Az Árnykirály naplója

Egy üst sosem üres...

Egy hete megy az őrület, mindig hullafáradtan esek be az ajtón reggel hatkor, hogy aludjak egy órát és nyolcra menjek tanítani. Aztán, miután szenvedek tíz teológiai "zseni" csoporttal, tölthetek egy kis időt amúgy tényleg imádott osztályommal, majd beesek az esti munkára, árurakodásra, ahol csak kell. És az a mindenholt jelenti.
Khatrinát egy ideje nem is láttam. Ő is csak bement Marianához, hazajött aludni, aztán megint ment. Épp reggeliztünk, Khatrina teljesen maga alatt volt.
- Khaty, mi a baj? - kérdeztem, és megsimogattam az arcát.
- Semmi. - mondta Khatrina, nagyot sóhajtva.
- Tisztán érzem a rezgéseidből, hogy valami bánt téged.
- Apróság. Nem akarlak még azzal is terhelni. El fogsz késni.
- Khatrina, légy szíves, ne csináld ezt! Tudod, néma gyereknek...
- A többi lány fojton azzal piszkál, hogy munkanélküli vagy, és hogy nem is akarsz foglalkozni velem sem, és hogy anya...
- Fel se vedd! - mondtam gyorsan, és összerezzentem. - Vannak olyanok, akik pontosan tudják, mivel tegyenek benned kárt, és hacsak nem vágsz vissza, nem fognak békén hagyni. Erős vagy, jobb, ha ők is belátják.
Khatrina bólintott, majd egyszer csak arra kaptam föl a fejem, hogy köhög. Egyre jobban.
Mielőtt egy szót szólhatott volna, lefektettem, azonnal a kamrába mentem, előszedtem egy régi üstöt, és csináltam neki egy kamillateát citrommal és mézzel.
- Ezt idd meg! - mondtam.
- Apa, jól vagyok, csak egy kis köhögés! - ellenkezett Khatrina.
- Kisasszony, nem szólok még egyszer!
Khatrina drámaian sóhajtott, majd belekortyolt a teába.
- Az egészet. - mondtam.
- Mi ez, valami varázsfőzet?
- Ami azt illeti... Sima gyógytea. Mézzel és citrommal, ahogy szereted.
Khatrina végre mosolygott, megitta a teát, majd megpuszilt, és már az ajtónál várt.
- Kísérjelek el? - kérdeztem.
- Miért ne? - kérdezte Khatrina mosolyogva.
Megfogtam a kezét, és elkísértem Marianához, majd bementem tanítani.
Az első csoport már az első negyed óra után pihenőt kért. Pihenőt. Mert túl sok az anyag. Kaptak egy rosszalló pillantást, és kicsit lassabban folytattam. Volt, aki nem tudott jegyzetelni, mert begörcsölt az ujjacskája. Aztán az egyiknek állítólag megbetegedett az anyja, és haza kell mennie. Bűzlött a srác története. Egy másik megvágta magát egy pergamennel, így elküldtem a gyengélkedőre. Aztán a gyerek visszajött, majd öt perc után kiment. Aztán egy másik csoportom is lázadni kezdett, és teljesen hülyének próbáltak nézni, amikor a Tízparancsolatot  vettük át. Ekkor nemes egyszerűséggel ledobtam az asztalra a Bibliát, és kiviharoztam a teremből, mielőtt lemészárlok mindenkit. Ökölbe szorult a kezem, és már éreztem, hogy a karmaim szétlyuggatják a tenyerem. Elmentem a mosdóba, jéghideg vízzel megmostam az arcom, ekkor láttam meg öt lógó diákot, akik pofátlanul kártyáztak a szemem láttára.
- Hm, elég rosszul állsz, haver. - mondtam. - A játékot és a karriered is buktad.
Lehet, hogy csak a fáradtság tette meg hatását, de nem bírtam tovább idegekkel. Bementem Mikhaelhez, és bemártottam az öt kártyázót, meg még tíz másik lógót.
- Shuan, nem inkvizítor vagy, csak tanár! - mondta Mikhael. - Mi történt?
- Semmi... Minden... Hajj, csak érzem, hogy ezek selejtesek.
- Igen, na és? Valaki csak egy falu papja lesz, nem lesz mindenki bíboros!
- Mikhael, cigánykártyából jósoltak egymásnak az órám kellős közepén!
- Pont te ítélkezel?
- Igaz, elnézést. Utána letagadták, és feleltek a Tízparancsolatból. Két zseni, nem is ítélkezhetnék.
- Két elég neves család sarjai, nem tehetek semmit, pedig hidd el, én is szeretnék.
- Hát jó. Aki gyáva, az gyáva.
- Shuan, nem érted a helyzetet! Főnemesek.
- Hát, az kicsit necces.
- Végre belátod. Nem hiányzik senkinek egy ilyen balhé. Már nem az Árnykirály vagy, csak egy egyszerű polgár. Mély levegő...
Vettem egy mély levegőt, majd megpróbáltam túlélni a nap hátralévő részét. Meglepő módon sikerült. Hurrá.
Másnapra Khatrina állapota rosszabb lett, belázasodott, így lemondtam az éjszakai műszakom, és vele maradtam. Reggel viszont mentem tanítani. Mikor elmentem, Mikhael csak azt láthatta, hogy három kosarat cipelek, tele gyógyfüvekkel, játékokkal meg ennivalóval. És ebből nem sok hely volt játéknak.
- Shuan, te meg... - kezdte.
- Sajnálom, nem érek rá. - mondtam, ahogy próbáltam áttuszkolni magam az ajtón. - Francba. Nem tudod, mi jó egy lassan egyhetes hőemelkedésre?
- Virág az illető sírjára. - mondta Mikhael.
- Nem vicces. - mondtam.
- Ez így nem fog menni. Hagy segítsek!
Mikhael segített átvinni a holmijaim a kapun, aztán imádkozott Khatrináért. Hát kösz. Megfázás ellen nem az ima a legjobb gyógyszer.
Hazamentem, Khatrina a teáját iszogatta, majd rám mosolygott.
- Szia apa! - mondta vidáman, majd magára húzta a takarót.
- Szia hercegnőm, hogy érzed magad? - kérdeztem aggódva.
- Meghalok az unalomtól. De amúgy kezdek jobban lenni.
- Reméltem. Jól van, várj itt, mindjárt jövök!
Lementem a pincébe, majd felhoztam egy gyógynövényes könyvet, és megpróbáltam gyógyszert csinálni. Amikor úgy tűnt, kész, felvittem Khatrinának.
- Ezt idd meg légy szíves! - mondtam, és átadtam egy enyhén trutyira emlékeztető zöld izét pohárban.
- De undorítóan néz ki! - fintorodott el Khatrina. - A szagáról nem is szólva.
- Az íze egész jó. - mondtam elgondolkodva. - Egész kellemes, citromos. Nyugalom, nem fogsz belehalni! Ígérem.
Khatrina kissé bizalmatlanul méregette a gyógyszert, majd megitta, és elgondolkodva nézett maga elé.
- Ez veszettül savanyú. - mondta végül. - Azon túl nincs íze.
- De túlélted. - mondtam mosolyogva.
- Nem, csak az árnyam látod. - mosolyodott el Khatrina.
Megnéztem a homlokát, már nem volt forró, hála az égnek. Khatrina lassan elaludt, így elvittem a poharat, majd sütöttem. Khatrina kedvence a mézes sütemény volt meleg tejjel, most, hogy meggyógyult nagyjából, kedveskedni akartam neki kicsit.
Épp kiszedtem a kész sütiket, amikor hallottam Khatrina ujjongását.
- Sütiii!!! - hallottam egyre közelebbről, majd az egyik hirtelen eltűnt. - Jaj!
- Forró, te! - mondtam, kikaptam a sütit Khatrina kezéből, és megpusziltam a megégett ujját. - Vigyázz már magadra kicsit!
- Jó, jó. A sütimet akarom!
- Várj egy kicsit, mindjárt kihűlik. Ez még drakónmércével is forró. Addig megcsinálom a tejet.
Khatrina bólintott, és türelmesen várt, míg megmelegítettem neki a tejet, majd letettem az asztalra a pohár tejet és a tálca sütit. Khatrina elvett egy sütit, a tejbe mártogatta, majd lassan elmajszolta.
- Szóljon mentségemre, igen ritkán sütök. - mondtam. - De most nem volt Lola néninek mézes sütije.
- Ez jobb. - mondta Khatrina nagyon komoly arccal.
- Lola néni pék, kislány kora óta süt, most meg hatvan éves. Nem érhetek a nyomába.
- Megbűvölted a sütit? Apa, szoktam én hazudni, ha minőségről van szó? Hidd el, meglepődtem. De ha nekem nem hiszel, kóstold csak meg! Nem fogsz belehalni.
- Kihívás?
- Veheted annak. - vont vállat Khatrina, és ravaszan mosolygott rám. - Vagy ne vedd. Szerintem megéri.
Elvettem egy sütit, a tejbe mártottam, aztán beleharaptam. Nagyon omlós volt, és nagyon finom. Főleg a tejjel.
- Inkább meghagyom neked. - mondtam, és megpusziltam Khatrina arcát. - Van még egy kis dolgom.
- Te tudod. - mondta Khatrina, és eltüntette a sütik felét.
Lementem a kamrába, csináltam még egy adagot a gyógyszerből, majd eltettem őket üvegekbe. Összesen hat, majdcsak elég lesz.
Még a polcokat rendezgettem, amikor éreztem magamon Khatrina pillantását.
- Hát te? - kérdeztem, és felvettem az ölembe.
- Csak megnéztem, mi az a szupertitkos dolgod még. - mondta, majd a polcok felé fordult. - Nahát. Ezek izgalmas cuccok. Vámpírfog, gyíkfarok, békaláb... Olyan... Fúj, de hűha.
- Van, akinek a főzetelés jobban bejön, mint a direkt varázslás.
- Csinálunk valamit, ami robban? Lééégyszi, apuci!
- Jól van. Hozd ide a békafület!
Khatrina elindult a polcok felé, majd félúton visszafordult, és iszonyú gyilkos pillantást vetett rám.
- Apa, a békáknak nincs füle.
- Ó, dehogynem! - mondtam mosolyogva. - Szoktam én hazudni neked?
- Jajj, apa... Nem ejtesz ám át!
- Átejteni? Szó sincs róla! Egy mutált békának igenis van füle.
- Hiszem, ha látom.
Levettem a polcról egy "Mutáns békafül" címkéjű teli üveget, Khatrina szeme elkerekedett.
- Néha bízhatsz bennem. Most, hozz egy kis békafület!
Khatrina fogott egy címkét, egy tollat meg egy üres üveget, majd az üvegre ragasztott egy "Békafül" címkét, és a kezembe nyomta.
- Az én lányom. - mondtam, a fejem csóválva. - Jól van, csinálunk egy kis álomport! De nem túl erőset.
Khatrina elmosolyodott, majd összeválogatta a hozzávalókat, majd az elkészítést tanulmányozta.
- Mi az, hogy "bal duplahorog"? - kérdezte Khatrina. - Ezt ugye nem te írtad?
- Nem, ezt brilliáns mesteremtől kaptam. Kétszer egymás után megütöd az üstben a cuccot. Mókás lesz, hidd el!
Khatrina összekeverte a hozzávalókat, így egy olyasmi anyagot kaptunk, ami hasonlít a vízben oldott kukoricadarára. Előbb "megsimogattuk", majd ütöttük a löttyöt, Khatrina nagyon élvezte. Aztán kiégettük egységes, por állagú valamivé. Beleszimatoltam, és már laposakat pislogtam tőle.
- Működik. - mondtam, kipislogtam az álmot a szememből, majd megtanítottam Khatrinát mosogatni.
Miután elpakoltunk mindent, Khatrina követelte, hogy csináljunk még valamit, mert egyszerűen unja magát.
Ránéztem az órára: fél kilenc. Egy kis álomport fújtam Khatrina arcába, aki azonnal az ágyra dőlt, és kissé morcosan nézett rám.
- Biztos, hogy nem aludnál inkább? - kérdeztem mosolyogva.
Erre kikapta a kezemből a port, egy kicsit rám fújt, majd elaludt. Csak annyi időm volt, hogy biztonságba helyezzem a fiolát, majd eldőltem mellette.
Másnap arra ébredtem, hogy köhögök és iszonyúan hasogat a fejem. Megfáztam. Ami csak azért nem szerencsés, mert Kharin ugyan túlélhet minden járványt, de a közönséges nátha kifog rajta. Hogy, hogy nem, én sem viseltem jól.
- Francba a rontásos átkoddal, Kharin! - morogtam.
Hamarosan kis lábak dobogását hallottam, majd Khatrina lépett mellém, és a szája elé kapta a kezét.
- Az összes pokolra, apa, nagyon rosszul festesz. - mondta, majd a homlokomhoz érintette a kezét. - Lázad is van, köhögsz is... Pedig mindjárt itt a hétvége, és én el akartam menni veled a piacra...
- Elmegyünk. - ígértem. - Emlékszel a gyógyszerre, amit csináltam neked? Ott van a kamrában, vedd be az adagod, aztán gyere vissza!
Khatrina bólintott, majd öt perc múlva vissza is jött.
- Rajtad segítene? - kérdezte aggódva.
- Úgy biztosan nem. Ott van a recepteskönyvben az eredeti recept végén egy oldalszám. Ott lesz az élőholt verziós recept. Meg tudod csinálni egyedül?
- Azt hiszem...
- Mindent a kamrában találsz. Legyél ügyes! Ja, és reszelj bele egy kis narancshéjat! Az adja meg az ízét.
- Jó, igyekeszem... Hol a narancs?
- Az is lesz a kamrában.
Khatrina bólintott, vártam egy kicsit, majd a gyógyszer kellemes illata átjárta a házat.
- Khatrina, tedd már bele az ördöggyökeret! - mondtam.
- Nem találom! - csattant föl Khatrina.
- Második polc, közepe...
- Megvan!
- Jó. Vágd bele!
- O-ó!
- Khatrina?
- Ja, csak túl sok múmiavér került bele...
- Mennyire sok?
- Triplaannyi?
- Triplázz mindent, és felejtsd el a narancsot! Tegyél bele fahéjat!
- Viccelsz? Most döntöttem bele az üstbe az összes narancsot!
- Jól van... - mondtam, majd kellemes hullaszag lengte be a szobát, és valószínű a kamrát is. - Ennek jó illata van, csak így tovább!
- Hát, büdösnek büdös... - mondta Khatrina, majd meghozta a kábé másfél hordónyi gyógyszert.
- Csak azért büdös, mert élsz, és az orrod nem szokott hozzá. De ez... Odaégetted.
- Az volt odaírva. Jól égesd ki a vizet...
- A vizet. Na jó, tegyünk egy próbát...
Vettem egy kehelynyit a gyanús kinézetű cuccból, megittam, majd épphogy nem köptem fel a felét.
- Khatrina, mennyi fahéj van ebben, ami chili?
- Oppsz. Egy nagy csipet...?
- Majd megtanítalak főzni, mert ez... Hagyjuk, megteszi a hatását. A torkom ég, de legalább nem a náthától.
Khatrina kínosan mosolygott, majd megpusziltam. Segítettem neki elpakolni, majd visszafektetett.
- Pihenj, apa! - parancsolt rám. - Nyúzott vagy, így nem mehetsz el hétvégén!
- Jó, jó. De te sem vagy ám teljesen fitt és egészséges, kisasszony! Lepihenni!
Khatrina kelletlenül levetette magát mellém, majd a plafont bámulta egy ideig. Nagyot sóhajtott, majd megpusziltam, és közelebb bújt hozzám.
- De ugye ez nem lesz egyhetes, mint nekem? - kérdezte.
- Nem, akkor még nem volt bájitalkönyvem. - mondtam. - Nem kísérleteztem volna magamtól. Uramég, be kell mennem tanítani!
- Apa, beteg vagy, csak pihend ki magad! - mondta Khatrina. - Írok majd levelet a főnöködnek, hogy lebetegedtél. Te addig élvezd a puha párnák melegét!
- Drága vagy, imádlak!
Khatrina rám mosolygott, megírt egy levelet, majd feladta postán. Visszafeküdt mellém, és aggódva figyelt.
- Bármire szükséged van? - kérdezte.
- Nem, pihenj csak! - mondtam.
- Na várj egy kicsit... Rongy kisasszony vigyáz rád!
Khatrina a kezembe nyomta a babáját, majd kiment a konyhába. Megpróbáltam felállni, de láttam, hogy a baba kezére egy egyszer használatos kötőrúna volt hímezve. Okos kislány, akármit csinál, itt tart addig, pihenésre kényszerítve. A baba engem bámult a nagy gombszemeivel, mintha eleven lett volna.
- Te is áldozat vagy, mi? - kérdeztem, majd a konyha felé pillantottam. - Jaj, Khaty... Nehogy felgyújtsd a konyhát!
Khatrina nem szólt semmit. Kezdtem aggódni, amikor is belebegett egy tálca tea és keksz, majd Khatrina lehuppant mellém, és nagyot sóhajtott.
- Jobb, ha beletörődsz a helyzetedbe. - mondta. - Rengeteg teánk van itthon. A te kedvenc thai teáid. És olcsó háztartási keksz, ami könnyen a szőnyegbe morzsálódik, és szétázik a folyadékokban. De legalább tengeri sós.
- Szóval, ez a fogalmad az olcsóról. - mondtam, majd beleharaptam a kekszbe. Egész tűrhető. Ledarálja a fogaim, de ehetőnek mondható. Inkább a kedvenc teámat fogom előnyben részesíteni. - Ez bűnrossz.
- Én megmondtam.
- El akarsz tenni láb alól?
- Neeem... - nevetett Khatrina.
- De a tea finom. Honnan tudsz teát főzni?
- Ó, csak pici lángocskát gyújtottam az ujjacskám végén. Csak száraz füvet kell forró vízen átereszteni.
- Ha meggyógyulok, majd főzőcskézünk még, jó? Úgy látom, élvezed.
- Egy nap háziasszony leszek, muszáj lesz megtanulnom. És azért is, mert én vagyok az egyetlen női egyed a házban.
- Na de mondd, hogy nem volt finom a süteményem! - mondtam tetsz-durcásan, mire Khatrina nevetett, és megpuszilt.
- De, nagyon finom. Jobb, ha pihensz. Komolyan. Leveszem rólad a kötést. De ígérd meg, hogy ha elalszom, nem kezdesz el mászkálni!
- Ünnepélyesen megesküszöm! Csak szedd le ezt a vackot, mert viszket tőle a rúnám.