba tömtük annyira finomra sikeredett.

-Melyik volt jobb reggeli az Oreo vagy a palacsintám?- kérdeztem.

-Most nehezet kérdeztél.-húzta az agyam. -De ha muszáj válaszolnom akkor a palacsintád mondanám.

-Jó válasz, talán máskor is csinálok neked.-szálltam be a hülyülésbe én is.

-Gyorsan elmosogatok és mehetünk is.-mondtam kötelességtudóan.

-Jade, ne szórakozz nem fogsz neki állni mosogatni majd jön a takarítószemélyzet és megoldja.-mondta furcsán.

-Hát oké, akkor mehetünk is.-adtam be a derekam.

Most, hogy nem kellett rohannunk természetesen hamar odaértünk a pályához. Gyorsan végig "száguldottunk" a paddock-on majd bementünk a box-ba. Lando egy öleléssel elköszönt majd bement a szobájába átöltözni.

Én leültem egy kevésbé zsúfolt helyre és elkezdtem vágni a McLaren Unboxed videót, igaz még bőven lesznek hozzá új anyagok, de nem akartam lemaradásba kerülni.

Maradj velemWhere stories live. Discover now