Az Árnykirály naplója

Elemékszerek és én

- Évszázadokkal ezelőtt történt. - kezdte Terra.
- Ne, most azonnal hagyd abba! - mondtam. - Elég! Ez a néped titka, és jobb, ha sírba viszed!
- Nem, tudnod kell.
- Jó. - egyeztem bele végül. - Csak mert jui-vér vagyok.
"És én is elementalista vagyok." - szólalt meg Kharin hangja a fejemben. - "Illik tudnom az ékszerekről, nem gondolod?"
- De igen, mester. - suttogtam magam elé. - Mesélj, Terra!
Terra belekezdett. Még a mágikus világ születésekor létezett egy nagy Elemi Erő. Ez az erő darabolódott az évszázadok során, előbb a kisz és a jui esszencia, valami olyasmi, mint jin és jang energia a keleti kultuszokban. Ezután öt rétegre darabolódott az esszencia: ős és energiák, sárkány, őrző, szellem, és lények. Aztán ezek az öt-öt elem fejeire: univerzumős, ércőrző, földsárkány, tündérszellem, és a többi. A szétdarabolódás idején, a földi őskor elején azonban újra megidézték az esszenciákat, és eldarabolták az öt rétegnek öt részre: egy tiara, egy nyakék, egy karperec, egy gyűrű, és egy kard. Az őskor végére, Egyiptom felemelkedése idején elemeikre bontották a Nagy Ékszerszettet, aminek egy darabját, a földtiarát most Terra őrzi, a szellemek vezetője. A Nyugat-Római Birodalom bukása ideje környékén, kicsit előtte történt, hogy ezekkel lezárták a mágikus és a mi világunk közti kapukat, és csak az egyesített szett képes újranyitni a kaput.
- Sokan próbálkoztak összeszedni a szettet, de az ékszerekről szóló összes földi dokumentumot elpusztítottuk. - mondta Terra. - Mégis tudsz róla.
- Nem földi dokumentumból tudtam meg, mik ezek. - vallottam be. A saját naplómban írtam róla. Kharin magiszoni volt, tudott a Reverz Szettről is, amiket a másodelementálok őriztek, de elszóródtak a világban. - Hozzám került egy magiszoni naplója. Ő ír róluk.
- Honnan szereztél magiszoni naplót? - vonta föl a szemöldökét Terra.
- Na jó, az igazság bonyolultabb annál, hogy elsőre megértsd. Az az enyém. Előző életemben egy magiszoni mágus voltam.
"Pff, magiszoni. Csak ott születtem és éltem. Elementoni vagyok, másik univerzum." - tájékoztatott Kharin.
- Igen, kösz. - mondtam. - Szóval, a napló egyszer csak hozzám került.
- Hogyhogy reinkarnálódtál, magiszoni létedre egy földi mágusban? - kérdezte Terra. - Ez elvileg lehetetlen.
- Jobb, ha ő mondja el. - mondtam.
" Felejtsd el!" - mondta Kharin. - "A te jövendőbelid."
- Vagy nem. - mondtam. - Szóval, a halálom napján a Halhatatlanság folyójában fürödtem, és így örökös reinkarnációra vagyok kárkoztatva. Meg is vagyok jelölve.
- Tényleg? Megmutatod?
Megmutattam a rúnát a csuklómon, Terra végighúzta rajta az ujját, mire a gerincemen végigfutott a hideg, majd minden izmom átmelegedett, és ellazult. Mozdulni nem bírtam egy ideig, de kellemes bizsergés járt át.
"Mondd meg neki, hogy hagyja abba! Várj, ne! Túlságosan is élvezem. Ó, igen, ez az! Mintha csak egyszerre ittam és szívtam volna egy kicsit..."
Csak annyi jött le nekem, hogy valaha füvező lehettem. Vajon az erre való hajlamom is úgy öröklődött át, mint a démonvér? Nagyon remélem, nem.
- Érzel bármit? - kérdezte Terra, és abbahagyta a rúnám aktivizálását.
- Ne... Csinálj... Többet... Ilyet! - mondtam lassan. - Túl vagyok telve többletenergiával. A másik énem szerint olyan, mintha...
"KUSS LEGYEN!" - ordította Kharin, mire elharaptam a nyelvem.
- Neve is van, vagy az is Shuan? - kérdezte Terra.
- Ő... Ő Kharin. Magiszon latin területein élt. Elementalista...
- Tényleg? Érdekes. És... milyen? Gondolom, legalább egy mágikus állata volt, talán egy sárkány is. Várjunk csak... Egyszerre képes használni az elemek erejét, esetleg sárkánylovas, úriember...
-Na, féltékennyé teszel engem magam iránt! - mondtam nevetve. - Nem tudom, annyira nem emlékszem, és nem sokat beszélünk a múltjáról.
"A hölgyed igen tájékozott magamat illetően..." - mondta Kharin.
- Terra, bemutatom Kharint! - mondtam, és megidéztem Kharin árnyát a szobába.
Most éjkék, testhez álló ruházat volt rajta, sápadt arcát kicsit kevésbé kiemelve, mint a szokványos, fekete ruhái, kócos, sötét haja még sötétebbnek tetsző szemébe lógott. Úgy tett, mintha csak most ébredt volna, morgott rám egy kicsit, majd a kezét nyújtotta Terrának.
- Szervusz, Kharin vagyok. - mondta Kharin, ragyogó, démonias mosolyát Terrára villantva.
- Terra. - mutatkozott be Terra, és megszorította Kharin egész elevennek tetsző kezét. Igazából megégette egy balesetben, és Hádészra, halott volt!
- Örvendek, Terra. Shuan nagyon sokat mesélt rólad. Egyenesen imádnivalónak írt le.
- Ó, valóban? - kérdezte Terra félénken.
- Igen, igen. És nem csalódtam. Hallottam, a bátyád nősül.
- Mi, tényleg? - kérdezte Terra.
- Van bátyád? - kérdeztem meglepetten.
- Ó, hogy ti maiak semmit se tudtok! - mondta Kharin puffogva. - Igen, pont az én születésnapomon volt az eljegyzés.
- De az fél év múlva lesz. - mondtam, majd elfintorodtam. - Jós vagyok, és te egy büdös szót nem szóltál róla.
- A bátyám végre megnősül? - kérdezte Terra. - Az a tahó agglegény?
Kharin elnevette magát, láthatóan jól szórakozott. A szemem forgattam, és valami igenszerűt mormogtam Kharin helyett.
- Amúgy apai ágon negyedrészt démon. - mondtam.
- Ó, nahát. - mondta Terra. - Öröm volt megismerni ezt az oldalad.
- Egészen más személyiségek vagyunk. - mondtam. - Ő csak részben én, oké? De erről hallgatsz. Így is fura, hogy félig jui vagyok, nekromata, és tíz évesen van egy seregem.
- Kharin létezése sok mindent megmagyaráz. - mondta Terra. - Az öcséd az ő öccse is?
Erre a kérdésre nem akartam válaszolni. Végül mégis sikerült.
- Nirrakk csak a fogadott démoni kistestvérem. Kharin legkisebb fia. Jó, ne nézz rám így! Nem a Marsról jöttem!
- Épp elég, hogy Magiszonról. Szóval az öcséd-fiad... Miért? Talán megígérte az apjának, hogy vigyáz rád?
- Thor kalapácsára, te egy gondolatolvasó vagy! - mondtam. - Jövök neked egy történettel.
- Mindketten jöttök eggyel. Kharintól a magiszoni életéről akarok hallani, tőled meg...
- Tudok a Reverz Szettről. - mondtam.
- Hallgatlak. - mondta Terra.
A Reverz Szett a jui esszencia eldarabolása. Tündéri, sziréni, kristályi, érci és energoszi erő öt tárgyba formázva: tiara, gyűrű, nyakék, karperec, kard. Ezek aztán szintén fel lettek darabolva, de az energosz kard, az érckarperec, a kristálynyakék, a sziréngyűrű és a tündértiara eltűnt. Ekkor az ércek ellopták a kristálykardot, ezalatt a tündérek kirabolták őket. A szirének elvették az ércgyűrűt, de egy kis csapat mágus elvitte mind az öt ékszert. A szirének széthullottak, a tündérek elvesztették az érctiarát és a tündérkarperecet, a kristályok pedig kétségbeesetten próbálták menteni a menthetőt. Azonban egy zsarnok mágusúr magáévá tette a gyűrűt, a tiarát és a karperecet, majd a kristályok örök álomra lettek kárhoztatva. A maradék ékszert végül az energoszok vették magukhoz, de akiknél tárgy volt, lekötötték egy-egy mágushoz, akik átvették a tárgyakat, és haláluk után melléjük temették azokat is. Így vesztek el az ékszerek. Az első öt viszont néha-néha úgy tetszik, felbukkan, majd eltűnik.
Terra elgondolkodva hallgatott.
- Mondtad, hogy kicsit meg vannak őrülve, hát, ezért. - mondtam.
- Erről nem is tudtam. - mondta Terra.
- A juik minden írásos emléket elpusztítottak, elvették azokat az emlékeket, amik tartalmazzák ezeket, a kristályok ezért kezdtek emberekre is vadászni. Az ékszereket akarták megkeresni.
- Na jó, valami vidámabb mese éjszakára?
Mindketten Kharinra pillantottunk, aki csak megvonta a vállát. Valahogy éreztem, hogy ez a mese kevéssé lesz vidámabb, mint az ékszerekéi. Kharin egy picit elgondolkodott, lábát felhúzva az ablakpárkányra, majd végül mégiscsak belekezdett a mesébe. Amint megszólalt, úgy éreztem, zuhanok, és a mese helyszínén jártam, külső szemlélőként. Terra sehol. Tehát ez csak az én látomásom volt.
Kharin kicsi volt még, öt éves, és normális, emberi kinézetű fiúnak tűnt. Egy tisztáson játszott, próbálgatta az erejét. Amikor sokadjára sem sikerült a varázslat, dühösen belerúgott a legközelebbi fatörzsbe, ekkor látta meg az alatta szenvedő kis rókakölyköt.
- Szia, hát te hogy kerültél ide? - kérdezte azon az ősi magiszoni nyelven, amin Baigoune is beszélt. - Itt biztonságban vagy. Ne félj! Biztos éhes lehetsz, nézd csak!
Kharin egy kis eleséget nyújtott a rókának, mire az boldogan elfogyasztotta, és megnyalta Kharin kezét. Kharin nevetett, és próbálta kicselezni a következő puszirohamot.
- Elég, ne csiklandozz, nagyon csiklandós vagyoj, na! Elég, nincs több! Szeretnél játszani?
A róka leült Kharin mellkasára, és kíváncsian nézett bele a szemébe, majd ismét megnyalta a kezét, igenlő válaszát jelezve.
- Hm... Mit szoktak a rókák csinálni? - gondolkodott Kharin. Ezen én is elgondolkodtam. Tényleg, mit lehet egy macskaszerű vadkutyával játszani? Fonalgombolyag vagy bot? Nem, komolyan kérdezem.
A róka leszállt Kharinról, és a farkát üldözte egy ideig, majd hirtelen megtorpant, és a földre lapult. Egyetlen pontot bámult mereven, a fák közt.
- Vadászat. - csillant fel Kharin szeme, és ő is lehasalt a fűbe.
Egy szarvas legelészett a fák közt, Kharin ámulva figyelte a kecses állatot. Amikor már nagyon közel merészkedett, a kisróka és ő egyszerre ugrottak rá. Kharin még a levegőben fekete rókává változott, leterítették az állatot, majd a másik róka a szarvas fogyasztása közben egy ötéves kislánnyá változott.
- Milyen aranyos vagy! - sikkantott fel, mire Kharin kicsit morgott, majd visszaváltozott. - Te is varázsló vagy?
- Te is? - kérdezett vissza Kharin.
- Persze, igazából ki nem? Mit kerestél az erdőben?
- Valami harapnivaló után néztem. És te?
- Elraboltak, aztán megszöktem, de rám dőlt a fa. Köszönöm, hogy kihúztál.
- Nincs mit. Kharin vagyok.
- Roselin. Hol laksz?
- Sehol. Az erdőben. Haza kéne menned.
- Nem. Csak vernek otthon, és tiltják a varázslást. Jó neked, hogy szabad vagy.
- Néha azért csak kijárhatsz, nem?
- Egy nap egy héten, de ennyi. Köszönöm.
Roselin, aki - valahonnan tudtam - a leendő feleségem, lassan elindult kifelé az erdőből. Ekkor sötét alakok bújtak meg a fák közt, hálókat készítve elő.
- Roselin, vigyázz! - kiáltotta Kharin, félrelökte Roselint, és a háló rá vetült. A férfiak elvitték Kharint, Roselin pedig csendesen sírdogált a bokorban.
- Fuss! - suttogta Kharin.
Roselin hazafutott. Fél évvel később Roselin az erdőt járta, egy idézést gyakorolt. Amikor ez nem sikerült, leroskadt egy fatörzsre, és csendesen sírdogált. Ekkor egy nedves orr ért a kezéhez, mire felkapta a fejét. Egy fekete kisfarkas volt, a mancsain kis láncokkal.
- De aranyos! - mondta Roselin, és megsimogatta a farkas fejét, aki erre végignyalta az arcát.
- Na, ott csikis vagyok! - mondta Roselin, mire a farkas az oldalához dörgölőzött, és Roselin a puha bundába fúrta a fejét.
Egy percig lehettek így, majd a farkas megbökte Roselin tenyerét. Roselin ekkor megpillantotta a láncokat, és magához levitált egy követ. Lassan leverte a láncokat, majd végigsimított a farkas hátán.
- Jobb? - kérdezte, orrával érintve a farkasét. Ekkor a farkas fiúvá változott.
- Sokkal jobb, köszönöm, Roselin. - mondta a fiú.
- Kharin! - ismerte fel Roselin, és szorosan megölelte Kharint. - Azt hittem, már nem élsz! Bundát csináltak belőled, vagy... Megmentettél. Mármint fél évvel ezelőtt.
- Te is engem. - mondta Kharin. - Épp most. Szeretnél mágiát tanulni velem?
- Igen. - mondta Roselin, kézen fogta Kharint, és húzni kezdte elfelé.
Körülbelül fél perccel később hallottam Terra hangját.
- Milyen aranyos történet! - mondta olvadozva, és a vállamra hajtotta a fejét. - A kisgyerekek annyira édesek szerelmesen! Fantasztikusan mesélsz.
- Köszönöm. - mondta Kharin mosolyogva. - Shuan, neked hogy tetszett?
- Jó volt, szinte átéltem az egészet. - mondtam, a szintét enyhén megnyomva.
"Majd mutatok még valamit." - üzente Kharin. - "Ígérem, tetszeni fog."
- Ha nem bánjátok, én megyek is. - mondta Kharin, és láthatatlanná vált. Csak én éreztem a jelenlétét.
- Na, mi lesz azzal, hogy az ágyad alatt alszok? - kérdeztem.
- Ne ma! - kérte Terra. - Majd máskor.
- Holnap elmehetnénk vadászni. Unom a barlangokat.
- Rómáig kéne mennünk, ott meg semmi nincs. Velence erdeje meseszép, de az messze van. Majd egyszer. Jó éjt, Shuan!
- Jó éjt, Terra! - mondtam, gyors csókot nyomtam Terra arcára, majd átmentem a szobámba. A rácsokat, hála Lokinak, leszedték. Leültem az ágyra, akkor pillantottam meg, hogy Kharin már az ajtóm belső oldalán leng.
- Hagyd ezt abba, kérlek! - mondtam. - Nagyon ijesztő. Azt hiszed, ez kísértetlak?
- Pontosan tudjuk mindketten, hogy az. - mondta Kharin, és egy intésére megjelentek az árnyaim, a polcokat rendezgették, ételt és italt hoztak be, és más, hétköznapi dolgokat csináltak. Egyikük már hozott is nekem egy könyvet, a másik fürdővizet készített nekem, mivelhogy volt egy kis vizeskamrám a szomszéd teremben. A harmadik a csizmámat húzta le a lábamról, a negyedik ételt hozott. Aztán rájöttem, hogy én intettem nekik igazából, Kharinnak nincs hatalma az árnyaim fölött. Szúrós pillantást vetettem Kharinra, amin ő csak sokat sejtetően mosolygott. - Ugyan kérlek, nekem nem hazudhatsz! Imádod a kényelmet és ezt az új hatalmat. Jobb ezzel, mint nélküle. És még többre vagy képes, ha sokat gyakorolsz, és felfedezgeted, mire is, csak a képzeleted és a vágyaid szabnak határt.
- Ha sokáig duruzsolsz még így a fülembe, a tiédet harapom le! - mondtam, majd bekaptam egy szőlőszemet. - Mire akarsz most kilyukadni, mester?
- Csak arra, hogy mostanában, hogy is mondjam... Elpuhultál kicsit. A másodelementálok szétestek, te pedig szirénherceg vagy, talán... Nem is tudom, csak egy naiv gondolatom, lehetnél a jogos királyuk.
- A bácsikám tökéletes király. - legyintettem. - Nem vagyok uralkodásra termett.
- Már megint hazudsz magadnak. Mutatok egy újabb emléket neked, drága tanítványom.
Kharin megszorította a csuklóm, és a rúnába mélyesztette a körmét. Épphogy nem sikoltottam föl, amikor zuhanni kezdtem, majd egy furcsa helyen értem földet. Kharin kecsesen landolt mellettem, és drámaian mély levegőt vett.
- Ez a birtokom. - mondta Kharin, felöltötte sötét talárját, majd intett, hogy kövessem őt. - Ez a terület a velencei erdővel párhuzamos. Furcsa, nemde? Az elementálok központja a Magiszonon az én birtokom.
- Te magasságos Síva és Ozirisz! - mondtam megrökönyödve.
Egy hatalmas, széles és magas kastélyt pillantottam meg, falai sötét színűek voltak, fölötte a felhők méregzöld, haragoskék és bíbor színt öltöttek, majd átkos esőt zúdítottak a környező falvakra. Csak piciny falvaknak tetszettek, pedig egyik-másik csak feleakkora volt, mint Firenze. A levegőben hatalmas volt a mágiakoncentráció, minél több levegőt vettem, a rúnám annál jobban lüktetni kezdett. Lassan már szédültem tőle.
Kharin csak nevetett, majd egy pontra mutatott a távolban, és azonnal ott termettünk. Nemsokára láttam a tízéves Kharint, legalábbis először azt hittem. Kharin a fejét rázta.
- Ő Khartad fiam. - mondta. - Az engedetlen másodszülöttem. Az anyja kedvence volt. Mellette, balra Terriblont láthatod, a végletekig engedelmes elsőszülött fiamat. Sokat rivalizáltak ezek ketten.
A mostaninál jóval fiatalabb Kharin is lassan színre lépett. Khartad és Terriblon felé fordult, ő azonban a hátuk mögött az égő falura pillantott.
"Melyikőtöknek adtam erre engedélyt?" - kérdezte az akkori Kharin szigorúan. Terriblon lehajtotta a fejét, Khartad a cipője orrát mustrálta.
"Ő volt." - mutatott Terriblon Khartadra.
"Áruló!" - sziszegte Khartad. - "Ő is benne volt! Nem csak én, nem fogom helyette elvinni a balhét!"
"Khartad, csend!" - intette le Kharin. - "Mégis mit képzeltetek, mit műveltek? Csak egy napra voltunk távol, kettesben anyátokkal, erre leégettek egy teljes falut?! Halljam, mi jutott eszetekbe, ha? Mi az, elvitte a kismacska a nyelveteket? Vágjam ki én legközelebb?!"
"Nem az én ötletem volt!" - védekezett Khartad.
"Én vettem rá." - mondta Terriblon. - "Jó ötletnek tűnt. Azt akartuk, hogy büszke légy ránk."
"Az anyátok istenit, mi a lepra ütött belétek?!" - kérdezte Kharin, lángba borította a tenyerét, és kiosztott két pofont. Aztán a két fiú lassan jéggé dermedt, Kharin pedig dühösen vonult be az égő faluba. - "Megveszekedett idióták! Ez nem egyszerű mágusfalu, itt elementálok élnek, akiknek a tudására szükségem van! Vadbarmok! Hatökrök a köbön! Gáncsot vetettetek a terveimnek és gallyra vágtátok az egész család jövőjét! Tűnjetek a szemem elől, mihasznák!"
- Beléd mi a lepra ütött, Kharin. - mondtam halkan.
Kharin bevonult a faluba, mire tűzlények és tündérek rontottak felé. Kharin a fogát csikrogatva eloltotta az égő házakat, majd széttárta a karját.
"Én ezt nem így akartam!" - fakadt ki Kharin, mire egy kristály és egy vízelementál közeledett lassan felé. - "Én nem akartam rátok rontani, de ezek az idióta gyermekeim...Bahh!"
"Nagyúr, az, hogy mit akarsz, és mit teszel, egészen más." - mondta egy energosz. - "Hidd el, szívesen tanítanánk, de rettegünk a hirtelen haragodtól. Még tanácskoznunk kell."
"A következő az ajánlatom. Gyanakvó emberek a szomszédaitok, akik gondolkodás nélkül eltipornak titeket. Ha tanítotok, a védelmembe veszlek titeket. Elementalista vagyok, és nagyon érdekelne, ahogy ti varázsoltok, mert egy dolog, én hogyan. Megvárom a tanácsülést, nincs jobb dolgom."
Az elementálok egy kis épületbe vonultak be, Kharin végig duruzsolt egynek-egynek a fülébe.
"Akár taníthatom a lányod. Nehéz egyszerre két elem génjeivel dolgozni, nemdebár?"
"Korlátlan hatalmat adhatok. Szabadságot. Nem lenne nagyszerű?"
"A segítségemmel átlátogatgatsz a rég elvesztett lányodhoz a Földre. Biztonságos utad lenne oda és vissza."
"Az emberek csak bántottak, nem? Miért tűröd meg őket a szomszédaidnak?"
"Én más vagyok, alig ember, gyermekeim úgyszintén. Mások csak kihasználnak. Én korrekt vagyok."
"Jólétben élhettek, senki nem fog háborgatni. Hát nem remek?"
Kharin izgatottságot tettetett, amikor egy univerzia kihirdette elhatározásukat. Benne vannak az alkuban, így Kharin elégedetten vonult vissza sötét kastélyába. Egy évvel későbbi képekben láttam, azóta milyen fényűzően él, elementálokkal körülvéve, és csak a kisujját se kell mozdítsa, lesik a kívánságait és azonnal teljesítik is. És majd' kicsattant az erőtől.
Visszakerültünk a szobámba, vettem egy fájdalmas, átlagos lélegzetet. Kharin mosolyogva figyelt egy ideig. Árnyaim a medencéhez kísértek, vacsorát hoztak nekem, én pedig elégedetten dőltem hátra a forró termálvízben.
- Ugye megmondtam? - kérdezte Kharin. - Imádjuk a kényelmet, a hatalmat, és a kényeztetést.
- Igen, mester, belátom, igazad lehet. - mondtam, majd egy árny masszírozni kezdte a hátam. - Lejjebb, lejjebb, kicsit balra, úgy, azaz... Ah, istenek, imádom! Mit is mondtál, mester? Milyen uralkodásról lenne szó?
- Egységes jui királlyá teszlek, Shuan Nirak. - mondta Kharin. - Óriási birodalom, őrületes gazdagság, és végtelen hatalom.
- Hát, tudod, csak az a kis bökkenő, hogy szét vannak szóródva. Meg még tanulnom is kell, és fel kéne nőnöm. Senki nem vesz komolyan egy tízévest. Ugye, belátod?
- Azért szóltam most, hogy a tizenötödik születésnapodra kellő erőt gyűjthess. Nirrakk lehetne a helytartód, valahol. Ha gondolod, Terra lehetne a társad. Béke lenne végre juik és kiszek közt. Addig küzdesz, amíg el nem éred a célt. Ismerlek, tudom, hogy menni fog.
- Hm, erre még alszom egyet. Köszönöm az ajánlatot, mester.
Kharin elmosolyodott, majd eltűnt. Lassan elálmosodtam, így kijöttem a vízből, kényelmes ruhákat vettem föl, olvasgattam még kicsit, majd elnyomott az álom. Kharin nagyon is meggyőző volt, még álmomban is az ajánlatán gondolkodtam, amíg az éjszaka közepén fel nem riadtam.
- Ezt akarom, mester! - pattantam föl, de azonnal visszadőltem az ágyba. Árnyaim furcsálló pillantásait érdemeltem ki ezzel, de én csak aludtam tovább.