Az Árnykirály naplója

Átmegyek kontárvadászba

Hazavittem Necrót, anya először nagyon meglepődött. Khatrina úgyszintén. Aztán, miután tisztáztam a helyzetet, megittam a kávém, majd vártam a szokásos reggeli ittashullámot.
- Reggelt Nirrakk úúúr...!
- Reggelt. - mondtam. - Úgy látszik, valaki nagyon másnapos. A virágaimat, légy szíves, kíméld!
- Nem vagyok másnapos, arra nincs időm, se... Hukk... Kedvem. Úgyhogy megyek, iszok még egyet, ha akar, jöjjön velem!
- Kösz, kihagynám. Nem bírom az italt.
- Ugyan már, nem iszunk sokat, csak hogy egy kis színe legyen az arcának, egyemmeg, de sápadt!
- Ez a természetes arcszínem. Jobb, ha indul, nehogy másnapos legyen.
- Nirrakk úr, kérem, jöjjön velem, félek a hajnali árnyaktól!
Anya erre felkapta a fejét, én pedig behúztam a függönyt, és vállat vontam.
- Hajnali tömeg. - mondtam.
- Nirrakk úr, lééégysziii!!!
- Nem adja föl. - jegyezte meg anya.
- De föl fogja. - mondtam, és gonosz mosolyra húztam a szám.
- Shuan, nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet lenne...
Árnnyá váltam, gonoszan kacagtam, majd kiosontam, és egybeolvadtam ablak alatti vendégem árnyékával. Ő először nem vett észre, grimaszoltam, és igyekeztem a frászt hozni a fickóra. Ő ijedten felugrott, majd mosolygott.
- Jaj Nirrakk úr, a humorérzéke! - mondta nevetve. - Ezek szerint mégis jön?
- Honnan tudta, hogy én vagyok az? - vinnyogtam, de nem merészkedtem elő az árnyak közül.
- Ó, kirúgott inkvizítor vagyok, mindent tudok a most élő mágusokról... Magáról is.
- Inkvizítor?! - visítottam, és a kert hátsó, árnyékos részéig hátráltam. - És ezt csak úgy közli velem?!
- Hát igen. - mondta a fickó. - Nyugalom, nem foglak bántani. Imádom a mágiát. Sőt mi több, szimpatizáns vagyok. Ne féljen!
- Ne közelíts! - sziszegtem. - Egy lépést se tovább!
- Jaj, ne szórakozz már! Lemaradunk az ingyen borról.
- Bánja a fene.
- Ne csináld, jó lesz!
Nos, így esett meg, hogy hajnalok hajnalán egy exinkvizítorral vártam az ingyen boromra, egyik kezem végig a zsebemben volt, egy vérrel teli fiolát szorongatva.
- Ha annyira ismersz, tudod, hogy gyűlölöm a tömeget. - mondtam, és a fogam csikorgattam. - "Jól van Shuan, csak ne gondolj az élőlények friss vérére, ne gondolj a friss vérre, és minden rendben lesz, meglátod, semmi ok arra, hogy kibillenj a nyugalmi állapotodból..."
- Igen, de megéri, hidd el! - mondta az exinkvizítor. - Minden rendben?
- Kezd élőiszonyom lenni.
Végre hozzánk ért a sor, kaptunk két teli serleget, majd leültünk egy asztalhoz. A bor vörös volt, mint a vér. Nagyot nyeltem, a boromba csepegtettem gyorsan a fiola tartalmát, majd gondosan elkevertem. Ennek mára ki kell tartania...
Felhajtottam a bort, majd felálltam, és indulni készültem. Nem rám vall, hogy hajnali kettőkor egy exinkvizítorral borozgassak egy zsúfolt kocsmában. Ahol egy talpalatnyi hely sincs.
- Jobb, ha megyek. - mondtam, nagyot nyelve. Ha nem tűnök el, baj lesz.
- Várj egy kicsit! - mondta újdonsült ivócimborám. - Shuan, lenne egy ajánlatom számodra.
- Az nekem is lenne. Hagyj elmenni, és nem lesz tömegtragédia.
- Ez most fontos. Kontárok özönlötték el Velencét. Olyanok, akik felfedhetik a többieket, mert képzetlenek, és nem hajlandóak tanulni.
Leültem az asztalhoz, mire az exinkvizítor elmosolyodott.
- Azt hittem, sürgősen menned kell, Shuan.
- Érdekesnek tűnik, amit mondasz. Mi az ajánlat?
- Te Falánkszülött vagy. Mégis kire másra bíznék ilyen mocskos melót, mint magára az Árnykirályra? A Falánkok elsődleges célja a feketemágusok közti tisztogatás. Kontárölés. Jól fizetnék érte. Az áldozatok ereje a tiéd. Tudom jól, ki vagy, földi kharinaida. Minden erőre szükséged van.
- Ki a fene vagy te? - kérdeztem, egyre idegesebben.
- Ha többet akarsz tudni, a város szélén, a fák közt megtalálsz. Ég veled, Shuan Nirrakk!
A fickó köddé vált, és eltűnt. Egy ideig csak meglepetten pislogtam magam elé, és görcsösen kapaszkodtam a székbembe. A rúnáim égettek. Meg kell tudnom, ki ez, méghozzá azonnal, mert nem lesz nyugtom addig.
Felálltam, és azonnal az erdőbe mentem, majd lopva körülnéztem. Minden csendes. Túl csendes. Nyomasztó, rossz érzést keltő, és a várakozás sem tett jót az idegeimnek.
Aztán hirtelen egy érintést éreztem a vállamon, az inkvizítorét. Ijedten ugrottam föl, mire kedvesen mosolygott rám.
- Ne aggódj, barátok közt vagy. - mondta, és megveregette a vállam.
- Ne. Érj. Hozzám. - mondtam lassan, fenyegetően, mire a férfi vállat vont, és arrébb lépett.
- Fel se ismersz?
- Kéne?
- Ó, igen. Igen, kéne. De úgy tűnik, elég reménytelen helyzetben volt apa, így csak keresett egy random gyermeket, és a legelsőt, amit talált, megszállt. Ha nem lennél ilyen gyenge, talán Nirrakk még élne.
Hirtelen megfagyott az ereimben a vér, és ha egyetlen pillantással ölni lehetne, a fickó azt se látná, mi az a Pokol. Ő erre nevetni kezdett, nekem pedig ökölbe szorult a kezem.
- Nem beszélhetsz így vele, Kharin-Shuan. - szólalt meg Kharin, és előlépett az árnyékomból. Körmei végigszántották az arcom, és szigorúan meredt Kharin-Shuanra. - Ne kérdőjelezd meg a döntéseim. Ő az eddigi legjobb tamítványom. Kifogástalanok az eddig elért eredményei. Lehet, hogy csak az emberi része húzza vissza kicsit, de igen hamar levetkőzte ezt is. Nem gyenge.
- Igen apa, szó sincs ilyesmiről! - mondta gyorsan Kharin-Shuan. - Tényleg kinézed belőlem, hogy komolyan gondoltam, amit mondtam? Tudod, milyen forrófejű vagyok...
- Tudom, és nem örülök neki. - mondta Kharin, én nagyot sóhajtott. Kharin-Shuan elhúzta a száját. - Egyszer gallyra vágja a karriered. Az érzelmeid irányítják az energiáid. Nem tetszik, ami felé haladsz.
- Szóval, ő is a fiad. - mondtam, és arrébb léptem, csak hogy Kharin ne érje a már szétkarmolt arcom. - Ne zavartassátok magatokat, jól elvagyok, míg az apa-fia beszélgetést letudjátok.
- Nos, igen. - mondta Kharin-Shuan, majd kezet nyújtott nekem. - Khashu Káószidusz. És sajnálom, hogy rögtön a fejedhez vágtam mindent.
- Legalább tudom, mit gondolsz rólam. - mondtam, és megszorítottam Khashu kezét. Ahogy egy kis energiát is átvettem tőle, felszisszent, mire elmosolyodtam.
- Gyenge. Csak egy kis manát vettem kölcsön. Hogy akarsz te megvédeni engem? Mindegy is, viccet félretéve, miért kerestél fel épp most?
- Kontárokra vadászom. Elég sokan lelepleződnek miattuk, de az inkvizíció nem hajlandó foglalkozni velük... Akkorát csalódtam bennük. Aztán rád találtam. Nagy nehezen előkerültél. Sokáig sikerült elrejtőznöd, az ősök édesanyád megjelenéséig nem is tudtak rólad semmit. Na de elég a bácsevejből, akár indulhatunk is.
- Hová?
- Na vajon? Kontárokra vadászunk. Van egy a közelben, ha jól tudom, reggelenként itt szokott lenni. Basszus, te tényleg nagyon sápadt vagy.
- Mert már egy hete éhezem. - mondtam kissé ingerültebben a kelleténél, mire Kharin hátrált pár lépést.
- Ó, vagy úgy. Útba ejthetjük az Árnyerdőt, arra is járnak kontárok is, meg inkvizítorok is. Apának is biztos jól esne egy reggeli.
- Jól hangzik. - mondta Kharin, Khashu pedig elindult. Kharin közvetlenül mellém lépett, és a vállamra tette a kezét. - Mindjárt ott leszünk, tarts ki!
- Kharin, jól vagyok. - mondtam, a szemem forgatva. - Csak szükségem van valamire a környezetemben, ami minimum élőhalott, és ehető.
- Rendben. Mellesleg, mi a benyomásod Khashuról?
- Kísértetiesen hasonlít rád. Mármint, pontosan így képzeltelek el huszonévesnek.
- De ő már túl van rajta. És igen. Ő szinte a hasonmásom. Mindig nyersen őszinte, és a tettek embere.
- Vettem észre.
- Fel se vedd, amit mondott. Nirrakk halála nem a te hibád. Csak őt... Elég mélyen érintette.
Bólintottam, majd átmentünk az Árnyerdőbe, és mire észbe kaptam, már egy árnyvad csontjai feküdtek előttem. Te jó ég. Azért ennyire nem szoktam elmélyülni a gondolataimban.
- Jesszus, van étvágyad. - jegyezte meg Khashu.
- Ha tudnád, én hogy meglepődtem. - mondtam, megráztam a fejem, majd félrerúgtam a csontokat. - Nos, azt hiszem, én megvagyok.
- Szegény állat. Az inkvizítorok is vadásszák, a kontárok is, és még te is...
- Az erősebb marad meg. Az emberszabású teremtmémyek kifejezetten agresszívek. Itt megvárlak titeket.
Khashu és Kharin elindult keresni valami reggelifélét, én pedig leültem egy fa tövébe meditálni. A hűvös szél kellemesen simogatta az arcom, majd hirtelen egy kiáltást hallottam, zavaróan közel hozzám. Azonnal egy eleven sötétség csáp tekeredett az illető lábára, és mire felálltam és megfordultam, már fejjel lefelé lógott egy fáról.
- Pusztulj, emberi fattyú! - kiáltotta a boszorkány. Igen, ez kontár lesz, gondoltam, nagyot sóhajtva.
- Behatoltál egy tiltott területre, élőnek csúfolt emberi létforma. - mondtam halkan. - Tudod, mit jelent ez? Azt, hogy hasonulnod kell. Meg fogsz halni.
- Az áldozatom a magasztos célt fogja szolgálni. Az emberiségnek pusztulnia kell.
Egy pillanatra komolyan elgondolkodtam azon, hogy elengedem az őrült kontárt, és hagyjam leöldösni az embereket, aztán inkább gúzsba kötöttem.
- Bocs, az emberiség igenis megmarad. - mondtam. - Ugyan mire jó, ha mindent megölsz?
- Az emberiség vírus, de a démonok és híveik megtisztítják a világot tőlük. Te okos embernek tűnsz, térj meg, és imádkozz a Nagy Vöröshöz, és még a családod is túlélheti azt, aminek jönnie kell!
- Hm, most épp nem terveztem vallást váltani. A kultikus nekromanciával összefér a hited?
- Alávaló féreg, vagy megtérsz, vagy eltaposnak!
- Van egy jobb opcióm.
Gonosz mosolyra húztam a szám, megpróbáltam összeroppantani a kontárt, de fizikailag védve volt. A kontár a képembe nevetett, mire én kitéptem az ármyát a testéből, és összetörtem. Ezután már a testéhez is könnyedén hozzáfértem.
- Hát, ez nagyon mocskos lesz... - mondtam, majd nagy nehezen elvettem az energiáit, és megszédültem.
Soha nem használtam eddig ilyen komolyan a Falánk képességeim, de öt perc utánra már a hullát is elástam. Ekkor jelent meg Kharin és Khashu.
- Minden rendben? - kérdezte Kharin aggódva. - Iszonyatos energiaváltozást éreztem az aurádban.
- Jól vagyok, csak elintéztem egyet. - mondtam. - Valami vörösdémon-hívő szektába tartozott. Tudsz róluk valamit?
- Nem rémlik ilyesmi.
- Azt mondtad, vörösdémon? - kérdezte Khashu. - Basszus. Évek óta azokat írtom, de még nem derítettem ki semmi érdemlegeset róluk.
- Hát, ez meg akart engem téríteni. - mondtam. - Ki akarják írtani az embereket, és a vörösdémonok uralnák a világot. Képességeket adnak a híveknek, közben, ahogy elnéztem, manaszívó köteléket létesítenek velük.
- Hát persze, zseniális. - motyogta Khashu. - A Vörösek alaktalanok, és szükségük van emberi energiára, hogy alakot öltsenek. Egyszerűen zseniális.
- Pff, a nagyapám tud jobbat. - mondta Kharin.
- De a te nagyapád Drákusz. - mondtam. - Egy sötétségdémon, aki egymaga képes egy intéssel többezer fős elit sereget toborozni. És a munkái egyszerűen... Elképesztőek.
- Nocsak, utánanéztél az anyakultúrámnak. Na jó, kedvem támadt egy kis démonírtást tartani. El se hiszem, hogy ezt pont én mondtam ki.
- Konkurencia. Le kell számolni velük.
- Ahogy mondjátok. - mondta Khashu, és összedörzsölte a tenyerét. - Induljunk!
Visszamentünk az Elemerdőbe, aztán hirtelen egy rezgést éreztem. Kicsivel később egy újabb szektás kontár rontott ránk, én csakis az ösztöneim követve megragadtam a csuklóját, kitörtem, majd a földhöz vágtam szerencsétlent. Az energiája átjárt, még egy gyilkos átkot mondtam rá, biztos, ami biztos, majd félrerúgtam. Kharin aggódva nézett rám, mire vállat vontam.
- Megszokható. - mondtam.
- Azért légy óvatos! Láttam már őrült Falánkot.
- De ő nem esett túl az első élőiszonyán. Így könnyebb. Ne aggódj Kharin, nem fogok megőrülni, mint Jonakhim.
- Őszintén remélem.
Khashu eltüntette a holttestet, majd továbbmentünk a Foret Naturába, és nem rögtön egy újabb démoni emberbe futottunk? Épphogy elkezdett Ővörösségéhez imádkozni, mikor belérepítettem a tőröm, majd visszahúztam magamhoz, és a halotthoz sétáltam. Elvettem az energiáit, majd elégettem a testét, és mosolyogva fordultam a többiekhez.
- Kezdek belejönni. - mondtam.
- Shuan, ebből baj lesz. - mondta Kharin aggódva. - Három nagyon sok egyszerre. Fel kell dolgoznod ezeket az új energiákat. Kérlek! Elhiszem, hogy élvezed, de tudnod kell mértéket tartani. Ennyi kószaenergia a bőröd alatt ki is süthet.
Bólintottam, mély levegőt vettem, majd beépítettem az új energiákat. Aztán hirtelen rám tört a rosszullét. Kharin aggódva nézett rám, megráztam a fejem, majd nekidőltem az egyik fának.
- Undorítóan világos ez az erdő. - mondtam.
- Időnként a frászt hozod rám. - mondta Kharin. - Jól vagy?
- Igen, csak a Vörös Anyag elég csípős volt. Menjünk, van még egy a környéken. Aztán mára végeztem.
Kharin úgy tűnt, megnyugodott, bólintott, majd elindultunk dél felé. A rezgést nagyon közelről éreztem, de először nem láttam semmit.
Az egyik közeli tisztáson vadászok tereltek be egy főnixet egy kalitkába, majd az egyik csuklyás átváltozott egy kicsi vörösdémonná, és ráugrott az egyik vadászra.
- Pusztulj, ember! - sziszegte, megmarta szerencsétlent, mire az holtan esett össze, a démon pedig egyre nőtt.
Ahogy a démon leöldöste mind az öt vadászt, ember méretűvé nőtt. Kharin megbabonázva figyelte, a démon őfelé fordult, majd Kharin elindult felé. Aztán meghallottam a hangját a fejemben, hívott magához. Ha tudná, hogy a manipuláció nem működik a szirénvérűeken...
- Kharin! - kiáltottam, és egy hirtelen ötlettől vezérelve ráugrottam, és félrelöktem egy bokorba.
Kharin felnyögött, mint akit álmából keltenek, Khashu azonnal hozzászaladt, én pedig egy tőrt repítettem a démon mellkasa közepébe, ahol a szívének kell lennie. Az átkos penge keresztülment rajta, így visszahúztam magamhoz. A tőr a kezemben olvadt szét, de legalább kárt tett a démonban, és kis időre halandóvá tette.
Én pedig képes voltam, és puszta kézzel nekiestem. A démon sisteregve elpárolgott, magamba szívtam az energiáját, majd térdre rogytam.
- Shuan! - kiáltott föl Kharin.
- A mesteremmel nem kezdhet ki senki és semmi. - mondtam, és kiköptem a démon vérét. - Pfuj, nincs valami jó íze, az egyszer biztos...
Kharin szorosan átölelt, nekem pedig annyi erőm se volt, hogy ellenkezzek, a mellkasának dőltem, majd átalakítottam a démoni energiát.
- Soha többet ne csinálj ekkora ostobaságot! - mondta Kharin. - Ígérd meg!
- Kharinaida vagyok, nem ígérek semmi olyasmit, ami csak akadályoz. - mondtam mosolyogva. - Ha nem vagyok, démontáncolsz azzal az alsórendűvel, mester, nem hagyhattam.
Kharin a fejét csóválva elengedett, majd felállt, és leporolta a talárját.
- Erről hallgatsz!
- Mint a sír, mester. Hú, most már elfáradtam.
- Hazavigyelek?
- Igen, kérlek... Fáj mindenem.
- Így jár, aki nem hallgat a jó szóra.