Az Árnykirály naplója

A Kristálybarlang

- Ez valami gyönyörű! - mondtam ámulva.
- Pff, csak achátok. - legyintett Éjfél. - A Nemesek Terme a legszebb az egész rendszerben. Ott őrizzük alapítóink maradványait, abban a reményben, hogy valami módon visszahozhatjuk őket. Tudósaink évszázadok óta ezen dolgoznak, egyelőre sajnos igen kevés reménnyel.
- Értem. Kicsit sem temető hangulatú...
- A népünk dicsőségét temettük őseink mellé, szóval... Igazad van. Néha kiráz tőle a hideg. Hallom a hangjukat, néha megszólítanak: "Gyermek, küzdj!" Ilyesmiket suttognak a fejemben. Őrület, hogy a tudatukat így meg tudtuk őrizni, csak a test tört el... Sokan bolondultak bele a Hangok hívásába. A bátyám úgy értelmezte, hogy feltétlenül le kell rohannia Ertháliát. Én soha nem akartam háborút. Soha nem akartam átváltoztatni embereket. Soha nem engedelmeskedtem félreértelmezhető parancsoknak.
Bólintottam, bár nem tűnt úgy, hogy meg vagyok erről győződve. Éjfél csettintett, mire rózsakvarc és achát szolgálók sereglettek köré.
- Csak hogy visszajött, úrnő! - mondta egy vezetőszerű. - Milyen útja volt Rómába?
- Kicsit hosszú, kicsit más irányba navigáltak a csillagachátok, de összességében nagyon jól szórakoztam. - mondta Éjfél, és rám kacsintott.
- Ha akarod, az egészet megismételhetjük. - mondtam. - Szívesen végighurcolunk az erdőn Ehnyvel.
Éjfél csak nevetett, majd hagyta, hogy az achátok lesegítsék róla a köpenyt és a bőrpáncélt, majd csettintett, és mind eltűntek. Éjfél egy szűkebb fajta, földig érő, hosszú ujjú, sötét ruhát viselt, a szoknyarész könnyedén zuhant a földre, mint egy elátkozott vízesés. Hosszú haját egy fekete szalag fogta hátra, épphogy csak a szemébe nem hullott a haja, azon túl szabadon lógott a hátára és a vállára.
Éjfél intett, hogy kövessem, és egy kisebb terembe vitt. Kettőt tapsolt, mire kristálylámpák világították be a termet. Egy könyvtárban voltunk. Ámulva néztem körbe, és azon gondolkodtam, zokon venné-e bárki, ha most leülök olvasni. Elindultam az egyik polc felé, levettem egy verseskötetet, és az asztalhoz vittem.
- Az az egyik kedvencem. - mondta Éjfél. - Antik versek. Nem tudtam, hogy manapság olvassa őket más is.
- Szeretem az antik irodalmat. - mondtam elgondolkodva, majd lapoztam egyet. - Ez eredeti, vagy másolat?
- Az eredeti sajnos Odafönt maradt, de ez volt az első másolat. Réges rég adományozták népünknek a tündérek. Ők akkoriban még békésen kertészkedtek. Hagylak egy kicsit olvasni, ha gondolod.
- Megköszönném.
Éjfél a polcok közt nézelődött, tanácstalanul állt meg a történelmi könyveknél, és mire visszaért, már befejeztem az olvasást. Láttam rajta, hogy sírt, öt percig csak gondolkodtam, hogyan is vigasztalhatnám meg. Megszorítottam a kezét, mire ő meglepetten kapta föl a fejét.
- Arra számítottam, hogy még esetleg olvasnál, felség... - mondta zavartan Éjfél.
- Nem, éppen befejeztem, szóval akár mehetnénk is tovább, ha te is szeretnéd... Mi a baj?
- Semmi, csak... Annyira hasonlítasz édesanyádra! A mozdulataid egy része, a mosolyod, a szemed...
- Mi baja mindenkinek, hogy a szememet bámulják? - kérdeztem, a szemem forgatva. Éjfél halkan nevetett.
- Ez a mozdulat viszont apádra vall. Ismertem Roberto Nirakot, jó ember volt. De hogy a fenébe lehet, hogy mindeközben annyira olyan vagy, mint Kharinnausz?
- Hát, átadta a teljes démoni génkészletét. - vontam vállat.
- Persze, mi pedig közben évek óta ezen dolgozunk. - forgatta a szemét Éjfél.
- Mondanám, hogy anyádra hasonlítasz, de csak a bátyádat ismerem a családodból.
- Hát, ő a szöges ellentétem.
- Nem egészen. Ugyanolyan kiborítóak bírtok lenni néha.
- Bai-nél kiborítóbb lény nem létezik a Két Világban! - csattant föl Éjfél.
- Akkor próbáld ki azt, amikor Kharin nonstop a füledbe duruzsol, és nem küldheted el a jó büdös fenébe, mert amúgy szükséged van rá.
"Milyen jól látod a helyzetet!" - mondta Kharin, és éreztem, hogy a körmével végigkarcolja a vállam. Picit összerezzetem, mire ő csak halkan nevetett. - "Nem akarsz felfedni az Obszidiánnak? Annyira unom magam itt egyedül a lelked legsötétebb zugaiban, szeretnék kimozdulni egy kicsit."
Csettintettem, mire Kharin árnya láthatóvá vált. Kharin mosolyogva üdvözölte Éjfélt, ő pedig meghajolt Kharin előtt. Kharin ekkor leült mellém, Éjféllel szemben, és az asztalon dobolt az ujjaival, közben végig őt figyelve. Láttam rajta, hogy az elméjében kutatott, majd diadalát leplezve csalódottságot tettetve fordult vissza felém.
- Köszönöm, hogy megidéztél. - mondta Kharin.
- Szinte hiányzott a társaságod, drága mesterem. - mondtam némi éllel a hangomban.
"Mit kerestél?" - kérdeztem.
"Ó, csak a szokásos. Loptam egy kevéske manát az elméjéből. És nagyon élvezem használni. Ő képes irányítani a Tavasz erejét."
"Virágot idéz, vagy mi?"
"Valami olyasmi..."
- Szóval... - kezdte Éjfél. - Te vagy Kharinnausz, ha nem tévedek.
- Szolgálatodra! - mondta Kharin.
- Nagyon örülök, hogy így személyesen is megismerhetlek. - mondta Éjfél. - Éjfél Obszidián vagyok.
- Részemről az öröm. - mondta Kharin, és elmosolyodott. - Már rég el akartam ide látogatni.
- Valóban? Akkor mindkettőtöket körbevezetlek. Kövessetek!
Éjfél még három termet mutatott meg az emeleten, majd a pinceszinten laborokat és cellákat, és az azokat összekötő labirintusrendszert.
- Csak az uralkodóink ismerik ki a labi... - kezdte Éjfél, mire én már másodjára jártam be az egész labirintust, és kívülről tudtam, melyik folyosó hova vezet. Elkezdtem rajzolgatni, mire Éjfél szemöldöke egyre magasabbra szaladt. - Te meg hogy a fészkes lépfenébe...?!
- Uralkodótok vagyok. - mondtam sejtelmesen. - Amúgy meg, nagyon könnyen megoldom a rejtvényeket és jó a tájékozódó képességem. Ó, és tökéletes a memóriám.
- Vettem észre. - morogta Éjfél, és bosszúsan fújt egyet.
- Nem tehetséges ifjú? - kérdezte Kharin.
- De, az. - mondta Éjfél. - Hm, tényleg idegesítő...
- Parancsolsz?
Én és Éjfél nevetni kezdtünk, majd legyintettem. Kharin annyiban is hagyta a dolgot, majd eltűnt. Beszélgetni kezdtünk Éjféllel az eljövendő közös uralkodásról, majd egy idő után azon kaptam magam, hogy folyamatosan Éjfélt bámulom. Ő ekkor csak nevetett.
- Ennyire tetszenek a tervek, felség? - kérdezte incselkedve.
- Hát, nem, csak tudod... Hosszú napom volt, lepihennék. - mondtam elvörösödve. Éjfél annyira olyan, mint Terra, csak kristályként!
Éjfél az arcomat fürkészte egy ideig, majd elmosolyodott.
- Mi az? - kérdeztem.
- Csak... Belegondoltam, hogy a népeink keveredni fognak... Jól hangzik. Végre egyesülnének a juik. Minden a jó diplomácián múlik.
- Ebben igazad van. Megmutatod, merre van a szobám? Csak azt nem mutattad meg...
Éjfél a trónhoz lépett, csettintett, mire a trón elfordult, és egy szoba tárult föl mögötte.
- A másik kijáratot majdcsak megtalálod. - mondta Éjfél. - Jó éjt, Shuan!
- Várj, Éjfél! - mondtam. - Ugye még holnap nem kell dolgoznunk?
- Lustaság. - csóválta a fejét Éjfél, és csak nevetett.
Beléptem a szobába, és azonnal zöld kristálylámpák gyúltak föl, és sejtelmes, zöldes fénybe vonták az egész szobát. Kísértetiesen hasonlított az ertháliai szállásomra, így azonnal igénybe is vettem a medencés fürdőt. A forró víz teljesen ellazított, a parton könyökölve olvasgattam, amikor csobbanásra lettem figyelmes. A szemem forgattam, majd eltettem a könyvet, és az érkező felé fordultam.
- Eddig mi a benyomásod, Mester? - kérdeztem.
- Nos, elfáradtam egy kicsit. - mondta Kharin. - Körbenéztem a pinceszinten és a Nemesek Termében. Alapvetően nem rossz, nem egy kastély, de jó lesz.
- Ezt most nem mondod komolyan. - mondtam ledöbbenve. - Nézd csak, ezt a lakosztályt rám szabták! Minden olyan, mint az ertháliai... Némi extrával. Képzeld, te is kaptál egy saját dolgozószobát.
- Remek! Kezd jobban tetszeni a hely. A minimum igényem egy kényelmes kis zug, ahova elhúzódhatok, ha elegem van mindenből és mindenkiből.
- Dettó. - mondtam. - Csakhogy az én zugom kicsit... nagyobbacska. Valahol a kíséretemnek is el kell férnie.
- Vettem észre. - mondta Kharin, majd a magasmennyezetről lelógó draveseimre pillantott aggodalmasan. - Ha lepottyantanak, nem habozom kitekerni a nyakukat.
- Azzal már elkéstél. - mondtam, nagyot sóhajtva. - Szobatiszták.
Kharin tapintatosan nem kérdezett többet. Kimásztam a vízből, laza ruhát vettem föl, majd megnéztem az ágyam. Nos, hatalmas volt, nem ehhez szoktam hozzá. Lefeküdtem aludni.
Másnap reggel Éjfél vitt nekem ágyba reggelit. Meglepetten pislogtam rá, ő erre csak zavartan csavarta ki a hajából a vizet.
- Fenébe... - mondta, a szemét forgatva. - Már megint leöntöttem magam a teával. Jó étvágyat!
- Köszönöm. - mondtam meglepetten. - Te már reggeliztél, vagy csak...
- Nem, még odáig nem jutottam... Eddig sikeres reggelem volt...
- Mi történt?
- Teát akartam főzni, de leforráztam magam a vízzel... Esélytelennek tűnt, hogy még ma megcsináljam. De nálam ez mindennapos. Bai mindig ijesztgetett reggelente, hogy magamra borítsam az egészet... A tea nem szeret engem úgy, ahogy én a teát. - mosolygott keserűen.
- De ebben a kancsóban valami határozottan teaszerű van. - vetettem ellen.
- Az a statisztikai hibaszázalék. Pontosan 0.9% esélyem van arra, hogy rendes teát szenvedjek... Becsüld meg!
- Tudod, én úgy néztem, ez pont két csészényi adag. Meg a reggeli is bőséges.
- Mit akarsz ezzel mondani, Árnykirály? - kérdezte Éjfél meglepetten.
- Mondjuk azt, hogy... Jó étvágyat!
Megidéztem még egy tányért Éjfélnek, és mindent elfeleztünk. A kását kicsit nehéz volt, de végül is sikerült, és reggeli közben vidáman beszélgettünk mindenféléről. Éjfél, annak ellenére, hogy ötven évig szunnyadt, igen jól ismerte a modern kor történéseit.
- Képzeld, egyszer felszöktem egy hajóra, hogy Keletre menjek... Aztán kiderült, hogy az egész legénység kristályokból áll! Tudod, van ez az érzés, amikor szenvedsz egy csomót, aztán... Hiába! Végül a kapitány mindannyiunkat leszállított Föníciánál. Sose felejtem el, amikor utána Bai-vel összefutottam, és azon akadt ki, hogy én hajóval mentem odáig, amikor az alagútrendszerekben is közlekedhettem volna... És akkor volt az a "mit meg nem szenvedtem a semmiért" - érzés.
- Végül eljutottál Keletre? - kérdeztem.
- Igen, eljutottam egyszer Bagdadig... Igazi kis mesei város! Hatalmas bazár az egész, és olyan hangulatos, ahogy a kalmárok alkudnak a vevőkkel a portékáikon, ahogy a megannyi fűszertől illatos levegőben jársz, a különös keleti zene szól, mindenhol csak tarka kelmék és mindenféle csecsebecse... ha Bai haza nem rángat, megveszem a fél várost... Ott ittam először babkávét is. Magasságos gyémántbánya, egyszer meg kell kóstolnod az igazi arab kávét, a törökök nagyon jól főzik, istenek! Az illata mennyei, kicsit kesernyés, de nem nagyon. És ahogy az ízek harmonizálnak... Úgy megkívántam. Kész Bagdad-hiányom lesz, ha csak rágondolok arra az idilli városra...
- Szinte már csomagolnék is. - mondtam nevetve. - Az a fekete ital az micsoda? Nagyon jó illata van.
- Hogy nem vettem eddig észre... Jó erős arab feketekávé.
- Ez a kávé?
- Igen. Kóstold csak meg! Csak ajánlani tudom!
Megkóstoltam a kávét, nagyon ízlett. Éjfél elmosolyodott, majd ő is belekortyolt a kávéjába.
- Remélhetem, hogy uralkodóként is ilyen adakozó hajlamú vagy, mint amit most tanúsítottál a reggelivel? - kérdezte Éjfél.
- Alapvetően nem vagyok zsarnok. - mondtam. - Az árnyaim imádnak, és lesik a kívánságaim. Inkább egy rendesebb fajta despotához hasonlítanám magam.
- Aha. Veszek egy fürdőt, a hajam még mindig ragad a teától.
- Jó, megvárlak itt.
- Nem muszáj, nyugodtan nézelődj! Úgyis megtalállak.
- Abban egy pillanatig sem kételkedtem. De én azért csak megvárlak itt. És nyugodtan használhatod az én fürdőm is, ha gondolod...
- Nagyon kedves vagy, köszönöm.
Éjfél elment fürdeni, addig én olvasgattam kicsit.
Negyed óra múlva Éjfél lehasalt mellém az ágyra, majd felém fordult.
- Mit olvasol? - kérdezte.
- Csak... Néhány varázslat, amit Kharin gyűjtött össze.
- Érdekesen hangzik. Mehetünk?
Éjfél az ajtónak támaszkodott, és keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt. Testhez álló, fekete ruhát viselt, derekán egy uszályszerű fekete lepellel, ami a padlót súrolta. Haját laza konytba rendezte, és fekete gyögyöket tűzött bele. Megráztam a fejem, eltettem a könyvet, majd magamra vettem egy sötét aláöltözőt és egy zöld-fekete talárköpenyt. Éjfél tágra nyílt szemmel figyelt végig, és mosolygott, amitől kicsit zavarba jöttem.
- Gyönyörű vagy. - mondtam végül.
- Köszönöm. - mondta Éjfél. - Te is nagyon elegáns vagy. Mehetünk?
- Hová? - kérdeztem.
- A trónterembe, úgy negyed óra múlva. A nép szeretné látni az uralkodóit. Nagyon izgulok, hogy minden jól sikerüljön...
Éjfél meglepetésére arcon csókoltam őt, mire ő teljesen elpirult. Aztán hosszasan csókolóztunk, majd végül is én húzódtam el előbb.
- Ne még, kérlek! - súgta Éjfél. - Még ráérünk, nemde? A csókjaidra szomjazom, felség.
- Ahogy kívánod, királynőm. - mondtam. - Nem ellenkezem.
Egyre szenvedélyesebb csókoltuk egymást, Éjfél valósággal elcsábított, én pedig viszont őt. Aztán fölmordult, elengedett, és kipirult arccal, csillogó szemmel nézett rám.
- Még folytatjuk. - mondta.
- Én most akarlak... - mondtam, és kicsit játszottam a hajával.
- Ne... Ne most, mindjárt jelenésünk van... Shuan, kérlek...
- Ne ellenkezz! Csak még jobban megkívánlak.
- Akkor tégy velem, amit akarsz, királyom! - súgta a fülembe. - Csábíts el még jobban, ha tudsz!
- Ezt kihívásnak vettem. - mondtam, és egyre hevesebben csókoltuk egymást. Lassan Éjfél lefejtette rólam a talárt, én pedig róla az uszályt, és így is maradtunk, egymást ingerelve, egészen addig, míg egy szerény kopogást nem hallottunk.
- Fenébe... - mondta Éjfél, és leült az ágyam szélére. - Pedig ezt most különösen élveztem.
- Mindjárt elintézem. - mondtam, majd arcon csókoltam Éjfélt, mire ő fölmordult.
- Siess, királyom! Már nem sokáig tudok várni...
Felvettem a talárom, és ajtót nyitottam. Az egyik achát állt ott, kissé zavartan.
- Uram, a kristályok azt kérték, hogy délután legyen a koronázási cerem...
Az achátra csaptam az ajtót, és kikiáltottam neki, hogy tökéletesen megfelel az az időpont. Éjfél az ajkát harapdálta, majd amikor az achát léptei elhaltak, elmosolyodott, és az ágyra húzott.
- Nos, hol is hagytuk abba az előbb? - kérdeztem, és kibontottam Éjfél haját a kontyból.
- Valahol itt... - mondta Éjfél, lefejtette rólam a talárt, és apró csókokkal halmozott el. - Nem bírtam már tovább. Nem tudom, mi ütött belém... De ha még egy ide merészel jönni, és megzavarja az édes kettesünket, én esküszöm, gyűrűbe töröm...
- Felejtsd el most egy kicsit a kristályokat! - súgtam a fülébe. - Most csak ketten vagyunk, te meg én, imádott királynőm...
- Egy napja még próbáltalak megölni... Most meg már szeretők vagyunk... Komolyan... Ezt nem értem, semmi logikus nincs ebben... Sok kristály szeretőm volt már, de egyik sem volt szerelem első látásra... miért pont te? Egy félvér, aki igaz, hogy a Földi Kharinnausz, de akkor is, nem a saját népem, hanem valami egészen más...
- Hihetetlen vagy. Még mindig csak gondolkozol.
- Jobb, ha hozzászoksz. Én nem fogok alkalmazkodni.
- Nekem így vagy tökéletes.