Az Árnykirály naplója

Gyakoroljunk!

A hosszú hétvége legutolsó percére egy igazi kis kezdő boszorkánymestert faragtam Khatrinából. Aztán, mikor az óra éjfelet ütött, kaptunk észbe, hogy hoppá, talán aludnunk is kéne.
- Mars aludni! - mondtam.
- De... Nem vagyok álmos. Nem tudnál egy pici álomport adni? Tudod, abból a jóízűből...
- Khatrina, a jóízű álompor vészhelyzetre való.
- Holnap felelni fogok az Ószövetségből! Kívülről kell tudnom az egészet. Tudom is, de ha nem alszom ki magam, nekem annyi! Leblokkolok.
- Szót se többet! - mondtam mosolyogva, előhúztam a zsebemből a zsályás álomport, majd Khatrinára fújtam.
- Kösz, ap... - mondta Khatrina, majd rögtön el is aludt.
Aranyos volt a földön kuporogva, de kísértetiesen hasonlított az utcán alvó szegény gyerekekre, és annál az érzésnél jobban semmit nem utálok, amit akkor érzek, ha ilyet látok. Szánalom és együttérzés. Aztán hirtelen megnyílik az ember szíve, különben bűntudatot érez, mert segíthetett volna, de nem. Ugyan őhozzá ne érjen egy utcagyerek! Aztán jönnek a régi szép emlékek kisfiú koromból...
Ezt elkerülendően inkább felvittem Khatrinát a szobájába, és szépen lefektettem, majd én is elmentem aludni.

Másnap gyorsan megreggeliztem, majd elfogott az érzés, hogy igen, ma minden tökéletes lesz.
- Jó reggelt, Mikhael! - mondtam szélesen mosolyogva, és beléptem Mikhael szobájába. Szokás szerint rengeteg papírmunka várta az asztalon.
- Reggelt. - mondta Mikhael letörten, majd felpillantott. - Ó, Shuan, szia. Hát te, mit keresel itt ilyenkor... Mikor is?
- Hétfő reggel van, úgyhogy eljöttem ezen a csodás reggelen a mesés munkámhoz, a fantasztikus osztályomhoz és az imádott főnökömhöz.
- Nahát, nos... Nem vall rád ez az optimizmus. Imádott főnök...?
Azonnal rákvörös lettem, levettem egy csészét a teafáról, és zavartan pillantottam körbe.
- Lehet, ez enyhe túlzás volt, mármint nem egészen, tudod Mikhael... Érdekes létformának tartalak... Figyelemre méltó a személyiséged, meg a lelki világod... Egész különleges vagy.
- Köszönöm. - mondta Mikhael mosolyogva. - Bearanyoztad a napom. Még soha senki nem mondta el ezt ennyire nyíltan nekem. Köszönöm, Shuan.
- Nocsak, barátokra lenne szükséged?
- Ha lenne időm rá. - mondta Mikhael, és az asztalán tornyosuló iratokra mutatott. - Ez mind holnapra kell.
- Helyesbítek. Neked titkárnő kell azonnali hatállyal. Nincs az az élőlény, ami egyedül végezni tud egy ilyen iratmennyiséggel... Mikhael, miért nézel rám így?
- Ó, semmi. - mondta Mikhael ártatlanul mosolyogva.
- Ez nem tartozik a munkakörömbe. Nincs erre végzettségem. Úgyhogy eszedbe se jusson rám sózni!
- Valahogy eligazgattál egy királyságot, de te tudod.
- Jesszus, szoktál te aludni? - kérdeztem. - Innen érzem az alváshiányod auráját.
- Ilyen... "élőlényes" dolgokra momentán nincs időm.
- Na de ez azért... Még én is szoktam aludni. Nem jöhetsz úgy dolgozni, mint egy két lábon járó hulla! Romlik a teljesítményed.
- Pont úgy beszélsz, mint a bátyám.
Egy ideig nem szóltunk egymáshoz, a növények közt megbúvó fejre pillantottam, és átgondoltam, mennyire hasonlíthatok Hajnalcsillag Jonakhimra. Megráztam a fejem, és egy csészét toltam Mikhael elé.
- Most pedig tartasz egy pihenőt, megiszod ezt a teát, én pedig elintézek neked ebből pár oldalt, amíg nem kezdődik az órám, értve vagyok? - kérdeztem egészen halkan, végig tartva a szemkontaktust Mikhaellel. Igazából nagyon féltem, hogy nem működik a szirénmágia egy Szenten, és később lesz egy kis magyarázkodni valóm.
- Na jó, legyen! - mondta Mikhael, nagyot sóhajtva.
- Nem fogod megbánni. Csak dőlj hátra, és pihenj!
Mikhael bólintott, az asztalához léptem, majd átnéztem pár felvételi levelet. Miután az ötvenediket is átolvastam, a kezembe akadt egy álhír is.
- Az emberek néha furák.
- Mi az? - kérdezte Mikhael, és felpattant a székéből.
- Ácsi! Ülj vissza! Csak kacsa.
- Imádom a kacsákat.
- De ez a másik fajta. Idióták... Merre van a szemetesed?
- A kandalló megteszi?
Zöld lángot gyújtottam a kezemben, majd elégettem a levelet, amiben az állt, "Szönyűség" történik, ha nem adjuk tovább az üzenetet.
- Körlevelek... - csóváltam a fejem. - És ezt az emberek beveszik.
- Mert hisznek a mágiában, mondjuk?
- Lehet, de egy ilyen üzenetre minek pazarolna bárki... A fene. Aki egy ilyet elindít, egy egész térséget uralhat. Nem...
- Jobb, ha inkább tovább nézed az iratokat. - mondta Mikhael aggódva. - Ne gondolkodj most ezen! Békés életed van, és egy lányod. Jobban tennéd, ha nem kockáztatnál, az ősök könnyedén rád találnak.
- Igen, igaz is... Számla, számla, és valami, amit "Miki"-nek címeztek. Ó, ez nagyon aranyos. Tesóüdvözlő levél.
- Csak égesd el!
- Nem! Az egyetlen bizonyíték, hogy Jonakhim és a hozzá hasonló Falánkok nem szörnyetegek. Csak nézd meg! Nacralisban elég lassan telik az idő, és a bátyád nem tűnt barátkozó típusnak. Kérlek, Mikhael, csak nézd meg! Nahát. Ez az utolsó irat. Hasznos vagyok valamire.
- Jól van, add ide! - mondta Mikhael, és kikapta a kezemből a levelet. Gyorsan átfutotta, majd gondosan összetekerte a levelet, és a teafa ágai közé illesztette.
- Hiányzik neki a teám. - mondta mosolyogva.
- És az jó? Mármint... Szuper! Az a tea megér bármit.
- Milyen kedves vagy! Jobb, ha azonnal megírom a választ. Az írásából úgy tűnt, hiányzik neki a társaság.
- Bizonyára. - mondtam mosolyogva, majd az órára pillantottam. - Fenébe. Fél perces késés.
- Jól van, menj, Senor Munkamánia! - mondta Mikhael mosolyogva. - Köszönöm a segítséget.
Biccentettem Mikhaelnek, majd elindultam a reggeli diáktömeg érkezte előtt. Mert ha elkap az emberár, esélytelen a nem félórás késés. És gyűlölök elkésni.
Pár perccel később már az asztalomat rendezgettem, majd megszólalt a csengő, és egy szerény kopogtatást hallottam, mire azonnal elmosolyodtam.
- Professzor, kinyitja még ma az ajtót? - kérdezte Vala. - Vagy törjünk be?
- Isten ments! - mondtam, és kinyitottam az ajtót az osztályomnak. És hirtelen nem hittem el, hogy végzősök. - Fáradjatok beljebb!
Az osztályom belépett a mágialabor ajtaján, gondosan becsukták az ajtót, majd leültek. A táblához léptem, felrajzoltam pár rúnát, majd az osztályomhoz fordultam.
- Na, mit írtam fel? - kérdeztem.
- A tisztítótűz-varázslat. - mondta Gabriella.
- Nagyon jó, és miért nem használható?
A tanítványok zavartan néztek össze, majd Vala nevetni kezdett.
- Fordítva van a zárórúna.
- Pontosan. A zárórúna igen fontos része a varázslatnak. Kontroll alatt tartja a varázslat energiáit. Különben ez itt... Kirobban a légtérbe. De amit nem vettetek észre, belerajzoltam a mintába.
- Tényleg! - mondta Gerda. - Az egy mosolygó arc!
- Igen. Jó reggelt mindenkinek! Gabriel, ha volnál szíves figyelni.
- Figyelek professzor, csak... Csukott szemmel...
- Gabriel... Meddig maradtál fönt tegnap, hogy a kelta rúnákat tanulmányozd? Tudnál nekünk tartani egy előadást? Hátha az felébreszt.
Gabriella halkan kuncogott, míg Gabriel a tábláig ment, és készült letörölni a táblát, de lecsaptam a kezét, és ellevitáltam a szivacsot messzire.
- A smilye-m szent. - mondtam. - Világos?
- De akkor mire írjak?
- Nem kell bemutatnod a rúnákat a táblán. Van egyéb ötleted?
- Rúnakövek...?
Bólintottam, majd pár lapos követ és egy kést hoztam Gabrielnek a szertárból.
- Na de prof, ez egy áldozókés. - mondta Gabriel.
- Ügyes vagy, hogy észrevetted. Soha ne feledjétek, nem keverjük az alkalmi tárgyakat. Nem egy halotti tor a születésnapi ebéd... Nem, ez a példa pont nem jó... Mindegy, nem keverünk. Hozz egy rúnakést! Tudod, melyiket, ugye?
- Az egyszerű kést, aminek rúnák vannak a nyelén?
- Pontosan. - mondtam, Gabriel pedig eltűnt a kamrában. Egy ideig a rúnakéssel játszottam, majd letettem az asztalra. - Amíg Gabriel a kést keresi, addig valaki sorolja föl az elemi erőket, és karcolja bele a megfelelő kövekbe! Itt lesz a kés.
Felmutattam a rúnakést, kitettem az asztalra pár követ, majd Gerda jelentkezett, kikapta a kezemből a kést, majd nekiesett az egyik kőnek. A rúna kirajzolása után vörös fénnyel izzott föl, Gerda pedig mosolyogva látott hozzá a következőnek.
- Professzor, megtaláltam a kést! - mondta Gabriel.
- Nahát, hogy van több is... - motyogtam. - Nagyszerű, Gabriel, hozd ide!
Gabriel felmutatott egy ugyanolyan kést, mint ami Gerdánál volt, majd kifaragta a rúnákat a lapos kövekbe, és kitett egy mintát az asztalra. Kicsit meg kellett erőltetnem magam, hogy értsem is, mit írt ki, majd melegség járt át.
- Ó Gabriel, te is hiányozni fogsz nekem. És ti mind. De eszetekbe se jusson osztálytalálkozóra hívni, mert tudjátok, mennyire... Elfoglalt vagyok. Meg mire jó egy átlagos kis összezörrenés?
- Szent Iván éjén lenne. - mondta Vala. - Varázslatos lenne. Egy mágusosztálynak minimum ennyi jár, nem igaz?
A többiek egyetértően bólintottak, Gerda az asztalra tette a kést, leült, majd Gabriel is.
- Nos, ez érdekes óra volt. - mondtam. - Már csak öt perc van hátra szünetig, aztán jön a következő óránk, amit most eldönthettek, hogy a szokásos teológia legyen, vagy esetleg megnézzünk pár Bibliai varázslatot.
- Szerintem aludjunk! - mondta Gabriel.
- Vagy... Csináljunk álomport! - mondta Gerda.
- Nekem mindegy. - mondta Gabriella.
- Én kíváncsi vagyok a Bibliai mágiára. - mondta Vala.
- Jobban belegondolva, az is jó. - mondta Gerda elgondolkodva.
- Jó lesz! - mondta Santiago. - Ugye, prof?
- Jól van. - mondtam. - Ha mindenki más is így gondolja. Felnőtt emberek vagytok, képesek vagytok döntést hozni. Ó, és jut eszembe, ti kaptatok meghívót Vala bulijára?
- Igen, professzor. - mondta Santiago. - Délután kirándulunk kicsit, aztán kettesben hagyjuk a gerlepárt...
- Nos, remélem, hamar megismerhetjük a barátod, Vala. - mondtam mosolyogva.
- Ó, nem nagy szám, csak egy draves vámpír... - mondta Vala zavartan.
- Az igenis klassz! - mondta Gerda. - Professzor, ugye eljön?
- Nem tudom... A meghívó szerint kora délután lesz ez az egész, és az egész délután óráim vannak... Esélytelen.
- És ha megkérnénk Mikhael msstert, hogy adjon ki szünetet? Professzor, legyen szíves...
- Szó sem lehet róla! - csattantam föl.
Megszólalt a csengő, az osztályom szép lassan elvonult, és Mikhael várt az ajtóban.
- Te itt? - kérdeztem meglepetten.
- Gondoltam, szólok, hogy nincsenek délutáni óráid. - mondta Mikhael mosolyogva. - Igazából, még egy órád lesz, a következő, és ennyi.
- Ezt most mire véljem?
- Ó, csak egy... Gesztus a tanárok felé. Felújítják az épületet. Jobb, ha semmi nem zavarja őket a tanításban.
- Vagy úgy! Az remek, ráfér a helyre... Láttam róla a számlát.
- Tudom. Tudsz nekem segíteni? Beszélni szeretnék Jonival.
- Joni? Mármint, Jonakhim? Biztos vagy ebben? Mert ha engem meglát, nem biztos, hogy nem akar elpusztítani mindent, amit felépítettél. Tudod, párszor Necrogardon összefutottam vele, és nem tűnt boldognak, hogy látott...
- Akár tetszik neki, akár nem, a barátommal maradok.
- Mikhael, tényleg nem hiszem, hogy ez jó ötlet... Várj, mit mondtál? Te a barátodnak tartasz engem? Nos, elég fura ízlésed van.
- Érdekes létformámak tartalak, Shuan Nirrakk. - mondta Mikhael mosolyogva. - És egy nagyon jó barátnak. Nekem sose volt olyan igazán jó barátom, mint te.
- Ó, Mikhael, megdobogtattad a halott szívem! Ugye tudod, milyen kevés élőlény teszi ezt velem?
- Tudom. Gyere, mielőtt elérzékenyülsz itt nekem teljesen...
Mikhael a szemét forgatta, mire én nevettem, és követtem az irodájába. Írtam egy gyors üzenetet Nacralnak, hogy szeretném megidézni Jonakhimet, majd küldött egy aranyos macskás képet és egy rituálét. Egy ideig csak meredten bámultam a macskás festményt.
- Ne mondd, hogy te még nem láttad egy jókedvű isten ajándékát. - mondta Mikhael.
- De Nacral nem az a fajta isten... Vagy de?
- Nem tudom, közönséges Szent vagyok, nem látok az istenek fejébe!
- Szerintem jobb, ha nem tudjuk, mi van odabent. - motyogtam halkan. - Na jó, lássuk a rituálét... Ó, ez könnyű lesz. A negyedórás szünet bőven elég megcsinálni kétszer is.
- Nos, hajrá!
Egy kis fekete port vettem elő, majd a nekromata rúna mintáját szórtam a padlóra, végül fekete lánggal meggyújtottam a port, és mikor a lángok kialudtak, Jonakhim ott állt a rúnán. Az első dolog, amit megpillantott, a cserjék közt lapuló feje volt.
- Mikhael, te... - kezdte zavartan.
- Az egy hosszú történet. - mondta Mikhael. - Örülök, hogy látlak.
- Igen, persze... Figyelj öcskös, tudom, hogy milyen pocsék báty voltam, de... Meg tudsz nekem bocsátani? Elég sok időm volt gondolkodni, és az, hogy ártatlan mágusokat gyilkoltam, nos, csak hosszabbítja a rossztetteim listáját. Könnyebb lenne a lelkem, ha... Legalább az öcsémmel nem lennék haragban.
"Nem lenne jobb, ha lelépnék most, nehogy megtörjem a pillanatot később?" - gondoltam, és már a kilincsért nyúltam.
- Végül is... - vont vállat Mikhael. - Miért utasítsam vissza ezt az egyszerű kérést?
Na jó, ideje lelépni, Shuan...
Lenyomtam a kilincset, de az ajtó zárva maradt. Fenébe.
- Egy teát? - kérdezte Mikhael. - A kulcsot majd a cukorkás fikusznál találod.
- Cukorkás fikusz? - kérdeztem halkan. - Mikhael, ne szórakozz velem! Van egy cukorkatermő fikuszod?
- Vihetsz egy cukorkát Khatrinának. De ne lilát, mert az Joni kedvence.
- Nem... Kösz. Inkább hagyom a fikuszt békében fotoszintetizálni.
- Egy széket idehúzhatnátok. - mondta Jonakhim unottan. - Mit keres itt ő, amúgy?
- Hosszú történet? - mondtam félénken, és egy széket toltam Jonakhimnak. - Azt hiszem, jobb, ha megyek. Még van egy kis idő az órámig, és az első szünetben katasztrófa az átjutás lentre...
- Persze, ahogy gondolod. - mondta Mikhael mosolyogva. - Tíz perc majdcsak elég lesz lejutnod, nem igaz?
- Bizonyára. Jössz délután az osztálybulira? Tudod, téged is várunk szeretettel.
- Persze, megyek. Nos akkor, Jonakhim, remélem, kellemesen utaztál.
- Ahhoz képest, igen. Én szeretném, ha ő is maradna. - mondta Jonakhim, és rám mutatott. - De csak ha nem bánod, Mikh.
- Felőlem. - mondta Mikhael, és aggódva rám pillantott. - De kérlek, ne vesszetek össze!
- Nem terveztem. - mondtam Jonakhimmal egyszerre. Roppant zavaró volt.
- Nos, ez jó hír. - mondtam, elvettem egy teát a fáról, majd félrevonultam az egyik sarokba. És akkor láttam meg a cukorkás fikuszt. - Jé, szia.
A fikusz egy ágat nyújtott nekem, mire finoman megszorítottam, majd az engem figyelő testvérekre pillantottam.
- Csak barátkozom, ti nyugodtan beszélgessetek! - mondtam. - Ha megbocsátotok.
- Fred kedvel téged. - mondta Mikhael mosolyogva.
- Fred, a fikusz. - mondta Jonakhim meglepetten. - Hát, nem sokat változtál, Mikhael.
- Ó, éppenséggel de, de Fred még kicsi volt, mikor átjöttünk.
- Úgy érted, engem átküldtek, hagy rohadjak meg itt, te meg utánam jöttél pár gazzal.
- Nem tehetek róla!
- De ő igen. - mondta Jonakhim, és a pillantásával szinte megölt.
- Ő nem Kharinnausz. - mondta Mikhael. - Ha csak azért akartad, hogy itt maradjon, hogy tudom is én, bosszút állj rajta, akkor azt nem fogom hagyni.
- Nem, nem bosszút akarok. Hanem megtanítani helyesen használni a Falánk képességeit. Mit szólsz? Egy tapasztalt mestertől tanulhatnál. Ígérem, se fájdalmas, se halálos nem lesz.
- Ezt jobban át kéne gondolnom. - mondtam megszeppenten. - Te teljesen megőrültél odaát.
- Csak tudom, milyen veszélyes egy tapasztalatlan Falánk, mint te. Én végigjártam több utat, több lehetséges kimenetelt láttam, és végül megtaláltam a megfelelőt, hogy kordában tartsam a szörnyet. Gondold át!
- Értem. Akkor csak... Olyan kedved van, ezért megtanítasz rá, hogyan legyek olyan, mint te?
- Nem. Jobb leszel nálam. Tudom, mik a hibáim. Én élveztem ölni, de neked momentán az nem lenne előnyös. Újra kérdezem, meg akarod tanulni felelősen használni a szörny erejét? Mert a te mestered sok mindent megtaníthat, de ezt az egyet nem.
Mikhael lopva rám pillantott, én idegesen doboltam az ujjaimmal az asztalon. Egy megérzésem azt súgta, fussak, de másrészt fairnek tűnt, amit Jonakhim felajánlott.
- Te félsz tőlem? - kérdezte Jonakhim.
- Egy fenét! - mondtam. - Csak sok az ellenérvem. Nem tudom, allergiás vagy-e a tollra, mert tartok otthon egy főnixet, és mindent széthagy a lakásban.
- Imádom a madarakat. - mondta Jonakhim. - Nem tudtam, hogy te is. Próbáltam kérdezni Nacralt, de nem mondott rólad semmit, ami érdekelt is.
- Érdekellek?
- Ó, nagyon is. Amióta megtudtam, hogy az öcsém mellett dolgozol...
- Neki. Már hat éve.
- Mindegy. Elgondolkodtam, milyen lehet az az ember, akit az én magának való, csendes Mikhaelem a barátjának tart, és segített neki szervezni egy Szent Iván éji ünnepséget. Mellesleg, mélyen a tudatalattimba férkőztél, úgy értem, sokat gondolkodtam rajtad.
- Ezt jó tudni. - motyogtam. - Hogy őszinte legyek, nekem te nem sokszor jutottál eszembe.
- Képzelem. Szóval, mit mondasz?
Jonakhim felhúzott térdein támasztotta az állát, és végig engem figyelt mélyvörös szemével. Átgondoltam a lehetőségeim, ezen elvileg csak nyerhettem...
- Azt hiszem... - mondtam bizonytalanul.
- Akkor ez most...
- Igen. - mondtam, nagyot sóhajtva. - Muszáj ezt is megtanulnom. Ha te mondod...
- Mitől tartasz ennyire?
- A baziliszkuszom ha fél, szétköpi a mérgét a házban. Csak azon gondolkodom, hogy nem tarthatom örökké dobozban...
- Azt hiszem, létezésem során először irigy vagyok valakire.
- Lehetsz is, mert nagyon aranyos példány. - mondta Mikhael. - Együtt nézegettük őket.
- Na jó, látnom kell azt a hüllőt.