~24~

532 35 0
                                    

Jade

A szabadedzésen mindkét fiú az elvárasoknak megfelelően teljesített azaz a Mercedes-ek, Redbull-ok és Ferrar-ik mögött végeztek Carlos a 7. Lando pedig a 8. helyen. Reméljük a jövőben is legalább ilyen jók leszünk.

Nagyon örültem mikor végre vége lett mindkét szabadedzésnek hisz azután már csak pár értekezlete volt Lando-nak aztán végre megbeszélhetjük, hogy mi van köztünk.

Írtam neki egy üzenetet, hogy a hotel hátsó bejáratánál találkozzunk ma este 10-kor. Nem a pályánál akartam megbeszélni, mert ha esetleg rosszul sül el a dolog, akkor nem tudnék haza jutni illetve nem akartam örömet szerezni egy újságírónak sem a botrányunkkal.

Válaszként csak annyit írt, hogy inkább a szobája előtt találkozzunk, mert oda nem nagyon járnak emberek, visszaírtam neki, hogy rendben. Mondanám, hogy teljes nyugodtsággal vártam végig azt a két órát a találkozóig, de akkor hazudnék. A fejemben millió lehetséges beszélgetést pörgettem végig, de sajnos azt az egyet nem, ami valójában történt, arra senki sem készülhetett fel.

Rettenetesen ideges voltam mikor elindultam Lando szobája felé, a lépcsőket választottam gondolván, hogy ott senki sem jár, így is volt teljes magányomban tettem meg azt a tizenhárom emeletet, ami elválasztott tőle . Mire felértem kissé kimerültem és oxigén hiány is gyötört, de nem érdekelt csak mentem tovább a folyosón. Végre megláttam, a szobája előtt álldogált egyik lábáról a másikra, gondolom nem azért mert pisilnie kell.

-Szia!- köszöntem neki kurtán.

-Szia!-köszönt vissza halkan.

-Beszélnünk kell.- mondtam neki.

-Az sose jelent jót.-röhögött fel idegesen.

-A tegnap estéről van szó, rájöttem, hogy nem kellett volna.- mondtam elgondolkozva.

-Miért nem?- komolyodott el.

-Nem akartam.- válaszoltam.

-De hisz megkérdeztem!- emelte meg kissé a hangját.

-Csak egy vagyok a sok közül igaz?! Hanyadik voltam tizedik vagy esetleg a száztizedik?-zúdítottam rá mindent.

-Te komolyan ezt gondolod rólam? Neked ennyit jelenetek?- kezdett már kiabálni.

-Na jó itt az ideje, hogy elmenjek!-kiabáltam vissza.

-Persze menj csak menekülj el minden elől! - üvöltette a távolodó hátamnak.

Talán tíz métert haladhattam előre mikor megjelent velem szemben az a srác akit tegnap ismertem meg a liftben, Dominik azt hiszem.

-Szia kislány a barátod hol hagytad?- kérdezte perverz mosollyal az arcán.

-Kérlek hagyj békén most!- válaszoltam.

-Oh kislány mi a baj?- kérdezte miközben erőszakosan a falhoz nyomott és elkezdete fogdosni a melleim.

-Hagyj már békén te féreg!- üvöltöttem rá miközben próbáltam megütni, de sajnos egy kezével megfogta mindkét csuklóm és azt is a falnak nyomta.

- Ne ellenálj úgy rosszabb!- súgta a fülembe.

-Undorodom tőled !-üvöltettem.

Szerencsére éppen elég hangosan, hogy Lando meghallja és odarohanjon hozzánk majd gondolkodás nélkül behúzott egy hatalmasat Dominiknak amitől ő ájultam a földre esett.

Annyira megijedtem, hogy sírógörcs jött rám és nem bírt abba hagyni. Lando felemelt majd a szobájába vitt, befektetett az ágyába mellém feküdt és átkarolt én a mellkasára hajtottam a fejem ő pedig elkezdte a hajamat cirógatni.

-El kell intéznem egy hívást egy perc és itt vagyok. -mondta kedvesen.

-Mit csináltál?- kérdeztem szipogva mikor visszaért.

-Kihívtam a rendőröket arra a mocsokra.- mondta nyugodtan. -Nem hagyom, hogy még egyszer hozzád érjen, nem akarom, hogy bárki hozzád érjen.- tette hozzá védelmezően.

-Köszönöm.-válaszoltam.

-Ma este a kanapén alszom nem akarok sok lenni neked.-közölte velem lazán.

Nem tudtam mit mondani így csak bólintottam egyet. A sírás és az ijedség nagyon kimerített így hamar elaludtam. Viszont nem tudtam sokáig nyugodtan aludni, mert álmomban visszatért a görény, aki megpróbált megerőszakolni. A saját sikításomra keltem fel, a verejtéktől a hajam a homlokomra tapadt.
Lando aggódva rohant oda hozzám.

-Jade, nyugalom vége van, minden rendben lesz csak egy álom-nyugtatott meg majd elindult a kanapé felé.

-Lando.-szóltam neki.

-Igen?- nézett vissza rám.

-Maradj velem.-kérleltem.

Erre ő szótlanul befeküdt mellém és szorosan magához ölelt.

Maradj velemWhere stories live. Discover now