Az Árnykirály naplója

Pihenni nem tudni, avagy lázadás 2.0

Valahogy csak sikerült elaludnom, de az éjszaka közepén szerény kopogtatásra lettem figyelmes. Morogva keltem ki az ágyból, Straen állt az ajtóban.
- Mit akarsz az éjszaka közepén, te... - kezdtem, de inkább elharaptam a mondat végét.
- Éjfél úrnő és a... Kissárkány, Necro hamarosan hazatérnek. Látni kívánja őket, uram?
Becsaptam az ajtót Straen orra előtt, leellenőriztem a tükörben, mennyire kócos vagyok, aztán vettem egy gyors, frissítő fürdőt, és rendbe szedtem magam.
Ezután óvatosan kinyitottam az ajtót, a meglepett Straen még mindig ott állt.
- Igen, látni kívánom őket. - mondtam, aztán Necro halk nyüszítését hallottam. - Mondd, mikor is van az a... Hamarosan?
- Alig fél óra. - mondta Straen bizonytalanul. - Talán egy, de nem sokkal több. A kettő közt.
- Nos, azt hiszem, rossz az időérzéked, kedves Straen. Mert hogy úgy hallom, a kisfiam éhes, és tudod, eddig nemigen kóstolt kristályvért.
- D... De... Felség... - dadogta ijedten Straen.
- Ugyan már, csak vicceltem, nem vagyok én annyira véreskezű... De azt ajánlom, kicsit szedd össze magad! Tudod, te vagy az engem védelmező őrzők kapitánya. Igen komoly és megtisztelő feladat, nemde? Ugye nem kell kirúgjalak a pontatlanságodért? Kár lenne, az őrzők biztos szeretnek, mint felettesük...
Straen egyre ijedtebben nézett rám, mire elnevettem magam és elvonultam, Straen pedig meglepetten pislogott utánam.
Ekkor már rég a feljárónál voltam, amikor is egy boldog visítást hallottam a hátam mögül.
- Apaaa! - azzal Necro máris a nyakamba fészkelte magát.
- Szervusz Apróárny! Éhes vagy?
- Nagyon... Éhes vagyok és fázom.
- Gyere, igazi csemegével készültem neked...
- Shuan drága, állj csak meg egy pillanatra, légy szíves! - hallottam Éjfél hangját.
Necro leugrott rólam, és körülöttem repkedett egy kis ideig, míg Éjfél közelebb jött hozzám. Aztán szorosan átölelt, és a vállamon sírt.
- Azt hittem, meghaltál, vagy  elraboltak, vagy megkínoztak, esetleg mind egyszerre... Nagyon féltem. - hadarta Éjfél, és kitört belőle a zokogás.
- Nyugalom! - csitítgattam. - Itt vagyok, épségben.
- Amint meghallottam, hogy a Falánk vadászik rád, és elmentél nélkülem, rettenetesen féltem, mi lesz veled. Küldtem neked manát.
- Jól jött. Végeztem vele.
- Teljesen? Hogyan?
- Elvettem minden energiáját, és halandóvá vált, aztán leküldtem Nacralnak...
- El is higgyem?
- Ennek hiszel? - kérdeztem, és felemeltem Jonakhim fejét.
- Te őrült vagy. - csóválta a fejét Éjfél. - Na és, hova tesszük ki, a kandallóhoz, vagy csillárnak, esetleg Necro ágya fölé...?
- Ha én őrült vagyok, akkor te mi? - kérdeztem nevetve.
- Nem tudom, vannak még őrült ötleteim. De tényleg, mit csinálsz a fejjel?
- Megetetem a kisfiam. Megvan a Falánk összes energiája, még felhasználatlan, szóval, átdolgozom kicsit, elosztom... És még neked is jut.
- Nagyon megtisztelsz.
Elindultam a konyha felé, Necro gyorsan utánam repült, majd leült a pultra. Megsimogattam, majd előszedtem az energiadarabot, és egy pár percig azon gondolkodtam, mit is kéne belőle formázni.
- Apa?
- Tessék Necro, mit szeretnél? - kérdeztem, szórakozottan gyurmázva az energiával.
- Én csak... Átvehetem picit... Azt ott? - kérdezte félénken, és ártatlanul pislogott rám.
- Hogy...?
- Mindig is szerettem volna valamit sütni, és arra gondoltam, hogy esetleg...
- Tudod mit, Necro? Süssünk energiasütit. Lenyűgözzük anyát?
Necro szeme felcsillant, bólintott, aztán előszedtük az alap hozzávalókat, de csak a fejünket kapkodtuk.
- Apa, tudod, hogy kell csinálni? - tette fel Necro a tízpontos kérdést.
- Kenyeret tudok sütni, ez se lehet sokkal nehezebb... - mondtam bizonytalanul. - Biztos van itt egy recept, vagy valami...
- Következő szoba. - szólalt meg Éjfél.
- Anya? Hehe, te itt? - kérdezte Necro.
- Éjfél, a frászt hoztad rám! - mondtam.
- Tudom, érzékeny vagy az ilyen hirtelenségre, sajnálom. - mondta Éjfél, majd egy pergament adott Necrónak. - Figyelj, szerintem nem ártana neked egy kis pihenő. Nagyon feszült vagy mostanában, megárthat... Majd sütök Necróval.
- Jól van. - mondtam, nagyot sóhajtva.
- Csak a te érdekedben, drágám. - mondta Éjfél, egy csókot nyomott az arcomra, majd bekísért a szobámba. - Pihenj, légy szíves! Karikás a szemed és sápadt vagy.
- Nyugi, csak kicsit keveset aludtam, nincs semmi bajom. Menj csak!
Éjfél elmosolyodott, majd el is tűnt. Azonnal befészkeltem magam a paplanok és párnák közé, és el is aludtam.
Mire felkeltem, Necro az arcomba vigyorgott, majd kicsit arrébb mászott.
- Jó reggelt, apa! - mondta vidáman.
- Szia... Hát te ébren? - kérdeztem álmosan.
- Igen, igen... Apa?
- Tessék, mit szeretnél?
- Emlékszel, tegnap sütni akartunk, aztán... Hm.
Necro kicsit várt, a mellkasomon tapicskolt, aztán hatalmas vigyor terült szét az arcán.
- Boldog szülinapot! - visította, majd egy kis tálca tappancs alakú sütit tolt elém. Minden tappancs közepén volt egy pici csokiszív. Imádnivaló volt, ahogy Necro hol engem, hol a sütit bámulta.
- Te magasságos, ez nagyon... Köszönöm, Necro! - mondtam. Teljesen meghatódtam, és meg is kóstoltam az első kekszet. - Jó.
- Tényleg? - csillant fel Necro szeme.
- Tényleg, köszönöm szépen... Kérsz egyet?
Necro bólintott, elcsent egy kekszet, és elmajszolta. Elégedetten mosolygott, majd a párnámba fészkelte magát, és pihent kicsit.
Éjfél az ajtófélfának támaszkodva integetett felém, majd elvitte Necrót a vackáig, és leült mellém.
- Minden rendben? - kérdezte Éjfél, és megszorította a kezem.
- Persze. - mondtam szórakozottan.
- Gránát Atya szerint tegnap furcsa voltál.
- Meglehet. Csak belegondoltam, hogy a kristálygyűrű kettőnké, és annyira... Furcsa, nem is vagyok kristály.
- Lehet vér szerint nem, de szíveden viseled a sorsunkat. Szóval... Megillet téged a gyűrű.
- Oké. Amúgy... Mi történt a jui őserőkkel?
- Tudnál pihenni egy hétig, vagy csak egy napig? Szörnyen munkamániás vagy.
- Még rád ragad. - mondtam nevetve.
- Hát, remélem, nem. Mi az ott a kezeden?
Éjfél a csuklómhoz kapott, mire felszisszentem. Egy, az Ehnetis-jegyemet átrajzoló sebsorozat éltelenkedett a csuklómon, a vérnyomásom azonnal az egekbe szökött, elkezdett fájni a fejem, és hangokat hallottam. Régen élt kristályok szellemeinek hangját hallottam mindenhonnan, és egy nő sikolyát, amitől azonnal kirázott a hideg. Az őserő.
Éjfél kétszer megrázott, mire lassan magamhoz tértem. Éjfél aggódva nézett rám, és szólongatott.
- Soha... Ne akarj nekronancia mellé artifaktianizmust tanulni! - nyögtem ki végül.
- Összevissza beszélsz, mi bajod?
- A kard. Kicsit... Megvághattam magam a rúnámon. Azóta hallom Christina Úrnő hangját a fejemben.
- Christina Ősúrnőt? Hogyan?
- Bizonyára rávett, hogy vágjam meg magam a karddal, ami fölött továbbra is hatalma van, aztán... Innentől könnyű dolga van. Ha megnyitnám a törésvonalat, rajtam keresztül átjöhet. És, részben átvettem a hatalmát.
- Azt akarod mondani, hogy ősi erőd van? Necro teremtése után ezen szinte meg sem lepődöm. Na és, visszaadod neki?
- Bolond lennék. - mondtam, mire mindketten elmosolyodtunk.
- Jó, de részesedést kérek.
- Ahogy akarod. De előre szólok, okozhat néhány álmatlan éjszakát ez az erő.
- Hm, még átgondolom... Pedig elég csábító ajánlatnak tűnt. Ma van bármi dolgod?
- Megbeszélés a többiekkel... De semmi kedvem hozzá.
- Hát, pedig ki kell majd magyaráznod... A csillárt.
- Csillár? Ja, a bátyádra gondolsz! Tudom, remélem, Straen nem kap szívrohamot, ha megtudja.
- Tudja, és nem örült túlságosan. Sok sikert! - mondta Éjfél, és már el is tűnt volna, de megfogtam a kezét, és visszarántottam.
- Drágám, azt hiszem, uralkodói kötelességeid vannak. - mondtam negédesen mosolyogva, és a tanácsterembe húztam Éjfélt.
Éjfél először tiltakozott és rúgkapált, de Gránát atyát megpillantva felhagyott a szökéssel, és csak gyilkos pillantást vetett rám.
Citern érkeztekor mosolyogva integetett nekünk, majd leült, aztán ismét felállt, és szorosan átölelte Éjfélt. Nem hallottam, mit beszéltek, de egyelőre nem is érdekelt.
Straen zavartan integetett, mire barátságosan biccentettem felé. Citern ekkor engedte csak el Éjfélt, aki ezután összegyűrt ruháját próbálta megigazgatni. Gránát atya és Straen is helyet foglalt, aztán egy röpke pillanatra kínos csönd telepedett a teremre. Straen még mindig össze volt zavarodva a reggeli óta, Citern csak szórakozottan dobolt az ujjaival, aztán Gránát atya pillantása a mogyoróágra tévedt.
"Engedjetek el, ti nyomorultak!" - visította Baigoune. - "Eressz le Shuan Nirrakk, hagy küzdjek meg veled, mint férfi férfi ellen!"
- Szét akarsz szúrkálni, vagy mi a fene? - kérdeztem vissza.
- Szóval... Az ott... - kezdte Gránát atya.
- Baigoune. - mondtam, nagyot sóhajtva. - Hosszú történet.
- De... Mit keres ott? - kérdezte Straen zavartan.
- Csak annyi történt, hogy Baigoune nem ismerte el az uralkodásom törvényesnek.
"Nyomorult halandó vagy, nem uralkodónk! Gyengekezű ember."
- Pofád lapos! Szóval... - kezdtem újra, az ujjaimmal dobolva az asztalon, hátha lenyugszom. - Hol is tartottunk?
A három másik vezető zavartan nézett össze, aztán Gránát atya szólalt meg először.
- Először is, úgy véljük, nem volt helyes döntés fellógatnia Baigoune herceget, felség.
- Mi szükség volt erre? - kérdezte Straen. - Nem szedhetnénk le?
- Szerintem jól ellóg... - mondtam elgondolkodva, majd megráztam a fejem. - Nem fogom leszedni, mert áruló.
- De... Mégiscsak a sógorod, felség. - mondta Straen. - Csak nem követett el akkora bűnt...
Épphogy megálltam, hogy ne gyilkos pillantást, csak egy megsemmisítőt vessek Straenre, felpillantottam Baigounéra, majd vissza a többiekre, és mély levegőt vettem.
- Na ide figyeljetek, mert nem ismétlem meg többször. - mondtam. - Én vagyok a megjövendölt, törvényes királyotok, tehát kötelességetek segíteni az uralkodásom. Ellenben, Baigoune Obszidián, igen, a saját sógorom, önfejűen úgy döntött, nemkristály ne kerüljön trónra. Tehát megvárta, hogy frigyre lépjek a húgával, aztán feltételezte, hogy átvette az uralkodási jogom, és nekem támadt. Még meg is bocsátanék, ha csak egyszeri félrelépése lett volna, de többször is rám támadt, vagy felkelést szított. Szerencséjére igen toleráns vagyok, tehát nem száműztem, egyelőre. De, ha bárki más megkérdőjelezi a hatalmam, nem habozok előléptetni csillárrá. Megértettük egymást?
Citern hevesen bólogatott, mire elmosolyodtam. Aztán Gránát atya komolyan bólintott, úgy tűnt, őt sikerült meggyőznöm, és erős szövetségesre leltem. Straen először bizonytalanul bólintott, aztán Gránát atya biztatására ő is bátran bólintott. Egyetértés.
- Remek. - mondtam. - Sajnálom, nem szeretek fenyegetőzni.
- Semmi probléma, felség, példát kell statuálni. - mondta Gránát atya. - Szabad megkérdeznem, hogyan kerültél ide?
- Rebecca fiaként. - mondtam, aztán a részvéttel teli tekinteteket látva elhúztam a szám. Engem ugyan ne sajnáljon senki. - Három év. Aztán az ember apámat máglyára küldték, és a földelementálokhoz kerültem. Röviden... Ennyi. A tiltásuk ellenére lejöttem a barlangba, és az első utam során felébresztettem Éjfélt. Aztán felgöngyölítettük a legendát.
- És mivel foglalkoztál ed...?
Hirtelen a mogyoróág leesett, kettétört, és Baigoune szelleme átszállt Citernbe, és egybeolvadt vele. Azonnal egy kés szegeződött a nyakamnak, Citern tőre.
"Ha szökni próbálsz, elmetszem a nyakad!" - sziszegte az új duó.
A páros intett, mire Straen összeesett, aztán Baigoune szelleme megszállta őt, és egy második kést szegezett nekem. Az egyik tőr eléggé hétköznapi volt, a másik egy áldozókés. Ha tudnák, hány ilyet láttam már a nekromanciakönyvekben...
- Mit műveltek?! - állt föl Éjfél.
- Éjfél drágaságom, vonulj félre, légy szíves! - mondta Citern édeskedő hangon. - Mindjárt elintézem az emberfajzatot...
- De ő a férjem! - mondta Éjfél.
Baigoune-Straen félrehúzta Éjfélt, Gránát atyát pedig leláncolta. Egyedül maradtam, szinte.
- Te nem király vagy, csak egy betolakodó. - mondta Citern, majd magából kikelve kezdett kiabálni. - Ha te nem jelentél volna meg, én lennék a király, Éjfél oldalán! Elvetted tőlem őt is, és a királyságomat is! Mégis mit képzelsz magadról, te halandó?!
Citern kezében egy pillanatra megremegett a kés, de azonnal gyilkos düh villant a szemében, és a kés hegye is pontosan az ütőerem fölötti bőrt karcolta. A herceg határozottsága meglepett.
- Húha. - mondtam. - Sajnálom, nem tudtam, hogy gyengéd érzelmeid vannak Éjfél iránt...
- SZERETŐK voltunk! Fel tudod fogni, mi kincset vesztettem el miattad, halandó?!
- Mondd még egyszer! - mondtam kihívóan.
- Halandó vagy. - sziszegte Citern, és a késével megvágta az arcom. Ahogy a vérem érte a pengét, a bennem lévő kristályerő energiává bontotta a pengét. Amint ezt az energialöketet megéreztem, gyilkos mosolyt villantottam Citernre, majd előtört belőlem a szörny. Lassan letöröltem az arcomról a vért, majd a karmaimmal megvágtam Citernt. Ő azonnal felsikoltott, amint a méreg és a kristályerő kis része is a vérébe jutott.
- Hagyd abba! - visította Citern, és fülére tapasztotta a kezeit.
- Ugyan mit? - kérdeztem lágyan.
Citern összeesett a földön, és kétségbeesetten, félve pillantott rám. Erre elmosolyodtam, megidéztem az árnypengém, és lassan forgatva a kezemben zöld lángba borítottam. Aztán lesújtottam, Citern még egyszer sikoltott, aztán a teste összetört, és egy megláncolt lélek kuporgott előttem.
- Ezt már szeretem. - mondtam. - Most borulj térdre királyod előtt!
- Miféle istentelen teremtmény vagy te? - kérdezte Citern.
- Nekromata félszirén. És nem szeretem, ha kekeckednek velem. Hol van a bájgúnár?
- Baigoune herceg?
- Igen, ő. - mondtam, a szemem forgatva Citern ijedt arckifejezését látva. - Ugyan már, ha válaszolsz, nem esik komoly bántódásod a továbbiakban.
- Nem vagyok áruló. - motyogta Citern bizonytalanul.
- Á, dehogy. - mondtam. - Csak épp a KIRÁLYOD árulod el! HOL VAN BAIGOUNE OBSZIDIÁN?!
Citern a kapu felé mutatott, aztán elindultam, és megkönnyebbülten sóhajtott föl.
- A kétszínűséget gyűlölöm. Remélem, Bai értékelni fogja.
Megkötöztem Citernt, és végighúztam magam után a kapuig. Citern visított, sok őr erre felkapta a fejét.
- Ti meg mégis mi a bánatot bámultok? - förmedtem rájuk.
- Se... Semmit, felség. - mondta az egyik őr gyorsan.
- Hol van Straen?
- Itt, felség! - integetett egy aprócska fiú.
- Veled meg mit műveltek?
- Baigoune herceg... Csak elvitte a fél testem. Én... Utána küldtem egy csapatot... Felség.
- Nem fogják időben utolérni. Mindjárt visszajövök. - azzal magam mögött húzva Citernt, árnyként suhantam Baigoune után.
Citern még egyszer megpróbált megfojtani, mire elvettem az ereje jó nagy részét, és egy fához csaptam. Citern feljajdult, aztán megjelent Baigoune is.
- Hagyd békén azt a nyomorultat! - mondta unottan, aztán lassan emberi alakot öltött, belerúgott Citernbe, és elmosolyodott. - Te itt, Shuan Nirak?
- Persze. - mondtam. - Azaz nem. Többé nem a gyenge Nirak vagyok, akit ismertél.
- Hm, valóban? Nem hiszek neked. Nem is tudsz ölni.
- Komolyan? - kérdeztem, és előbb Citern árnyát, majd Jonakhim fejét mutattam meg Baigounénak.
Ő erre összeesett, így gyorsan összetörtem az árnyát, és a maradványait Nacralisba küldtem. Ekkor Citern kezdett el könyörögni nekem, de én csak visszahurcoltam a Bányába.
Amint visszaértem, a kicsi Straen és Gránát atya már vártak. Citern bátortalanul integetett nekik, mire mindketten gyilkos pillantást vetettek rá.
- Áruló. - sóhajtott Gránát atya.
- Ez... Csak tévedés! - tiltakozott Citern. - Én tisztelem a koronát, jól tudjátok...
- Vigyétek innen, mindjárt felfordul a gyomrom. - forgattam a szemem. - Éjfél?
- Rendben van. - mondta Gránát atya, majd az érkező Éjfélt figyelte. - Már jön is.
- Éjfél! Vele akarok beszélni, ő tisztázza a helyzetem! - mondta Citern. - Éjfél, mondd meg nekik, hogy nem vagyok áruló! Én a népünket, és a mi érdekeinket szolgálom, de ez az ember...
- Az az úgynevezett ember a férjem. - vágott közbe Éjfél, majd egy csókot nyomott az arcomra. - Nem esett bajod, drágám?
- Dehogy. - mondtam. - Maradsz, vagy mész?
- Inkább megyek, ennyi izgalom nekem mára elég volt.
Éjfél azzal el is tűnt, Citern pedig ijedten nézett rám. Nem volt, aki kimentse a szorult helyzetből.
- Szerintetek, mi legyen a büntetése? - kérdeztem.
- Passz. - mondta Straen. - Az eddigi törvényeink szerint kivégzés, de mivel nekromata kirákyunk van, ez kicsit átértékelődhet.
- Magam is így látom. - mondta Gránát atya.
Erre elmosolyodtam, majd füttyentettem, mire Necro azonnal hozzám repült. Kíváncsian figyelte Citernt, aki még ijedtebb arcot vágott.
- Éhes vagy, mi fili? - kérdeztem, mire Necro szeme azonnal felcsillant. - Remek. Az áruló büntetése, hogy sárkány által szűnhet meg. De ne aggódj, herceg, nem lesz fájdalmas. Nem szoktam kegyesen hazudni.
Necro nekiesett Citernnek, míg elvonultam a ceremóniaterembe. Straen és Gránát atya hamarosan követett, de még három terem távolságra is hallottuk Citern utolsó sikolyait.
- Zene füleimnek. - mondtam elégedetten mosolyogva, majd Straen ijedt arcát megpillantva elkomorodtam. - Nagyon kegyetlen voltam vele?
- Nem felség, megérdemelte. - mondta Straen. - Csak a módszerei... Nos hát...
- Na igen, mit vártál az első kharinaidától? Nem tetszett Citern, első pillantásra sem. Jobb szeretem az egyenességet. Most viszont pihennék.
- Rád fér, felség. - mondta Gránát atya. - Beleegyezik abba, hogy Citern unokahúga, Citrin Jaune legyen a főhercegnő?
- Éjfél udvarhölgye? Persze, jöhet, benne megbízom. - mondtam, azzal a szobámba mentem, faképnél hagyva Straent és Grábát atyát.