Az Árnykirály naplója

Életem legjobb napja

- Bor vagy szőlő? - kérdezte Kharin másnap reggel.
- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem álmosan, és egy párnát vágtam a fejéhez. - Tűnj innen, aludni akarok!
- Ugye tudod, hogy nem tehetsz bennem kárt? - kérdezte Kharin, elkapta a rajta átsuhanó párnát, majd a fejemnek dobta. - Fölkelni azonnal, lustaság!
A párna meg volt fagyva, így megfagyasztotta az arcom, felébredésre kényszerítve. Kissé sokkos állapotban a tükrömhöz csoszogtam, megmostam az arcom langyos vízzel, majd átöltöztem.
- Szabad tudnom, miért is vagy itt? - kérdeztem már valamivel éberebben.
- Döntést hoztál, igent mondtál. - mondta Kharin. - Így hát eljöttem hozzád, hogy tanítsalak. Jó móka lesz. Hát nem csodás?
- Nem emlékszem semmi ilyesmire. - morogtam. - Ma amúgy is hagyj békén, mester!
- Jaj már, Shuan, ne csináld ezt! - mondta Kharin, és állandó idegesítő hóbortjának engedve a fülembe duruzsolt. - Kár durcáskodnod, ha ilyen csodás, különleges nap a mai! Süt a nap, a barlang ki van világítva, és a többi, jó idő van, kellemes szellő fújdogál, a medencéd vize kellemes forró...
- Tudom, hogy tudsz róla, de hagyd!  Csak rosszabb lesz tőle a hangultaom. Nem ünnepnap nekem a mai.
- Nem-e? - csodálkozott Kharin. - Na de drága tanoncom, hogy hagyhatják el ajkaidat ilyen szörnyűséges szavak? Mindegyik egy pici kés a sötét szívembe. Nem akarsz ünnepelni velem?
- Nem. Ha megbocsátasz, megreggelizem. Egyedül, ahogy eddig is tettem. Kellett nekem kíváncsiskodnom utánad, le se bírlak vakarni magamról...
- Ó, valaki nagyon morcos ma... - cukkolt tovább Kharin.
Eltüntettem az árnyaimat, és bosszúsan falatozgattam. Kharin közben végig figyelt engem, a reggeli befejeztével vettem egy fürdőt.
- Hagyj békén! - mondtam, és magamra csaptam a fürdő ajtaját. - Istenek, miért...?
- Mellesleg nekem ünnep a mai nap. - mondta Kharin a túloldalról. - Az egyik kedvenc nagybátyámnak ma van a szülinapja. Kitalálod, melyiknek?
- Hagyjál. - mondtam bosszúsan.
- Jó, akkor elmondom. A nyárdémoné. Rendes fickó, mindig jégkrémtortát eszik a bátyjaival... Apám régen készített neki egy kis képeslapot is, rajta egy nyárrúnával. Az én anyavilágomban ez egy nagy dolog ám.
Nem válaszoltam, lebuktam a víz alá, hátha akkor nem hallom Kharint, feladja, és elmegy.
- Bahh, gyere már! Van számodra valamim. Egy kis apróság. Ígérem, tetszeni fog. Nem nagy dolog, de ha kívánod...
- Utálom a felhajtást, ne próbálkozz! - mondtam. - És a mai napot is gyűlölöm. Jobban tennéd, ha te is így vélekednél.
- Na de... Ez a születésed napja, ne viccelj velem! Shuan!
- A halálod napját szívesebben meggyászolom. - feleltem.
- Shuan, ne hisztizz már!
- Utálom a mát, és téged is utállak, hogy emlékeztettél arra, hogy pontosan kilenc éve halt meg az anyám, öt éve apám! Van neked szíved?! Jó, tudom, nincs.
Kharin elhallgatott. Talán sikerült elzavarnom. Aztán kiderült, hogy mégsem. Egy kis kártya csúszott be az ajtórésen. Elvettem, majd elmosolyodtam. Az első saját mantrám volt, amit négy évesen csináltam. A zöld láng.
- Sajnálom. - mondta Kharin. - Tudod, én is elvesztettem a szüleimet. Egyszerre mindkettőt. De... Ez még nem ok arra, hogy te szomorú légy. Ezt a tieid nem akarnák. Adózz nekik ezzel! Légy boldog! Olyan sok lehetőség vár ma és egész életdben rád!
Feloldottam az ajtón a záróvarázst, Kharin óvatosan benyitott. Intettem neki, hogy csatlakozzon, mire mosolyogva csúszott mellém a vízbe.
- Kellemes. - mondta.
- Tudom. - mondtam. - Mi történt a szüleiddel?
- Válás. Anyámat üldözték, mert intergalaktikus bűnöző volt, és megölték. Apám félig démon, félig angyal. Választania kellett egy utat, és hát... Kiírtották belőle azt, ami az apám volt. Elfelejtett engem, és a szürke középutat választotta... Intergalaktikus árulást hajtott végre. Utálom ezért. Azóta sem keresett meg.
- Ez így rosszabb, mintha csak meghalt volna. - mondtam. - Sajnálom, Kharin. Boldog halálévfordulót! Nagy nap a mai.
- Fordulj föl, hülye kultista! Apám is az volt, és kicsit utállak ezért. Őrá emlékeztetsz. A mimikáját is sokkal inkább te örökölted, mint én. Sírni tudnék néha miattad.
Erre nem tudtam mit szólni. Bő öt percig néma csendben bámultuk egymást, majd Kharin kiszállt a vízből, és a szoba árnyékjaiból olvasztott magára egy talárt. Ámulva figyeltem, ahogy távolodik, egyre valóságosabbá formálva a ruháit, majd kimentem a fürdőből, és magamra öltöttem az új kedvenc, ragyogó zöld talárom. Kharin egy tálcával várt, csak három dolog volt rajta: kenyér, szőlő és bor.
- Válassz! - mondta Kharin.
- Hány éves az a bor? - kérdeztem kíváncsian.
- Csak velem egyidős. - legyintett Kharin.
- De te... Hány éves vagy?
- Ezer... Ezerben születtem.
- Százhetven éves vagy? - lepődtem meg.
- Na, csak százötven... - mondta Kharin, majd elgondolkodott. - Én annyit számoltam... Gondolod, letagadnék húsz évet? Hagyjuk, töltök neked egy kicsit.
- Ne, ne, még csak tizenegy vagyok...! - kezdtem.
- Az én letagadt húsz évemet ha hozzád teszem, éppen érett vagy ehhez a roséhoz. - mosolygott Kharin.
- Lehet ilyet? - kérdeztem gyanakvóan. - Be fogok ettől rúgni?
- Hah, csak szeretnéd! Csak kóstolót kapsz, elvégre a harminc év az még gyerek...
- Mondja az, akinek az első fia tizenhat éves korában jött a világra. - morogtam.
- Hé, én akkor ott fiatal voltam. - mondta Kharin, és egy díszes kupába töltött egy kis bort. - Te itt gyerek vagy.
- Nem igazság! Magiszoni gyökereim vannak, úgyhogy ide azzal a kupával!
Elvettem a boroskupát, felhajtottam, alig egy cseppet hagyva csak meg. Kharin megbabonázva figyelt, majd egyszer csak a nyelve a szám sarkához ért.
- Hétemegmiafenétcsinálsz? - kérdeztem.
- Kár lett volna veszni hagyni azt a cseppet. - mondta Kharin vigyorogva.
- Fúj, te engem most majdnem megcsókoltál. Férfi vagy, Erósz verjen meg, ráadásul egy és ugyanaz vagyunk! Mi a fenéért szédülök, mester?
- Kicsit lehet, sok volt a bor. Kérsz esetleg egy kis... Szőlőt?
- Rá se bírok nézni. A kolera üssön beléd meg az ötleteidbe!
Kharin csak nevetett, én meg már a földön csúsztam a fürdő felé. Sikerült leinnom magam a sárga föld alá. Elementálvicc. Hagyjuk. Nem is vicces.
A vízbe vetettem magam, úsztam egy kicsit, várva bármi változást. Hogy a fenébe kell kijózanodni? Terra nem láthat így.
Lassan ellazultam, majd hideg vizet folyattam a medencébe. Ahogy fokozatosan hűlt a víz, kezdtem magamhoz térni. A végén már csak kicsit voltam nyúzott, kikászálódtam a vízből, és próbáltam megemberelni magam.
- Esküszöm, egy szép napon megfojtalak ezért, Kharin! - mondtam halkan.
- Na, egész hamar kijózanodtál. - mondta Kharin. - Mondjuk, szirén vagy...
- És ezzel pontosan mire akartál utalni? - kérdeztem.
- Csakcsupán arra, hogy ti nem bírjátok olyan jól az alkoholt, de profi kijózanodási módszereitek vannak.
- Kösz, sokat érek vele! - mondtam hisztérikusan nevetve.
- De ha ez vigasztal, ennyi idősen én már az árokban feküdtem. Neked van segítséged.
- Na menj a lépfenébe!
- Kívánságod szerint! - mondta Kharin készségesen, és eltűnt.
Átmentem Terrához, és normális reggelit ettünk, majd elnéztünk a fővárosi könyvtárba. Találtunk egy érdekes novellasorozatot, meg valami Dantétól egy hosszú, hosszú epikus verset. Hozzáteszem, ez egy jövőbeli fickó, még kétszáz év múlva él. Állítólag a férfi firenzei, csak száműzték. Jobban tette volna, ha csak simán lelép. Firenzétől jobb helyre került, Dalmáciába. Kicsit irigyeltem érte, hiszen ősidők óta szirének lakta terület. Nekem áldás lett volna egy ilyen száműzetés.
- Hm. - húzta el a száját Terra. - Túl kortárs. Jobban szeretem az antik irodalmat, Szophoklészt, Arisztophanészt, vagy... Nem is tudom. Az utána következő leendő reneszánsz irodalmat. Állítólag már nem kell sokat várni rá. Tertilius nagyúr szerint.
- Dante más. Annyira nem rossz, olvass bele, legalább a Pokolba! - mondtam, majd összeráncoltam a homlokom. Dante és Vergilius Mohamed kilógó szerveit bámulták. Guszta, így reggeli után. - Nem neked való. Ez beteg! Te magasságos Lucifer, égessétek ki a szemem, ki az a beteg állat, aki ilyeneket ír?
- Élethű, mi? - kérdezte Terra, és unottan lapozott.
- De... Ez akár a szomszédom is lehetne, Terra, nem érted, szociopatákkal voltam körülvéve egész kisgyermekként...!
Terra finoman arcon csókolt, mire kissé lehiggadtam. Finoman kivonszolt a könyvtárból, majd halk zenére és vízcsobogásra lettem figyelmes. Terra a háta mögött összekulcsolta a kezét, és megállt egy barlang előtt úgy, hogy pont ne lássak be.
- Mi ez? - kérdeztem. - Mit rejtegetsz a hátad mögött?
- Hát, tudod, csak egyszer amíg aludtál, belepillantottam a fejedbe, és... Hát tudom, hogy ma van a születésnapod, úgyhogy meg akartalak lepni egy kis aprósággal... Bal vagy jobb kéz?
- Most csak hülyéskedsz velem, ugye? Tudod, hogy úgyis a balt választanám. Van egy édes kis rúnaheg rajta.
Terra kissé elpirult, és egy zsákocskát nyújtott át nekem. Egy kis faragott medál volt benne egy bőrláncon. A medál kéz alakú volt, benne egy szemmel, körülötte pici energiaspirálok.
- Szerencsetalizmán. - mondta Terra. - És nem, nem Fatima keze. Volt egy híres vak gyógyító, Tiriana, az ő jelképe.
- Köszönöm. - mondtam. - Eszembe sem jutott, hogy Fatima keze lenne. Komolyan. Már láttam ezt a jelet, felismertem.
- Várj, még arra gondoltam, táncolhatnánk... Olyan régen nem táncoltunk már, és tudom, hogy mennyire szereted. Mit szólsz...?
- Remek ötlet.
A lágy zene, amit eddig épphogy halkani lehetett, felerősödött, és lassúztunk rá Terrával. Kellemes volt így, egy órán át ringatóztunk együtt. Aztán egyre figyelmesebb lettem a vízcsobogásra. Lassan egy hármas termáltóhoz közeledtünk. Becsobbantunk a vízbe, és ekégedetten dőltünk hátra.
- Nem mintha nem fürdéssel kezdtem volna a napot, de ez így sokkal jobb. - mondtam. - Veled.
- Egyedül nem tudsz senkit piszkálni. - mondta Terra vigyorogva.
- Elrontottad a drámai rizsázásom, most boldog vagy? - cukkoltam Terrát.
- De még mennyire, Irodalom uraság! - mondta Terra halkan kuncogva. - Jaj, de imádom, amikor így nézel!
- Hogyan? - kérdeztem zavartan.
- Féloldalasan mosolyogsz, közben felvonod az azonos oldali szemöldököd, és mindjárt vigyorogsz... De a zavart arcod aranyosabb.
Éreztem, hogy az arcomba szökik a vér, Terra pedig elmosolyodott, majd lemerült, és egy kis kődarabbal jött vissza.
- És ez micsoda? - kérdeztem.
- Kő. - mondta Terra. - Fogd csak meg!
Átvettem a sárgás színű követ, ami az én kezemben széthullott. Tanácstalanul pillantottam Terrára, majd egy pici igazgyöngy csillant meg a porban.
- Ez is az ajándék része? - kérdeztem a porra mutatva.
- Az csak lösz. - mondta Terra nevetve. - Csak csomagolás.
- Oké, értem én, csak stílusosan. Tényleg, nagyon köszönöm.
- Szívesen, máskor is. Ó, most csinálhatok én neked egy göncöt? Kééérleeeeek, valakin muszáj gyakorolnom!
Vállat vontam, kiszálltunk a vízből, és lehunytam a szemem. Terra keze egy kicsit remegett, ahogy varázsolt, öt perc múlva pedig megkocogtatta a vállam. Kinyitottam a szemem, és tükröt idéztem magam elé, és megnéztem magam benne. Egy egyszerű, sötétzöld nadrág és egy testhez álló aláöltöző volt egy hosszított ujjú tunikás, köpenyszerű talár alatt. A tunika ujján és a talár alján, csuklyáján, övén világoszöld, szinte fehér rúnasorok voltak. Az egész ruha a végein sötétből befelé világosodott halványzölddé, bő volt, de nem túlzottan. A csuklya szélén fekete prém volt, lecsatolható. Az öv kétujjnyi vastag, méregzöld volt, egy, a szemem színével egyező csattal összefogva, amit ha szétbontottam, sok-sok belső zsebet tárt föl. Itt tarthattam a fioláim, a tekercseim, rúnaköveket, élelmet, vizestömlőt, akármit. Mindehhez egy vékony, lábszárközépig érő sötét csizma tartozott még.
- Nos, hogy tetszik? - kérdezte Terra.
- Imádom. - mondtam. - Köszönöm.
- Imádni csak az Urat... - kezdte Terra.
- Nem vagyok keresztény! - mondtam.
- Tudom, csak imádlak cukkolni... Mit szeretnél csinálni?
- Nem is tudom... Kíváncsi lettem arra a löszre. Olyan furcsa föld.
- Mutatok valami sokkal klasszabbat, gyere! - mondta Terra felcsillanó szemmel, megfogta a csuklóm, és húzni kezdett. - Tetszeni fog, mesés látvány, a helyedben nem hagynám ki.
- Jól van, elhiszem, ne rángass, na! - mondtam nevetve. - Megyek magamtól. Vezess!
Terra végigvezetett számomra már ismert folyosókon, majd egyre messzebbre kerültünk a fővárostól, már az agglomerációt is elhagytuk. Egyre kevesebb földlényt láttunk, és egyre több lett az egyenruhás őrző, majd ők is egyre ritkultak.
Terra végül megállt egy fal előtt, kettőt koppantott rajta, egy rés keletkezett, majd Terra beinvitált a szomszédos terembe.
Beléptem, és furcsa, egy-két helyen világító oszlopok fogadtak először. Volt, ami nem is ért le a talajig, és olyan is, ami csak félig emelkedett ki a földből. Ámulva néztem körbe, a plafonon kristályok világítottak vörös, sárga, kék, zöld, rózsaszín, fehér és fekete színekben, kellemes, sejtelmes fényt adva az egész barlangnak.
- Ez itt Harmadszurdok előcsarnoka. - mondta Terra. - Földelementálok és kristályok közös központja. Most már csak kevesen látogatják. Te vagy az első embervérű, aki látja.
- Hűha. - mondtam. - Meseszép. Azok ott mik? - mutattam néhány furcsa szoborra.
- Harmadszurdok őrei, földi kristályok. Ő itt, a kalapos úriember, lösz-citrin. Én csak Le Cit-nek hívom. A hölgy pedig, a felesége, agyag-jáspis, Rose névre keresztelték. A négy gyermek lösz-agyag, citrin-jáspis, lösz-jáspis és agyag-citrin. Az ő nevüket rég elfeledte mindkét nép. Régen, a háborúk előtt élők voltak, most, a legenda szerint alszanak, amíg újra béke nem lesz. Ettől függetlenül a rossz szándékúakat nem engedik át.
- Összehomokoznak, vagy mi? - kérdeztem.
- Nem, te moszatfejű algafészek! Csapdába ejtenek a kapunál, kiszipolyozzák az erődet, és egy évig kómába kerülsz. Ha szerencséd van, túléled. Ha nem, kristállyá és földdé bomlasz el. Sokan jártak így a mieink. Tertilius nagyúr lánya, miután királynővé választották, egy évszázaddal ezelőtt, a háború elején innen indította a seregét. Senki nem élte túl állítólag, de csak egy testet találtunk meg. Gyere, megmutatom a Tanácstermet!
Kezet fogtam Le Cit-vel, mire a szeme megmozdult, és mintha mosolygott is volna. Aztán a hangja megszólalt a fejemben.
"Üdvözlünk Harmadszurdokban, Shuan Nirak! Remélem, kellemes fogadtatásban lesz része!"
- Köszönöm. - motyogtam halkan.
"Adja át üdvözletem Tertialis kisasszonynak!" - szólalt meg Rose is.
- Shuan, jössz? - kérdezte Terra.
- Rose és Le Cit... Köszöntek nekünk. - mondtam zavartan.
- Tényleg, de jó, sziasztok! Sajnálom, le akartam jönni hozzátok, de annyi dolgom volt... Shuan is bejöhet?
"Persze, szabad a bejárás!" - mondta Le Cit. - "Kellemes időtöltést!"
- Köszönjük! - mondta Terra, majd áthúzott egy másik terembe.
Úgy tűnik, csak nekem volt szokatlan ez a beszélő-álmodó kő-dolog.