Maradj velem

~79~

June

Volt valami furcsa a tekintetében, olyan volt mintha ideges lenne, mintha nem akarná, hogy valami kiderüljön...

-Oh értem, ha már te válaszoltál Carlos, akkor a következő kérdésem is hozzád szólna.-mondta a lány.

-Hallgatom.-biccentett idegesen.

-Nos, az elmúlt időszakban egyre több pletyka kapott szárnyra  azzal kapcsolatban, hogy Isa és te szakítottatok, ám már páran hallottuk a jó hírt miszerint Isa három hónapos terhes. Gratulálni szeretnénk az egész SkySports nevében. Hogy érzi magát az ifjú örömapa?-kérdezte a lány mosolyogva.

És hirtelen leesett, aznap az étteremben, mikor annyi időt töltött a mosdóban vele beszélt és akkor is amikor csak úgy fogta magát és otthagyott.

A világ megállt számomra, minden teljesen lelassult, nem hallottam semmit csak egy idegesítõ sípoló hangot és a saját szívveréseim. Nem hallottam Carlos válaszát és őszintén szólva nem is érdekelt. A könnyeimet visszatartva felé néztem, láttam rajta, hogy rettenetesen ideges, én viszont nem bírtam tovább. A csodával határos módon sikerült annyit kinyögnöm az elém rakott mikrofonba, hogy " elnézést" majd hátra toltam a székem és nemes egyszerűséggel otthagytam mindent és mindenkit. Egy hatalmas folyosón találtam magam rengeteg emberrel, de szerencsére megpillantottam egy ajtót, amin 'raktár' felirat volt, gondolkodás nélkül bementem, majd hátamat a falnak támasztva erőtlenül csúsztam le egészen a földig. A könnyeim folyó módjára folytak, levegőt alig kaptam annyira sírtam. A szívem darabokra tört, tudtam, hogy ez lehetetlen, de a mellkasom mégis leírhatatlanul fájt.
A tény, hogy Carlos más nőt ejtett teherbe fájt, de nem ez volt a legrosszabb. A legeslegjobban az fájt, hogy 2 hete, kettő egész hete tudja és egy árva szót nem szólt róla. Nem mondta, hogy: Képzeld June, szívem kiderült, hogy az ex-barátnőm terhes és én vagyok a gyerek apja, de még annyit se, hogy valami baj van. Mit képzelt? Miért nem volt képes őszinte lenni velem? Miért attól a hülye idegesítő újságírótól kellett megtudnom?
Gondolatok száza kavargott a fejemben, már most annyit sírtam, hogy az arcom teljesen bucira dagadt, alig láttam, mondjuk ebben az se segített, hogy nem kapcsoltam fel a lámpát, de minek kapcsoltam volna fel,  semmit se segített volna.

Ilyen az én én szerencsém. A 22 évem alatt egyetlen egyszer leszek szerelmes és akkor is egy olyan emberbe, aki apuka lesz egy másik nõtõl és ráadásul hazug is. "Egy igazi főnyeremény" röhögtem fel szánalmamban.