Az Árnykirály naplója

Khatrina is kirepül...?

Hazamentem, és visszaaludtam. Reggel égett szagra ébredtem, és minden izmom sajgott, továbbra is. De legalább megérte. Egészen pontosan nem haza vezetett az első utam, hanem Jonah-hoz. Megfenyegettem, így megígérte, hogy nem árt a mágikus lényeknek, ellenben lelkesen írtani fogja a Vöröshíveket. Így már nyugodt szívvel dőltem az ágyamba.
Necro a kezem alá simult, megsimogattam, mire dorombolt nekem, és aggódva nézett rám.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Izomláz. - mondtam, mire anya leült mellém, és az arcom simogatta.
- Jaj kincsem, az első energiavétel utáni reggel ilyen. - mondta, és megcsípte az arcom. - De van, ami segíthet.
- Mi?
- A mindenre jó Polippajti.
- Felejtsd el! Anya, felnőttem.
- Jól van, te tudod. - mondta anya, és nagyot sóhajtott, majd Necróra pillantott. - Olyan gyorsan felnőttök, nem igaz?
- Anya, ettől függetlenül nagyon jól esik a törődés. Ránéznél Khatrinára?
- Alszik, mint a tej. - mondta anya, megsimogatta az arcom, majd homlokon csókolt. - Hogy érzed magad?
- Jobban. Nem mondom, hogy kibírnék egy katasztrófát, de már sokkal jobban vagyok.
- Egy teát? Elég... Zaklatottnak tűnsz.
- Igen, köszönöm. - mondtam. Hálásan mosolyogtam anyára, megvártam, míg hallótávon kívülre kerül, majd Necróhoz fordultam.
- Úgy tűnt, rosszul aludtál. - mondta Necro.
- Kharint majdnem elkapta egy démon. Természetes, hogy aggódom, nem?
- Hát, valóban ad okot egy kis izgalomra. Egy kicsit megváltozott az aurád.
- Igen. Kipróbáltam a Falánk képességeim. De most már jól leszek, ne aggódj!
Necro bólintott, majd anya odaadta a teám, és elmondta, hogy úgy döntöttek Necróval, hogy hamarosan elmennek, és anya kicsit vele marad.
- Remélem, meglesztek ketten Khatrinával. - mondta anya.
- Persze. De azért hiányozni fogtok.
Anya egy ideig csak az arcomat fürkészte, majd hallottam, hogy Khatrina közelít, és megölelt. Adtam egy puszit a homlokára, majd átadtam Necrónak.
- Jól hallottam, tényleg elmész? - kérdezte Khatrina. - Nagyival?
- Igen, sajnos. - mondta Necro. - Nincs tovább helyem itt, vissza kell mennem az Árnyerdőbe. De nagyon örülök, hogy láthattalak.
- Én is, bátyus! - mondta Khatrina, és szorosan átölelte Necrót. - Szeretlek.
- Én is téged, húgica. Vigyázz magadra, jó? Az emberek kétszínűek. Nem bízhatsz vakon senkiben.
- Jó.
Necro nagy nehezen elengedte Khatrinát, majd szomorúan nézett rám.
- El se tudom képzelni, milyen lehet. - mondtam, és szorosan átöleltem Necrót. - Apróárny, ígérd meg, hogy vigyázol magadra!
Necro bólintott, megpusziltam, majd elment anyával.

Khatrina igazán nem heverte ki Necro hiányát évekig. Az úgynevezett barátai viszont kezdték befogadni. És egyszer Khatrina elmondta Lucasnak, mit érez iránta. Lucas pedig pont ugyanúgy érzett iránta. Jó volt boldognak látni a lányom.
Aztán Khatrina tizenkettő lett. A barátai kiközösítették, Lucasék pedig végképp elköltöztek. Ezt Lucas egyik este csak úgy közölte Khatrinával, ő pedig végigsírta az éjszakát. A szociális élet okozta fájdalmaktól nem védhetem meg. De ahogy a lányom a szemem láttára összeomlott, valami bennem is eltört.
Leültem Khatrina mellé, finoman magamhoz húztam, és csak szorosan átöleltem. Nem szóltam semmit, de lassacskán megnyugodott.
- Legalább egy igaz barátom lenne, akinek kiönthetem a szívem. - mondta Khatrina, és bosszúsan kifújta a haját az arcából. - De se kedves nem vagyok, se szép, se barátságos, se tehetséges bármiben.
- Ne mondj ilyet! - mondtam. - Igenis értékes vagy, Khatrina.
- Ezt csak azért mondod, hogy megnyugtass.
- Dehogy, kincsem. De az tény, hogy elég elfogult vagyok veled kapcsolatban, mert az egyetlen lányom vagy. A szemem fénye.
Khatrina elhúzta a száját, majd nagyot sóhajtott.
- Az egyetlen barátom egy voodo-baba. A hajam, mint egy szénaboglya, a bőröm olyan szeplős, hogy egyszerűen borzalom, mindenkinek visszaszólok, aki beszól, és semmihez nem értek. Nem fogsz tudni férjhez adni.
Ciccegtem, majd felálltam, és beolvadtam az árnyak közé.
- És még te is itt hagysz. Remek, te vagy a világ legjobb apája, Shuan Nirrakk.
"Nem bírom hallgatni a nyafogásod, úgyhogy kerítek egy pálcát és transzformállak, mondjuk, pont jó leszel vázának a foghíjas kollekciómba."
- Ne merészeld!
"Hékás, tudd a helyed! Nem a hamis barátaid egyike vagyok, hanem az apád."
Khatrina nagyot nyelt, én pedig mögé léptem, majd megpusziltam. Khatrina meglepetten fordult hátra, mire visszaváltoztam, rámosolyogtam, és kifésültem kócos haját.
- Te mágiára születtél. Tehetséges mágus vagy. És, tudod, mit? Megtanítalak pár sötét trükkre. Különös érzéked lenne a manipulációhoz. Okos vagy, gyönyörű, és ravasz. Ez egy gyilkos trió. Több eleganciával a kor legnagyobb manipulátorává teszlek. Mindened adott hozzá. A kérdés az, ennek szenteled-e az életed, és elfogadsz-e mesterednek? Khatrina...
- Azt mondtad, a nyilvános varázslás veszélyes.
- A manipulációban a legszebb az, hogy ha jól csinálod, senki nem veszi észre. Rá fogsz érezni.
Khatrina félénken bólintott, majd kimerülten dőlt a párnák közé.
- Ráérsz holnap? - kérdezte.
- Persze. Addig is jobban tennéd, ha kialudnád magad. Karikás a szemed és nem is ettél semmit ebéd óta. Így tényleg csúnya vagy.
- Te pedig nyersen őszinte, mint mindig. - nevetett Khatrina, leginkább kínjában.
- Főzök egy teát. El ne mozdulj!
Elindultam a konyha felé, Khatrina a szemét forgatta, mire azonnal visszamentem az ajtóig, és legszigorúbb pillantásommal sújtottam.
- Láttalak... - mondtam, mire Khatrina nevetett. - Kisasszony! Ne mozogj! Ez egy komoly, egészalakos rázkódás volt. Remélem, ez nem egy megfázás lesz. Mindegy. Mézzel és citrommal kéred a teád?
- Apa, hagyd, megcsinálom én...
- Szó sem lehet róla! Itt maradsz!
- Apa. Nem vagyok már kislány. Tudok teát főzni.
- Bízz bennem, jó?!
Khatrina kelletlenül bólintott, én alig bírtam leplezni az idegességem. A konyha közvetlen környezetében, a kamrában veszélyes holmikat kezdtem el gyűjteni, úgymint rituálés tárgyak, varázskönyvek, ereklyék, és a gyűjteményt pár kísérleti élőhalott lény is gazdagította, amikhez jobb, ha élő nem ér hozzá.
Kivettem egy közönséges citromot, egy kevés teafüvet és mézet, majd forraltam vizet, és kerestem egy ép csészét. Legutóbbi kísérletem során Kharin összetört párat.
Elgondolkodva készülődtem, majd bevittem Khatrinának a teát a kedvenc virágos tálcáján, majd leültem az ágy szélére. Khatrina belekortyolt a teájába, és ellazult. A tekintete elidőzött rajtam egy kicsit.
- Valamit titkolsz előlem. - mondta Khatrina végül, és letette a csészét.
- Ezt mégis miből gondolod, kincsem? - kérdeztem.
- Furcsán viselkedsz.
- Az meglehet, de ismersz... Vannak furcsa dolgaim, amiket sokszor én magam se értek.
- Nem úgy értem. Miért nem főzhettem meg a teát?
- Mert szerettem volna gondoskodni az én kis hercegnőmről. - mondtam, és megcsíptem Khatrina arcát. - Ó, kincsem! Olyan gyorsan felnősz...
Khatrina nem szólt semmit, csak az arcom fürkészte, és próbálta kitalálni, mi jár a fejemben ilyenkor.
- Kincsem. - kezdtem. - Jól figyelj rám, mert fontos, amit mondani fogok, életbevágó... Ha végeztél a teáddal, mosogass el rögtön! A többnapos csészét nehéz kisikárolni, és semmi kedvem rabszolgát teremteni.
Khatrina meglepetten pislogott rám, majd a hűlt helyemre. Már a kamrában voltam, és leemeltem egy dobozt a polcról, az asztalra tettem, majd mély levegőt vettem.
- Jól van, most, vagy soha. - mondtam, és már épp felemeltem a doboz fedelét, mikor egy érintést éreztem a vállamon.
- Ez micsoda? - kérdezte Khatrina, én pedig lezártam a dobozt, és a legszigorúbb pillantásommal sújtottam Khatrinát.
- Apa játékszere. Nem való élőlény közelébe.
- Mióta tartod itt ezt az... Izét?
- Ez nem izé, hanem baziliszkusz. És még csak fióka, de gyilkos a pillantása. Csak nem szúrom ki a szemét...
- Honnan szereztél baziliszkuszt?
- Tenyészetből. És olyan kis imádnivalóak voltak, hogy muszáj voltam beszerezni egyet. Tudod, végszükségletre.
- Apa, te... Nem is tudom, hogy voltam melletted mindig ilyen nyugodt... Te beteg vagy. Nincs ki a négy kereked. Baziliszkuszt ide?!
Csendre intettem Khatrinát, majd benéztem a dobozba. A kicsi baziliszkusz éppen a tojást törögette, majd egy visítás kíséretében kiszabadult, és rám pislogott. Már előkészítettem neki egy üvegtálba egy kis véres húst.
- Ó, de édes törpeszörny vagy! - mondtam olvadozva. - Éhes vagy, picinyem? Kell a friss hús, igaz?
- Apa, ez már beteges! - mondta Khatrina. - Ne babusgasd azt a kígyót!
- Én se mondom meg, milyen hobbid legyen. Várj, most becsukta a szemét. Meg akarod nézni?
Khatrina bekukkantott a dobozba, és a kis, zöld kígyót figyelte. Aztán az egy óvatlan pillanatban kinyitotta a szemét, és a gyilkos, sárga szempár mereven Khatrinára bámult.
Ijedtemben elejtettem a tálat, lezártam a doboz fedelét, majd visszazártam a kamrába.
Khatrina egy ideig a kígyó után nézett, narancs szeme arany fényben játszott egy pillanatig, majd megrázta a fejét.
Azonnal elfogott a pánik, és végezni akartam a nyomorult baziliszkusszal, aki ugyan akaratán kívül, de a lányom életére tört. Zöld lángot gyújtottam a kezemben, vártam egy kicsit, majd újra a kezembe vettem a dobozt, és nagyot sóhajtottam.
- Nacral, miért büntetsz? - motyogtam, és már a doboz szélét érte a láng, majd egy érintést éreztem a vállamon.
- Apa?
- Hát persze, elfelejtettem, hogy drakón vagy. - mondtam halkan. - Kevésbé érzékeny a kígyókra. Nem is tudod elképzelni, mi játszódott le a fejemben egy pillanat alatt.
Khatrina aggódva nézett rám, megölelt, de valahol egész máshol jártam gondolatban. Nagyjából tudatában voltam, hogy ott van velem, de még sokkos állapotban voltam.
- Apa, te azért tartasz kígyót, mert félsz, hogy felnövök, és akkor egyedül maradsz? - kérdezte Khatrina.
- Nem tudom. - mondtam. - Van okom félni?
- Dehogyis, apa! - mondta Khatrina, megölelt, mire én megpusziltam, és szórakozottan babráltam a hajával. - Az apám vagy, mindig szeretni foglak.
- Ó, kincsem, megmelengeted a halott szívem!
Éreztem, hogy Khatrina mosolyog, majd elengedett, és még egyszer szemügyre vette a baziliszkuszt. És túlélte. A kígyó imádta Khatrina közelségét.
- Ki a legszebb szörny? Te vagy, pici kígyó, bizony!
- Ne gügyögj hozzá! - dorgáltam meg.
- De ha ilyen imádnivaló...
- Van, ami aranyosabb nála. Mindjárt megmutatom őt is.
Khatrina letette a baziliszkuszt, és nekem szentelte a figyelmét. Aztán egy pici árnymadarat idéztem meg. Esetlenül totyogott a kezeim közt, majd átrepült Khatrinához.
- Ő egy halálmadár. - mondtam. - Néha a nekromaták háziállata. A Falánkoké különösen, mint nekem.
- Gyönyörű. Ezeket rejtegeted előlem?
- Nem csak, pár kísérleti átkot is, de az még rám is veszélyes. Most pedig mars aludni! Elég álmosnak tűnsz.
- Nem vagyok...
- Khatrina. Ne kelljen megint álomport szórjak rád. Aludnod kell. Hidd el, csak a legjobbat akarom neked. Nem fogom felrobbantani a házat, míg alszol.
Ha akkor tudtam volna, hogy ezt hogy elkiabáltam...
A naiv édesapa én szépen betakarta egyszem lányát, majd a biztonság kedvéért ránézett kísérleteire a kamrában. És ott csücsült egy elszabadult főnix a fa polcokon. Ha megijesztem, leég a kamra, és felrobbannak a jegyzeteim és az üvegbe töltött, eleven sötétség alatt tartott kísérleti, instabil átkaim, amit ha véletlenül túlélnék, az ősök és az istenek közös erővel azonnal kiiktatnának. Végérvényesen. Eltörölnék a létezésem. És ahhoz semmi kedvem nem volt.
Ez az átok ártatlan viccnek indult. Kígyóvá változtatja az eleven lények haját, ami képes mindent kővé változtatni. A kővé változtatós rész már a fejlesztett verzió újdonsága. Azóta a kígyók marni is képesek, így terjesztik az átkot. Szóval, az ártatlan viccből tömegpusztító fegyver lett. Éljenek a kharinaidák.
Nos, a drága főnix épp tüsszenteni készült. Láttam a szemén, hogy már felkészült... Gyorsan levettem a polcról, mielőtt a baleset megtörténik, majd a főnix hapcizott, és ártatlanul nézett rám.
- Tudom, nem tehetsz róla, hogy közveszélyes vagy. - mondtam, nagyot sóhajtva. - Tudod, mit? Kapsz egy új lakhelyet a pincében. Semmi fa, és jó meleg van ott lent, lesz egy szép kis fészked is. Jó lesz?
A főnix elégedetten csipogott, levittem a pincébe, és a kezemben égett el. Remek. Imádom ezt a madarat, imádom. Végül is, új hely, új élet. De a rúnámon ott maradt a nyoma. Valljuk be, lehetett volna rosszabb is, mondjuk, leégeti az egyetlen dolgot a karomról, ami ha lekerül, az életembe és egyáltalán a létezésembe is kerülhet. Kösz főnix, én is szeretlek.
Bosszúsan kifújtam a hajam az arcom elől, majd felmentem aludni.
Másnap Khatrina frissen és üdén kávét főzött, mikor én még félkómásan a konyhába battyogtam.
- Jó reggelt, apa! - mondta Khatrina mosolyogva, leültetett az aszralhoz, és egy tál rántottát tett elém.
- Maradjunk az álomszuszéknál. - motyogtam halkan. - Viszont valaki nagyon friss.
- Csak hét óra. Ilyenkorra már rég felkelek. Rád viszont nem jellemző ez a kései kelés. Mi történt?
- Épp azt tervezgettem, hogy mit tanítsak neked először, és legfőképp hogyan. Éjfélig fent voltam, végül is... A humán jellegű szervezetnek alvásra is szüksége van.
- Értem. De legalább jutottál valamire?
- Igen. Mivel úgyis hosszúhétvége jön, lesz időnk mindenre, amit terveztem.
- Remek. - mosolyodott el Khatrina. - Már alig várom. Egy kis apa-lánya varázslás.
Bólintottam, megreggeliztem, majd a pincébe tereltem Khatrinát. Először az eddigi varázslatait finomítottuk, majd belefogtunk a manipulációba. Először nem ment neki, hisztizett, majd mikor kellően kitombolta magát, újra és újra megpróbálta. Addig megetettem a főnixet és megtanítottam neki pár trükköt. Aztán, egyszer csak...
- Apa, sikerült! - mondta Khatrina lelkesen.
- Igen? - kérdeztem gyanakvóan. - És ezt te honnan veszed?
- Ó, gyakoroltam a főnixen. Jut is eszembe, apa, mit szólnál hozzá, ha hétvégén kimennénk a vásárba? Annyira rég voltunk már, és hiányzik az ottani atmoszféra...
Khatrina ártatlanul pislogott rám, közben már az elmém ajtaján kopogtatott. Nevettem, majd szorosan átöleltem, és megpusziltam.
- Ó, kincsem. - kezdtem büszke-apás mosollyal. - Annyira ügyes vagy. De nálam úgyis kudarcba fullad minden próbálkozásod. A szirénvérűek negyedvérig igen nehezen kontrollálhatóak. Én pedig a kor legnagyobb szirén boszorkányának fia vagyok. De nagyon ügyes vagy.
Khatrina elhúzta a száját, majd rávette a főnixet, hogy megcsípjen. Szúrós pillantást vetettem Khatrinára, mire ő ártatlanul pislogott rám, felült az asztalra, és a lábát lóbálta, végig tartva velem a szemkontaktust.
- De ne mondd, hogy nem vagyok aranyos. - mondta, és édes kislányosan kuncogott.
- Ezt már megbeszéltük. Elfogult vagyok. Te vagy a legédesebb az egész világon.
Khatrina elpirult picit, oldalra pillantott, és a haját csavargatta.
- Jaj, apa! Annyira... Szeretlek. Nagyon aranyos öreg bácsi leszel.
- Ha, te is! - mondtam. - Mármint, női kiadásban, persze.
Khatrina a szemét forgatta, majd megsimogatta a főnixet.