Maradj velem

~15~

                                  June

Ha Jade-el vagyok viszonylag hamar túllendülök a problémákon, mindig tudja mivel és hogyan segítsen bár még mindig szörnyen égett az arcom már valamivel jobban éreztem magam. Nem tudom, hogy jelentkezett-e Carlos, mert a telefonom kikapcsoltam a gépem, pedig repülőgépes  üzemmódba raktam, mert dolgoznom kellett, de nem akartam látni, hogy mi folyik az Interneten. Teljesen megérteném, ha Carlos többet nem akarna szóba állni velem, hiszen egyszer hív el magával és akkor is halálosan beégettem. Az az idióta
"szűz" szó tehet az egészrõl, lehet én vagyok az egyetlen huszonkét éves, aki még nem lepedőakciózott. Az önmarcangolás helyett inkább nekifogtam a képszerkesztésnek, főleg Carlos autójáról, mert róla nem tudtam.

Teljesen belemerültem a munkába, mikor kopogásra lettem figyelmes. Azt gondoltam Jade az csak elfelejtett kulcsot hozni így rögtön ajtót nyitottam. Azonban a küszöbön nem Jade állt, hanem Carlos Sainz. Annyira meglepődtem, hogy egy szó nem bírt kijönni a számon aztán eszembe jutott, hogy itt állok életem szerelme előtt fekete mackónadrágban és egy kiskutyás pólóban.

-Szia June bejöhetek?-kérdezte kissé zavartan.

-Igen, gyere persze.-válaszoltam miközben nagyobbra nyitottam az ajtót.

-1000-szer hívtalak tegnap óta és ugyanennyi üzenetet küldtem, de nem válaszoltál így gondoltam meglátogatlak mert rettenetesen bánt az, ami tegnap történt. Nem tudom mit tettem, de sajnálom és nem akarom, hogy haragudj rám, mert nagyon kedvellek. Tudom alig ismerjük egymást és már az első randinkon elszúrtam valamit nem is kicsit, de kedvellek June.

Válasz helyett csak megöleltem szorosan húztam magamhoz mintha soha nem akarnám elengedni. Igazából nem is akartam.

-Nem a te hibád.- súgtam a fülébe.

-Megértem, ha nem akarod elmondani.-válaszolta együttérzően. .

-Köszönöm, mi vagyunk minden újságban és posztban, ugye?-kérdeztem búskomoran.

-Sajnálom, de csak a másodikok vagyunk Lando-ék beelőztek.-mondta röhögve.

-A kis sunyik.- röhögtem fel.

-Akarjam tudni, hogy miért van rajtad még mindig a tegnapi smink totál elkenõdve?-kérdezte miközben végig engem fürkészett csodálatos barna szemeivel.

-Véletlenül sem azért, mert tegnap álomba sírtam magam annyira szarul éreztem magam.-mondtam annyira õszintén, hogy magamat is megleptem.

-Miért nem hagytad, hogy akkor megbeszéljük? Sokkal jobb lett volna mindkettõnknek nekem se volt egyszerű éjszakám.-mondta őszintén.

-Igazad van hagynom kellett volna csak tegnap nem bírtam volna tovább ott maradni.

-Megértem nekem se volt kedvem ott jópofizni mindenkivel.-mondta.

-Gyere dőljünk be az ágyba pihenjünk egy kicsit nagyon fáradtnak tűnsz .-ajánlottam fel.

-Nem kell kétszer mondanod.-villantotta meg gyönyörű mosolyát.

Majd befeküdtünk Carlos átkarolt én, pedig a mellkasán pihentettem a fejem. Annyira megnyugtató érzés volt hallottam minden szívverését. Legszívesebben örökké így maradtam volna.

Sziasztok!
A sztoriról szeretnék megosztani egy zárójeles gondolatot.
Mint ahogy már korábban olvashattátok a lányok Angliában születtek, de Magyarországon nőttek fel ebből következik, hogy mindkét nyelvet anyanyelvi szinten beszélik. Maga a történet angolul folyik/történik (csak szerintem magyarul írni sokkal kifejezőbb). Így előfordulhat, hogy kiemelem, hogy éppen melyik nyelvet beszélik.
Remélem ti legalább annyira élvezitek a sztori olvasását, mint én az írását.