Az Árnykirály naplója

A győzelem kulcsa egy családi kirándulás

Miután a maradék lázadót is összefogdostam és kivégeztem, a szobámba mentem pihenni. A vacsorám már várt. Pontosan érkezett a vérben tálalt húsom, aminek már a szaga is ínycsiklandó volt. Pláne a tálalás, végül a desszert, egy kis bonbon és véres bor. Hát igen, Shuan Nirrakk, szörnyen jól élsz...
A vacsora befejeztével vettem egy forró fürdőt, és a véres boromat kortyolgatva elmélkedtem a mai napról, majd csak lehunytam a szemem, és hagytam, hogy a forró víz ellazítsa fáradt izmaim.
Így pihentem, amikor is kicsi, fürge ujjak jártak táncot a vállamnál, és puha, forró ajkak érintették az enyémet. Éjféléi.
- Na, ki jött meg? - kérdeztem.
- Na vajon? - kérdezte Éjfél. - Egy hét folyamatos távollét után elfelejtettél, királyom?
- Dehogyis, drágám. - mondtam, és megcsókoltam Éjfélt. - Már nagyon vártam rád. Nem jössz ide hozzám? Nagyon kellemes a víz, kicsit kényeztetnélek. Mit szólsz hozzá, egyetlenem?
- Nem is tudom, majd talán egy kicsit később... Addig is, én kényeztetlek kicsit téged.
Éjfél a vállamat masszírozta, én pedig elégedetten doromboltam a keze alatt. Éjfél halkan kuncogott, és lentebb, a hátamat lazított ki, közben kis csókokkal halmozott el. Amikor viszont visszacsókoltam volna, nevetve húzódott vissza.
- Na! - mordultam föl. - Ha csak incselkedsz velem, esküszöm, itt hagylak!
- Próbáld meg! - súgta Éjfél a fülembe, és újabb csókot lehelt az arcomra.
Amikor elhúzódott volna, megragadtam a csuklóját, a vízbe rántottam, és végre megcsókoltam. Éjfél nem húzódott el, esélye sem lett volna szökni.
Amikor végre elengedtük egymást, Éjfél az arcomat cirógatta, én pedig az övét.
- Ez a "hiányoztál"? - kérdezte nevetve.
- Nem. - mondtam. - Ez a... "Mostantól csak a tiéd vagyok".
- Ajánlom is... Miért voltál ilyen sokáig távol? Ugye nem kell féltékenykednem?
- Dehogy. Csak a halott felem tört elő, megtanultam irányítani, aztán barangoltam kicsit... És valójában az Alapítók mélyen a föld alatt vannak, és tudod, mit találtam még ott? Lázongó kísérleti selejtet.
- Lefogadom, már nincsenek életben.
- A vacsorám és az italom. - emeltem meg a véres kelyhet.
Éjfél belenyalt, ízlelgette, majd a fejét csóválta.
- Nem rossz. Igazán hagyhattál volna nekem is, drágám.
- Van még. - mondtam. - Elég sok lázadó volt rosszkor rossz helyen. Több százan.
- Á, értem... És mondd csak, most épp mihez volna kedved?
- Egyelőre pihenni, aztán majd meglátjuk.
- Jól hangzik... Most pedig, lazulj el, egyetlenem! Nagyon feszült vagy, bár, meg is értem, egy ilyen lázadás után, ki ne lenne ideges?
Éjfél halkan duruzsolt a fülembe, amíg masszírozott, és már-már elbóbiskoltam. A meleg víz és ahogy Éjfél kényeztetett, teljesen elálmosított. A parton könyökölve el is aludtam, és csak negyed óra múlva ébredtem föl, és az első dolog, amit megpillantottam, Éjfél gyönyörű obszidiábszemei.
- Mondtam már, milyen édes vagy, amikor alszol? - kérdezte, és arcon csókolt. - Jó reggelt, szirénem!
- Meddig aludtam? - kérdeztem, és megcirógattam Éjfél arcát.
- Csak negyed órát. Lassan esteledik, kezdek én is elálmosodni, na meg Necrót is le kell valakinek fektetni...
- Megoldom. - mondtam, kimásztam a vízből, és egy puha köntöst vettem föl. Nyújtózkodtam, majd átmentünk a szobámba, Necro az ágy közepén hasalt, és olvasgatott. Érkeztünkre felkapta a fejét, és vidáman meglengette a szárnyait.
- Szia, Pöttömárnyék! - mondta Éjfél, és megsimogatta Necrót.
- Pöttömárnyék? - kérdeztem.
- Igen, most már ő is tud árnnyá válni... Nagyon ügyes!
- Csakugyan?
- Nem hiszed el? Necro, tartasz apának egy kis bemutatót?
Necro bólintott, árnnyá vált, és a szobában cikázott egy ideig, néha tárgyakat szállt meg, majd a nyakamban pihent meg.
- Na...? - kérdezte Éjfél. - Mit gondolsz?
- Nem rossz, nem rossz... - mondtam, és letettem Necrót az ágyra. Egy pillanatra megakadt a tekintetem a könyvön, amit olvasott. Az én kézírásom és rajzok. Azonnal felismertem, az egyik régi mágiagyűjteményem.
- Tényleg? - kérdezte Necro izgatottan, és közben hatalmasat ásított. - Csak mert tanulgattam!
- Tanulgattál, nahát, ennek igazán örülök, és... Ezt a könyvet hol találtad?
Éjfél és Necro összenézett, Necro az anyjára mutatott, míg Éjfél csak egyre kétségbeesettebben nézett rám.
- Baj? - kérdezte vékonyka hangon. - Haragszol?
- Nem, de azért a naplóm az tabu, amíg azt nem mondom, hogy beleolvashat bárki. - mondtam, és a halántékomat masszíroztam. - A gyűjteményeim hosszú évek kutatómunkájának gyümölcse, és azt hiszem, ezek még komoly varázslatok Necrónak. Bár ez a bemutató rácáfolt erre...
- Apa, betakarsz? - kérdezte Necro, és már be is fészkelte magát a vackába.
- Be, hát persze! - mondtam, de nem találtam hirtelen a takarót.
- Itt! - mondta Éjfél, és a fejemre dobta.
- Kösz. - motyogtam, leszedtem az arcomról a takarót, és szépen betakargattam Necrót.
- Mondasz nekem mesét? - kérdezte Necro, és a takaró alól rám meresztette hatalmas, sötétzöld szemeit.
- Igen. - mondtam, és előkotortam egy mesekönyvet.
Mesélni kezdtem, Necro azonnal el is aludt. Homlokon csókoltam, majd lefeküdtem a már szintén alvó Éjfél mellé.
Másnap korán reggel megbeszélést tartottunk négy vezéremmel, Éjfél pedig addig könyörgött, hogy ő is részt vehetett.
- Szép jó reggelt mindnyájatoknak! - mondtam vidáman.
- Neked is jó reggelt, urunk! - mondta Abyss ugyanolyan vidáman, és letette a koszorút, amit épp font.
- Jó reggelt! - mondta Ionas, csak épphogy beesve az ajtón. - Barátaim, uram, Éjfél úrnő...
Ionas kezet csókolt Éjfélnek, majd meghajolt előttem, és leült a helyére. Claudius az ujjaival dobolt az asztalon, Lucian egy jegyzetfüzetbe firkált, Abyss csak várt. Éjfél a falnak támaszkodott, és kíváncsian figyelte az eseményeket. Mégis, sikerült minden másról elvonnia a figyelmem. Megráztam a fejem, és vezéreimhez fordultam.
- Nos, azért hívtalak össze most titeket, mivelhogy eljött az ideje, hogy folytassuk a terveinket. - mondtam. - Meglátogatjuk az érceket.
Lucian elejtette a pennáját, Claudius erre felkapta a fejét.
- Azt hittem, az nem aktuális. - mondta Lucian ijedten, jégkék szeme összeszűkült.
- Pedig most nyerő szériában vagyok. - mondtam mosolyogva, ujjaimmal az asztalon dobolva. - Mikor kezdjük, ha nem most?
- Lehet egy kérdésem? - kérdezte Ionas. - Gondoljátok, hogy ha bevonulunk Ércbányába, vastaps fogja kísérni lépteinket?
- Fogd be, ehhez még korán van! - morogta Lucian.
- Szerintem... Ó. Költői kérdés. - mondta Abyss. - Hm. És hol kezdjük?
- Nos, először is meglátogatnám a nagybátyámat Sireniában, őt könnyű lesz meggyőznöm, lehet, közben kicsit beszélgetek vele, meg tudom is én...
- Lehidal, ha megtudja, hogy a feleséged vagyok. - mondta Éjfél. - Ez a szép kis szerelmi házasság elsimíthat rengeteg juik közti feszültséget. Mit gondolsz, még Titánia szívét is meg tudnánk melengetni.
- Jól van, nem bánom, gyere te is... - mondtam bizonytalanul. - Ne falj már föl a szemeiddel!
- Csak gyakorlok. - mondta ártatlanul Éjfél. - Hogy jó feleségnek tűnjek.
- Szerintem hatásos. - jegyezte meg Claudius.
- Nekem szinte kedvem támadt fagyöngykoszorút fűzni! - mondta Abyss vigyorogva. - Olyan édesek vagytok ti ketten, ugyan ki gondolná rólad, uram, hogy leigáznád az összes juit, ha nem engedelmeskednek... Vigyük magunkkal Éjfél úrnőt is!
- Valaki értékel. - mondta Éjfél, és csábosan mosolygott rám. Féltem egy kicsit attól, hogy Éjfél folyamatosan elvonja majd a figyelmem.
- Értékelem, hogy segíteni akarsz, drágám... - kezdtem, majd sóhajtottam. - Jó, gyere! De ha elvonod a figyelmem...
- Jó, jó, úgy ismersz engem, hogy direkt szabotálnám a fontos ügyeidet...?
- Na jó, negyed óra múlvára várok mindenkit a kapuhoz! Készülődjetek! Ja, és míg el nem felejtem, emberi alakot öltsetek, nem akarok megijeszteni senkit. Abyss, azt a virágkoszorút légy szíves vidd el, köszönöm.
Árnyaim elvonultak, majd Éjfél egy könnyed utazóruhát vett magára.
- Azon gondolkodom, Necrót ne vigyük-e magunkkal. - mondta Éjfél pakolás közben. - Kémkedésre alkalmas lenne, mit gondolsz? Meg amúgy is, sosem járt még a barlangon kívül, annyira élvezné!
- Nem családi kirándulást terveztem. - mondtam.
- Na de... Titánia imádja a sárkányokat, amíg a boldogságmámorban úszkál, belefullaszthatjuk egy szerződésbe. Amíg nem figyel a kis hal, könnyen válhat a nagyobb zsákmányává.
- Nagyon... Ide illő ez a metafora. Jó, hozd Necrót is! Mélységes Poklok, Valyrt meg Derlaqot akartam kémnek küldeni, de... Jöhetnek mind.
- Hidd el, nem fogod megbánni, drágám! - mondta Éjfél, arcon csókolt, és vidáman elnyargalt a gyerekekért.
Én a fejem fogtam, és azon gondolkodtam, mekkora az esélye annak, hogy ebből katasztrófa lesz.
Alkony és vezéreim árnylovai már vártak minket. Megosztottam Alkonnyal az aggodalmaim, ő végighallgatott, de a végén csak megvetően horkantott.
"Emberek, mindent túlaggódnak. Ne aggódj, nem lesz baj. Legfeljebb Titánia belehal a nevetésbe, ahogy próbálod összekaparni a... Hm, kíséreted. Még mindig nyert ügyed lesz, mert nem gyűlöl meg. De megölhetem, ha kell..."
- Azt egyelőre hanyagoljuk! Nem akarom kiírtani a jui uralkodókat.
" Cöh... Unatkozni fogok megint."
- Hidd el, legszívesebben csak megenném Titániát, mert útban van.
" Nacral nem örülne az újabb üres testnek."
- Tudom, élőallergia. Nekem is volt.
Ennyiben is maradt a beszélgetés, mind útra készen álltunk. Necro Alkony nyakán pihent, és a feje tetején támasztotta az állát. Szárnyai Alkony nyakát súrolták időnként.
Amikor épp nem látott meg valami érdekes újdonságot, és épp nem Alkony fején ücsörgött, a tájat kémlelve, a szárnyaival és a farkával csapkodva, a fülébe visítozva, lángokba borította magát. Alkonyt pedig folyamatosan kiborította.
"Neveld már meg kicsit a fiad!" - szólt Alkony.
- Necro, ne nyüstöld szegény dédnagyanyád, öreg már, és finomabb szeretetre vágyik! - mondtam.
"Kit neveztél te... Ha akarnálak, itt helyben végzek veled!"
- Nyugi, csak vicceltem! Ne húzd fel magad!
- Ehnetis a nagymamád? - kérdezte Éjfél.
"Alkony vagyok."
- Ez bonyolult... - mondtam. - Alkony Nacral felesége, akiknek a lánya Ehnetis, a harmadik, isteni szülőm. A jegy...
- Mindegy, nem akarom tudni! Fura vagy, és kész, feladtam!
Necro lecsúszott az ölembe, Valyr és Derlaq a két vállamon, mögöttem Éjfél... Nos, ez az én kis családom. Emberi mércével tényleg nem vagyok normális.
Körülöttem négyzet alakban négy vezérem vonult, valahogy így értünk el a Szirén-tóhoz, Sirenia felszíni bejáratához.
Leszálltam Alkonyról, és a víz felszínén kopogtattam. A gyerekek a fejem körül köröztek, de egy pillanatra megálltak, és vártak. Kicsivel később egy kisebb szirén őrjárat jött ki a partra, és szigonyaikkal bökdöstek. Megadóan felemeltem a kezem.
- Nem akarok balhét! - mondtam.
- Te kopogtattál, fiú? - kérdezte az egyik őr.
- Igen, én. - mondtam megszeppenten. - Sikerült?
- Igen... De tudd, nincs még egy ilyen idióta, aki a vízen kopogtat.
- Sajnálom, valahogy jeleznem kellett, hogy le szeretnék jönni...
- Ki vagy, és mit keresel itt, ember?
- Félember. - sóhajtottam. - Shuan Nirrakk vagyok, Rebecca fia, és szeretném meglátogatni a nagybátyám.
- Sajnálom, Ixivas nagyúr nem ér rá.
- Hát drágám, ez bukta. - szóltam hátra Éjfélnek.
- De kár! - mondta Éjfél, közelebb jött, de megállt az őrök mögött kicsivel.
- Bocsánat, maga kicsoda, kisasszony? - kérdezték.
- Éjfél Obszidián! - hajolt meg Éjfél. - Shuan az én férjuram. Kérem, engedjék el, ne tartsanak föl, még sok van hátra a családi kiruccanásból...
- Apa, gyere már, ne szórakozz! - nyivákolt Necro. Imádom, hogy kiolvassa a fejemből, milyen szerepet kell felvennie. - Éhes is vagyok, fáradt is, alig aludtam az éjjel!
- Kérem szépen, engedjék el az uramat! - könyörgött Éjfél. - Annyira sápatag, már rég Szicíliában kéne lennünk, a friss, tengeri szellő és a napsütés kigyógyítaná a bajából! Nekünk azt mondták, a nemes Ixivas vár minket mára.
- Lehet, elnéztem a naptárat, sajnálom, Éjfél drága... - mondtam.
- Apaaa, megígérted, hogy foghatok halat a tengerből!
- Fiam, csitulj már, na, szerzünk kaját...
Az őrök csak kapkodták a fejüket, nem tudták, mitévők legyenek. Reméltem pedig, hogy történik végre valami. És hála az égnek, jött is Ixivas bácsi, óceánkék királyi tunikában.
- Ixivas bácsi! Helló! - integettem neki.
- Itt meg mi folyik, ha szabad tudnom? - kérdezte Ixivas az őröktől.
- Fogtunk egy halandót, azt állítja, hozzád jött, uram. - mondta az egyik őr.
- Halandó?! - fakadtam ki. Éjfél aggódó pillantást vetett rám, próbáltam lecsillapodni, de azt senkinek nem tűröm, hogy lehalandózzon. Csoda, hogy a Szörny nem jött elő.
- Félre! - mondta Ixivas, majd alaposan szemügyre vett. - Ez nem lehet, azt hittem, meghaltál.
- Felismert. - fordultam hátra Éjfélhez.
- Remek, de, mennünk kell! - mondta Éjfél, megragadta a csuklóm, és már húzott is elfelé.
- Majd beszélünk! - mondtam Ixivasnak. - Jó volt látni, csak hát a családom türelmetlen, neked meg biztos van fontosabb dolgod is, mint velünk foglalatoskodni...
- Állj meg! Most épp semmi dolgom mára. Maradhatnátok kicsit.
- Tengerpart... - nyivákolt Necro.
- Lesz, ígérem. - mondta Ixivas, és valami megfejthetetlen mosoly játszadozott az ajkain. Szóval ebben rá hasonlítok. Valami trükkre készül.
- Jó, legyen! - mondta Éjfél. - De remélem, drágám, hogy Sirenia is nyújtja azt a tengerparti kikapcsolódást, mint Szicília.
- Nyújtja, ne aggódj! - mondtam, és arcon csókoktam Éjfélt.
Ixivas intett, hogy kövessük lefelé, majd egy csodás, víz alatti városban találtuk magunkat. Jött is értünk egy csikóhalas hintó, ami elvitt a palotába. Kíséretem hátramaradt kicsit, Ixivas a gondolataiba merülve úszott előttünk, majd hátrafordult hozzánk.
- Mesélj már valamit! - mondta Ixivas, és átkarolta a vállam.
- Mit meséljek? - kérdeztem meglepetten. Na, erre az egyre nem készültem föl. Hogy Ixivas kérdezni fog.
- Sokáig nem hallottam felőled. Nagynénédék kidobtak?
- Nagybátyám bezárt Ertháliába, amikor tíz voltam. Ott töltöttem úgy öt évet, aztán átmentem Kristálybányába. Ott élek jelenleg.
- Kristálybánya nem beomlott?
- Nem, dehogy. Mostanában kezd virágozni az ország. Ott találkoztam Éjféllel. Már házasok vagyunk!
- Nagy Poszeidón, ez csodálatos! Mióta vagytok együtt?
- Szerelem volt első látásra. - mondta Éjfél, és a vállamra hajtotta a fehét. - Szinte azonnal összeházasodtunk. Immár hány éve is...?
- Három, körülbelül... Hát, Necro már két és fél éves, szóval...
- Necro?
- A fiunk, a sárkány. - mondtam. - Szemem fénye, hagyd azt a békát békén, jó? Gyere ide apához!
Necro undorodva dobott félre egy megrágcsált békát, és a nyakamba fészkelt. Méregzöld pikkelyei időnként zöld fénnyel csillantak meg.
- Gyönyörű... - mondta Ixivas. - Örökbe fogadtátok, vagy...?
- Ezt jobb, ha Shuan magyarázza el, távol a kíváncsi fülektől. - mondta Éjfél.
- Gyertek, a szobámba senki nem léphet be az engedélyem nélkül! - intett Ixivas.
Ixivas kacskaringós, egyre szűkülő és dísztelenedő folyosókon vezetett végig, majd besurrant az egyetlen, kőkorall ajtón. Leült egy puha moszatfotelbe, majd intett, hogy üljünk le mi is.
- Szóval, hogyan született Necro? - kérdezte Ixivas. - Kísértetiesen emlékeztet Nacral sárkányára.
- Nos, csak összeszedtem a génjeinket, összekevertem egy új DNS-láncba, aztán... Egy Alkotói Dimenzió segítségével csináltam belőle élőlényt.
- Rájöttél a teremtésre. Én évek óta kísérletezem. Lenyűgöző... És irigylésre méltó.
- Én is ezt mondtam.
- És most jui úr akarsz lenni.
- Honnan tudod? - sápadtam el.
- Ugyan kérlek, nyilvánvaló. A kristályok Őskirályi gyűrűjét hordod és Kharinnausz Ehnetis-jegye van rajtad. Mi vagy, ha nem egy jui uralomra törő gonosz? Mellesleg ne aggódj, ha te nem tetted volna meg, én foglalom el az öt birodalmat. A juiknak össze kell fogniuk, de nagy a széthúzás, a szirének viszont... Senkivel nem ellenségeskedtek. Erős birodalom ura vagyok, Shuan, ahogy te is. Segíteni akarlak, hogy jobb legyen a helyzetünk.
- Örömmel hallom. - mosolyodtam el. - Nem is lesz olyan hosszú ez a tárgyalás, mint gondoltam.